Sajókazinci emlékképek

 

Hentesek és mészáros Sajókazincon

1933-tól 1953-ig Sajókazincon 5 hentes- és mészárosüzletben vásárolhattak a háziasszonyok. Ezek az üzletek, melyeknek tulajdonosai Kruppa Dezső, Pósa János, Török András és Garay János voltak, a Széchenyi utcában voltak találhatók. A boltokat a Bika-rét és a Hősök kertje végében, közvetlenül a Sajó folyó melletti vágóhíd (mészárszék) látta el áruval. Ezt valamikor még a század első évtizedeiben építették. A Sajó melletti telepítésnek az volt az "előnye" (akkor még nem volt ismeretes a környezetvédelem fogalma), hogy a vágóhídról a vágások során keletkező szennyvíz a Sajóba került. Itt vágták le az élő állatokat, majd feldarabolták és gyékényből készített hamvasba rakva szekéren szállították a boltokba, vagy ha a gazdák vágtak, akkor egyenesen haza. A vágóhídon csak borjút, tinót, bikát és tehenet vágtak és dolgoztak fel. Ezeket a műveleteket a mészáros végezte (a hentes csak sertések vágásával és feldolgozásával foglalkozott).

A vágóhídon dolgozó mészárost pacalosnak is hívták. Sajókazincon ez Légrádi Gyula volt. A pacalos csekély fizetség mellett a vágatótól megkapta a marha belét, amit kimosott, megszárított és értékesített. A mészárost főleg az üzlettulajdonosok foglalkoztatták, és ők szerezték be a levágandó állatokat is.

Sajókazincon az 5 húsboltból egy volt mészárosüzlet, ahol Garay János mészáros felesége árusította a marhahúst. Ez a bolt látta el a Sajókazincon élő zsidókat úgynevezett kóser-hússal. Ezt a község zsidó papjának, mészáros- szaknyelven a sakternak a segítségével állapították meg. Ez úgy történt, hogy a sakter az állat kikötése és letaglózása után egy éles és hosszú késsel elvágta az állat nyakát és egy ott talált fehér hártyáról meg tudta mondani, hogy a hús megfelel-e a kóser minőségnek. Utána a jószág feldarabolása már a pacalos feladata volt.

A vágóhídi mészárlás a közelben lakó cigányoknak is nagy eseményt jelentett. Ők, amikor látták, hogy levágandó állatot vezetnek a vágóhídra, és odatart a sakter, egy-egy lábassal szintén odamentek, hogy a vért hazavigyék és megfőzzék vagy megsüssék.

Az ötvenes évek elején történt államosítás után állami boltokként működtek tovább a húsüzletek a nagyobb állami boltok (ABC-k) megjelenéséig, illetve a Széchenyi utca szanálásáig. A vágóhidat a ’ 60-as években bontották le.

A Sajó folyóról

Barcika és Sajókazinc lakóit az ’ 50-es évekig sokféleképpen szolgálta a Sajó folyó. Akkor még tiszta volt a vize, s így az itt lakó emberek fürdőhelye és halaskamrája volt, sokféle hallal. Nyáron esténként a fáradt emberek a Sajó kellemes langyos vizében tisztálkodtak és frissültek fel. De nyáron a hét végén a lovaikat is itt tisztították meg. A holtágakban és a sekélyebb részeken kendert áztattak, s az asszonyok itt fehérítették a télen szőtt vásznat. A Bika-réttel szembeni kis sziget melletti vízben áztatták és sulykolták, majd a Bika-réten napokon át kiterítve szárították azt.

Télen, amikor befagyott a Sajó vize, a hentesüzletek jégvermeit innen töltötték fel jéggel. És ha nagyon vastag volt a jég, megrakott szekerekkel is átmentek rajta Szuhakállóba vagy Múcsonyba.

A sok hasznossága mellett a Sajó néha kellemetlenséget is okozott a lakóknak. A tavaszi hóolvadáskor, vagy nagyobb esőzések alkalmával nemegyszer kiöntött és a közeli házakba is befolyt a víz. Többen lelték benne halálukat, véletlenül, fürdés közben belefulladva, de olyanok is, akik önként választották haláluk helyszínéül a Sajót.

(Tóth Ferenc kazincbarcikai, egykori
sajókazinci lakos visszaemlékezéséből)