Magyar Tudomány, 2006/6 650. o.



Természetvédelmi biológia:

a biodiverzitás megĹ‘rzésének tudománya


Bevezető


Báldi András

PhD, MTA–Magyar Természettudományi Múzeum

Állatökológiai Kutatócsoport

baldi @ nhmus.hu


A probléma


Az ókori görög és római civilizációk már 2000 évvel ezelĹ‘tt globális légköri szennyezést okoztak természetátalakító tevékenységükkel (Hong et al., 1994). Nem csoda, hogy az azóta eltelt évszázadok során a természetes rendszerek működése alapvetĹ‘en megváltozott, torzult. Épp harminc éve közölték a Római Klub jelentését, a Növekedés korlátait (Meadows et al., 2004), ami felhívta a figyelmet a természet átalakításának olyan veszélyeire, melyek az emberiség fennmaradását fenyegetik. KedvezĹ‘ változások az elmúlt évtizedek alatt mégsem történtek, sĹ‘t, további problémákra derült fény. Például a földi élet alapja a Napból érkezĹ‘ energia átalakítása biomasszává a növényi fotoszintézis révén; ez a primer produkció. Újabb becslések szerint az emberiség a primer produkciónak mintegy felét már most felhasználja, és a felhasználás olyan mértékben növekedik, hogy mindössze ötven év múlva az emberiség el fogja fogyasztani a teljes primer produkciót (Rojstaczer et al., 2002). Ez viszont a természetes rendszerek teljes összeomlásával jár, az emberek fel fogják élni a teljes bioszféra „hajtóanyagát”.

Évezredes emberi hatás a természetes élĹ‘világ elszegényedése is. Ennek közismert formája a fajok kihalása. Bár a fajkihalás földtörténeti skálán nézve természetes jelenség, az elmúlt évtizedek emberi élĹ‘hely-átalakítása és egyéb aktivitásai miatt évente 5000-20 000 faj kihalását tételezik fel, ami sok nagyságrenddel nagyobb, mint a természetes kihalások rátája (például: Lawton – May, 1995). Ráadásul a fajkihalás csak egyik formája az élĹ‘világ elszegényedésének. Fajokon belül a genetikai sokféleség és a populációk közötti eltérések tűnhetnek el. A faj szint feletti, közösségi és ökoszisztéma szinteken is egyre kifejezettebb az „egybemosódás”, amit divatosan biotikus homogenizációnak neveznek. Ez az ember által uralt élĹ‘helyek szegényes, ám globális léptékben igen hasonló közösségeinek elterjedését jelenti a helyi, lokálisan adaptált és diverz közösségekkel szemben. Az élĹ‘világ sokfélesége, azaz biodiverzitása tehát a szervezĹ‘dés minden szintjének eredendĹ‘ jellemzĹ‘je. Ismereteink szerint minden szervezĹ‘dési szinten jelentĹ‘s pusztulás figyelhetĹ‘ meg, ami elsĹ‘sorban emberi behatásnak tulajdonítható (Ehrlich – Ehrlich, 1995, Standovár – Primack, 2001). A biológiai sokféleség csökkenésére sajnos hazánkban is számos példa van. A Vörös Könyv nem kevesebb, mint 110 gerinces és 290 gerinctelen állatfajt sorol fel, de növények esetében sem kedvezĹ‘bb a kép (Rakonczay, 1989, Borhidi – Sántha, 1999).

Az élĹ‘világ elszegényedésének legszembetűnĹ‘bb formája a természetes élĹ‘helyek eltűnése és a fajok kipusztulása. Ennek negatív hatásait tudományos, esztétikai és etikai szempontok mellett gazdasági oldalról is ki lehet mutatni, például az ökoturizmus elmaradásában, vagy a még fel nem fedezett gyógyhatású anyagok eltűnésében stb. A biodiverzitás csökkenése azonban a szembeszökĹ‘ pusztulás és elszegényedés mellett olyan rejtett veszteséget is jelent, ami közvetlenül befolyásolja az emberiség életkörülményeit. Ez a veszteség az ökoszisztéma-szolgáltatások redukálódása. Ökoszisztéma-szolgáltatás eredménye például a tiszta levegĹ‘, az iható víz, a légkör megfelelĹ‘ ösz-szetétele, a talajképzĹ‘dés, a tápanyagok körforgalma, a megporzás stb.; e szolgáltatások a biológiai sokféleség függvényei (Hooper et al., 2005).

