Magyar Tudomány, 2004/12 1412. o.

Tudós fórum

Magyar Tudomány Ünnepe 2004


Az MTA Elnöksége kiemelkedő tudományos életművük elismeréseként Eötvös József-koszorúval tünteti ki:

Balogh Istvánt

a történelemtudomány doktorát, a Debreceni Egyetem címzetes egyetemi tanárát, nyugalmazott levéltár-igazgatót * az alföldi parasztság és a debreceni cívis polgárság társadalmi viszonyaival, gazdálkodásával, művelődésével és életformájának alakulásával foglalkozó, kiemelkedő kutatási eredményeiért.

Juhász-Nagy Sándort

az orvostudomány doktorát, a Semmelweis Egyetem Ér- és Szívsebészeti Klinika egyetemi tanárát * a keringési rendszer kliniko-fiziológiai kutatása, ezen belül is elsősorban a szív és koszorúerek kórtani szabályozásának vizsgálata területén elért tudományos eredményeiért, tudományszervező és tudományos közéleti tevékenységéért. Sokoldalú munkásságából kiemelkedik a szív koszorúeres érszűkítő innerváció felfogása első modern változatának, továbbá a szívműtétek biztonságos végzését meghatározó sebészi kardioprotekció továbbfejlesztése kapcsán a szív kvantitatív termográfiás analízisének, valamint az ischaemiás szívizomgócok tápellátását jótékonyan befolyásoló komplex eljárásnak a kidolgozása. Nagy érdeklődést keltettek legújabb, a vazoaktív peptidek szív- és koszorúeres effektusainak felderítése területén elért felismerései.

Bánhidi Lászlót

a műszaki tudomány doktorát, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Épületgépészeti Tanszékének professzor emerituszát * az épületek komfortelméletének kutatása területén kimagasló hazai és külföldi elismerést kiváltó eredményeiért, iskolát teremtő tudományos tevékenységéért.

Bernáth Gábort

a kémiai tudomány doktorát, a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerkémiai Intézetének egyetemi tanárát * a kondenzáltvázas telített heterociklusok, potenciálisan bioaktív molekulák előállítása és sztereokémiája területén elért, nemzetközileg elismert kimagasló tudományos eredményeiért, sokévtizedes, intenzív és sokoldalú oktatómunkájáért és tudományos közéleti tevékenységéért.

Salánkiné Rózsa Katalint

a biológiai tudomány doktorát, az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének nyugalmazott tudományos tanácsadóját, az ELTE címzetes egyetemi tanárát * Salánkiné Rózsa Katalin a hazai gerinctelen-neurobiológia legismertebb, legtöbb eredménnyel rendelkező vezető kutatója, akinek munkásságát világszerte számon tartják és honorálják. Kutatásai főleg a gerinctelen agyvelő neurohormonális szabályozásának és hálózat-szerveződésének feltárásában jeleskedtek. Elsőként írta le az ópiátreceptorok farmakológiai jellemzőit gerinctelenekben, először igazolta a szerotonin transzmitter szerepét puhatestűekben. Különösen előremutatóak a zsigeri szervek szabályozását végző neuronhálózat működési módját tisztázó eredményei.

Ács Tibort

a hadtudomány doktorát, a Hadtörténelmi Közlemények nyugalmazott főszerkesztőjét, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem egyetemi magántanárát * életművéért, a hadtudomány, a 19. századi hadtörténet és tudománytörténet művelésében elért kiemelkedő tudományos eredményeiért, különösen a jeles történelmi személyiségeket tárgyaló, jelentős újdonságokat feltáró biográfiáiért, iskolateremtő kutatói-oktatói munkásságáért és sokoldalú tudományszervezői tevékenységéért.

Götz Gusztávot

a földtudomány doktorát, az Országos Meteorológiai Szolgálat nyugalmazott elnökhelyettesét * Pályafutása alatt a meteorológia különböző részterületeinek elméleti alapjait tanulmányozta. Közleményeiben a mérvadó a legmagasabb nemzetközi színvonal volt. Legfontosabb munkája a káoszelmélet légköri kapcsolataival foglalkozik.

A Peter Munk úr felajánlásának felhasználásával alapított Munkácsi Bernát-díjat az alapítvány kuratóriuma

Rédei Károlynak

a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjának adományozza * az uralisztika és a magyar nyelvtörténet művelésében elért eredményeiért, az etimológiai kutatások területén létrehozott egyedülálló teljesítményéért.

Az ugyancsak Peter Munk úr felajánlásának felhasználásával alapított Steindl Imre-díjat az alapítvány kuratóriuma ez évben

Ferencz István

(DLA) Ybl-díjas építésznek adományozza * Ferencz István a jelenkori magyar regionalista építészet kiváló képviselője, akinek tervező és oktató tevékenysége egyaránt iskolateremtő értékű.

Az Arany János Közalapítvány a Tudományért Oláh György szakkuratóriuma - Oláh György Nobel-díjas tudós adományozásának segítségével - Oláh György-díjat adományoz

Pálinkó Istvánnak

a kémiai tudomány kandidátusának * Pálinkó István nemzetközileg elismert eredményeket ért el a szerves kémiai reakciók és a katalízis különböző területein, elsősorban összetett anyagok szintézise és vizsgálata terén.

Az Arany János Közalapítvány a Tudományért Simonyi Károly szakkuratóriuma kiemelkedő tudományos kutatómunkájuk elismeréseként Simonyi Károly-díjban részesíti:

Bencze Gyulát

a fizikai tudomány doktorát * Dr. Bencze Gyula a magreakciók elmélete és a részecske szóráselmélet nemzetközi hírű kutatója. Nevét az ún. Bencze-equation viseli. Tudományos munkája mellett intenzíven részt vesz a tudományos közéletben és a tudományos ismeretterjesztésben.

Pap Lászlót

a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagját * Papp László akadémikus a hírközlés elismert tudósa, korszerű mobil rendszerek alapjainak kutatója. Fő eredményeit az elektronikai rendszerek problémái: a szinkronizáció, kommunikációelmélet, a moduláció és kódolás területén érte el. Kiváló oktató és oktatásszervező.

A Richter Gedeon Részvénytársaság és a Magyar Tudományos Akadémia által alapított díj kuratóriuma Bruckner Győző-díjat adományoz

Medzihradszky Kálmánnak

a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szerves Kémiai Tanszéke professzorának * a peptidkémiai kutatásban elért kimagasló eredményeiért, fél évszázados iskolateremtő tevékenységéért.

A negyven éven aluli kutatóknak adható Bruckner Győző-díjat a kuratórium

Gyurcsik Bélának

a kémiai tudomány kandidátusának, a Szegedi Tudományegyetem Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszéke adjunktusának adományozza * a bio-koordinációs kémia területén elért kiváló eredményeiért.

A Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Államvasutak Részvénytársaság által a magyar vasutak fejlesztését szolgáló, kiemelkedő tudományos teljesítmények jutalmazására alapított Mikó Imre-díjat a kuratórium ez évben életművük alapján

Oroszvári Lászlónak

és Martinovich Istvánnak

adományozza * a magyarországi villamos vontatás területén kifejtett több évtizedes munkájukért.

Köller László

fejlesztési osztályvezető aktív napi munkájáért nyerte el a Mikó Imre-díjat * a MÁV korszerűsítése és fejlesztése területén kifejtett több évtizedes aktív munkájáért.

A Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság díj kuratóriuma a 2004. évi MOL Tudományos Díjat megosztva ítélte oda

dr. Szirmai Lászlónak,

Magyar Jánosnak,

dr. Szalmásné dr. Pécsvári Gabriellának, és Holló Andrásnak

a MOL Rt. TDK, DS Technológiai és Projektfejlesztés munkatársainak;

Baladincz Jenőnek

a MOL-LUB Kft. munkatársának, és

dr. Hancsók Jenőnek,

a VE Ásványolaj- és Széntechnológiai Tanszék munkatársának, a Környezetbarát, korszerű motorhajtóanyagok kifejlesztése

című pályázatnak, aktív részvételükért a környezetbarát, korszerű motorhajtóanyagok kifejlesztésében, valamint

dr. Mizsey Péternek,

a BME Vegyipari Műveletek Tanszék munkatársának,

ifj. Rácz Lászlónak

a MOL Rt. szakértőjének és

Szedlák Péternek

a MOL Rt. FCC üzemvezetőjének, az FCC üzem irányítástechnikai célú felülvizsgálata a "rough set" analízis segítségével című pályázatnak, a "rough set" matematikai eszköz alkalmazásával javasolt új szabályzókörért, amely alkalmas az FCC üzemben az utóégetés elkerülésére.


<-- Vissza a 2004/12 szám tartalomjegyzékére