Magyar Tudomány, 2004/1 96. o.

Tudós fórum

Fábri György

az MTA kommunikációs és tudománypolitikai igazgatója, a Mindentudás Egyeteme akadémiai felelőse

Mindentudás Egyeteme

(A műhely)


Teltházas előadások minden hétfőn, népszerű televíziós és rádiós sorozat, újságok és hetilapok állandó rovata, napi többezres letöltésű internetes portál ( www.mindentudas.hu), a felnőtt lakosság közel felét elérő ismertség és körükben igen magas tetszési index, társasági téma - mostanság inkább érheti el bármely trendi talk- vagy reality show, vetélkedő, szappanopera, politikai akciózás mindezt, mint egy komoly tudományos ismeretátadó program. Mégis ez történik Magyarországon 2002 szeptembere óta, amikor elindult a Magyar Tudományos Akadémia és a Matáv távközlési nagyvállalat, valamint tagvállalata, az Axelero Internet közös vállalkozása, a Mindentudás Egyeteme tudományos előadás-sorozat.

Média- és társadalomkutatók bizonyosan feltárják e sikernek, a tudomány sikerének azokat az összetevőit, amelyek a közönséget, a sajtót illetik. Most, amikor a könyvkultúra közegében is hozzáférhetővé válik a Mindentudás Egyeteme első tizenkilenc előadása, a programmal kapcsolatos tudományos kérdésekről olvashat az érdeklődő. Arról, hogy milyen tudománykép áll a kezdeményezés mögött, és arról, hogy milyen motívumok teszik indokolttá és érthetővé egy telecom cégcsoport és egy tiszténél fogva értékőrző tudományszervezet közös felelősségvállalását a tudományos ismeretátadás legkorszerűbb formáinak működtetésében.

A Mindentudás Egyeteme ugyanis olyan ismeretátadási kísérlet, amelynek megvalósításának elméleti háttere és gyakorlati formája egyesíti a magyar tudományos ismeretterjesztés hagyományait, a nemzetközi tudományos PR tapasztalatait és a legkorszerűbb infokommunikációs médiumok alkalmazását.

Tudomány és tudásátadás

A tudásszerveződés azon formája, amelyet Johannes Kepler, Galileo Galilei és René Descartes óta úgy ismerünk mint nyugati tudományt, a 20. század második felére lényegi pontokon alakult át. A kutatások tematizálásában, finanszírozásában, de még az értékelési-reputációs hierarchiákban is meghatározóvá vált a piac, a gazdaság szempontrendszere. A tudományos működés legsajátabb elemeit (az értékelést, a nyilvánosságot, a szerzőséget) is elérte a medializálódás és jogosodás össztársadalmi terjedése. A tudományos-oktatási autonómiák (akadémiák, egyetemek, kutatóhelyek) viszonylagos önállóságát is kikezdte a pártelvű demokráciák állami-politikai expanziója.

Mindez "kívülről" feszíti szét a tudományművelés klasszikus kereteit - miközben hasonló irányba mutatnak "belülről" kibontakozó fejlemények is. Ilyen az információmennyiség, a tudományterületek áttekinthetetlen egymásba fonódásai, a szaktudományos teljesítmény technicizálódása és instrumentalizálódása s így egyre gyakoribb elszakadása az általános ethosztól és a közösségi-kulturális felelősségvállalástól. A tudományos nyilvánosság fórumai - a tömegessé és önálló szolgáltatási ágazattá vált konferenciaturizmus hatására, valamint a publikációs kényszerek és lehetőségek miatt - átalakulnak, a hagyományos módon immár követhetetlen a szakirodalom. A közlemények nyilvánosságát pedig drámai mértékben szűkíti a katonai vagy ipari megrendelésekre készülő kutatások információs zártsága. Ugyanakkor néhány nagy horderejű fejlesztés esetében a piaci riválisok közös fejlesztési platformokat, hálózatokat hoznak létre, amelyek mintegy újrateremtik a tudományos nyilvánosság tágasságát.

A tudományos tudás közvetítésének hagyományos formája, vagyis a napóleoni/humboldti egyetem és a legújabb kori közoktatási rendszer teljességgel felbomlott. A tudás új finanszírozói és felhasználói a gyakorlati készségek, képességek (skills) iránt fogékonyak. Az oktatás 18-19. században stabilizálódott nemzeti tudásszerveződési keretein túllép a mobilitás és a képzési elvárások új rendje. A korábban egyértelműen elhatárolt életszakaszokhoz, helyekhez és értékelésekhez kötött ismeretszerzés térben és időben egyaránt kitágult - ezért az életen át tartó tanulás (life-long learning) ismert kifejezésében a life-long voltaképpen újrafogalmazza a learninget. A tanulás ma már nem stabil tankönyvekhez, lényegében egyirányú kommunikációval és szigorú számonkéréssel zárt társadalmi szerepekhez kötődő folyamat.