A természet átalakítása, rombolása mindezek ellenére folytatódik. És folytatódik annak ellenére, hogy e tények súlya miatt a legmagasabb fórumok is döntéseket hoztak a biodiverzitás csökkenésének megállítására. A johannesburgi Föld Csúcson részt vevĹ‘ országok 2002-ben, illetve az Európai Bizottság Göteborgban 2001-ben elhatározta, hogy 2010-ig lassítják, illetve megállítják a biológiai sokféleség csökkenését. Ez sajnos nem fog bekövetkezni (Balmford – Bond, 2005).

Mint látható, a biodiverzitás csökkenése létezĹ‘ és alapvetĹ‘ probléma, amely foglalkoztatja a közvéleményt és a döntéshozókat. Gyakran kerülnek a fenti trendek és jelenségek a legkülönbözĹ‘bb médiába, gyakran egészen torz összefüggésben. Ez nem jelenti azt, hogy a természet megĹ‘rzésének nincsenek tudományos alapjai, hogy minden zöld-ség egyben zöldség is. A jelen tematikus rész célja pont az, hogy a Magyar Tudomány olvasói számára (1) világossá tegye, hogy a természetvédelmi biológia egy koherens tudomány, illetve (2) fórumot biztosítson több, immár nemzetközi szinten is kiemelkedĹ‘ hazai műhely munkáinak bemutatására.


A megoldás tudománya


A fenti fejezetben vázolt problémák és veszélyek hatására alakult ki a természetvédelmi biológia. A természetvédelmi biológia egy olyan tudományág, melyet más területekhez hasonló szigorú szabályok irányítanak, ideértve a jó kérdés feltevésének fontosságát, a megfelelĹ‘ mintavételi elrendezést, a megismételhetĹ‘séget stb. De a kérdésfeltevésnél „kényszerhelyzet” is adódhat, éppen a tudományág krízisjellegébĹ‘l adódóan. Ilyenkor esetleg még nem megfelelĹ‘ háttértudás mellett kell egy kérdéssel foglalkozni, akár megoldási javaslatot tenni. Nem véletlenül szokták a természetvédelmi biológiát a baleseti sebészethez hasonlítani: mindkét esetben elĹ‘fordulhat, hogy kevés rendelkezésre álló információ és idĹ‘ mellett kell döntéseket hozni. A gyakorlati feladatok tehát konfliktusokat eredményezhetnek a kutatói alaposság és a megoldandó kérdés sürgĹ‘ssége között. Ezzel a dilemmával valójában más tudományterületeken is találkozhatunk. Elég, ha csak a műszerek folyamatos fejlĹ‘désére gondolunk: egy mérést régi műszerrel is el lehet végezni, egy újjal is, és majd ötven év múlva egy még sokkal pontosabbal is. DĹ‘reség lenne azzal érvelni, hogy akkor ne mérjünk semmit, mert most még nem tudunk elég alaposak lenni. Mindössze ismerni és akceptálni kell a korlátokat. A természetvédelmi biológus kutatónak is tudatában kell lennie annak, hogy esetleg olyan kérdést vizsgál, amelyhez nem tud minden szakmai feltételt maradéktalanul kielégíteni. ElĹ‘fordulhat például, hogy csak kevés egyedet tudunk vizsgálni (merthogy több nem is létezik), így statisztikailag értékelhetetlenül kicsi lesz a mintaszám. De ha ez egy kihalás szélén álló faj utolsó egyedeit jelenti, és a vizsgálat a faj megmentéséhez járulhat hozzá, akkor nyilván e kényszerhelyzet szükségessé teszi a vizsgálatot.

A természetvédelmi biológia (vagy konzervációbiológia) a biodiverzitás-krízis hatására kialakult tudományág. Célja a biodiverzitás csökkenésének megállítása. Ehhez integrálja a megfelelĹ‘ biológiai (genetikai, ökológiai, hidrobiológiai), agrár (erdészeti, halászati és vadgazdálkodási) és más tudományok tapasztalati és elméleti ismereteit, figyelembe véve az adott társadalmi-gazdasági környezetet. Ez újdonság a korábbi természetvédelmi kutatásokhoz képest, ahol a tudományágak egymástól nagyjából függetlenek voltak (például sziget-biogeográfia, genetika, erdĹ‘műveléstan), és így nem voltak elég átfogóak ahhoz, hogy a biodiverzitás csökkenésének krízisét kezelni tudják. A természetvédelmi biológia elsĹ‘dleges feladata a biológiai sokféleség hosszú távú megĹ‘rzése, a természetes rendszerek evolúciós változóképességének fenntartása.


