Magyar Tudomány, 2008/03 321. o.

Száz éve született Teller Ede



TELLER EDE ÉS BUDAPEST


Palló Gábor


az MTA doktora, tudományos tanácsadó

MTA Filozófiai Intézet, MTA Kutatásszervezési Intézet

gabor . pallo ella . hu


Marx György hosszú diplomáciai előkészítése után Teller Ede 1990. december 1-jén érkezett Budapestre. Sok évtizede volt már távol szülővárosától, de a rendszerváltás után nem habozott hazalátogatni. A híres magyar tudósok többsége, Wigner Jenő, Gábor Dénes, Lánczos Kornél vagy Szent-Györgyi Albert évekkel megelőzték. Teller öreg volt már, túl sok csatán, magas pozíción, politikai-kormányzati befolyáson. Élvezte, hogy az ország a lábai előtt hever, hogy az élők között a legnagyobb értelmiséginek tartják, lesik szavait, nem úgy, mint Amerikában.

Választott hazájában, az Egyesült Államokban a széles értelmiségi körök Tellert nem szerették, nem becsülték. William Broad magyarul is megjelent könyve szerint „Teller, kollégáinak tiltakozása közepette, félrevezette az Egyesült Államok legfőbb vezetőit a nemzetbiztonság egy kulcsfontosságú kérdésében, s egy sokmilliárd dollárt elfecsérlő tévútra vitte, ahol a békevágy mögött minden idők legveszélyesebb katonai programja rejlett.” (Broad, 1996, 15.) Nem tekintették messzire látó nagy gondolkodónak; azonosították a tudomány démoni oldalával, pusztító, uralomra törő, antihumánus oldalával, ahogy sok James Bond film ábrázolja a világot uralni akaró tudóst. Tellert némelyek felismerni vélték a zseniális filmrendező, Stanley Kubrick egyik komédiájának főszereplőjében, Dr. Strangelove-ban, a tolószékéhez kötött monomániás tudóséban, aki döntő szerepet játszik az Amerika és a Szovjetunió között kialakult háborús feszültségben, mely csupán annak köszönhető, hogy a két hatalom egymást fenyegeti.

A film ihlette meg a BBC sikeres tévéproducerét, Peter Goodchildot, hogy az Oppenheimerről szóló könyve után írt Teller-életrajzának ezt a címet adja: Edward Teller: The Real Dr. Strangelove.1 (Goodchild, 2004a) Goodchild és rajta kívül sokan Teller magatartását nem tudták összeegyeztetni azzal a közkeletű mítosszal, hogy a tudós szükségképpen békés, politika fölött álló, érdekmentes, jó ember. Az életrajzíró pszichologizáló magyarázatot fabrikált. Mi más oka lehet a devianciának, mint Teller magyarországi születése? A sokak által átvett értelmezést Goodchild a Guardian-be írt cikkében így foglalta össze: „Saját, meglepően őszinte beszámolója szerint Tellernek boldogtalan gyerekkora volt. 1908-ban Budapesten született, zsidó családba, szülei a széltől is óvták. Egyszer édesanyja kivitte Tellert és nővérét a strandra, kötelet kötött derekukra, ennél fogva tartotta őket a parton. Tellert otthon tanították, és amikor végre iskolába került, kegyetlenül bántak vele társai. Öt évig volt outsider, csak néhány évvel egyetemre kerülése előtt talált barátokra. Később Európa különböző fizikai központjaiban is attól rettegett, hogy újra páriává válik.” (Goodchild, 2004b). A könyv egyik recenzense hozzátette, hogy Teller nagyon komoly gyerek volt, a mindennapi helyzetekben félénknek mutatkozott, csak a számok konzisztens világa nyújtott biztonságot számára. Bizonytalanságának oka a szerző szerint az volt, hogy „Tellerék budapesti családi életét hamarosan tönkretette az első világháború, az utána következő kommunista forradalom, és az ezt követő antiszemita hullám.” (Wittner, 2005) Nehezen megfejthető, későbbi szuggesztív erejét részben erős baritonjának köszönhette, mely Goodchildot Lugosi Bélára emlékeztette, a Frankenstein- és vámpírfilmek klasszikus színészére, egy másik magyar horrorfigurára. Minden XX. századi baj Budapestről ered.