Posztakadémiai korszak - így nevezik a tudományszociológia jelesei a kort, kifejezve az akadémiai (academic) jellegű tudományszervezés és tudományművelés felbomlását.

Bővülő szereposztás

Új szerepek, új szereplők is megjelentek a tudásiparban, nevezetesen a gazdasági partner, a tudomány professzionális közvetítője, aki ötvözi a társadalmi felelősségvállalást és a tudásintenzív termékek iránti piaci keresletet.

Míg az újkor hagyományos modelljében a kutató, alkotó tudós volt az abszolút középpont, addig már a hatvanas évektől - részben a Big Sciences (fizika, kémia) felemelkedésével összefüggésben - egyenrangú résztvevővé vált a tudománymenedzser, a tudomány- (és egyetem-) szervező. A kilencvenes évekre azután egy harmadik funkció képviselői lettek megbecsült és intézményesített tagjai a kutatási tevékenységnek: a tudományos eredmények bemutatói, a tudományközvetítők. Ezt jórészt annak a monetáris szemléletnek az elterjedése követelte ki, amely a köz- és magánpénzek felhasználását egyaránt igazolandóvá, a források elosztásában pedig a közönség véleményét perdöntővé tette. Így vált a tudomány, a tudás és a közösség viszonya a 21. század tudományának egyik legfontosabb kérdésévé.

A folyamat a tudományszervezettől, tudományigazgatástól kezdve az egyes kutatóműhelyek stratégiáján át a tudományos beszéd, a tudósi megnyilvánulások szókészletéig átalakította a tudományművelésnek nem csupán a környezetét, hanem a kutatói munka lényegi elemeit is.

Ebben meghatározó volt a kutatói világ új partnersége a gazdasággal. A vállalatok közvetlen kutatás-fejlesztéseiken túl munkaszervezési, vezetési és kommunikációs kultúrájukkal döntő hatást gyakoroltak a tudományos intézményrendszer működésére. A 20. század elején például még magától értetődően és sikeresen perelték be a részvényesek a főtulajdonost, ha az a vállalati nyereséget mecenatúrára fordította, a század második felében már elképzelhetetlenné vált, hogy a nagyvállalati működés közösségi-karitatív feladatvállalásából kihagyják a tudományt, az oktatást és a tehetséggondozást. Az ezredfordulóra még jelentősebb a változás: a Corporate Social Responsibility jegyében a cégek már túllépnek a mecenatúra megoldásain, és igyekeznek felelős társadalmi tényezőként használni forrásaikat. Ekkor a marketingben jól használható, illetve az "úriemberséghez" hozzá tartozó néhány jótékonysági akción túl magának a vállalati stratégiának lesz része a társadalmi dimenzió. Mivel a tudáselem a gazdasági versenyképességnek meghatározó tényezőjévé válik, éppen a tudomány és az oktatás területén figyelhetők meg leginkább az ilyesfajta aktivitások.

Tudásipar

Mindezek a folyamatok azt eredményezték, hogy immár nem a hagyományos értelemben létező tudomány, oktatás került szorosabb kapcsolatba a hagyományos gazdasággal, hanem a tudásipar területén indultak projektek. A terminus sok egyéb mellett azt is kifejezi, hogy itt már egy gazdasági ágazatról van szó, tehát nem az oktatási és kutatási intézmények közszférában szabályozott rendszeréről, hanem piacról, amelyen az új szereplők megjelenése magától értetődő fejlemény. A Mindentudás Egyeteme esetében is ez történt: az infokommunikáció és a tudatos médiahasználat eszközrendszerének segítségével, a nagyvállalati forrásgazdálkodás és a legmagasabb fokú tudományos presztízs egymáshoz igazításával lépett a tudásipar szereplői közé egymással szövetségben az Akadémia és a Matáv-csoport.

Magyarországon az információs kultúra technológiai és hozzáférési fejlődése sok buktatóval, vitákkal és érdekütközésekkel zajlott-zajlik. A kilencvenes évek radikális telefonellátottság- és mobilterjedési felfutása azonban világosan mutatja, hogy a távközlési óriásvállalat felismerte: csakis a magyar információs kultúra következetes fejlesztése melletti elkötelezettséggel számíthat bővülő piacra. A telecom-ágazat fejleményei ráadásul világszerte azt mutatják: a beszédalapú távközlési monokultúra helyét a komplex - tartalmat, hozzáférést, kommunikációt, adattovábbítást és multimedialitást együtt kínálni képes - szolgáltatás veszi át. A globalizálódott információs piac ilyen irányú mozgásai a multinacionális (a Deutsche Telecom meghatározó tulajdonába került), nyilvános részvényjegyzésű Matáv-csoport innovációit is áthatották: immár fél évtizede működik a legnépszerűbb magyar nyelvű tartalomegyüttes, az [origo] portál, melynek tulajdonosa és üzemeltetője az Axelero Internet, a csoport Oktatási Igazgatósága pedig a legkorszerűbb internetes tudásátadási megoldásokat kínálja. Mindezen tényezők érthetővé teszik, hogy a Mindentudás Egyeteme prog-ram jóval több, mint szponzorációs akció: a cégcsoport gazdasági-társadalmi pozicionálásának szerves része, hogy tudásintenzív szolgáltatóként tudásközpontú programban vesz részt. Mindemellett az, hogy a Mindentudás Egyeteme gyakorlati megvalósítását döntő részben közvetlenül is a Matáv munkatársai végezték, kétirányú kölcsönhatással járt: egyrészt lehetővé tette a tudásipar sajátos követelményeinek elsajátítását, másrészt behozta a tudásátadás-projektbe a vállalati menedzsment kultúráját.

Volt hova behozni: Magyarországon néhány akadémiai kutatóhely, majd egészében az MTA vált kutatási szinten az "Internet és tudásszerveződés" tematikájának letéteményesévé. Az egyetemi, illetve vállalati világ informatikai eszközhasználata és információs fogékonysága ugyan semmivel sem marad el az akadémiai közegétől, ez irányú innovatív affinitása azonban mégsem bontakozott ki (kivételként itt a BME Távoktatási Központjában zajló, a tudásátadás elméleti kérdéseivel is számot vető PhD-kurzusok említhetők).

A kilencvenes évek felsőoktatás- és tudománypolitikai változásai azonban olyan helyzetbe hozták az Akadémia kutatóit, kutatóhelyeit, mely különösen kedvezett az információs kihívás felismerésének és alkotó interpretálásának. A tudományos kutatás főhivatású közegében egybeesik a mindennapok kutatásmenedzsmentjében történt változás és a folyamat elméleti reflexiója. Sajátos szempontokat, a tudásegészre nyitott perspektívát eredményez az Akadémia multidiszciplináris jellege, valamint (még mindig) az egész magyar tudományosságot reprezentáló státusa. Mindebből olyan kezdeményezések születtek, mint az internet és tudományművelés kapcsolatát feldolgozó empirikus kutatások, a Nyíri Kristóf kutatásaiból kinőtt MTA Filozófiai Kutatóintézetének Akadémiai-Filozófiai Szabadegyeteme vagy a genomikai Virtuális Kutatási Központ koncepció, amelyet több hasonló is követett, például az infobionika területén. Így adhatott az Akadémia megalapozott választ a Mindentudás Egyeteme tudományszervezési és médiakihívásával kapcsolatos tudományszociológiai és -elméleti kérdésekre.

A Mindentudás Egyeteme-sztori

A Mindentudás Egyeteme ötletet az Akadémia meghatározó személyiségei kezdettől fogva olyan lehetőségnek tekintették, amely alkalmas a tudományos tudás internetes-mediális menedzselésének, azaz szerveződésének, kutatásának és megjelenítésének magyarországi fejlesztésére. Ehhez rendelkezésre állt az a szakmai-személyi bázis, a tudománypolitikai elszántság és a módszertani-elméleti tudás, mely elengedhetetlen volt a program indításához. Az Akadémia társadalmi tekintélyét és kapcsolati tőkéjét csakis ilyen háttérrel lehetett egy előre nem látható kimenetű vállalkozáshoz felhasználni.

Magának a programnak létrejöttében kiemelendő György Péter esztétának, a Matáv média-tanácsadójának szerepe, akinek az ösztönző felvetést és az induláshoz szükséges vállalati döntések kiharcolását köszönheti a Mindentudás Egyeteme. Külön méltatást érdemel a fentebbiekben vázolt gazdasági-társadalmi funkcióváltás megvalósításában, hogy a távközlési vállalat vezetése - pénzügyi nagyvonalúságán túl - érdemben elköteleződött a program mellett. Straub Elek elnök-vezérigazgató és Pásztory Tamás vezérigazgató-helyettes, valamint Simó György, az Axelero Internet vezérigazgatója a programot elindulása után is folyamatosan egyaránt személyes és céges ügyüknek tekintik, így gyakran napi szintű közreműködésük igen üdvös hatású ösztönzést jelentett.

Ugyanez a figyelem és konkrét munka jellemezte az Akadémia képviselőinek feladatvállalását. Az Akadémia vezetői az első előadások megtartásával vállalták a szakmai kockázatot, majd önmaguk lettek a program leghatékonyabb kommunikátorai - ami újabb tanulsága a tudománymenedzsment korszerűsítésének. Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke és Kroó Norbert, az MTA főtitkára szakmai s egyben tudománypolitikai affinitással fogadták, támogatták a Mindentudás Egyeteme koncepcióját, majd állandó konzultációkkal segítették a szakmai tartalom színvonalának javítását, az előadói kör bővítését.

A kiindulópont mindehhez Nyíri Kristóf tudományos indíttatású, ám a gyakorlatban is hatékony kezdeményezése volt, valamint az a szakmai munka, melyet Dudits Dénessel és Szegő Károllyal közösen végzett a prog-ram tartalmi kidolgozása érdekében. A programban részt vevő akadémikusok, kutatók munkájának nevesítése nem csupán történeti érdekességű: jól illusztrálja, hogy a Mindentudás Egyetemében a legmagasabb szinten legitimált akadémiai tartalom találkozik a legkorszerűbb infokommunikációs és mediális csatornákkal, a nagyvállalati menedzsmentkultúra közvetítésével. Az ötletet adó francia L'Université de tous les savoir-t Yves Michault francia programját így nem csupán magyar méretre szabtuk (miközben a név megőrizte a franciásan nagyvonalú és univerzális fantáziájú lendületet), hanem logikájában, üzenetében, alapfelfogásában és szerveződésében is alapvetően más programot indítottunk, amihez a külföldi példák és a hazai előzmények csupán segítségül szolgáltak.

A megvalósítás irányítása során Sallai Lászlóval, a Matáv Oktatási Igazgatóságának vezetőjével, éppen az volt a legnagyobb feladatunk, hogy a kétfajta intézményi indíttatás közös célját, vagyis a közönség számára értéket közvetítő és mediálisan vállalható előadások létrehozását az akadémiai szempontokat érvényesítve a hatékony projektmenedzsment körülményei között érjük el. Sok buktató, kísérlet és egyeztetés nyomán jutottunk el oda, hogy a Mindentudás Egyetemének a Budapesti Műszaki Egyetem által rendelkezésünkre bocsátott, igen színvonalas előadóteremben rendezett előadásait egy üzemszerűen dolgozó, teljes körű gyártási sort működtető stáb készíti elő és építi tovább a médiában.

A legfontosabb innováció ugyanis az, hogy a magyar Mindentudás Egyetemének az internetes tudásbázis az alapzata, ami mellett a televíziós megjelenés teszi lehetővé a közönség leghatékonyabb elérését. A tudás demokratizálásának eredeti szándékát megtartva a Mindentudás Egyeteme ezzel újabb missziót vállal: a tudás társadalmi státusának helyreállítását, a tudomány, a tudósok önértékű közszereplővé tételét. Ezért kötődik a program erősebben a szervezett tudományhoz, ezért védi a tudományos tudás hagyományos értékeit.

A Mindentudás Egyeteme éppen azt bizonyította be, hogy ezek az értékek érvényesek maradtak a mai médiapiacon szocializálódott közönség számára is. Ennyiben tehát rehabilitálódott az "akadémiai" jelző. A tudásbázis, amelyet a legkiválóbb magyar tudósok közvetítettek-közvetítenek, nemzetközi színvonalú, hiteles és élvezhető. A Mindentudás Egyeteme honlapja egy jól definiált helyet hozott létre, egy virtuális campust, amely érdekelt az ilyen megközelítések hozzáférhetővé válásában és elterjedésében. Természetesen léteznek másfajta, a hagyományos tudományos szerveződéstől eltérő szellemi megközelítések is, az internet és a tömegmédia szabad dimenzióiban bőségesen van erre példa. A Mindentudás Egyeteme ebben a tág világban egyértelműen jelzi, hogy milyen típusú válaszokat kínál: a bevett tudományos paradigmákon belül megfogalmazhatókat. A kőből épített egyetemi terekben is szabályozott, hogy kik és miről adhatnak elő, valamint hogy a viták és véleménynyilvánítások milyen szemléleti keretben folyhatnak. Ehhez hasonlóan a Mindentudás Egyetemének virtuális közege is olyan hely, ahol az eredeti célból összejövők bízhatnak abban, hogy a honlap fenntartói biztosítják számukra a tudományos diskurzus kereteinek érvényesülését.

