Kisebbségkutatás - 2010. 3. szám

Az intézmények és az etnikai bizalom kapcsolata: a boszniai példa

Whitt, Sam: Institutions and Ethnic Trust: Evidence from Bosnia. = Europe-Asia Studies, vol. 62. 2. no. March 2010. 271-292. p.


Milyen mértékben képes egy soknemzetiségű társadalom felülkerekedni az etnikumai közötti történelmi feszültségeken, és újjáépíteni az együtt élő nemzetiségek közötti bizalmat? Whitt írása a háború utáni Bosznia-Hercegovina példáját tanulmányozva igyekszik megválaszolni ezt a kérdést. Az 1990-es évek elején a média gyakran egy több évszázados etnikai gyűlölködés eredményeként fogta fel a Boszniában dúló háborút. A háború lezárásához a felek független, többnemzetiségű, boszniai államvezetés által irányított, összetett intézményi szabályozást fogadtak el, valamint beleegyeztek a nemzetközi békefenntartók ellenőrzéseibe. De elősegítik-e vajon ezek az intézmények az etnikumok egymás közötti bizalmának újjáélesztését?

Whitt írása ezt kutatva elemzi az etnikumok közötti kapcsolatokat a háború utáni Boszniában, és megfontolandó tanulságokat von le az intézményekre, a nemzetiségekre és a bizalomra vonatkozón. Első megállapítása, hogy általános bizalomhiány tapasztalható a polgárháború utáni ország társadalmában. Az emberek nagyon megfontolják, kiben bízzanak. A második megfigyelés szerint a csoporton belüliek és kívüliek között igen erős a megkülönböztetés. Az emberek Boszniában egyértelműen a saját etnikai csoportjukhoz tartozókban bíznak meg leginkább, és ez mindhárom vizsgált csoportban (boszniai muszlimok, horvátok és szerbek) tetten érhető. Végül pedig, Whitt harmadik észrevétele azt rögzíti, hogy az azonos etnikumúak és a csoporton kívüliek közötti egyenlőtlen megítélés nem takar széleskörű és megosztó etnikai gyűlöletet. Az emberek nem bíznak vakon azonos nemzetiséghez tartozó társaikban, és nem bizalmatlanok minden csoporton kívülivel szemben. Whitt szerint inkább jellemző, hogy a boszniaiak, nemzetiségre való tekintet nélkül, alaposan meggondolják, bízzanak-e valakiben.

A szerző azon véleményének ad hangot, miszerint az etnikai hovatartozáson kívül más tényezőknek is szerepet kellene játszaniuk a bizalom alakításában. Ilyen tényezők lehetnének például az intézmények. Azok az emberek, akik jobban bíznak a NATO-hoz, az EBESZ-hez, az EU-hoz és az ENSZ-hez hasonló nemzetközi és a rendőrségek, politikusok és vallási vezetők által képviselt helyi intézményekben, saját nemzetiségükön belül és azon kívül is sokkal nagyobb bizalommal vannak mások iránt. A fenti megfigyelések arra engednek következtetni, hogy az intézmények szerepet játszanak a Boszniában tapasztalható általános bizalomhiány alakulásában. Elképzelhető megoldásként a bizalom problémájára Whitt megbízható intézmények kialakítását javasolja.

A szerző nem tagadja, hogy fontos szerepet játszanak a nemzetközi szervezetek is, mégis a helyi szintű intézmények szerepét emeli ki, azzal érvelve, hogy a nemzetközi szervezetek nincsenek kapcsolatban a boszniai mindennapokkal, míg a helyi szervezetek mélyen a hétköznapi életbe ágyazódnak. Noha a NATO, az EU, az EBESZ és társaik továbbra is fenntartják az átláthatóságot, jelenlétüket határozottan csökkentették a háború vége óta. Mára már a helyi intézmények elsődleges feladata a helyi ügyek rendezése a gyakori nemzetközi vizsgálódások ellenére is.

De pontosan milyen előnyök származhatnak a nemzetközi intézmények jelenlétéből? Tagadhatatlan például a békefolyamatokban betöltött közvetítőszerepük és annak kritikai jelentősége. A háború utáni időszakban a nemzetközi szervezetek továbbra is a boszniai intézményeken tartották a szemüket, az etnikumok közötti bizalom újbóli kialakulásában tehát meghatározó szerepük van. Stabilitást és számonkérhetőséget biztosítanak. A háború vége óta nem is történtek számottevő etnikai vonatkozású erőszakos cselekmények az országban.

Végezetül a szerző hangsúlyozza, hogy tanulmánya koránt sem kimerítő elemzése az intézményeknek. A nemzetközi szervezeteken kívül más nemzetközi tényezők is befolyásolják a boszniai politikát és társadalmat. Számolni kell továbbá Bosznia saját politikai intézményeinek széles skálájával: a hatalommegosztást szervező megállapodásokkal, a pártrendszerrel és a választási szabályokkal, melyek államszövetségi, állami, megyei és helyhatósági szinten változók. Whitt Bosznia összetett politikai felbontását hozza például. Míg a szerbek egy névleges köztársasággal rendelkeznek, a bosnyákok és a horvátok, ha vonakodva is, a Föderáción belül osztoznak a hatalmon. Ez a megosztás fontosnak tűnhet a nemzetiségek közötti bizalom szempontjából, valójában mégsem egyértelmű jelzője a bizalmi viszonyoknak. A bosnyákok és a horvátok ugyanis nem bíznak jobban egymásban, mint a szerbekben, Whitt kutatásai alapján. Ami pedig a szerbeket illeti: nem bizalmatlanabbak a bosnyákokkal, mint a horvátokkal szemben. A szerző azzal zárja írását, hogy hasznos tanulmány lehetne újragondolni a cikkben feltett kérdéseket egy esetleges jövőbeni boszniai, a hatalommegosztást, a választási- vagy a pártrendszert érintő változás után.


Dézsi Tímea