1999/4

Kitekintés

A Holocaust és a tudomány

Jókora vihart kavart a tekintélyes New York-i konzervatív zsidó folyóirat tavaly nyáron megjelent cikke. Gabriel Schoenfeld Auschwitz és a professzorok című írása kritikus hangvételű áttekintés az amerikai egyetemeken folyó "Holocaust-tanszékek" munkájáról, a zsidók huszadik századi kiirtására szakosodott - illetve egyes, kirívó esetekben azt ürügyként felhasználó - tudomány jelenlegi állásáról. Számos válasz jelent meg a rangos folyóirat hasábjain, megszólaltak az érintett tudósok, s megvédték "a mundér becsületét". Reakciójuk párhuzamba állítható egy másik, ugyanitt publikált írás nyomán kitört szenvedélyes diskurzussal, 1981 februárjában. Azt A Holocaust deformációi címmel Robert Alter írta, s benne nem kevesebbet állított, mint hogy "éppen eleget tudunk már a Holocaustról ahhoz, hogy örökké emlékezzünk rá, de a további kutatások terméketlenek, nem vezetnek sehová, a történészeknek más, izgalmasabb témákra kellene koncentrálniuk".

Schoenfeld cikke az Alter ingerült megjegyzéseit megismétlő vádiratként is olvasható: az egész amerikai Holocaust-kutatás elüzletiesedett, mindenféle kétes értékű szellemi divatáramlatok hatják át és eredményei legalábbis vitathatóak. Kinek van igaza: az önérzetükben megsértett kutatóknak, vagy a kritikus, a kellemetlen igazságoktól sem visszariadó publicistáknak? Úgy tűnik, Schoenfeld érvei nyomósak, de az igazság mérlege végül mégiscsak a tudomány oldalára billen.

A Commentary júniusi számából megtudhatjuk, hogy a Harvard Egyetem Holocaust-tanszékének vezetését, amit egy New York-i bankár évi hárommillió dolláros támogatása tart fenn, az egyetem nem képes betölteni, s ez a hír már az újságok figyelmét is felkeltette. A válogató bizottság tudós tagjai ugyanis nem tudtak megegyezni a kívánatosan sokoldalú történész személyében s a további jelöltek keresését is felfüggesztették. A fiaskó kapcsán Deborah Dwork, a közeli Clark egyetem Holocaust-tudományi központjának igazgatója gúnyosan kijelentette: "Megdöbbentőnek tartom, hogy a Harvard nem képes integrálni a tudománynak ezt a területét". Schoenfeld egyetért Alter tizenhét évvel ezelőtt megjelent cikkével, aki leszögezte, hogy "a Holocaust nem egyetemi tantárgy", s ha mégis azzá teszik, súlyos következményei lesznek. Amennyiben a Holocaust mérhetetlen gonoszságát az elszigetelt egyetemi előadótermek szenvedélymentes környezetében mutatják be, "az azzal a szerencsétlen hatással jár majd, hogy a horror természetessé válik".

1981 óta, olvashatjuk Schoenfeld cikkében, a "Holocaust-studies" minden előzetes figyelmeztetés ellenére az egyetemi programok része lett, s például "interdiszciplináris projektek" formájában beépült a felsőoktatásba. Akkor még csak 93 előadássorozatot hirdettek a tárgyról az észak-amerikai egyetemek, de tíz év múlva már kétszer annyit, s ez a növekedési folyamat azóta is tart. 1993-ban létrehozták a Holocaust-emlékmúzeumot Washingtonban, mely saját, egyetemszerű intézményt hozott létre, amely a Holocaust-tudományok felsőfokú központja nevet viseli. Egyedül ez a központ huszonöt előadássorozatot hirdet évente a témáról, s azt tervezi, hogy nemzetközi szervezetben tömöríti a különböző egyetemek Holocaust-tanszékeit.

A Clark egyetem élen jár a tantárgy meghonosításában, hiszen itt még Ph.D. fokozatot is lehet szerezni belőle, s nem egy tanszéke van, hanem kettő. Sőt, a közeljövőben már négy lesz. Egyik tanszékvezetője, a már említett Deborah Dwork előzőleg már a "női tudományban" is hírnevet szerzett, s a lengyel kormány tanácsadója az "Auschwitz-Birkenau tábor vidékének turisztikai és ökológiai fejlesztésében".

"Multikulturális" Holocaust-tudományi központok működnek a Dickinson -egyetemen, Észak-Dakotában is Renoban, Nevada államban, valamint az USA légierejének akadémiáján, Colorado Springsben. Egyetemi karrierek százai épülnek a Holocaust tanulmányozására, s tömérdek publikáció után egy olyan, bestseller-szerű mű is született a témáról mint a Harvardon docensként tanító Daniel Goldhagen sokkoló könyve, a Hitler készséges gyilkosai, melyet a kiadók hatásvadász módon ajánlanak az olvasók figyelmébe. A könyvet "elönti a korabeli társadalomtudomány nevetséges terminológiája, gyakran szívfacsaró leírásai a gyilkosságokról, kínzásokról, az éhínségről, melyek magyarázó tényezők 'szélesebb értelmezési keretébe' illeszkednek és 'mikromező- és makroszintű' elemzésekkel társulnak, mindezt pedig érthetetlen térképekkel illusztrálják, s bemutatják azt az 'osztályozási' sémát, melyek négyféle akciótípust különböztetnek meg ...két dimenzióban ábrázolva". Gabriel Schoenfeld hasonló fenntartásait hangoztatja a tudomány másik ismert alakjának, Steven T. Katznak a munkássága iránt is. Holocaust történelmi kontextusban (The Holocaust in historical Context) című többkötetes munkájában a történelem különböző népirtásainak összehasonlító elemzése olvasható, abból a célból, hogy kimutassa a Holocaust abszolút egyediségét. Mindez kvázi-matematikai elemzésekkel társul. A tudós különbséget tesz a G-vel (Genocide) jelölt népirtási szándék és a -G-faktor között, amely a direkt népirtási szándék hiányát jelzi a különböző, E-vel (Event) jelölt eseményekben. Végeredményben arra a következtetésre jut, hogy "a hitleri kozmológia manicheista biologizmusa nem volt folyékony, s a legkevésbé sem volt transzcendens, bár a törvényesnek vélt, ontikus igazságokkal kapcsolatba hozott empirikus tapasztalatokból eredeztette magát. a faji harc maradt az ellenséges transzempirikus aktualitások állandó színtere.

Még problematikusabbak Schoenfeld szerint azok a tudományos törekvések, melyek a Holocaust kapcsán a többi kisebbség és a zsidók sorsa közötti hasonlóságot igyekeznek kimutatni, beillesztve a témát az amerikai liberális diskurzusba, melynek a kilencvenes években központi témái "az emberi jogok megsértései, a faji és etnikai kisebbségek által elszenvedett társadalmi egyenlőtlenségek, a természeti környezet katasztrófái, az AIDS és egy csomó hasonló dolog". Nem csoda, hogy az efféle divatos Holocaust-megközelítések feminizmussal is átitatódnak, s művelőik megpróbálják a témát "speciális not szempontból" is feldolgozni. Ennek kapcsán még olyan tarthatatlan nézetek is nyilvánosságot kapnak, melyek igyekeznek a náci ideológia szexizmusát párhuzamba állítani a zsidó közösségek szexizmusával. Időközben a Schindler listájával Hollywood is "beszállt az üzletbe". Számítógépes játékokat is készítenek a témáról, az interneten pedig valósággal hemzsegnek a témáról szóló közlemények, s már "virtuális Holocausttúrákat" is hirdetnek.

Commentary, 1998. június

Pelle János


<-- Vissza az 1999/4 szám tartalomjegyzékére