Az értékeknek és a színvonalnak ezt a stabilitását az előadás-sorozatot alkotó tudósok biztosítják. Nincs az a menedzselési technika vagy mediális innováció, amely az ő közreműködésük, tudásuk és személyiségük nélkül bármit is elért volna a Mindentudás Egyetemében. A tudományos tudás érvényességét igazolja, hogy a bevett tudomány reprezentánsainak egész soráról bizonyosodott be: prezentációs kultúrában, előadói és produkciós kvalitásokban egyaránt állják a versenyt az ún. tévészemélyiségekkel. A hamarosan megjelenő kötetünkben közlendő, a 2002/2003-as szemeszterben megtartott tizenkilenc előadás, önmagáért beszél: ezek alkotják a Mindentudás Egyetemét, kaleidoszkópszerű áttekintést adva az akadémiai tudományosság mondandójáról az ezredforduló Magyarországán.

* Jelen írás utószóként olvasható a Mindentudás Egyeteme előadásainak első 19 darabját tartalmazó kötetben, mely a Kossuth Kiadó gondozásban jelent meg 2003. november 24-én.

Az első szemeszter előadásainak összefoglalói

Vizi E. Sziveszter orvos akadémikus, az MTA elnöke vállalkozott a nyitóelőadás megtartására, az élet és halál nagy kérdéseinek orvostudományi megközelítését bemutatva - széleskörű kitekintéssel a tudás más területeinek idevágó eredményeire, élményeire. A filozófia, a vallás és az irodalom alapvető belátásait idézve érvelt az előadás az élet és halál egysége, egymást átható értelmezése mellett. Orvostudományi szempontból az élet kezdetének meghatározása könnyebb, mint a halálé, ami egy hosszú folyamat eredménye. Az élet és halál egysége a mindennapi létezésünkben is munkál, hiszen sejtjeink másodpercenként milliószámra halnak el és képződnek újra. Betegségek sora magyarázható s egyre inkább gyógyítható is a sejtek szintjén zajló elhalás és születés folyamataival, ami a genetikai kutatások szédítő haladásának köszönhetően új eszközöket ad az orvoslás kezébe. A klónozástól azonban nem kell félnünk: az ember egyszeri mivolta, megismételhetetlensége nem pusztán költői-etikai elvártás, hanem neuronbiológiai alaptényből fakadó adottság is: az élet minden pillanatában zajló tanulási folyamat formálja az egyéniséget.

Pléh Csaba pszichológus akadémikus, a gondolkodás és a nyelv alapvető összefüggéseit vizsgálta, kiindulva a reprezentáció kognitivista megközelítésű fogalmából. Mivel viselkedésünk nem a külső ingerek, hanem az azokról kialakított leképezés függvénye, a szimbólumok használata mind a belső világunk, mind a külvilág, mind a társas kapcsolatok viszonyában meghatározó. A belső modellek két alapvető típusa, a képek és a szavak eltérő módon vonatkoznak a világra. A képi gondolkodás az elsődleges és közvetlenebbül lenyomata a külvilágnak. A szavak viszont önkényesen kapcsolódnak a tárgyakhoz, jelentésviszonyaikban alkotva rendszert. A nyelv és gondolkodás kapcsolatáról többféle, filozófiai és pszichológiai alapfelfogásában különböző elmélet ismert - melyek közül az előadó a kompromisszumos verzió híve, azaz a világ leképezésében sajátos önfejlődést érzékel, azonban a nyelv a figyelem irányítójaként befolyásolja, mi válik fontossá egy adott kultúra beszélői számára.

Venetianer Pál biológus akadémikus a genetikát, mint az egyik leginkább divatos tudományágat tekintette át. A tudományág története az örökléstan kezdeteitől a kettős spirál felfedezésén át a fehérjekutatás legújabb fejleményeiig a folyamatos előrehaladás és mind szélesebb körű alkalmazások története is. Mindennek eddigi csúcspontja a közelmúltban megvalósult Humán Genom Program, amely eredményeképpen meghatározták a közel két méter hosszú, minden egyes emberi sejtben megtalálható emberi DNS kettőslánc nukleotidjainak sorrendjét. Ez az első lépés volt az emberi alapműködés megismerésében, hisz a szekvenciák funkcióit, jelentéseiket még alig értjük. A génsebészet előtt mindez távlatokat nyit, s eddigi, a növényi és állati világban szerzett ezirányú tapasztalataink felhasználásával a betegségek gyógyításában is új eszközökhöz juthatunk. A géntechnológia ezért nem szörnyű távlat, hanem lehetőségek sora - amelyekkel élni ugyanakkor komoly emberi, tudósi felelősség is egyben.

Romsics Ignác történész akadémikus a történelem fogalmáról tartott előadásában a definíciók és felfogások sorát áttekintve mutatta be, hogy egyfelől a történeti folyamatot szemlélők nézőpontja, másfelől a történelem szó sokrétűsége miatt tapasztaljuk a történetírás iskoláinak kavalkádját. A kezdetben háborúkat leíró, majd a népek eredetmondáit összegyűjtő műfajok után specializálódott a történetírás, először a politikatörténet eszközeivel, amit a gazdaság-, az eszme- és társadalomtörténet részdiszciplínáinak megerősödése követett a 20. század fordulójára. Ezek további diverzifikálódása a történelmi tudat többsíkúvá, komplexebbé válását is jelenti. A történelembölcselet irányzatai ugyancsak sokszínű értelmezési lehetőségeket kínálnak Szent Ágostontól a posztmodern értelmezésekig. A történeti tények alapfelfogásában is eltérő megközelítések egyben a történészek feladatairól való nézetkülönbségekben is megnyilvánulnak.

Marosi Ernő művészettörténész akadémikus, az MTA alelnöke a művészettörténetet mint az emlékezés tudományát tárgyalva olyan modellkonstrukciókat vázolt, amelyek a művészet egy-egy meghatározott fogalma alapján értelmezik a műalkotások és a befogadás viszonyát. A művészettörténet sajátossága, hogy tárgyának, az emléket alkotó műalkotásoknak kiválasztása feltételezi a művészetről alkotott fogalom valamely értelmezését. Az emlékfogalom sokféleségét a Laokoón-csoport vagy a katedrálisok elemzése, a nemzeti emlékek sajátosságai illusztrálják, míg általánosnak tekinthető a kvalitások és hatásosságuk iránti elvárások rendszere. Mindez olyan gyakorlati problémákban is megnyilvánul, mint a restauráció és konzerválás dilemmája, illetve a szándékolt és spontán emlékek körüli vitákat felelevenítő magyar Szentkorona-elhelyezés is.

Kroó Norbert fizikus akadémikus, az MTA főtitkára arra keresett választ: hol vannak a fizikai tudás határai? A fizikát úgy jellemezte, mint a természet leírásának legalapvetőbb, legátfogóbb kísérletét. Az új felismerésekkel a fizikai megismerés határai kitolódtak, ami átalakította más természettudományok szerkezetét is, és számos új tudományág, például a molekuláris biológia, a kvantumkémia, az asztrofizika, a kozmológia stb. megszületését eredményezte. A fizika sok területen korábban lehetetlennek látszó mérési pontosságot ért el, ennélfogva valószínű, hogy a fejlődés még jó ideig folytatódni fog. De még így sem hághatunk át alapvető, elvi korlátokat.

Hámori József biológus akadémikus az emberi agy működéséről tartott előadása a nyúlványos idegsejtekből szinapszisok révén kialakuló idegi hálózatok sajátosságait tárgyalta. Az állatvilágtól leginkább megkülönböztető két tényezője az embernek: az idegrendszeri tanulóképesség felnőttkori megmaradása és az agyféltekék sajátos aszimmetriája. Az egyedfejlődés genetikusan vezérelt folyamat, aminek során a korai szakasz szigorúbb meghatározottságai után egyre inkább a nyitott genetikai program és az igen hosszúra nyúló környezeti integráció szerencsés összjátéka következtében alakul ki az emberi elme plaszticitása. A domináns jobbkezesség, ami valamilyen környezeti alkalmazkodáshoz kötött mutáció eredménye lehet, az emberre jellemző aszimmetria első tényezője. A gesztusnyelv hatására így alakulhatott ki a beszédközpont egyik féltekéhez kapcsolódása is. A két agyfélteke eltérő funkcióinak egysége teszi az Univerzium egyik legnagyobb csodájává az emberi agyat.

Almár Iván csillagász professzor azt vizsgálta, vajon az élet az Univerzumban szabály vagy kivétel? A Földön szinte a kezdet kezdetén megjelent az élet, majd évmilliárdokig tartó, bonyolult fejlődéssel eljutott az értelemig és a technikai civilizációig. Járható ez az út más égitesteken is, vagy csak az események rendkívül valószínűtlen, véletlen láncolatáról van szó, vagyis Földünk lényegében ritka vagy egészen egyedülálló kivétel az élettelen Univerzumban? Vagy éppen ellenkezőleg, ez a szabályos út, mert erre vezet a fejlődés a galaxisok sok százmilliárdnyi csillaga körül? A matematika, a fizika, a kémia törvényei általánosak, vagyis egységesen érvényesek az egész Világegyetemben, de vonatkozik-e ez a rájuk épülő biológia törvényeire is - hiszen a biológia jelenleg egyetlen ismert életforma, a földi tanulmányozásán alapszik! Felismerjük-e, ha idegen életet találunk? Van-e jövője az életnek az Univerzumban, ha csak erre az egyetlen, törékeny égitestre, Földünkre korlátozódik?

Láng István akadémikus a környezetvédelem és fenntartható fejlődés kérdését tárgyalta történeti és nemzetközi vonatkozásaiban. Számos konferencia és kezdeményezés nyomán formálódott a fenntartható fejlődés koncepciója, amely a környezet- és gazdaságpolitika integrálását szorgalmazza. Mindez a Riói Konferencián, 1992-ben érett nemzetközi egyezményekbe foglalt gyakorlati programmá. Ezek alaplogikája az emberi, szociális és ökológiai szempontok érvényesülését követeli meg a hagyományos termelési és fogyasztási kultúrákkal szemben. A globális környezeti problémák kezelése ugyancsak új gazdasági szemléletet igényel - amit Magyarország számára az Európai Unió elvárásai is közvetítenek, de elsősorban mindennapjaink élhetővé tétele követel meg.

Jéki László fizikus arra az első hallásra meghökkentő (talán ijesztő) tényre hívta fel a figyelmet, hogy sugárözönben élünk. A radioaktivitással kapcsolatos ismereteink még csak száz éve gyűlnek, ezért hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez csak egy modern találmány, emberi csinálmány. Pedig a radioaktivitás a természet része, e nélkül nem lenne lakható a Föld. Mi, emberek a többi élőlényhez hasonlóan mindig együtt éltünk a sugárzásokkal. Gondolatainkban a radioaktivitás szó mellé társul az atom szó. Sokakban viszont irracionális félelem él mindennel kapcsolatban, ami "atom", legyen az atomerőmű vagy orvosi vizsgálat. Az utóbbi száz évben pedig rengeteg fontos és hasznos alkalmazást dolgoztunk ki, ezek mára nélkülözhetetlenekké váltak. Ugyanakkor megszülettek a pusztítás eszközei is.

Szegő Károly fizikus a Naprendszert, mint környezetünket vizsgálta. Hideg. Sötét. Végtelen magányosság. Jellemezhetjük-e így a világűrt? - tette fel a kérdést, s rögvest igen látványos előadással adott csattanós választ: nem! Hiszen a világűr tele van mozgással, változással, csodálatos aktivitásokkal. Ilyenek például a Nap folyamatai, a Jupiter légkörének mozgása vagy a bolygók láthatatlan, töltött részecskékből álló környezetének tánca. E történések nagy részét emberi érzékszerveinkkel nem érzékelhetjük. A sugárzások zöme az elektromágneses hullámok olyan tartományában érkezik, melyet emberi szem nem lát. A világűrben terjedő részecskéket érzékszerveink nem fogják fel. Azért kell műszereket építeni, hogy megismerjük a Földön kívüli környezetünket - ez az űrtechnika

Borhidi Attila botanikus akadémikus a növényvilág életét társadalmak stratégiájának formájában mutatta be, okulásul az emberi és növényi világ együttélését meghatározó döntések számára. A növények ugyanis nem amorf biomasszaként jelennek meg, hanem jellemző növényi alapformákat tartalmaznak, melyekből ma félszáznál is többet ismerünk. Ezek ráadásul olyan stratégia-típusok szerint alkalmazkodnak a környezetükhöz, amelyek egyben szociális magatartások is. Az embertől nem érintett területeken élő növények kompetitorok, specialisták, generalisták vagy a termőhely szélsőségeit jól tűrő pionírok lehetnek. Az antropotoleráns, sőt antropofil fajok az emberi létezésre reagálnak. A növényi és a humán társadalom együttélésének konfliktusait nagyban oldaná, ha a növényi működés és gazdálkodás sajátosságait tiszteletben tartó emberi stratégiákat alakítanánk ki.

Ferge Zsuzsa professzor szociológusként az emberi társadalom működését mutatta be szociológiai szempontból, mégpedig a társadalmi tagolódás, egyenlőtlenségek és ezek magyarországi megjelenésére koncentrálva. A társadalmi struktúrát a különböző tőkék körüli küzdelem alakítja, s az így kialakuló egyenlőtlen viszonyok kapcsolódnak össze a társadalmi térben. Az államszocializmus konszolidálódott időszakában Magyarországon a központ túlhatalma lefojtotta a struktúrát, a nem hatalmi jellegű egyenlőtlenségeket pedig korlátozta. A rendszerváltozással létrejött újkapitalizmusban strukturáló tényezővé vált a magántulajdon. A jövedelemkülönbségek és a szegénység is drámai méretékben megnőtt. Ehhez képest alternatívát az európai szociális modell kínál, ami civilizálja a piacgazdaságot.

A fizikai kutatások határterületén mozgott az az igen elgondolkodtató és látványos előadás, amelyet Vicsek Tamás fizikus akadémikus tartott a rendről és rendezetlenről. A problémakör azért érdekes, mert olyan kérdéseket vet fel, amelyek mindennapjainkat is áthatják. Rend vagy rendetlenség jellemezheti az atomok vagy a mikroszkopikus élőlények világát, ugyanakkor megtalálható az íróasztalunktól kezdve a gondolatainkon át egészen a kollektív viselkedésformáinkig is. Megtudhattuk, hogy az igazán érdekes, változatos jelenségek éppen a két szélső eset, a rend és az összevisszaság határán történnek. Ezen a határvidéken jönnek létre a bonyolult geometriájú alakzatok, a fraktálok és a különböző, gazdag mintázatokat mutató, részben rendezett csoportos mozgások is.

Andrásfalvy Bertalan professzor a néphagyomány értékeit idézte fel napjaink kultúrájában, s karácsonyi előadás lévén, különösen ehhez az ünnephez kapcsolódó népszokások és élmények bemutatásával. A történeti néprajztudomány helyének meg-megújuló vitatását azzal a megközelítéssel lehet feloldani, hogy a néphagyomány nem más, mint sok-sok ember sok-sok évszázad alatt szerzett tapasztalatainak, igényeinek, szükségleteinek összessége. A hagyományos népi tudás gyakran alkalmasabb megoldásokat kínál minderre, mint a legkorszerűbbnek vélt technikák, s az élet megélésének érzelmi, emberi oldalait őrző népi kulturális jelenségek is segíthetnek a ma emberének. A születés, a gyermeknevelés, a szerelem, a bánat, a reménnyel teli ünnepek hagyományai nem "csupán" szépek, hanem működőek is mind a mai napig.

A meglepően viselkedő elemek világába vitt el egy parádés tudományos show-val Zrínyi Miklós, amikor az intelligens anyagokat mutatta be az ámuló közönségnek. Az előadás címe első hallásra talán meglepőnek tűnt, pedig az intelligencia szó egyik jelentése: alkalmazkodóképesség új helyzetekhez. Ilyen értelemben beszélhetünk tehát anyagok és anyagi rendszerek intelligenciájáról. Az elnevezés az anyagtudomány egy olyan új területére utal, amely az anyag és közvetlen környezete - az élő rendszerekhez hasonló - aktív kapcsolatát igyekszik feltárni és kiaknázni. E tudományág elsődleges célja olyan szintetikus anyagok előállítása és tulajdonságainak vizsgálata, amelyek felhasználói szempontból előnyösen reagálnak a környezetből származó hatásokra.

Sokakat izgató kérdést tett fel Bencze Gyula: kell-e félnünk a nukleáris energiától? Hiszen manapság a nukleáris energia emlegetése az emberekben rossz érzést kelt, és sokan azonnal Csernobilra asszociálnak. Az előadás azzal igyekezett eloszlatni ezt a félelmet, hogy röviden áttekintette, mi is a nukleáris energia valójában, mely tulajdonságai különböztetik meg (ha egyáltalán megkülönböztetik) a többi energiafajtától, és létezhet-e modern társadalom atomenergia nélkül. Megmutatta, az alapvető ismeretek birtokában mindenki képes lehet felmérni a nukleáris energia felhasználásának előnyeit és kockázatát. A misztikus félelmet így felválthatja a racionális mérlegelés.

Bor Zsolt akadémikus az általa mindentudó fénysugárnak nevezett lézerről beszélt. A lézer mindennapi és különleges alkalmazásait mutatta be. A CD-lemezjátszó, az áruházi vonalkód-leolvasó, a rendőrségi sebességmérő kamera, a postai és internetvonalak többsége lézereket használ. Ezzel a technikával állítják elő használati tárgyaink egy részét is: a borotvapengét, a füstszűrős cigarettát, a számítógép-processzort, a mobiltelefont. De lehet lézerrel birkát nyírni, arcbőrt fiatalítani, vérösszetételt analizálni és fekélyes sebeket gyógyítani. A mindentudó fénysugár az atomórák taktusadó karmestere, fontos szerepet kap például a korlátlan és tiszta energiaforrás reményével kecsegtető fúziós reaktorban ugyanúgy, mint a csillagháborús fegyverekben vagy Krisztus halotti leplének vizsgálatában. És persze egészségügyi alkalmazásai is óriási jelentőségűek: a lézertechnika a szemészetben például a szuperlátás lehetőségét ígéri.


<-- Vissza a 2004/1 szám tartalomjegyzékére