1999/3

Könyvszemle

Határok, régiók, etnikumok

Határok, régiók, etnikumok - Közép Európa figyelmet érdemlő problémái. Nem vezetnek véres s jelenleg végeláthatatlan konfliktusokhoz, mint a Balkánon, de azonos tőről fakadnak, ezért indokolt higgadt elemzésük s potenciális veszélyeik mérséklése.

Ez a közös "tő": a nemzetállamok kései s külső hatalmak által diktált kialakulása Közép-, Kelet- és Délkelet-Európában. A nemzetállamok formálódása számos, alapvető vonatkozásban különbözött Európa nyugati és keleti felében. Nyugaton a folyamat kezdete a 17. századra tehető, kibontakozása pedig a 18. és 19. századra. A mögötte húzódó gazdasági folyamat: a korai iparosodás és urbanizáció, mely a középkorban kicsiny feudális entitásokra, városállamokra darabolódott nyugat-európai térség nagy nemzeti piacokba integrálódását ösztönözte. A nemzet ismérve az állampolgárság lett, az állam működtetéséhez a közigazgatásnak egységes nyelvet kellett használnia - a párizsi, római, madridi, berlini kormányzat saját országain belül felszámolta a régiók különállását, elsöpörte vagy visszaszorította a helyi nyelveket s kultúrákat. Közép- és Kelet-Európában ez a folyamat zömmel a 20. században kezdődött - talán még máig sem fejeződött be -, s fő formája a soknemzetiségű birodalmak kívülről vezérelt, erőszakos feldarabolása volt. Nem gazdasági racionalitás vezérelte - a nagy gazdasági terek kicsinyekre bontása a térség gazdasági haladását alaposan visszavetette -, s nem belső erőviszonyok formálták a nemzetállami határokat, hanem a két világháború utáni békekötést diktáló győztes nagyhatalmak geopolitikai megfontolásai. Az első világháború után, az Osztrák-Magyar Monarchia, a cári Oroszország és a Török Birodalom teljes vagy részleges felbontását követően megszületett nemzetállamok többsége korábban nem létezett, gyakran maga is soknemzetiségű volt (mint pl. Csehszlovákia és Jugoszlávia), melyben természetesen tartós feszültségek keletkeztek a nemzetállami kizárólagosságra igényt tartó nemzet és a nemzeti kisebbségek között. Ez új határok sem történelmi, sem etnikai régiókat nem követtek, hanem a békét diktáló nagyhatalmak stratégiai érdekeit - az Osztrák-Magyar Monarchia felbontásában főleg Franciaország, a Török Birodalom utódállamainak kijelölésében főleg Nagy Britannia érdekeit.

Közép-Európa, azaz az Osztrák-Magyar Monarchia esetében az ipari/urbanizációs modernizáció 1920-ra - a trianoni béke idejére - már jelentősen előrehaladt, így az új határok nemcsak a történelmi és etnikai régiókat, hanem a gazdasági régiókat, városrendszereket is átszelték.

A határváltozások - mint jól ismert - nem fejeződtek be 1920-ban. Megismétlődtek - jóval kisebb mértékben - a II. világháborút lezáró békekötéskor. 1989 után pedig térségünkben a nemzetállam-alakulás immár harmadik hulláma jelent meg: 14 állam alakult a Szovjetunió helyén, 5 Jugoszlávia és 2 Csehszlovákia utódaként. E jelenséget a globalizálódó világban és az integrálódó Európában lehet anakronisztikusnak is nevezni, ám ezek az új államformációk ezúttal a helyi fejlődés, a helyi kezdeményezések s nagyjából a helyi erőviszonyok eredményei.

Az országhatárok jelentősége a kontinens keleti felében különösen nagy. A közelmúlt gyakori változásai milliókat tettek egyik napról a másikra államalkotó nemzetből kisebbségivé s megfordítva, változtak a hivatalos nyelvek, a magatartások s a nyilvános kultúra követendő mintái is. A határok hol dicsőséget, hol kudarcot szimbolizáltak, gyakran keltettek félelmet, inkább elválasztottak, mini összekötöttek. Alig van időszerűbb kutatási feladat Közép Európában, az Európai Unió s a hozzá integrálódni kívánó társult országok érintkezési zónájában, mint a határok, régiók és nemzetíségi kapcsolatok vizsgálata.

E témában szervezett nemzetközi kutatást a Teleki Alapítvány Közép-európai Intézete az osztrák tudományügyi minisztérium támogatásával. A kutatási eredményeket Éger György és Josef Lange: szerkesztette kötetbe. A kötet első része elméleti megfontolásokat tartalmaz, a második - terjedelmesebb - rész szociológiai összehasonlító tanulmányokat különböző határövezetek mindennapjairól.

Az elméleti rész Éger György fogalmakat tisztázó tanulmányával kezdődik, régióról, regionalizmusról, határokról, centrum-perifériáról. Ez feltétlenül hasznos, hiszen a régió", ugyancsak divatba jővén, sok felszínes meghatározást kap. A szerző világosan meghatározza, mit jelentenek e fogalmak a kötetben. Ehhez két széljegyzetet fűzök: a régió Bourdieu (s más szerzők) által megadott s követett fogalma - az emberek identitásához kötődő, a tudatban tükröződő fogalom - csak részlegesen alkalmazható Közép-Európában. A regionális identitás csak generációkon keresztül alakul ki történelmi régiókban, a fentebb idézett határváltozások e régiókat felszabdalták. Magyarországi vizsgálatok arra mutatnak, hogy regionális identitás legfeljebb értelmiségi konstrukcióként létezik (már amennyiben a lassan hivatalosodó hét régióra kérdezünk), az átlagpolgár identitása kisebb terekhez: településekhez, kistájakhoz, etno-regionális egységekhez kötődik. A másik megjegyzés: a centrum-periféria viszony kevéssé kötődik a kötet témájához, s talán erősebben a friedmani (regionális tudományi), mint a wallersteini (gazdaságtörténeti) meghatározásban.

A második részben a magyar tanulmányok jónak ítélhetőek, módszertanilag s anyagerősség szempontjából is. Éger György A határ, mely elválaszt és összeköt c. tanulmányában négy "hármashatár - a magyar-szlovén-osztrák, a magyar-szlovák-osztrák, a magyar-szlovák-ukrán és a magyar-ukrán-román - 30 km-es sugarú körében lévő 30 település 1200 háztartásában vett fel igen részletes kérdőíveket. A háztartások kétharmada a szomszédos országokban élt, s ugyancsak kétharmadukban magyar volt a családfő. Érdekes, hogy a magyarok s nem-magyarok: mennyire elkülönülnek egymástól: a házaspárok 99%-a ugyanahhoz az etnikumhoz tartozik, tehát szinte nincs is vegyes házasság! (Ez alól csak a Vend-vidék kivétel). Ebben az is szerepet játszhat - ahol a magyarok száma jelentős -, hogy ők általában - más vallást követnek, mint ahogy a többségi nemzet tagjai. A négy hármashatár között nagy a különbség a gazdasági fejlettség s az életszínvonal szempontjából a nyugatiak" és a "keletiek" között három-ötszörös az életszínvonal egyes elemei tekintetében. Végül, a nemzetek közötti rokonszenvindexek arra utalnak, hogy a különböző etnikai csoportok eléggé békésen élnek együtt. Mindenütt a magyarok a legnépszerűbbek - a válaszadók többsége magyar nemzetiségű volt - s őket mindenütt a velük élő többségi nemzet követi. A legkedvezőtlenebb mindenütt a romák megítélése, főleg a legszegényebb vidékeken, s alacsony a szerbek és a románok népszerűségi indexe. A magyar-szlovén-osztrák hármashatár mentén élő igen kevert népesség mutatja a legnagyobb toleranciát - nem utasítja el határozottan egyik etnikumot sem.

Hadas Miklós a magyar-szlovák-ukrán hármashatár övezetben vizsgálja a modernizációs és életmód stratégiákat a magyar családok körében, három generáción át. A kérdés az, hogy a határon túli magyar családokban a kisebbségi lét és a különböző országokhoz való tartozás milyen eltéréseket eredményezett a hazaiakhoz képest? A három ország 10-10, összesen harminc községében 443 magyar háztartásban történt adatfelvétel, s azt követően korszerűmódszerekkel az adatfeldolgozás. Az eredmények szerint az életmód-modernizáció: - amelyet az iskolázottság, a foglalkozásváltás, a lakóház minősége, felszereltsége, mezőgazdasággal való kapcsolat, a szabadidő eltöltése fejezett ki - a kisebbségi lét kevéssé befolyásolta, inkább az ország, s benne a hármashatár régiójának helyzetétől függött. A modernizálódás szempontjából csak Magyarországon vált el egymástól markánsan a helyi elit, a helyi középosztály s a szakképzetlen szegények csoportja; Szlovákiában a modernizáció valamennyi foglalkozási csoport háztartásában előrehaladt, Ukrajnában pedig a társadalmi mobilitás sem sokat segített az elmaradott életviszonyokon. S ismét bizakodva tapasztalhatjuk; a magyaroknak jó a véleményük a velük együtt élő más nemzetekről - reméljük, ez kölcsönös. A romákkal szemben viszont nagyon erősek az előítéletek, főleg Ukrajnában.

Bőhm Antal dolgozata a négy hármashatár-régió önkormányzataival foglalkozik. 1989 után Ausztriában természetesen nem történt közigazgatási változás; a decentralizált helyi önkormányzatok Magyarországra s Szlovákiára jellemzőek, míg a vizsgálat idején sem a szlovén, sem az ukrán helyi közigazgatás nem lábalt még ki a szocialista igazgatási rendszerből (ami Jugoszláviában és a Szovjetunióban ugyancsak eltért egymástól), a román pedig átmeneti, változó állapotban volt. A cikk alapjában leíró jellegű - bár sok hasznos információt tartalmaz, a következtetésekkel adós marad. Így azt sem fejti ki, hogy mi módon függ össze a helyi önkormányzatok jellege a határ menti kapcsolatok erősségével.

A kötet társszerkesztője, J. Langer is két tanulmánnyal jelentkezik. Az első, az osztrák-magyar határ változó jelentőségét taglaló szociografikus esszé. A második, az osztrák határövezetet bemutató dolgozat keményebb szociológiai módszereket alkalmaz. A jó stílusú értekezés számos érdekes megállapítást tesz a határmenti zónák színvonalkülönbségéről, a határ menti helyzet előnyének és hátrányának országonként eltérő megítéléséről, a határon túlnyúló kapcsolatok jellegéről (pl. az osztrákok mindenekelőtt Magyarországra látogatnak, majd Szlovéniába s alig a legközelebb fekvő Pozsonyba), a burgenlandiak nem is alaptalan aggodalmairól a közeli magyar városok és a magyar gazdaság versenyelőnyeit illetően stb. Egy itteni vizsgálat is megerősíti, melyet más határzónákban is tapasztaltak: a szomszédságban élő népek nem találják egymást ellenszenvesnek, nyoma sincs annak a gyűlölködésnek, mely lángba borította Jugoszláviát. Pedig amúgy a tolerancia nem erősségük, a roma kisebbséggel szemben mindenütt türelmetlenek.

Az állam szocialista rendszer összeomlásával megnyíltak az évtizedekig szigorúan zárt határok. Az eufória nem tartott sokáig, ami természetes: a jót könnyű megszokni. Ami az igazán fontos kérdés: hogyan, milyen ütemben, milyen előnyök-hátrányok mellett halad előre a gazdaság regionális integrációja, a településrendszerek egymásba épülése, a határok által elvágott szálak újraszövődése. Ez nem csak politikai engedékenységen, üzlet érdeken múlik. Nagy a fontosságuk - eddig kevéssé vizsgált - tudati tényezőknek, a hagyományok értékének, rokonszenveknek s előítéleteknek. Ez az érdekes könyv a közép-európai határzónák emberi viszonyaiba nyújt tudományos - szociológiai, politológiai, társadalompszichológiai - megközelítéssel bepillantást. Abba a közegbe, amelyben az integrációs kormányzati törekvések valóra válhatnak, kiteljesedhetnek - vagy zátonyra futhatnak. (György Éger, Josef Langer eds.: Border, Region and Ethnicity in Central Europe. Klagenfurt, Norea Verlag, 1998. 204 o.)

Enyedi György


<-- Vissza az 1999/3 szám tartalomjegyzékére