Természetvédelmi biológia

a nemzetközi porondon


A természetvédelmi biológia mint önálló tudományág kialakulása az 1980-as évekre tehetĹ‘. Ekkor alakult társasága, a Society for Conservation Biology (www.conbio.org), tematikus konferenciákat szerveztek, illetve folyóiratok indultak (Conservation Biology – 1986; Ecological Applications – 1991; Biodiversity and Conservation – 1992). Az elmúlt két és fél évtized alatt a természetvédelmi biológia szakmai-közéleti háttere olyannyira kinĹ‘tte magát, hogy az évszázados múltra visszatekintĹ‘ British Ecological Society vagy az Ecological Society of America súlyához mérhetĹ‘. A tematikus folyóiratok impakt faktora az „ecology” és az „environmental science” kategóriákban is az élen van, a Society for Conservation Biology éves konferenciáin 1500 résztvevĹ‘ vesz részt stb. Mostanra minden nagyobb kiadó legalább egy természetvédelmi biológiai tankönyvet kiadott (Blackwell Science, Cambridge University Press, Oxford University Press, Sinauer Associates, Springer-Verlag stb.). A biodiverzitás megĹ‘rzésének kérdése a teljes tudományban egyre központibb szerepet tölt be (1. ábra).

Érdekes a természetvédelmi biológia diszciplínáját kontinentális összefüggésben vizsgálni. Európában egyes természetet védĹ‘ rendelkezések már a középkorban megjelentek, a természetes élĹ‘helyek kezelése és fenntartása, például fĹ‘úri vadászbirtokként, szintén évszázados gyökerekkel bír. Ugyanakkor a nemzeti és adminisztrációs határok miatt a természetvédelem és tudománya, a természetvédelmi biológia is igazán nemzeti szinten volt erĹ‘s. Emiatt a természetvédelmi biológia kialakulásában és formálódásában, mely határokat nem ismerĹ‘ tudomány, az amerikai hatás vált jelentĹ‘ssé. Így alakult ki az a furcsa helyzet, hogy a Society for Conservation Biology jelentĹ‘s amerikai túlsúllyal bír, és csak az elmúlt években erĹ‘södött fel az igény Európában, hogy itt is képviselve legyen kontinentális léptékben a természetvédelmi biológia. FeltételezhetĹ‘en az Európai Unió bĹ‘vülése, a Natura 2000 hálózat kialakítása és más európai programok mind hozzájárultak ahhoz, hogy a megfogalmazódott igény a Society for Conservation Biology Európai Szekciójának 2003-as megalakulásában realizálódjon.

Az eddigiekben igyekeztem bemutatni a természet pusztulásának veszélyeit és az erre válaszként kialakuló új tudományágat, illetve az ehhez kapcsolódó szakmai-közéleti fejlĹ‘dést. A továbbiakban a természetvédelmi biológia hazai helyzetét tekintem át.


Természetvédelmi biológia itthon


A természetvédelemnek komoly múltja és hagyományai vannak Magyarországon. Az 1879-es erdĹ‘törvényt tekintik az intézményes természetvédelem kezdetének. A modern természetvédelmi biológia fĹ‘bb gondolatait már jóval a diszciplína kialakulása elĹ‘tt megtalálhattuk hazánkban (például a néhai Juhász-Nagy Pál munkásságában), ám az akkori körülmények, a magyar tudomány más területeihez hasonlóan, nem tették lehetĹ‘vé a kitörést még hazai szinten sem. A modern természetvédelmi biológia kialakulása azonban a hazai társadalmi átalakulás idĹ‘szakában következett be, így a magyar jelenlét a nemzetközi porondon, illetve a természetvédelmi biológia fejlĹ‘dése hazánkban már igencsak figyelemre méltó.

Valójában itthon is megtalálható sok minden, ami ennek a tudományágnak a prosperálásához szükséges. A Természetvédelmi Közlemények, a diszciplína magyar nyelvű lapja (angol absztraktokkal), amelynek legutolsó, 2004-es száma 69 cikket tartalmazott 637 oldalon, és 600 példányban jelent meg. Megjelent természetvédelmi biológiai jegyzet (Margóczi, 1998), tankönyv (Standovár – Primack 2001), sĹ‘t, már specializáltabb könyv is (Mátyás, 2002). E nívós könyvekre az igényt az alakította ki, hogy a természetvédelmi biológiát legtöbb felsĹ‘oktatási intézményünk tantárgyai közé vette, bevonult a posztgraduális képzésbe, illetve általánosságban, hogy a természetvédelmi biológiának egyre nagyobb a szerepe a hazai tudományos életben. Jól jelzi ezt például a Nemzeti Biodiverzitás Platform megalakulása is (http://www.biodivplatform.hu), ami a biológiai sokféleség megĹ‘rzésében érdekelt felek közös fóruma, és tudományos alapon segíti a biodiverzitás-csökkenés megállítását.

A természetvédelmi biológia hazai fejlĹ‘dését és erejét mi sem mutatja jobban, mint a nagy érdeklĹ‘dés, ami a 2002-ben megrendezett I. Magyar Természetvédelmi Biológiai Konferenciát övezte, és ami az ötszáz fĹ‘ részvételét eredményezte. Ezzel valószínűleg a minden idĹ‘k legnagyobb létszámú magyar szupraindividuális rendezvénye címet vívta ki. És 2005 novemberében zajlott a következĹ‘ nagy rendezvény (www.mtbk.hu). Ily erĹ‘s háttérre építve nem meglepĹ‘, hogy el tudtuk vállalni a 1st European Congress of Conservation Biology megrendezését, melyre 2006-ban kerül sor (www.eccb2006.org).

A természetvédelmi biológiának kiemelt súlya kell legyen Magyarországon. Annak ellenére ugyanis, hogy viszonylag kis ország vagyunk, szerepünk az európai természetvédelemben jelentĹ‘s. Magyarország ugyanis biogeográfiai helyzeténél fogva kiemelkedĹ‘ értékekkel bír, amit az Európai Unió is elismert azzal, hogy a kontinenset lefedĹ‘ tíz régió közül az egyik, a legkisebb, a Pannon régió. Nagyon fontos volna komolyan venni Magyarországon a biológiai sokféleség megĹ‘rzését, mely egyedi, és jelenleg még kiemelkedĹ‘en gazdag (Báldi et al., 2006; Szép et al., 2006).

E kötet cikkei jól mutatják a hazai természetvédelmi biológia szakmai alapjait, illetve kapcsolatait különbözĹ‘ gyakorlati ágakkal, például az erdészettel, mezĹ‘gazdasággal, vízüggyel, vagy akár a természetkedvelĹ‘ polgárok bevonásával.


Az MTA szerepe


A természetvédelmi biológia hazai helyzete és problémái nem véletlenül lettek bĹ‘ven tárgyalva. A Magyar Tudományos Akadémia a nemzet tanácsadója, így fontos és sürgetĹ‘ kérdésekben állást kell foglalnia; igen nagy szerep jut itt a biodiverzitás megĹ‘rzésének, így a természetvédelmi biológiának. Nem véletlen, hogy a Biológiai Tudományok Osztálya keretein belül működik egy Természetvédelmi és Konzervációbiológiai Bizottság. E bizottság léte és szakmai támogatása fontos alapot jelent a természetvédelmi biológia hazai fejlĹ‘désében. Figyelembe véve azonban a természetvédelem, a mezĹ‘gazdaság és általában a földhasználat radikális változásait a szocialista rendszer összeomlása után, illetve rá egy évtizeddel az Európai Unióhoz való csatlakozás következtében, jóval aktívabb fellépés lenne szükséges, és jóval megalapozottabb természetvédelmi biológiai tudás. Sajnos egy bizottság sem tudja felvállalni, hogy természetvédelmi döntéseket megalapozó kutatásokat folytasson vagy akárcsak szintetizáljon. Nagy gond és égetĹ‘ hiány a célorientált háttérintézmény megléte. Pedig ez szinte minden szomszédos országban megtalálható. Például a Lengyel Tudományos Akadémia Természetvédelmi Kutatóintézete (http://www.iop.krakow.pl) közel százfĹ‘s intézmény. Szlovákiában a Daphne – Alkalmazott Ökológiai Intézet mint nonprofit szervezet működik közel húsz fĹ‘vel, Ausztriában a Bécsi Egyetem keretein belül az Ökológiai és Természetvédelmi Biológiai Intézetben több mint hatvanan dolgoznak. Mindez nem véletlen, hanem a biodiverzitás-krízis erĹ‘södĹ‘ veszélyeire adott egyértelmű válasz. Magyarország egyedülálló biogeográfiai helyzete és kiemelkedĹ‘ biológiai sokfélesége miatt szükséges és érdemes volna a természetvédelmi biológiára jóval nagyobb figyelmet fordítani.


Köszönöm Fekete Gábor alapos kritikáit. A kötet az MTA Biológiai Tudományok Osztályának 2005. május 12-i A természetvédelmi biológia frontvonalai elĹ‘adóülése alapján készült. Köszönöm a kötet cikkeinek kritikai átnézését szakértĹ‘ kollégáinknak, aki ábécérendben a következĹ‘k voltak: Ángyán József, Bartha Dénes, Forró László, Moskát Csaba, Orci Kirill Márk, Rózsa Lajos, Standovár Tibor, Török Katalin és Vörös Judit. Kutatómunkámat a Bolyai János Kutatói Ösztöndíj támogatja.


Kulcsszavak: biológiai sokféleség, ökoszisztéma-szolgáltatás, természetvédelem, Magyarország



1. ábra • A Nature és a Science folyóiratokban megjelent azon cikkek száma, melyek a biodiversity szót tartalmazták a címükben vagy absztraktjukban (2005. aug. keresés a Web of Science-n a www.eisz.hu honlapon).




IRODALOM

Báldi András – Batáry P. – ErdĹ‘s S. – Sárospataki M. (2006): A biológiai sokféleség megĹ‘rzésének lehetĹ‘ségei az agrár-környezetvédelemben. Magyar Tudomány. 6, 670. o.

Balmford, Andrew – Bond, William (2005): Trends in the State of Nature and Their Implications for Human Well-being Ecology Letters. 8, 1218–1234.

Borhidi Attila – Sántha Attila (1999): Vörös könyv Magyarország növénytársulásairól. Természetbúvár Alapítvány, Budapest

Ehrlich, Paul R. – Ehrlich, Anna H. (1995): A fajok kihalása: A pusztulás okai és következményei. Göncöl, Budapest

Hooper, David U. – Chapin, III, F. S. – Ewel, J. J. – Hector, A. – Inchausti, P. – Lavorel, S. – Lawton, J. H. – Lodge, D. M. – Loreau, M. – Naeem, S. – Schmid, B. – Seta, La, H. – Symstad, A. J. – Vandermeer, J. – Wardle, D. A. (2005): Effects of Biodiversity on Ecosystem Functioning: A Consensus of Current Knowledge. Ecological Monography. 75, 3–35.

Hong, Sungmin – Candelone, J.-P. – Patterson, C. C. – Boutron, C. F. (1994): Greenland Ice Evidence of Hemispheric Lead Pollution Two Millennia Ago by Greek and Roman Civilizations. Science. 265, 1841–1843.

Lawton, May – May, R M. – Lawton, J. H. (1995): Extinction Rates. Oxford University Press, Oxford

Margóczi Katalin (1998): Természetvédelmi Biológia. JATE Press, Szeged

Mátyás Csaba (2002): Erdészeti-természetvédelmi genetika. MezĹ‘gazda Kiadó, Budapest

Meadows, Donnella – Randers, J. – Meadows, D. (2004): Limits to Growth. The 30-Year Update. White River Junction, VT : Chelsea Green

Rakonczay Zoltán (szerk.) (1989): Vörös Könyv. Akadémiai, Budapest

Rojstaczer, Stuart – Sterling, S. M. – Moore, N. J. (2002): Human Appropriation of Photosynthesis Products. Science. 294, 2549–2552.

Standovár Tibor – Primack, Richard (2001): A természetvédelmi biológia alapjai. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest

Szép Tibor – Halmos G. – Nagy K. (2006): Madarak monitorozása – lehetĹ‘ség a természeti állapotot befolyásoló regionális, országos és globális hatások nyomon követésére. Magyar Tudomány. 6. 675. o.


<-- Vissza a 2006/6 szám tartalomjegyzékére


<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra