Magyar Tudomány, 2006/2 141. o.

A kutya mint az emberi viselkedés modellje: múlt, jelen, jövő

Gácsi Márta

tudományos munkatárs, ELTE TTK Etológia Tanszék - gm.art @ t-online.hu

A kutya mint az emberi kötődési viselkedés modellje?

Egy sajátos interspecifikus kapcsolat: kötődés a gazdához


Bár az etológiában irodalmi adatokon kutatók által végzett megfigyelések vagy kísérletes munkák publikált eredményeit szokás érteni, méltánytalan lenne figyelmen kívül hagyni a világirodalom számtalan remekművét mint "hivatkozást", melyek felhívják a figyelmet arra, hogy amióta csak az emberiség közös emlékezete megőrződik, a kutyák gazdájuk iránti ragaszkodása számtalan módon megnyilvánuló, általános jelenség. De vajon miből adódik ez az élővilágban szokatlan, tartós szociális vonzódás, mi a funkciója, és hogyan alakulhatott ki? Mi lehet a biológiai alapja a felnőtt kutyák gazda iránti kötődésének? Egyfajta téves irányultságú, korai bevésődésen alapuló elvárás a szülői gondoskodásra? Alárendelődés egy dominánsan viselkedő "kétlábú falkavezérnek"? Veleszületett hajlam a szociális vonzódásra egy idegen fajhoz, amelytől már elválaszthatatlan a fennmaradása? Esetleg mindez együtt?

A kutya kötődésének etológiai vizsgálata

Érdekes módon a témában jóval több - az emberi oldal szerepét vizsgáló - pszichológiai megközelítésű kutatást olvashatunk, mint a kutya viselkedésének etológiai módszerekkel történő elemzését. Mindannyian ismerünk olyan gazdát, aki családtagnak vagy épp gyermekének tekinti a kutyát, de jelen pillanatban a humán oldal viselkedési és emocionális reakcióit nem feladatunk elemezni. Egészen más kérdés, hogy a szeretet és hűség romantikus megtestesítőjeként jegyzett Canis familiaris viselkedésének etológiai vizsgálata vajon eléggé meggyőző érveket vonultat-e fel ahhoz, hogy tudományos szempontból is bebiztosítsa e törzsfejlődési szempontból távoli, ám a közös múlt okán fura rokonnak is tekinthető faj kivételes helyzetét.

De miért is gondoljuk a kutya-ember kapcsolatot biológiai szempontból ennyire különlegesnek, hiszen számtalan faj ember által felnevelt egyede esetében rendszeresen megfigyelhető, hogy a bevésődési folyamatok speciális alakulása miatt sérül a fajtárs-felismerési képesség, az állatok a gondozó felé mutatják a legkülönbözőbb fajra jellemző szociális viselkedésformákat, és közülük sokan akár életük végéig is különleges szociális kapcsolatban maradnak a nevelőszülővel. Az általunk vizsgált jelenség, a kötődés azonban - és ezt nagyon fontos kihangsúlyozni - nem egyszerűen szociális vonzódást vagy általános preferenciát jelent, bár a 60-as években folyó első kutatások (Scott, 1963) még jórészt ilyen értelemben használták. Az individualizált kötődés legátfogóbban megfogalmazott funkciója, hogy biztosítsa a saját utód predációtól vagy egyéb veszélyforrásoktól való védelmét és a megfelelő forrásokkal való ellátását a gondozó szülő által (Rosenblum - Sunderland, 1982). Bár a kötődési folyamat létrejöttét és a benne fő szerepet játszó mechanizmusokat részletesen kutatták, az imprinting jelenségkörén kívül eső interspecifikus (ember-állat) kapcsolatoknak, illetve a szociális fajok tartós vonzódásának alapos vizsgálatára - talán a primáták kivételével - csak elvétve találunk példát. Egyetlen faj kapott kivételes figyelmet a kötődéssel kapcsolatos vizsgálatokban: az ember.

A legkidolgozottabb, evolúciós szemléletű humán kötődési elmélet szerint (Bowlby, 1969) a kötődés olyan tartós, aszimmetrikus szociális kapcsolat, amely feltételezi a kötődő egyed függőségét egy másik egyedtől, amely számára biztonságot nyújt. John Bowlby, akire a klasszikus etológia eredményei és módszertana is meghatározó erővel hatottak, elméletében a kötődési rendszert a korai gyermekkorban kifejlődő biológiai alapú viselkedési rendszerek egyikének tekinti. Szemben a korábbi elméletekkel, amelyek a gondozó élettani szükségleteket kielégítő vagy tanítói szerepét állították középpontba, Bowlby a gondviselő biztonságot nyújtó szerepét hangsúlyozza. Miután kiinduló hipotézisünk szerint a családi kutyák és gazdájuk kapcsolata több szempontból is analógnak tekinthető a gyerek-anya kötődéssel, magunk is ezt a gondolatmenetet tekintettük irányadónak.

Hogyan mérhetők az érzelmek?

Az a tény, hogy a kötődés egy olyan közös emlős örökség, amely emocionális vonatkozásokkal is "terhelt", különös óvatosságra inti a kutatót a vizsgálatára szolgáló módszerek kiválasztásánál és az adatok értékelésénél. Olyan helyzeteket kellett találnunk, amelyek alkalmasak lehetnek a kötődési viselkedés aktiválására, valamint meg kellett határoznunk azokat a megfigyelhető viselkedésformákat, illetve mintázatokat, amelyek a kötődés megnyilvánulásakor alapvető szerepet játszhatnak. Miután a kötődés egyes egyedek preferenciájában vagy kizárólagos elfogadásában nyilvánul meg, és ezek a preferenciák döntési helyzetekben megfigyelhető viselkedésmintázatok (például közelségkeresés) relatív gyakoriságában mutathatók ki, a kötődés vizsgálatára egyik legjellemzőbb megoldás a különféle preferenciatesztek alkalmazása. A szeparációs helyzeteket nem csupán az anya, illetve a kötődési egyed hiánya és a vele való újra találkozás hatásának megfigyelésére alkalmazzák, hanem a motiváció felerősítésére, a kötődési viselkedés megnyilvánulási valószínűségének növelésére is.

A fejlett szociális fajokon végzett kutatások megtervezésénél elsősorban a humán kötődési viselkedés jobb megértése a fő cél, a vizsgált kérdések és a felhasznált módszerek is ennek megfelelően alakulnak. Természetesen számtalan humán vizsgálati módszert dolgoztak már ki a gyerek-anya kötődés feltérképezésére, azonban itt most csak egy olyan megoldás kerül bemutatásra, amely a gyerekek viselkedésmintázatának kifejezetten etológiai szemléletű elemzésére ad alkalmat, és így főszerephez jutott a kutyákkal végzett megfigyelésekben is. Az anya-csecsemő kötődés vizsgálatára világszerte elterjedten alkalmazzák a Mary D. S. Ainsworth nevével fémjelzett laboratóriumi helyzetet, az idegen helyzet tesztet (Strange Situation Test [Ainsworth et al., 1978]). A hét, egyenként háromperces jelenet során egy barátságos idegen megjelenése, majd az anyától való két rövid szeparáció mérsékelt stresszt jelent a 12-18 hónapos csecsemő számára. Az anyától (illetve apától) való többszöri szeparációt és újratalálkozást tartalmazó teszt ideálisnak tűnt a kötődési viselkedés aktiválására, az ismeretlen helyen mutatott kontaktuskereső és explorációs viselkedés egyensúlyának vizsgálatára. Az újratalálkozásos részek fontosságának felismerésével csak 1978-ban dolgozták ki a humán vizsgálatokban azóta főszerepet játszó három koherensen szervezett kötődési típusba (A-elkerülő, B-biztonságos, C-ambivalens/rezisztens) való besorolást (Ainsworth et al., 1978), illetve valamivel később egy negyedik (D-dezorganizált) kategória is bevezetésre került.

Mivel az idegen helyzet teszt (IHT) lehetővé teszi a megfigyelt egyedek viselkedésének objektív elemzését, nem meglepő, hogy a sikeres humán alkalmazás nyomán a primátavizsgálatok során is felhasználták. Fiatal csimpánzokkal az IHT egy adaptált változatában végzett megfigyelésből kiderült, hogy nem csupán ismerős fajtársakra mutatnak a kötődési kritériumoknak megfelelő viselkedést, hanem az emberek által felnevelt állatoknál az emberi gondozó is szolgálhat kötődési személyként (Bard, 1991). Tekintettel arra, hogy álláspontunk szerint a kutya természetes környezetének az emberi család tekinthető, kézenfekvőnek tűnt a kutya-gazda kapcsolat hasonló módszerekkel történő elemzése.

Egy kis kitérő: miért épp a kutya?

A szülő-utód kapcsolatokban a veleszületett preferenciák, a tanulás és a környezeti hatások szerepének vizsgálatával foglalkozó kutatásokat jellemzően fészekhagyó madarakon, illetve az emlősök közül olyan könnyen tartható, tenyészthető, genetikai állományát tekintve kontrollálható klasszikus fajokon végezték, mint például a patkány. Kitüntetett szerepet kaptak természetesen az olyan szociális főemlősök is, amelyek labortartás esetén is jól manipulálható, komplex szociális viselkedést mutatnak, mint például a Rhesus makákó. Ezekben a kutatásokban már elsősorban az ember szociális viselkedésformáinak evolúciós eredetére vonatkozó kérdésekre helyeződött a fő hangsúly (Harlow - Harlow, 1962). Azonban már szinte a főemlőskísérletekkel párhuzamosan felmerült egy másik fejlett, sok szempontból előnyös tulajdonságokkal rendelkező szociális emlős, a kutya tanulmányozásának gondolata is (Igel - Calvin, 1960). Bár kezdetben a többi megfigyelt fajhoz hasonlóan a kutyáknál is a fajtársakra mutatott szociális viselkedés állt a vizsgálatok középpontjában, már nagyon hamar felvetődött a kutya-ember kapcsolat tudományos igényű elemzésének igénye is (Scott, 1963).

Ebben az időszakban elsősorban a kutya ember felé általánosságban megnyilvánuló szociális vonzódását tanulmányozták, még ha a szerzők többnyire kötődésnek (attachment) nevezték is a megfigyelt jelenséget. John Paul Scott és John L. Fuller (1965) egy kölyökkutyákon végzett átfogó viselkedésgenetikai vizsgálatsorozat keretében kimutatták, hogy heti 2 ×20 perc kezelés, illetve már csupán napi néhány perces szemkontaktus hatására kialakul az emberhez való vonzódás (közelségkeresés). Más kutatások alapján úgy tűnik, nemcsak az emberhez való szociális vonzódás kialakulását, hanem annak mértékét sem befolyásolja az anyai gondozói viselkedés legfőbb közvetlen hasznának tartott táplálék biztosítása. Az ember fajtársként való elfogadásának elképzelését támogatja az a megfigyelés is, amely szerint büntetés (enyhe fizikai fájdalom okozása) sem oltja ki a kezelő emberrel való közelségkeresést.

Még érdekesebb eredményre vezetett az a kísérlet, melyben azt vizsgálták, vajon mi csökkenti leghatékonyabban 4-8 hetes kutyakölykök szeparációra adott stresszreakcióit. Az ember jelenléte eredményesebb stresszcsökkentőnek bizonyult, mint az anya fizikai közelsége (Pettijohn et al., 1977), illetve az ismeretlen környezet által kiváltott stressz bizonyos élettani és viselkedésbeli megnyilvánulásait jelentősen csökkentette egy ismert gondozó jelenléte, ám egy ismert fajtárs társasága nem eredményezett ilyen hatást (Tuber et al., 1996). A kutyáknál az emberi kontaktus időleges megvonása olyan, a megvonás mértékével arányosan fokozódó intenzitású közelségkereső viselkedést vált ki, amely más fajoknál az élelem vagy az ivóvíz megvonásakor figyelhető meg. Figyelemreméltó jelenség, hogy a gyerekek és a kutyák a kötődési személy (anya, gazda) elvesztésekor adott esetben igen hasonló viselkedési rendellenességeket mutathatnak, például pszichogén epilepsziát, asztmához hasonló tüneteket, gyomorfekélyt és anorexia nervosát (Fox, 1965). Ezek alapján feltételezhető, hogy kutya "prediszpozíciója" az ember iránt mutatott szociális vonzódásra evolúciósan előkészített előfeltétele az egyedi kötődés kialakítására való képességnek.

Mindez nem is meglepő, ha arra gondolunk, hogy a kutya minden más domesztikált fajtól eltér abból a szempontból, hogy esetében a szelekció főként a kommunikációs készség és a szociális tanulásbeli képességek fejlődésének kedvezett, nem pedig olyan jellegek elérésére irányult, mint a nagyobb súly vagy gyorsabb növekedés. A fejlett szociokognitív képességek kialakulásának pedig, a félelmi és agresszív reakciók csökkenése mellett, az emberhez való szociális vonzódás, a dependenciára való hajlam lehetett az egyik legalapvetőbb feltétele.

Kötődés egy életen át: a gazda anyaszerepben

A korai laborkísérletek azonban nem terjedtek ki sem az egyedi kötődési kapcsolatok kialakulásának tanulmányozására, sem a felnőtt egyedek viselkedésének ilyen szempontból történő elemzésére. A későbbi, kutya-gazda individuális kötődési kapcsolattal foglalkozó kutatások pedig főként a gazdák szubjektív véleményén alapuló interjúk és kérdőíves felmérések formájában történtek. Miközben az utóbbi években a kognitív etológiai kutatások porondján a kutya új, izgalmas lehetőségként jelent meg az interspecifikus szociális tanulásbeli és kommunikációs képességek vizsgálatára, elkerülhetetlenné vált az ezek alapjául szolgáló egyedi kötődési kapcsolat alaposabb elemzése.

Abból az alaphipotézisből kiindulva, hogy a kutya-gazda kapcsolat vizsgálható a gyerek-szülő kötődés mintájára, az ELTE Etológia Tanszékén 1996-ban kezdődő vizsgálatsorozat részeként az IHT egy adaptált változata (Topál et al., 1998) segítségével kezdődött meg a kutya-gazda kötődés sajátosságainak etológiai módszereken alapuló vizsgálata. Bár a humán IHT értékelésekor a pszichológus kutatók a gyerek-anya interakciók leírásánál az állati viselkedés elemzésében is megszokott fogalmakat használnak, a kiértékelés, kategorizálás alapja a képzett szakemberek tapasztalatok alapján meghozott döntése. Ezenkívül nem merül fel az a lehetőség - még árvaházból örökbe fogadott csecsemők esetén sem -, hogy a gyerek nem mutat kötődést a gondozója iránt. Így a mi esetünkben a tesztek elemzése nem a humán értékelés mintájára (kötődési biztonság szerinti típusokba való besorolással) történt, hanem elsősorban a kutyák teszthelyzetben mutatott viselkedésmintázatának kötődési viselkedésként való azonosíthatósága alapján.

A kötődés kimutatása viselkedési szinten is jól megfigyelhető kritériumok figyelembe vételével történt (Rajecki et al., 1978). Amennyiben a vizsgált egyed viselkedésmintázata a kötődési egyedre (jelen esetben gazdára) való speciális preferenciára utalt (közelség- és kontaktuskeresés és -fenntartás), azaz a kötődési egyedtől való szeparációkor, illetve a vele való újratalálkozáskor olyan specifikus reakció volt megfigyelhető (szeparációs stressz, illetve újratalálkozáskor ennek megszűnése), amely eltért a hasonló helyzetben más egyedekkel (idegen emberrel) kapcsolatban mutatott viselkedéstől, akkor feltételezhető, hogy a gazda képes biztonságot nyújtó szerepet betölteni az egyed számára, amely kötődik hozzá.

Az ötven felnőtt családi kutyán végzett tesztsorozat eredményei megerősítették, hogy az IHT helyzet alkalmas a gazda felé mutatott kötődésének aktiválására. Topál József és munkatársai vizsgálatukban a családi kutyák kötődési kritériumoknak megfelelő viselkedését mutatták ki a gazdájuk iránt. Azóta több más tanulmány is (Gácsi, 2003; Prato-Provide et al., 2003) megerősítette, hogy a gazdától való szeparáció, majd az ezt követő újratalálkozás a családi kutyáknál specifikus - idegen személlyel szemben nem tapasztalható - preferenciára utaló viselkedésmintázatokat aktivál. Bár a 12-18 hónapos gyerekekhez képest a felnőtt családi kutyák egyedi életük során összehasonlíthatatlanul több tapasztalatot szerezhettek a fizikai és szociális környezetről általában (és konkrétan ismeretlen helyekkel és személyekkel kapcsolatban is), az IHT által létrejött szituáció mégis megteremtette a lehetőségét egy dependencián alapuló kapcsolat feltárásának.

További érdekesség: Topálék ötven kutyán végzett megfigyelésében és egy 84 családi kutyát tartalmazó új mintán (Gácsi, 2003) a mért viselkedési változók alapján rendkívül hasonló háttérváltozókat lehetett elkülöníteni (szorongás, kötődés, idegenelfogadás). Bár a faktoranalízissel kapott háttérváltozók tulajdonképpen mesterséges matematikai konstrukciók, melyek nem feltétlenül felelnek meg valamilyen biológiai mechanizmusnak, figyelemreméltó, hogy a két vizsgálat nagyon hasonló jellegű faktorokat eredményezett, ami ez esetben arra utal, hogy az IHT-ben mutatott viselkedés többváltozós elemzése valós viselkedésszabályzó mechanizmusokat tárt fel. Ennek alapján valószínű, hogy az IHT által teremtett kísérleti helyzet a kutyák viselkedésmintázatának többszempontú elemzését is lehetővé teszi, hiszen a faktorok bevonásával a kötődési viselkedéssel csak közvetve összefüggő, az ismeretlen helyen történő szeparáció hatására megnyilvánuló szorongás és egy ismeretlen személlyel való interakciós készség mértéke is meghatározható. Ezek a jellemzők kimutatható kapcsolatban állnak a kutyák egyéb szociális interakciói során megfigyelhető viselkedésével (Gácsi, 2003).

AZ IHT megbízhatóságára vonatkozóan is biztató eredményeket kaptunk: a kutyák többségének gazda iránti kötődési viselkedése nem változott meg egy bő év alatt, tehát a teszthelyzet megbízhatóan váltja ki ugyanazt a viselkedésmintázatot az ismétlések alkalmával, és a felnőtt kutyák egyedi kötődése feltételezéseinknek megfelelően igen stabil. További jelentős eredmény, hogy a kutyák két, rövid időn (két héten) belül elvégzett tesztben mutatott viselkedését összehasonlítva csoportszinten egyetlen mért változóban sem tapasztaltunk eltérést. A különböző helyszíneken lebonyolított ismétlés tehát nem volt hatással az IHT-beli viselkedésre, mivel a kutyák helyzethez való hozzászokására, vagy éppen fokozott reakciók megjelenésére semmi sem utalt. Ezek alapján mód nyílik olyan kutatások megkezdésére is, amelyek egy kutya több kötődési kapcsolatát hasonlítanák össze (például vakvezető kutyák nevelő gazdája/trénere és a végleges vak gazda viszonylatában az átadás előtt és nem sokkal utána). A többszörös kötődések feltárása (például különböző családtagok iránt) is segíthetne jobban megérteni a kutyák individualizált kötődési kapcsolatait, és rámutathatna a gyerek-anya/apa kötődés jellegzetességeivel való további összefüggésekre (vagy azok hiányára).

A viselkedési változók elemzése mellett a jövőben fiziológiai paraméterek mérését és elemzését is tervezzük (szívfrekvencia- vagy stresszhormonszint-változás a gazdától való szeparáció és újratalálkozás hatására), illetve egyes kandidáns gének vizsgálatával próbáljuk feltárni, hogy a genetikai háttér, illetve a környezet egyes tényezői milyen mértékben járulnak hozzá az egyedi viselkedésmintázat kialakításához, és ezáltal hosszabb távon esetleg lehetőség nyílhat ezek befolyásolására is.

Képesség új kötődési kapcsolat létrehozására

A kutya abból a szempontból is különleges faj, hogy a természettudományokban járatlan emberek is számtalan, gyakorlati tapasztalataik alapján kialakított "hipotézist" fogalmaznak meg vele kapcsolatban. Éppúgy elterjedt vélekedés, hogy egy felnőtt korban (például menhelyről) új gazdához kerülő kutya képes viszonylag gyorsan egy ismeretlen emberhez kötődni, mint az ellenkezője, hogy az ilyen kötődés soha nem lehet olyan erős, mint a kölyökkorban kialakított.

A kutya kötődésének kérdéseivel foglalkozó korai szakirodalom nem különbözteti meg az emberhez mint fajhoz történő kötődésre és az individuális kötődési kapcsolatok kialakítására való képességet, így ez utóbbival nem is foglalkozik. Ezért a kötődés kialakítására alkalmas érzékeny időszak meghatározása (Scott, 1963) valójában csak általánosságban, az emberhez való korai szocializációra vonatkozott, és nyitva hagyta azt a kérdést, vajon melyek az egyedi kötődési képesség feltételei, s megállapítható-e ebben a vonatkozásban is valamiféle olyan egyedfejlődési szakasz, amely kritikus jelentőségű a kötődési folyamat kialakítása szempontjából.

A gyakorlati élet tapasztalatai arra utalnak, hogy egy kutya nem feltétlenül ugyanahhoz az emberhez kötődik egész életén át, gondoljunk csak az általában csak 1,5-2 éves korukban végleges gazdájukhoz kerülő vakvezető vagy mozgássérült-segítő kutyákra. Kísérletes formában ugyanakkor még nem mutatták ki, hogy milyen feltételek mellett jöhet létre egy konkrét kötődési kapcsolat, mennyi időt vesz igénybe a kifejlődése, különbözik-e a második az elsőként kialakítottól.

Kezdeti lépésként első és második gazdájukkal élő (azaz kölyökkorukban és később jelenlegi gazdájukhoz kerülő) felnőtt kutyák IHT-beli viselkedését hasonlítottuk össze. Miután egyetlen változóban sem volt kimutatható különbség a két csoport között, valószínűnek tűnik, hogy a kötődési kapcsolat jellemzőit alapvetően nem befolyásolja az, hogy milyen életkorban alakult ki. Abból kiindulva tehát, hogy az individualizált kötődési képesség nem kapcsolódik érzékeny periódushoz, felmerült a kérdés, vajon milyen körülmények között képesek felnőtt kutyák - akár nagyon rövid idő alatt is - új kötődés kialakítására. Feltételeztük, hogy az egy ideje gazda nélkül élő, emberi szociális kapcsolatoktól nagymértékben deprivált kutyák ideális alanyai lehetnek a felnőttkori kötődési képesség vizsgálatára tervezett kísérletnek. Így menhelyen élő kutyák esetében kíséreltük meg, hogy három rövid "kezeléssel" kötődési kapcsolatot alakítsunk ki egy addig ismeretlen személy irányában (Gácsi et al.,2001). Az alkalmanként tízperces kezelés része volt egy pórázon tett séta, játék, simogatás, kedves beszéd és kevés gyengéd fegyelmezés. Ételt soha nem kapott a kutya a kezelő személytől. Eredményeink szerint a kezelt és kontrollcsoportként tesztelt kezeletlen kutyák IHT-beli viselkedésmintázata között mind a kezelő "gazda", mind az idegen jelenlétében jellegzetes különbség volt kimutatható. A kezelt csoport a gazdaként viselkedő kezelőtől való szeparáció és a vele való újratalálkozás során a kötődési kritériumoknak megfelelő, specifikus reakciót mutatott. A gazda iránt kialakuló preferencia érdekes módon részben az idegennel való közelség- és kontaktuskeresés csökkenésében nyilvánult meg. A kezelt kutyák számára tehát a kezelő személy ilyen rövid kapcsolat után már alkalmassá vált a biztonságot nyújtó "gazda"-szerep betöltésére.

A menhelyi kutyák IHT-beli viselkedését gazdájukkal élő családi kutyákéval összehasonlítva ugyanakkor több szempontból is jól elkülöníthető volt a két csoport. Látványosan megnyilvánult a menhelyen élő kutyák jóval intenzívebb általános kontaktuskeresése a velük kapcsolatba kerülő emberekkel, függetlenül attól, hogy az illető személy ismerős volt-e számukra. A menhelyi kutyák kevésbé voltak aktívak (kevesebb felderítő viselkedést mutattak és kevesebbet játszottak), ugyanakkor sokkal inkább keresték a fizikai kontaktust az idegennel és a kezelő "gazdával" egyaránt. Bár a kezelt menhelyi kutyáknál kimutatható módon megjelent a kötődésre jellemző viselkedésmintázat, a "gazda" és az idegen közötti különbségtétel mértéke kisebb volt, mint a családi kutyák esetében.

Összességében mégis elmondható, hogy bár a kötődés kialakítására való képességet jellemzően az egyedfejlődés korai, érzékeny szakaszához kapcsolják, sikerült demonstrálnunk, hogy bizonyos körülmények között a kutya igényeit figyelembe vevő, rövid szociális interakció felnőtt korban is kiválthat kötődést egy addig ismeretlen személy iránt.

A kutya nem csupán szelíd farkas

A közös ős ma élő és vizsgálható, morfológiai és viselkedési téren is számottevő különbségeket mutató két "leszármazottja" a családi kutya és a farkas. Összehasonlításuk izgalmas lehetőséget teremthet a domesztikáció lehetséges hatásainak feltárására, így vizsgálataink fókuszába annak a kérdésnek az eldöntése került, vajon mutatnak-e az ember által nevelt farkasok kötődési viselkedést a felnevelő gazda iránt? Ha igen, mennyiben különbözik a hasonló körülmények között tartott, ember által felnevelt, szelíd Canis lupus és domesztikált Canis familiaris viselkedésmintázata?

Ismert, hogy míg a kutya emberhez való kötődése akkor is zavartalanul kifejlődik, ha fajtársak jelenlétében nevelkedik fel, a farkaskölyök csak akkor fogadja el az embert "fajtársaként", ha még szemnyílás előtt elválasztják az anyjától, és a testvéreitől izolálva nevelik fel (Zimen, 1987). A farkasok emberhez való szocializációjának specifikus feltételei arra utalnak, hogy a fajtársakkal nevelődő kölykök veleszületett preferenciát mutatnak a "farkasszerű" ingeregyüttes felé, míg ez a kutyák esetében nem így van. Ezek alapján feltételeztük, hogy ember által felnevelt farkasok és családi kutyák összehasonlító elemzése határozott különbségeket mutat ki a két faj kötődési képessége között.

A vizsgált kézből nevelt felnőtt farkasok (n=9) esetében nem jelent meg a felnevelő gazdához való egyedi kötődésre utaló viselkedésmintázat az IHT-ben. Viselkedésük nem utalt szorongásra a szeparációs epizódok alatt (amikor az idegennel voltak), és nem adták jelét annak, hogy bármely helyzetben preferálnák a gazdát, vagy speciális viselkedést mutatnának a vele való újratalálkozáskor. Két lehetőség azonban nyitva maradt: a felnőtt példányok esetleg már nem mutatják a kötődésre jellemző viselkedésformákat, illetve a kézből nevelés önmagában kevés, kivételesen intenzív szocializálás és egyedi felnevelés szükséges ahhoz, hogy a kutyákhoz hasonlóan kötődjenek a gazdához. Ugyanakkor ha a kutya-gazda kötődés alapját képező szociális vonzódás, dependencia és kölyökszerű viselkedés a több tízezer éves emberi szelekció hatásával magyarázható, akkor várhatóan a legnagyobb gondossággal, családi kutyaként felnevelt farkaskölykök és kutyakölykök IHT-beli viselkedésében is jelentős különbségek figyelhetők meg.

Összesen tizenhárom farkaskölyköt és tizenegy kutyakölyköt neveltünk fel úgy, hogy mindegyiknek saját gazdája volt, aki a napi 24 órás együttlét alatt a lehető leginkább ingergazdag környezettel ismertette meg neveltjét. Bár előző kutatásainkból már kiderült, hogy kutyáknál a kötődés már röviddel a gazdához kerülés után, három-hat hónapos korban kimutatható (Gácsi, 2003), a farkasokhoz kontrollcsoportként azonos módon felnevelt kutyakölyköket teszteltünk.

Első lépésként összehasonlítottuk a négy hónapos kölykök IHT-beli viselkedését, a farkasokat pedig egyéves korukban még egyszer teszteltük. A kölykökkel végzett teszt eredményei igazolták, hogy sikerült a két csoport esetében a környezeti hatásokat valóban azonossá tenni. A családban kutyaként nevelt kisfarkasok intenzív szocializálásának eredményeképp a farkaskölykök a kutyákhoz hasonlóan sokat játszottak az idegennel is, és gyakran kerültek vele fizikai kontaktusba a teszt folyamán. Ám ennek ellenére a gazdától való szeparáció és a vele való újratalálkozás alkalmával nem jelentek meg náluk speciális válaszreakciók, ami arra utal, hogy az IHT által teremtett helyzetben az ő esetükben nem aktiválódott kötődési viselkedés (Topál et al., 2005). Az egyéves korban megismételt teszt eredményei szintén megerősítették, hogy az egyedileg és intenzíven szocializált fiatal farkasoknál is alapvetően más viselkedési mechanizmusokat aktivált a gazdától való elválás és a vele való újratalálkozás, mint a kutyák (és gyerekek) esetében.

Összességében úgy tűnik, a farkaskölykök viselkedése alátámasztja a felnőtt farkasok esetében a kutya-gazda és farkas-nevelő gazda kapcsolat különbözőségéről levont következtetéseket. Míg a gyerekek és kutyák esetében az IHT sikeresen aktiválta a kötődési viselkedést, sem a felnőtt, sem a kölyökfarkasok viselkedése nem különbözött specifikusan a gazda és az idegen vonatkozásában. Ez azért is különösen érdekes eredmény, mert a farkasok a velük végzett más kísérletek folyamán tanúbizonyságát adták nemcsak a gazda iránti intenzív szociális vonzódásuknak, hanem más helyzetekben, például üdvözléskor a gazda idegennel szembeni pozitív megkülönböztetésének is. Ezek ismeretében a legvalószínűbb magyarázat arra, hogy az IHT-ben a farkasok nem mutatták a kötődésre jellemző specifikus közelségkereső viselkedést, az lehet, hogy esetükben nem épül ki a dependencián alapuló humán-analóg kötődés a gazda iránt.

Összefoglalás

A kutya ember iránti kötődése azért is tarthat számot kivételes érdeklődésre, mert a gazda iránti kötődés több szempontból is különbözik az állatok biológiai anya felé megnyilvánuló kötődésétől. Egyrészt a kutyák anyjuk iránti kötődése még kölyökkorban sem kifejezetten erős, és csak egy rövid időszakra korlátozódik. Másrészt, míg a hosszabb anyai gondozást igénylő fajok esetében is fokozatosan csökken az anya iránt mutatott kötődés az egyedfejlődés során, a kutyáknál az ember iránti kötődés felnőtt korban is kimutatható.

Nyilvánvaló, hogy a domesztikáció során a kutyában fellazult a fajtársfelismerő mechanizmus, megnőtt az idegen fajokhoz való szocializációs hajlam, kevésbé kifejezetté váltak az egyedfejlődés érzékeny periódusai, és neoténiás jelenségek léptek fel. Az egyedi kötődés hátterében csupán imprinting jellegű mechanizmusokat feltételező elképzeléseknek ellentmond az, hogy a farkaskölykök az érzékeny periódusban megkezdett elkülönítés és egyedi szocializáció, valamint a családi kutyákhoz hasonló felnevelés ellenére sem mutatták a kötődésre jellemző viselkedésformákat az "anya" és gazda szerepét egyaránt betöltő nevelő iránt. Eredményeink alapján valószínűnek tartjuk, hogy csupán a kutya fajtársfelismerő képességében történő változások nem magyarázzák kielégítően a kutya-gazda kapcsolat kölyök-anya kapcsolathoz képest is jelentősen megnövekedett mértékét és tartósságát, hanem feltételezhetően más, a kutya evolúciója során bekövetkező egyéb szelekciós hatások is fontos szerepet játszottak e jelenség kialakulásában. A felnőttkori új kötődésre való képesség szintén arra utal, hogy a bevésődés jellegű korai tanuláson alapuló szülői felismeréssel szemben, a kutya gazdája iránti egyedi kötődése feltételezhetően más mechanizmusok részvételével (is) történik.

A családi és menhelyi kutyákon, valamint farkasokon végzett vizsgálatok eredményének összevetése alapján a kutya-gazda kötődési viselkedés hátterében olyan specifikus genetikai változásokat feltételezhetünk, amelyek a függőségre és ember iránti kötődésre irányuló szelekció hatására a kutya evolúciója során a faj szociális viselkedésének, sőt egyes elképzelések szerint a viselkedésszerveződési rendszerének átalakulását eredményezték. Eredményeink világos különbséget tettek a kutyáknál evolúciós léptékű genetikai változások hatásaként megjelenő kötődési viselkedés és a farkasok esetében megvalósuló szocializációs folyamat, a szelídítés viselkedési megnyilvánulása között.

Mindezek alapján a kutyát nem elsősorban az egyedfejlődés során őt érő szocializációs hatások teszik képessé a gazda iránti kötődésre, hanem az emberi környezetben végbement szelekció alakította olyan fajjá, amely képes az ember iránt individualizált kötődési kapcsolatok létrehozására és azok lényegében változatlan formában való fenntartására egész életén keresztül. A kutya speciális evolúciós történetében kiemelt jelentősége lehetett az emberrel szembeni dependenciára való szelekciónak, amelynek következtében a kutyában egy, a gyerek-anya kötődéssel funkcionálisan analóg viselkedési szabályzórendszer épült ki. A kutya kötődési viselkedésében megnyilvánuló feltételezett viselkedésevolúciós változásoknak azért is tulajdoníthatunk kiemelt szerepet a domesztikációs hatások között, mert - a stressztűrő képesség megnövekedése mellett - alapjául szolgálhatott a kutya speciális szociokognitív és kommunikációs képességei kifejlődésének.

Sokáig elterjedt és szívesen idézett meghatározásként szerepelt, hogy a kutya egy, az emberi szelekció által létrehozott, "mesterséges" faj, amely ebből fakadóan csak korlátozott mértékben alkalmas etológiai vizsgálatok alanyául. Mára át kell értékelnünk ezt a nem csupán leegyszerűsítő, de még inkább félrevezető elképzelést, hiszen a kutya őse a többi fajhoz hasonlóan egyszerűen "csupán" alkalmazkodott a környezetében fellépő új evolúciós kényszerhez, az emberi csoportok megjelenéséhez, és hihetetlenül sikeresen adaptálódott e sajátos szociális környezethez.

A szerző kutatásait az OTKA T043763, a MTA F01/031 és az EU FP6-NEST 012787 pályázatai támogatják.


Kulcsszavak: gyerek-anya kötődés, kutya, kutya-gazda kapcsolat, összehasonlító etológia


Irodalom

Ainsworth, Mary D. Salter - Blehar, M. C. - Waters, E. - Wall, S. (1978): Patterns of Attachment: A Psychological Study of the Strange Situation. Erlbaum, Hillsdale, N. J.

Bard, Kim A. (1991): Distribution of Attachment Classifications in Nursery Chimpanzees. American Journal of Primatology. 24, 88.

Bowlby, John (1969): Attachment and Loss. Vol. I. Attachment. Basic Books, New York

Fox, Michael W. (1965): Canine Behaviour. Charles C. Thomas Publisher, Springfield

Gácsi Márta - Topál J. - Miklósi Á. - Dóka A. - Csányi V. (2001): Attachment Behaviourof Adult Dogs (Canis Familiaris) Living at Rescue Centres: Forming New Bonds. Journal of Comparative Psychology. 115, 423-431.

Gácsi Márta (2003): A kutyák gazda iránt mutatott kötődési viselkedésének etológiai vizsgálata. PhD értekezés. ELTE Etológia Tanszék

Harlow, Harry F. - Harlow, Margaret K. (1962): Social Deprivation in Monkeys. Scientific American. 207, 136-146.

Igel, G. J. - Calvin, A. D. (1960): The Development of Affectional Response in Infant Dogs. Journal of Comparative and Physiological Psychology. 53: 302-305.

Pettijohn, T. F. - Wont, T. W. - Ebert, P. D. - Scott, J. P. (1977): Alleviation of Separation Distress in 3 Breeds of Young Dogs. Developmental Psychobiology. 10, 373-381.

Prato-Previde, Emanuela - Custance, D. M. - Spiezio, C. - Sabatini, F. (2003): Is the Dog-Human Relationship an Attachment Bond? An Observational Study Using Ainsworth's Strange Situation. Behaviour. 140, 225-254.

Rajecki, Donald W. - Lamb, M. E. - Obmascher, P. (1978): Toward A General Theory of Infantile Attachment: A Comparative Review of Aspects of the Social Bond. The Behavioral and Brain Sciences. 3, 417-464.

Rosenblum, Leonard A. - Sunderland, Gayle (1982): Feeding Ecology and Mother-Infant Relations. In: Hoffman, Lois Norma Wladis - Gandelman, R. - Schiffman H. R. (eds.): Parenting: Its Causes and Consequences. Erlbaum, Hillsdale, NJ, 75-110.

Scott, John Paul (1963): The Primary Socialization in Canine and Human Infants. Society for Research in Child Development Monographs. 28, 1-47.

Scott, John Paul - Fuller, John L. (1965): Genetics and the Social Behaviour of the Dog. University of Chicago Press, Chicago

Topál József - Miklósi Á. - Dóka A. - Csányi V. (1998). Attachment Behavior in Dogs (Canis Familiaris): A New Application of Ainsworth's (1969) Strange Situation Test. Journal of Comparative Psychology. 112, 219-229.

Topál József - Gácsi M. - Miklósi Á. - Virányi Zs. - Kubinyi E. - Csányi V. (2005): The Effect of Domestication and Socialization on Attachment to Human: A Comparative Study on Hand Reared Wolves and Differently Socialized Dog Puppies. Animal Behaviour. 70, 1367-1375.

Tuber, David S. - Henessy, M. B. - Sanders, S. - Miller, J. A. (1996): Behavioral and Glucocorticoid Responses of Adult Domestic Dogs (Canis Familiaris) to Companionship and Social Separation. Journal of Comparative Psychology. 110, 103-108.

Zimen, Erik (1987): Ontogeny of Approach and Flight Behavior towards Humans in Wolves, Poodles and Wolf-Poodle Hybrids. In: Frank, Harry (ed.) Man and Wolf. Junk Publishers, Dordrecht, 275-292.


<-- Vissza a 2006/2 szám tartalomjegyzékére
<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra