Magyar Tudomány, 2005/7 842. o.

Időjárás - éghajlat - biztonság

Bukovics István

PhD, szakmai tanácsadó, Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság - istvan.bukovics @ katved.hu

A KLÍMAPOLITIKAI DÖNTÉSEK KATASZTRÓFAVÉDELMI ÉS KOCKÁZATELMÉLETI KÉRDÉSEI


Bevezetés

Mind a klímaváltozás valószínűsíthető kihívásainak értelmezése, mind annak katasztrófavédelmi területre történő "lefordítása" és szakmai keretei közé illesztése rendkívül összetett multidiszciplináris és szakmaközi feladat. A szakmának folyamatosan figyelemmel kell kísérnie a klímaváltozás jelenségével, hatásaival, de elsősorban a lakossággal kapcsolatos következményekkel összefüggő alap- és alkalmazott kutatások legújabb eredményeit, és meg kell fogalmazza a kérdéseit, majd válaszait.

A katasztrófavédelem - mint intézmény, illetve szervezetrendszer - ellátja a jelen napról-napra felmerülő veszélyhelyzeti védelmi feladatait, azonban az új kihívásra a reagálás többletfeladatot jelent. Ennek megfogalmazása ugyanakkor különös figyelmet és kifinomult értékelő-elemző képességet igényel, mivel sok esetben nehéz az időjárási jelenségekkel kapcsolatos hagyományos tapasztalatoktól elválasztva kezelni a mai időjárási jelenségek újszerű vonásait. Egy ma még teljes mélységében nem bizonyított, összetett kihívás jövőbeni kezelésére nehéz ma stratégiát kimunkálni.

Ebben a legtöbbet egy, az eddigieknél is szorosabb, hatékonyabb komplex együttműködés ígérhet, amely egyeztetett fellépést tesz lehetővé mind a szakmai szint(ek) és a politikai szféra, mind a hazai szakmai szervezetek és a nemzetközi fórumok között. E hatékony kooperáció kialakításában a katasztrófavédelem számára - a nélkülözhetetlen kiinduló ismeretek nyújtásán keresztül - a legfontosabb stratégiai szövetséges a tudományos szféra, amellyel közös célkitűzés döntési helyzetbe hozni az érintett politikusokat. Emellett ugyancsak közös célkitűzés a lakosság, a közintézmények, a vállalkozói szféra fokozatos bevonása és felkészítése a klímaváltozás várható következményeire.

A globális klímaváltozás hatásai

A VAHAVA projekt keretében elkezdődött egy tudományos szintézis, amelyben a felvetett kérdések tudományos kutatása a további feladat. E szintézis alapján a globális klímaváltozás hatásainak legalább öt nem bizonyított, de nem is kizárható következményegyüttesével lehetne egy nem túl távoli - években nem kiszámolható - jövőbeni időszakban számolni:

* Az első maga a felmelegedés. Ha ez a hőmérséklet-emelkedés átlagosan oszlana el, azaz hazánkban is az átlagos mértékű felmelegedés következne be, akkor forró nyaraink, enyhe (enyhébb) teleink, melegebb (rövidebb) tavaszaink és őszeink lennének.

* A jövőben inkább a nem (vagy csupán nagy hibaszázalékkal) előre jelezhető változások valószínűsíthetők. Módosul a szelek járása, eltérül a felhők szokásos vonulási rendje. Azokon a területeken lehet sok csapadék, ahol eddig az alacsony szint volt a jellemző, míg más területeken jelentősen csökkenhet annak mértéke. Ha az uralkodó széljárás ezután túlnyomóan déli, nem pedig nyugati (a pólusok erőteljesebb melegedésével ez reális lehetőség), akkor trópusi, monszunjellegű esők, tartós szárazságok és a hirtelen áradások következhetnek be.

* A harmadik lehetséges hatás a nagyobb területi egyenlőtlenség. Ha a kezdeti melegedés megolvasztja az Északi-sark jegét - amint látjuk is -, akkor a délre úszó jégtömbök hozzájárulhatnak a Golf-áramlat lehűtéséhez. Mivel pedig az elmúlt tízezer évben ez a meleg áramlat tartotta lakhatóan langyosnak Nyugat- és Észak-Európát, ha ennek hőszállító hatása mérséklődik, esetleg megszűnik, akkor - általános felmelegedés körülményei közepette - Európa északnyugati területei egy távolabbi jövőbeni időszakban akár 5-8 fokkal is lehűlhetnek. Ez többek között Magyarországon is hideg, nyirkos nyarakat és dermesztő teleket jelentene.

* A negyedik típusú következmény az lenne, ha a kezdeti melegedés - önerősítő visszahatások révén - hirtelen felgyorsulna. Például ha elolvadnak a sarki jég- és hósapkák, s helyükön kilátszik a vízfelület meg a barna föld, akkor az addigi hőtükröző felület helyén egy hőnyelő felszín jelenik meg, ami roppantul felgyorsíthatja a melegedési folyamatot. A jelen állapotokat fenntartó "vezérlési tartományból" való kiesés a hipotetikus számítások és az eddigi földtörténeti tapasztalatok szerint kb. 17 oC-os átlagos földközeli hőmérséklet környékén következhet be (ez csupán hipotézis!), ami után a melegedést - jelen feltételezéseink szerint - nem lehet többé megfékezni. A földfelszín mai átlaghőmérséklete kb. 15 oC.

* Az ötödik is igen veszélyes lehetőség, de éppen ellentétes előjelű. Az emberi faj a jégkorszak körülményei között szenvedte végig őskorát. Földművelésre és letelepedésre alkalmas, stabil és enyhe idő csak az elmúlt nyolc-tízezer év folyamán volt. Ez egyes szakértők szerint is kisebbfajta csoda: mire a modern ember genetikailag "készen lett", az éghajlat is felhagyott a hirtelen és nagy amplitúdójú ingadozásokkal, a jéghatár előre-hátra húzódásával, a tengerszint fel-le emelkedésével, és a hőmérséklet egy viszonylag magas szinten stabilizálódott. Ez a nyugodt, egyenletes, csupán kis amplitúdójú éghajlat ingadozásokkal járó enyhe tízezer év tette lehetővé az emberi civilizáció felemelkedését, a földműves kultúra kivirágzását. Egyes megállapítások szerint ezt a jelenünkig tartó kiegyensúlyozott, "meleg kort" egy hirtelen, nagyon meredek hőmérséklet-emelkedés előzte meg, amivel mintegy "kiakadt a kapcsoló", s megszűnt az éghajlat heves ide-oda ingadozása. A valódi veszély az, hogy az elkövetkező néhány fokos hőmérséklet-emelkedés megint "visszapöccenti a kapcsolót", és visszatérhetnek a veszedelmes, néhány évtized alatt leforgó, pusztító éghajlati szélsőségek, a többfokos hőmérséklet-zuhanástól a tengerszintemelkedésig és a további szélsőséges időjárási jelenségekig. Ez az élelmiszertermelés jelenlegi feltételeinek szélsőséges megváltoztatása mellett számos, további súlyos ökológiai, gazdasági és társadalmi hatással járna.

A nemzeti klímastratégia hipotetikus katasztrófavédelmi elemei

A katasztrófavédelmi irányítás ma előre látható "klímastratégiai" feladatai

A klímaváltozás tehát az éghajlati elemek magasabb vagy alacsonyabb értékek irányába történő tartós és/vagy rövidebb-hosszabb ideig fellépő, esetleg akár irreverzibilis változása, amelyek gyakorlati hatása érzékelhető és mérhető, sőt jelentős emberi-társadalmi következményekkel jár. A klímaváltozásnak - hangsúlyosan a fizikai változások felőli oldalát tekintve - megkülönböztethetjük annak elsődleges és másodlagos hatásait. Az elsődleges hatások azok, amelyeket a klímaváltozás közvetlenül kiválthat. Ezek leggyakrabban:

- extrém magas - alacsony hőmérséklet;

- extrém csapadékok (tartós esőzés, felhőszakadás, jégeső vagy tartós, maradandó hóréteget adó és/vagy hófúvással együtt járó havazás);

- szélvihar (orkán, forgószél) stb.

A másodlagos hatások, amelyek - értelmezésünk szerint - a fentiekből (alkalmanként kombináltan) következhetnek be:

- ár és belvíz;

- sárfolyam, földcsuszamlás;

- aszály, elsivatagosodás;

- intenzív tüzek, robbanásveszély fokozódása;

- kritikus infrastruktúra1 sérülése, közüzemi és egyéb ellátó szolgáltatások zavarai, hiányhelyzetek kialakulása;

- egészségi, pszichikai, humán komfort negatív következmények kialakulása;

- társadalmi működési zavarok a pénzügyi, gazdasági, közigazgatási szférákban stb.

A másodlagos hatások közül az infrastruktúra fizikai állapotában és/vagy üzemszerű működésében bekövetkező lehetséges zavarok jelentik az egyik legfontosabb fenyegetést, legösszetettebb problémakört, így néhány szót szükséges erről szólni. A kormányzati és a vállalkozói szereplők előtt ismert, hogy a gazdaság, a társadalom, a pénzügyek fizikai és információs folyamatai milyen nagymértékben függenek egymástól (interdependencia), továbbá, hogy ezek károsodása milyen súlyos következményekkel jár (hat). A kritikus infrastruktúra védelmének vizsgálata a 2001. szeptember 11-i terrortámadás hatására felgyorsult és kibővült. A nemzetek saját felmérésük alapján 5-15 kritikus szektort és 20-40 szolgáltatást és terméket tartottak kritikusnak, kiemelt figyelemre méltónak. Ezek közül leggyakrabban a következőket jelölték meg:

- kormányzati és közigazgatási szektor;

- energiaszektor;

- informatikai és távközlési szektor;

- egészségügyi szektor;

- élelmiszer- és ivóvízszektor;

- szállítás és közlekedési szektor;

- ipari szektor;

- veszélyhelyzeti és mentőszolgálatok.

Figyelemmel a katasztrófavédelem feladatrendszereinek mindhárom elemére - megelőzés, védekezés, rehabilitáció - és a globális klímaváltozásból valószínűsíthető elsődleges és másodlagos hatásokra, jól érzékelhető a kihívás komplex és bonyolult jellege.

A következőkben röviden, felsorolásszerűen áttekintjük azokat a részben már folyamatban lévő, részben megfogalmazandó súlyponti feladatokat, amelyek a stratégiai menedzsment során a katasztrófavédelem "klímastratégiáját" alkothatják. Ez a klímastratégia több, egymást kiegészítő párhuzamos, ill. egymásra épülő kisebb projektek és nagyobb programok együtteséből állhat. Ezek folyamatos megtervezését, menetközbeni kontrollját, értékelését, eredményeik gyakorlatba ültetését és PR-jét a stratégiai menedzsment eszköztárával célszerű irányítani. A már kezdetben is megfogalmazható elsőrendű feladatok a következők:

* Létre kell hozni a klímaváltozással kapcsolatos katasztrófavédelmi események, intézkedések adatbázisát (elektronikus dokumentációját).

* Tudományos forrásokból folyamatosan át kell venni a meghatározó globális, valamint Kárpát-medencei és országos klímaváltozási jellemzők, trendek, valamint meteorológiai adatok adatsorait.

* A bázisokban rendszerezett információkat célszerű térinformatikai és egyéb elemző szoftverekkel tárolni, rendszerezni és demonstrálhatóvá tenni.

* Számba kell venni, rendszerezni és pontosítani a klímaváltozásból eredeztethető katasztrófavédelemmel összefüggő kihívásokat (már ható és lehetséges fenyegetéseket).

* Különös figyelmet érdemel a stratégiai koncepció megfogalmazása során említett újszerű kockázatelemző módszer felkutatása és alkalmazása a klímaváltozás vonatkozásában a katasztrófa-(lakosság-)védelem terén.

* A katasztrófavédelem feladatrendjét, hatáskörét, együttműködési rendszerét meghatározó jogszabályi háttér a klímaváltozás hatásai miatt szükségessé váló módosító, kiegészítő javaslatainak időszakonkénti megfogalmazása.

* A katasztrófavédelem szervezetfejlesztését, ebben irányító- és vezetési rendszerének, valamint a humánerőforrás (oktatás-továbbképzésen kívül eső) fejlesztését megalapozó koncepciók klímaváltozással kapcsolatos követelményeinek lefektetése.

* Műszaki fejlesztések, beruházások (például speciális gépkocsik, oltó- és műszaki mentőfelszerelések, speciális kárterület-felderítő, -mentő eszközök, monitorrendszerek és/vagy elemeik, hordozható klímaberendezések, különböző teljesítményű szivattyúk és légcserélő berendezések, hőszigetelt sátrak és konténerek, vízi járművek stb.), felszerelések beszerzése (például különböző célokat szolgáló védőruházatok, hőszigetelő anyagok, kánikula-elsősegély felszerelések, vízi személyi mentőeszközök stb.).

* Az új feladatokhoz új módszerek, taktikai eljárások kidolgozása, alkalmazásba vétele.

* A klímaváltozással kapcsolatos katasztrófavédelmi oktatás, (tovább)képzés, valamint kutatás vonatkozó tervekbe és gyakorlatba történő beépítése.

* A lakossági és intézményi felkészítés, tájékoztatás, kríziskommunikáció új feladatainak meghatározása.

* Ugyancsak kiemelt figyelmet igénylő terület a nemzetközi együttműködések, illetve a nemzetközi szervezetek megfogalmazta iránymutatások, direktívák, határozatok vagy szakmai tájékoztatások rendszeres értékelésének, döntéselőkészítő folyamatokba történő beillesztésének tevékenysége, különös tekintettel az EU-tagságra.

A következőkben az újszerű kockázatelemző módszert részletesebben is kifejtjük.

A klímapolitikai döntés

Anélkül, hogy a klímapolitikai döntés fogalmának bármiféle (jogi, politológiai stb.) meghatározására kísérletet tennénk, intuitíve abból indulunk ki, hogy minden klímapolitikai döntésnek egy globális bioszociális rendszerre kell vonatkoznia, alapja egy "természet elleni játék" (Game Against Nature), célja pedig a klimatikus extremitásból eredő katasztrófák kezelése.

Természetesen nem baljós műalkotásokra gondolunk, hanem inkább a tudományos megközelítésre (LaValle, 2005).

Az ökoszisztéma természettudományos leírásának inherens interdiszciplináris korlátai vannak (paradigmatikus inkonzisztencia). Ennek oka, hogy a természettudományos diszciplínák mindig tudatos hanyagolással dolgoznak. A hanyagolás oka nem az ignorancia, hanem a hatékonyságra való törekvés. Márpedig a katasztrófák jó része hanyagolásból ered, akár klimatikus eredetű, akár nem. Ezt pedig a klímapolitikának akkor is tudomásul kell vennie, ha nincsen közvetlen beleszólása disziplináris ügyekbe. Az alapkérdés persze az, hogy létezik-e olyan tudományos igényű megközelítés, amely a diszciplináris határokon átlépve elvileg kezelni tudja azokat a körülményeket (jelenségeket, történéseket), amelyek meghaladják a szaktudományok lehetőségeit. Egy ilyenfajta megközelítésre már Johan de Kleer (1986) iskolája felhívta a figyelmet, és kvalitatív fizikának nevezte el. Egy másik megközelítés, amelyet az alábbiak során ismertetni szeretnénk, az, amely világszerte igen nagy elterjedtségnek örvend, és a 2001. szeptember 11-i merénylet óta különös aktualitást nyert. Közkeletű nevén determinisztikus (vagy logikai) kockázatelemzés, más néven: hibafa módszer. (Henley - Kumamoto, 1981)

A logikai kockázatelemzés

A logikai kockázatelemzéshez úgy jutunk, hogy a hagyományos hibafa elemzésből elhagyjuk mindazt, ami a valószínűségre utal, illetve azzal kapcsolatos. Hagyományos megfogalmazása szerint a hibafa módszer egy grafikus eljárás, amellyel valamely nem kívánt esemény valószínűségét egyszerűbb eseményekére lehet visszavezetni a "vagy" és az "és" logikai műveletek segítségével. A valóságban azonban arról van szó, hogy a hibafa módszer segítségével egy esemény közvetlen logikai leírását lehet megadni, minden diszciplináris elkötelezettség nélkül.

2001. szeptember 11. (a New York-i merénylet napja) nemcsak a biztonság és szabadság alapkérdéseinek, hanem a kockázatelmélet, illetve a katasztrófavédelem elméleti alapjainak az újragondolását is szükségessé tette.

Azzal, hogy a Világkereskedelmi Központ két tornyának egyszerre történő elpusztulását rendkívül kicsiny valószínűségére tekintettel elhanyagolták, és nem is kötöttek rá (együttes) biztosítást, a kockázatelemzésben új fejezet nyílt. Addig a közkeletű "valószínűségi kockázatelemzés" kifejezésben a "valószínűségi" jelző a vájtfülűbbek számára pleonazmusnak hangzott, hiszen a "nemvalószínűségi kockázat" fogalma eladdig nem létezett. Azon a napon azonban olyan esemény következett be, amelynek egyszerűen nem volt valószínűsége. Nem valószínűtlen volt, nem is zéró valószínűségű, hanem valószínűség nélküli. Úgy valószínűség nélküli, ahogyan nincs értelme egy utcasarok népsűrűségéről beszélni, vagy ahogyan egy molekula hőmérséklete értelmezhetetlen.

Minden katasztrófa egyedi, egyszeri és megismételhetetlen. Mint ilyen, per definitionem valószínűség nélküli. A klímapolitikának ezt is tudomásul kell vennie.

A hazai jogalkotás nehezen tud lépést tartani a kockázatkezelés korszerű követelményeivel. A munkahelyek kémiai biztonságáról szóló 25/2000. (IX. 30.) EüM-SZCSM számú együttes rendelet értelmezése szerint "a kockázat a veszély megvalósulásának a valószínűsége". Nyilvánvaló, hogy e rendelet alapján nincs mit kezdeni a valószínűség nélküli eseményekkel. E rendelet alapján egy terrorista merénylet vagy egy földrengés a kockázat nélküli események kategóriájába sorolódnék, vagy ami még rosszabb, zérusvalószínűségű eseménynek, azaz veszélytelennek minősülne!

A versenyszférában már jobb a helyzet.

Jelen tanulmányban a Profes Környezetbiztonsági Programiroda nemvalószínűségi kockázatok (logikai) elemzésére támaszkodunk. Az Interneten a risk assessment (kockázatbecslés), illetve a fault tree (hibafa) kulcsszóra a keresőgépek ezrével ontják a kockázattal foglalkozó honlapok, portálok címeit.2 A hibafa módszer nemcsak véletlen tömegjelenségekre, hanem egyedi kauzális eseményekre is alkalmazható. E módszerrel valamely nemkívánatos esemény bekövetkezésének nemcsak valószínűségét lehet kiszámítani (már persze ha ilyennel egyáltalán rendelkezik), hanem annak tényét is. Más szóval valamely (nemkívánatosnak tartott) tényállítást logikailag be lehet bizonyítani vagy meg lehet cáfolni, egyszóval a biztonság ténykérdését egyértelműen el lehet dönteni. Ennek megértéséhez egyidejűleg két merőben különböző szemléletet kell figyelembe venni.

Az egzakt természettudományos gondolkodás jellemzője a modellalkotás. A modellalkotás mindig egyszerűsítést jelent. Azt jelenti, hogy a vizsgált vagy tanulmányozni kívánt jelenség bizonyos tulajdonságait, vonatkozásait elhanyagoljuk, nem vesszük figyelembe. (Természetesen nem is lehetne mindent figyelembe venni, már csak azért sem, mert egyszerűen nincsen, nem lehet tudomásunk minden tulajdonságról, illetve vonatkozásról.) Ugyanakkor vannak lényeges és lényegtelen momentumok, és nyilvánvaló, hogy azok, amelyek nincsenek hatással következtetéseinkre, feleslegesek, tehát nem veendők figyelembe. Az alapvető probléma most már abban áll, hogy nem lehet előre tudni, hogy mely tények bizonyulnak fontosnak a jövőben vagy új körülmények között és melyek nem egy jelenség vizsgálata során. Arra pedig, hogy a leglényegtelenebbnek gondolt dolgok olykor a legfontosabbakká válhatnak, a katasztrófák története adja a legeklatánsabb példákat.

Az elhanyagolt hatások akkumulációja-felerősödése katasztrófára vezethet, és itt teljesen mellékes, hogy a hanyagolás a tudatlanság vagy a hanyagság következménye-e, illetve hogy az elhanyagolt hatásoknak van-e közük valamilyen biztonságpolitikához.

A kockázatelmélet tehát látszólag lehetetlen feladatot tűz ki: tekintetbe akarja venni a lényegtelent. Felismeri, hogy az elméletileg lényeges és a gyakorlatilag létfontosságú két teljesen különböző kategória. Szemlélete tehát gyökeresen különbözik a természettudományok paradigmájától.

Döntés, választék és hibafa

Minden döntés választékot és kedvezőséget (kívánatosságot, megfelelőséget) tételez fel.

Van döntésre alkalmas és döntésre alkalmatlan választék. Közhelyes igazság, hogy az a választék alkalmas döntésre, amelyből nem hiányzik semmi, ami odavaló, és nem tartalmaz semmit, ami nem odavaló. Arra a természetes kérdésre, hogy ezek után mégis hogyan lehet eldönteni, hogy egy választék alkalmas-e döntésre, a logikai kockázatelmélet sajátságos operatív választ ad. A válasz az alábbi ábrából leolvasható.

Ha az F(p) Shannon-függvény (az ún. Quorum-görbe) metszi az y = x egyenest, akkor és csak akkor tekinthető a hibafa testületi (például klímapolitikai) döntésre alkalmasnak. Egyúttal a döntési határ is leolvasható, amelyet a hibafa logikai struktúrája határoz meg. A parlamentáris rendszerekben a döntési határ önkényes (50, esetleg 66 %) és fel sem merül, hogy a konszenzus-határ nem közmegegyezés kérdése, hanem az értelmezett döntés tárgyának logikai folyománya.

Ez az ignorancia terheli a közvéleménykutatást is. Ott a döntés tárgya egyszerűen nem kerül minősítésre. A valóságban a testületi döntés mindig egy (általában nem formálisan, de mégiscsak) valahogyan értelmezett-explikált kérdésről - eseményről - szól.

A hibafa módszer a Shannon-modellel kombinálva tehát módot ad a választékminősítésre és a döntésminősítésre. A klímapolitikai döntéseknél ezeket a szempontokat is célszerű figyelembe venni, és folytatni a megkezdett kutatásokat. A kutatások egyik lehetősége a VAHAVA projekt kutatási és innovációs folytatása és a feltételek megteremtése.


Kulcsszavak: kockázatelemzés, kockázatkezelés, logikai kockázatelemzés, nemvalószínűségi kockázatelemzés, hibafa módszer, katasztrófavédelem


1 A NATO CPC (Polgári Védelmi Bizottság) a kritikus infrastruktúra fogalomkörébe sorolta mindazokat a létesítményeket, szolgáltatásokat és termékeket, amelyek olyan létfontosságúak a nemzet számára, hogy működésképtelenné válásuk vagy megsemmisülésük akár meg is ingathatja a nemzet biztonságát, a nemzetgazdaságot, a közbiztonságot, a közegészségügy és az államigazgatás hatékony működését.

2 Megemlítendő, hogy a kockázat társadalmi kérdéseivel Vajda György (Vajda, 1998) foglalkozik a Magyar Tudomány 1999/1 számában, amelyet a kockázat és biztonság témájának szenteltek. Sajnálatos, hogy a dolgozatokban nem tesznek említést a kockázatelmélet akkori világtendenciáiról.



1. ábra * A tűzkeletkezés hibafájának ún. Shannon-karakterisztikája. (Profes Környezetbiztonsági Programiroda engedélyével)


Irodalom

Bukovics István (2004): A klímaváltozás lehetséges hatásai és a lakosságot érintő katasztrófavédelem, AGRO-21, 36.

Fáy Gyula et al. (1987): Környezeti rendszerek modellezése sejtautomata megközelítésben. Környezetvédelmi stratégiák jövőkutatási megalapozása, a környezetgazdálkodás kialakítása és a jövőkutatás kapcsolata. OKTH kutatási jelentés 1987.

Henley, E. J. - Kumamoto, H. (1981): Reliability Engineering and Risk Assessment. Prentice Hall, 1981.

de Kleer, Johan (1986): Qualitative Physics. In: Shapiro, Stuart C. (ed.): Encyclopeadia of Artificial Intelligence. John Wiley, New York

LaValle, Steven M. (2005): Planning Algorithms. University of Illinois

Vajda György (1988): Kockázat és biztonság. Akadémiai, Budapest

Wolfram, Stephen (2002): A New Kind of Science. Wolfram Media, Inc. http://www.wolframscience.com/


<-- Vissza a 2005/7 szám tartalomjegyzékére