Goodchild könyvét főleg interjúkra, mások könyveire alapozta, nem kiterjedt kutatásra. Nem ismerte a hátteret, nem tudta, hogy a Teller-család élete tökéletesen megfelelt a budapesti középosztály normáinak. Ezekben a családokban bizony féltették a gyerekeket, és igen gondos nevelésben részesítették őket. Tellerék beadták gyerekeiket a Mellinger-magániskolába, mely a Honvéd utca és Szalay utca sarkán lévő otthonuk közelében működött, de közben házitanítókat is alkalmaztak, akik elemi ismereteket, idegen nyelvet, zenét, művészetet tanítottak. A Mintagimnázium csak ezt folytatta, amennyire tudta. Teller esetében kevéssé. Goodchild nem méltányolta, hogy Strangelove-ja ragyogóan zongorázott, Ady-műfordításokkal kísérletezett, és mellesleg nem akármilyen szaktudós is volt. Hiszen a Jahn–Teller-effektus vagy a BET-egyenlet mégiscsak figyelemre méltó tudományos eredmény, még ha inkább kémia is, vagy fizika (ne feledjük, Teller vegyészmérnöknek tanult a numerus clausus ellenére előbb a budapesti Műegyetemen, majd Karlsruhéban), és egyáltalán nem magfizika. Mi több, jámbor értelmiségi teljesítmény, semmi köze a fegyverkészítéshez, hidrogénbombához, hatalmi politikához, azaz mindazokhoz, amik Teller személyét olyan hihetetlenül fontossá tették a tudományon kívüli világ számára.

Ráadásul a megszólalásig hasonló családi és társadalmi környezet Szilárd Leót inkább a tudományos lelkiismeret, Wigner Jenőt az udvarias szerénység, a szintén a Mintában végzett Kármán Tódort a bölcs belátás szimbólumává tette. Teller személyes tulajdonságait nem lehet levezetni családi életéből.


*


A ma élő egyik legkiválóbb tudománytörténész, Steven Shapin szerint Teller paranoid kommunistagyűlölete magyarországi gyermekkorával magyarázható. Azt írja: Teller „ismerte a kommunistákat és orosz támogatóikat még Kun Béla idejéből, az első világháborút követő rövid kormányzásából. Teller még kisfiú volt, de zsigeri gyűlöletet érzett irántuk”. (Shapin, 2002) Mintha egy életre elköteleződött volna az antikommunizmusnak Budapesten. Ezzel szemben Hargittai Istvánnak és Hargittai Magdolnának adott interjújában ez a mondat hangzott el: „Antikommunistává nem magyarországi élményeim hatására lettem.” Meg az is, hogy „11 éves korában az ember nem éli át tudatosan a kommunizmus problémáit”. Túl sokat nem is élhetett át, mert a család időközben elutazott a rokonokhoz, a történet iróniájaként a békésebb Lugosra, hogy a vámpír színésszel még egy kapcsolat létesüljön.

Teller az imént idézett interjúban azt is elmondta, hogy évekkel később, fiatalemberként „még nyitott voltam a kommunizmus eszméi iránt. 1926-ban még nem kerültek nyilvánosságra a sztálini rendszer rémségei. Európában a jövő egyik lehetséges útjának tartották a kommunizmust. Különösen az 1928-29-es gazdasági világválság után”. (Hargittai, 1998)

Tisza László, a későbbi kiváló fizikus, aki Tellerrel holtversenyben nyerte meg az 1925-ös Eötvös-versenyt, ma az MIT emeritus professzora, Teller rábeszélésére ment át 1930-ban Göttingenből Lipcsébe, ahol Teller is dolgozott Heisenberg vezetése alatt. Együttműködött Tellerrel. Ám amikor egyik eredményét publikálni akarta, komoly akadály támadt. A közben hazatért Tiszát kommunistákkal való együttműködés vádjával tizennégy hónapra börtönbe csukták. Teller, aki a vakációkat itthon töltötte, a beszélőkön segített Tiszának a publikáció elkészítésében, és ő adta le a rácsokon át kijuttatott kéziratot a Zeitschrift für Physik szerkesztőségének.2 Azt is elintézte, hogy szabadulása után Tisza a Szovjetunióban, Harkovban dolgozhasson a zseniális szovjet fizikus, Lev Landau intézetében, aki Lipcsében vált Teller közeli barátjává. Olyan sok kifogása nem lehetett a kommunista szimpatizánsok ellen, holott már az 1930-as éveket írták. Tisza a sztálini terror kezdetén baj nélkül, de fontos tapasztalatokkal távozott Harkovból. 1941-ben került az Egyesült Államokba. Helyzete rendeződéséig Tellernél lakott, és találkozott Teller baloldali barátaival, olyanokkal is, akiket később a McCarthy-bizottságok elé citáltak.(Palló, 1998; Frenkel, 2007)

Teller antikommunizmusa nem budapesti időszakában fejlődött ki, és nem is egy csapásra. A háború, a bombagyártás és alkalmazás körüli konfliktusok, az újabb és újabb állásfoglalásra kényszerülés, a Szovjetunió belső változásai, a sztálini önkény szörnyűségei, hírek, viták, meggyőződések fokozatosan alakíthatták ki. Hargittai Istvánnak Teller megemlítette, hogy Tisza beszámolói mellett elemi erővel hatott rá Arthur Koestler Sötétség délben című műve is, mely segített racionalizálni addigra már erős szovjetellenességét. Ez hozzávetőleg minden, amit a közvetlen magyarországi befolyásról lehet mondani. A gondolkodásmód és kultúra nehezen elemezhető, közvetett hatásai persze más lapra tartoznak.

Megrögződött szovjetellenessége fokozta aggodalmait a Holocaustot Budapesten túlélt családja miatt. A kommunista párt hatalomra kerülése után óvatosságból nem tartott velük közvetlen kapcsolatot, de különféle sikertelen kísérleteket tett Amerikába vitelükre. Édesapja 1950-ben meghalt, édesanyját és nővérét kitelepítették. Visszatérésük után is nehezen tartották fenn magukat. Végül Szilárd közbenjárására és Jánossy Lajos segítségével sikerült bonyolult utakon elintézni, hogy 1959-ben útlevelet kapjanak az Egyesült Államokba. (Blumberg–Owen, 171–183.; Lanouette, 354–55.)


*


A démoni tudós intellektuális gyökereit nem Magyarországon kell tehát keresni. Ámde igaz-e, hogy Teller démoni tudós? Igaz-e, hogy tevékenysége összefoglalható a hidrogénbomba atyja fogalmával, esetleg az amerikai értelmiségi körök néhány vádjával, melyek mindegyike azon alapszik, hogy szerintük Teller újabb és újabb őrült tervekkel állt elő, melyek anyagi terhe alatt még az USA költségvetése is roskadozni kezdett. Hogy fölöslegesen kierőszakolta volna a Livermore-ban felállított második fegyverkutatási intézet létrehozását, melynek azután igazgatója lett; a Polaris-programot a tengeralattjárókról célba juttatható kisebb nukleáris töltetekkel, vagy az SDI-t,3 az űrben elhelyezett lézerfegyverzettel és kisebb mesterséges holdakkal, a briliáns kavicsokkal és hasonló fantasztikus eszközökkel. Broad szerint Teller bebizonyította, hogy „a Kelet–Nyugat-konfliktusban, a szuperhatalmak monumentális eposzában egyetlen ember is játszhat tartósan meghatározó szerepet. Sőt befolyását világszerte elismerték”. (Broad, 1996, 17.) Javasolt hadieszközeit elrettentésre akarta használni, nem tényleges bevetésre, ám a baloldali amerikai értelmiség szerint mértéktelenül eltúlozta a veszélyt. A Nobel-díjas kolléga, Isidor Rabi szerint Teller nélkül a világ jobb hely lett volna.

Ha elfogadjuk, hogy Teller a pusztítás szelleme volt, figyelmen kívül hagyjuk fordított előjelű tevékenységét, mindenekelőtt a nukleáris reaktorok biztonságával kapcsolatosat. Az amerikai Reaktorbiztonsági Bizottság elnökeként (önéletrajzában talán túlzottan is részletesen mutatta be) küzdött a nukleáris erőművek szigorú biztonsági standardjaiért, erőműtervek biztonsági okokból történt elutasításáért, kidolgozott olyan reaktorelvet, melyben lehetetlen a meltdown, a leolvadás, a legveszedelmesebb baleset. Sőt elérte a hanfordi erőmű leállítását, mert felismerte, hogy a grafitmoderátoros, vízhűtéses (Csernobil-típusú) rendszer nem stabil. Ilyet azután az Egyesült Államokban nem is építettek többé. Teller az ötvenes–hatvanas években azt remélte, érdemes próbálkozni a magenergia felhasználásával az építőmérnöki gyakorlatban is, a nagy földmunkák, fúrások, ásások vagy folyószabályozás során. Heves vitába keveredett a Plowshare-program elveiről, amikor a Chariot-projekt keretében termonukleáris robbantással akart az alaszkai Point Hope-nál kikötőt létesíteni, Albertában pedig olajat nyerni. Részben a tervek rentabilitását vitatták, mert irtózatosan drágák voltak, részben először kellett szembetalálkoznia a környezetvédőkkel, egyre hangosabb új ellenségeivel.

Emlékezetem szerint kezdetben Magyarországon is csak a környezetvédők tiltakoztak ellene látványosan. Egyik gólyavári előadását sikerült is megzavarniuk tábláikkal, transzparenseikkel, hangoskodásukkal, az atomenergia civil alkalmazása elleni támadással. Az incidensre Teller olyan könnyedséggel reagált, mint akinek temérdek tapasztalata van az ilyesmiben. Pedig a környezetvédelmet nagyon komolyan vette. Azt akarta bebizonyítani, hogy a zöldmozgalmaknak nincs igazuk: az atomenergia nem az emberi környezet tönkretételét szolgálja, hanem éppen megőrzését, jobbá tételét. Nem volt cinikus, értette a támadások releváns voltát, de elutasította őket, mégpedig a technooptimizmus álláspontjáról, amely szerint az emberi nyavalyák megoldását a technikai fejlesztéstől várhatjuk; a technikai fejlődés okozta hatalmas bajokat is csak a technika tudja megoldani, semmi más. A hidrogénbomba gyilkos fegyver volt, hevesen tiltakoztak ellene. Be akarata hát bizonyítani, hogy a bomba által használt energia építésre is felhasználható. Megint tiltakoztak ellene. Azt mondták, az energiatermelés és a mérnöki felhasználás radioaktív szennyezést okoz, mely még a bombánál is kártékonyabb. Teller némely publikációjában, sok interjújában és itthoni szűkebb körű beszélgetésekben mániákusan vissza-visszatért véleményére, mely szerint az atomenergia okozza a legkisebb kárt; a kutatásnak meg kell oldania a radioaktív hulladék eliminálását, még inkább hasznosítását. Az 1990-es évek elején sokat magyarázott a klímaváltozásról. Betéve tudta a hőmérsékleti és légszennyezési adatokat, de bizonytalan volt abban, hogy az emberi tevékenység vagy természeti jelenségek okozzák-e a klíma furcsaságait. Azt gondolta, ha kiderül, hogy a fosszilis energiahordozók a bűnösek, a világ neki fog igazat adni, belátja az atomenergia előnyeit.


*


Itthon a média kedvencévé vált. Rádió és tévéinterjúk sokaságát adta látható élvezettel, már csak azért is, mert anyanyelvén beszélhetett. Az egyetemen tartott előadásain megteltek a legnagyobb termek. Konferenciákra, fogadásokra, fényes és exkluzív hivatalos ebédekre, vacsorákra hívták. A jelenlevők kitüntetésnek érezték, hogy egy levegőt szívhatnak vele, lesték szavait, legfeljebb a humánértelmiség belvárosi sörözőiben gúnyolódtak közhelyein, szimpla gondolatain, avítt beszédén, teátrális viselkedésén, mindenhova magával vitt óriási vándorbotján, mely bunkóra emlékeztetett. Nagyon kevesen beszéltek így. Általában őszintén tisztelték, mint egy kis nép nagy fiát.

A rendszerváltás utáni országban az elrettentés, a szovjethatalom elleni harc nem tűnt sem irracionálisnak, sem paranoidnak, inkább döbbenetes vizionárius előrelátásnak és ravasz stratégiai számításnak. A bajnok legfeljebb kicsit hiúnak látszott. Hangsúlyozottan jólestek neki a kitüntetések, egyetemi díszdoktorság, akadémiai tiszteleti tagság (1990) és az államtól kapott magas elismerések. Kényesebb ügy, hogy 1998-ban nem esett nehezére Horn Gyulától sem átvenni az akkor alapított Magyarság Hírnevéért díjat; nem emelt kifogást a korábban kommunista miniszterelnök személye ellen.

Kritika érte, amikor elfogadta az Orbán Viktor kormányzása idején újjáalapított Corvin-láncot. A kitüntetést 1930-ban Horthy Miklós kormányzó hívta életre rendszere szellemi elitjének megkülönböztetésére. Az első díjazottak között volt gróf Klebelsberg Kuno kultuszminiszter, a lánc kiagyalója, a numerus clausus egyik kezdeményezője, a rendies, kasztos világ jelentékeny támogatója. A rendszerrel nem rokonszenvező Bartók Béla, az első kitüntetettek egyike távol maradt az átadástól. Nem volt nehéz a Corvin-lánc 2001-es újjáélesztésébe belelátni a horthyzmus szellemének restaurációs kísérletét, azét a szellemét, mely elől Teller és kiemelkedő tehetségű tudóstársai külföldre távoztak. Ő azonban ezt a kitüntetést éppoly büszkén vette át, mint amelyet Horn Gyulától kapott.

Az idős Teller republikánus jobboldalisága mutatkozott meg, amikor a magyarországi választási csatározásokban is fölhasználódott a neve. 2002 áprilisában a Kossuth téren tartott jobboldali nagygyűlésen Solymosi Frigyes professzor felolvasta Teller levelét, melyben kifejezte egyetértését a Fidesz törekvéseivel. Sokan nem hitték, hogy ezt tényleg Teller írta, gondolván, hogy az Amerikában nagy jelentőségre szert tett természettudós hazánkfia csak a baloldalon találhat természetes helyet. Ám Teller azt mondta, jóllehet a szöveg tényleg nem tőle származik, tartalmával tökéletesen egyetért. Erre a Népszabadság 2003-ban publikált egy Tellernek tulajdonított másik hamisítványt, amely szerint a professzor mégis visszavonta volna korábbi levelét. Ebből viszont egy szó se volt igaz.4 Az ügy sajtóbotrányt okozott a lapnál és más sajtóorgánumokban, például Élet és Irodalom hasábjain, és egyebütt.5

A Corvin-lánc másik következménye a magenergia békés felhasználásával áll összefüggésben. A kitüntetéssel együtt jár ugyanis az a jog, hogy a díjazott megnevezhet valakit, akinek munkáját nagyra becsüli, biztosítani szeretné, hogy nyugodtan végezhesse. A megnevezett néhány évig tisztes állami ösztöndíjban részesül. Teller Ede Tóth Eszter fizikatanárnőt nevezte meg. Itthon Teller legközelebbi barátja, Marx György ugyanis felhívta Teller figyelmét a budapesti Lauder zsidó alapítványi iskolában folyó figyelemreméltó tevékenységre. A professzor többször is meglátogatta az iskolát, megnézte a Tóth Eszter által berendezett radonlaboratóriumot, melyben a tanárnő lakhelyéről, Mátraderecskéről származó levegőminták sugárzását mérték. A faluban ugyanis anomális rákstatisztikát tapasztaltak, amit összefüggésbe hoztak a földből a házakba szivárgó radonnal, a radioaktív nemesgázzal. A tanítványokkal végzett mérések kiváltották Teller maximális elismerését, egyfelől azért, mert kiváló, életszerű oktatásnak találta, mellyel valóságos terepen tanulták a gyerekek a nukleáris alapfogalmakat és méréstechnikát, másfelől, mert arra utaltak, hogy a radon nagy mennyisége ugyan növeli a rák valószínűségét, kisebb mennyisége azonban mintha éppen csökkentené, rákmegelőző hatása lenne.

Ez pedig éppen az volt, ami után Teller szenvedélyesen kutatott: a nukleáris energia békés hasznosítása. Nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy Marx társaságában elmenjen Paksra, és részletesen tájékozódjon a reaktor működéséről, melynek mind személyzetéről, mind biztonságáról szuperlatívuszokban nyilatkozott az atomellenesek nagy bánatára. A Lauder-iskolában folyó munka és a szintén fölkeresett Mátraderecske viszont az egészségügyi felhasználás új lehetőségeit sejttette.

Meglehet, a barátjává fogadott Tóth Eszter találkozott vele utoljára a magyarországiak közül. 2003 májusában, néhány hónappal szeptemberi halála előtt stanfordi otthonában Teller kedves, joviális, érzelmes öregúrnak mutatkozott, akiben csak a szellem pislákolt még, a politikai csatározások, gyilkos hadieszközök a múltba vesztek.


Kulcsszavak: Teller Ede, Tisza László, szovjetellenesség, Corvin-lánc, környezetvédők



Irodalom

Broad, William J. (1996): Teller háborúja. Osiris, Budapest

Blumberg, Stanley – Owens, Gwinn (1976): Energy and Conflict: The Life and Times of Edward Teller. G. P. Putnam’s Sons, New York

Frenkel Andor (2007): Egy elméleti fizikus vándorútja Budapesttől Bostonig: Beszélgetés Tisza László professzorral. I–IV. Természet Világa. 138. 1–2., 4, 6. 2007. január http://www.termeszetvilaga.hu/ ; letöltve: 2007. október 24.

Goodchild, Peter (2004a): Edward Teller: The Real Dr. Strangelove. Harvard University Press, Cambridge, MA.

Goodchild, Peter (2004b): Meet the real Dr Strangelove. The Guardian. Thursday 1 April 2004. http://www.guardian.co.uk/science/2004/apr/01/science.research1 . Letöltve: 2007. november 10.

Hargittai István (2003): Utolsó levélváltásaim Teller Edével. Magyar Tudomány. 12, 1554.

Hargittai István – Hargittai Magdolna (1998): Találkozások Heisenberggel, Landauval, Paulinggal és másokkal: Beszélgetés Teller Edével és feleségével. Fizikai Szemle. 1. http://www.kfki.hu/fszemle/archivum/fsz9801/talalk.html ; letöltve: 2007. november 2.

Lanouette, William (1997): Szilárd Leó: Zseni árnyékban. Magyar Világ, Budapest

Palló Gábor (1998): Budapest – Göttingen – Harkov – Massachusetts: Beszélgetés Tisza Lászlóval. Fizikai Szemle. 1. http://www.kfki.hu/fszemle/archivum/fsz9801/tiszal.html ; letöltve: 2007. november 10.

Shapin, Steven (2002): Megaton Man. London Review of Books. 24. 8. 25 April 2002. http://www.lrb.co.uk/v24/n08/print/shap01_.html ; letöltve: 2008. január 10.

Tóth Eszter (2000): Sós könnyünk. Fizikai Szemle. 11, 377.

Tóth Eszter (2003): Teller Ede, 1908-2003. Fizikai Szemle. 9, 309.

Wittner, Lawrence S. (2005): Edward Teller: The Real Dr. Strangelove. History News Network, http://www.lewrockwell.com/orig5/wittner7.html ; letöltve: 2007. november 1.




1 Edward Teller: az igazi Dr. Strangelove

2 Az esetet elmondta Frenkel Andornak is a vele készült és 2007-ben közölt interjúban, de ebből kimaradtak Teller látogatásai a börtönben, melyeket nekem mondott el 1998-ban (Palló, 1998)

3 Strategic Defense Initiative – Stratégiai Védelmi Kezdeményezés, 1983

4 A történet és Teller utolsó napjainak részleteit lásd Hargittai István cikkében (Hargittai, 2003, 1554.)


<-- Vissza a 2008/03 szám tartalomjegyzékére


<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra