Kisebbségkutatás - 2010. 3. szám

Tóth Mihály

Nemzetiségi politika és a nemzeti kisebbségek jogvédelme Ukrajnában


Ukrajna földrajzi elhelyezkedésének sajátosságai, korábbi államformációktól megörökölt sokszínű nemzetiségi összetétele (mely az államhatárok módosulása, és mind az önkéntes, mind a hatalom által inspirált migrációk és retorziók hatására a huszadik század folyamán többször drámai változásokon ment keresztül - 1.sz. táblázat), az ország többségét alkotó és nevét adó ukránság történelmi sorsa, valamint az a tény, hogy minden szomszédos állam nemzetisége jelentősszámú kisebbségként van jelen polgárai között (2. sz. táblázat) - alapvetően determinálják az ország nemzetiségi politikájának alakulását.

1. sz. táblázat:

 

2. sz. táblázat:

 

Jelentős befolyással vannak e politika alakulására - alakítására mind azok kül- és belpolitikai kihívások is, melyekkel e fiatal államnak nap mint nap szembe kell néznie az államépítés folyamatában.

Ukrajna nemzetiségi politikájának négy főbb irányát lehet elkülöníteni.

  • Az első, mely az ukránságnak az ukrán államiságon belül való helyzetének megszilárdítását célozza.

  • A második, mely a nemzeti kisebbségek jogegyenlőségét hivatottak biztosítani.
  • A harmadik, az országhatárokon kívül élő ukránok kulturális-nyelvi szükségleteinek kielégítéséről való gondoskodásra irányulnak.
  • A negyedik, az egykor nemzetiségi hovatartozásuk miatt deportált személyek Ukrajnába való viasztérésével, ezen személyek anyagi és erkölcsi rehabilitációjával kapcsolatosak.

Az első, mely az ukránságnak az ukrán államiságon belül való helyzetének megszilárdítását célozza.

Ide sorolható többek között azok az intézkedések melyek:

  • a mentalitását, nyelvi sajátosságait, szociális és politikai értékrendjét tekintve, regionálisan jelentősen tagolt ukrán nemzet (etnikum) konszolidálására: az egységes nyelvhasználat, az egységes nemzettudat, ezen belül történelemszemlélet kialakítására,

  • az ukrán nemzeti kultúra, ezen belül elsősorban az ukrán nyelv társadalmi pozíciójának megerősítésére,
  • az ukrán nyelvnek, mint az állam hivatalos nyelvének (mint egyetlen államnyelvnek) a hivatalos érintkezésben való kizárólagosságának a biztosítására irányulnak.

3. sz. táblázat:

A fenti adatok (3. sz. táblázat) alapján látható: az országban jóval nagyobb az ukrán nemzetiségűek aránya (közel 78%), mint azoké, akik az államnyelvet anyanyelvüknek tekintik (kevesebb, mint 68%). Míg nemzetiségi szempontból az ország összlakosságának kevesebb mint negyede tekinti magát valamely kisebbséghez tartozónak (22,18%), nyelvi alapon csaknem minden harmadik (32,47%) ukrajnai állampolgár valamely nyelvi kisebbséghez tartozik. Az orosz nemzetiségűek aránya is sokkal kisebb, mint azoké, akik az oroszt nevezték meg anyanyelvként.

A mindennapi nyelvhasználat tekintetében, országos általánosításban még ma is az orosz nyelv túlsúlya mutatható ki - mely szociológiai felmérések szerint meghaladja a 60%-ot. E kimutatások szerint, amennyiben népszavazás történne, a lakosság többsége támogatná az orosz nyelv második államnyelvként való meghatározását.

A fentebbiek okán hivatalos körökben elfogadottnak tekinthető az az álláspont, mely szerint az orosz nyelvnek a közéletben (elsősorban az írott és elektronikus médiában) való markáns jelenléte, mi több egyes régiókban egyértelmű túlsúlya, veszélyezteti az ukrán nyelv pozícióit, és tekintettel az orosz expanzív törekvésekre állambiztonsági kockázatot is jelent.

Többek között ezzel magyarázható, hogy a különböző területeken való nyelvhasználat szabályozásának gyakorlata az utóbbi években alapvetően az ukrán nyelv javára módosul. E módosulás lényege: korábban (lényegében a múlt század 90-es éveinek folyamán) bármelyik területet szabályzó (adó, pénzügy, biztosítás, medicina, választások, élelmiszerminőség stb.) jogszabálynak a dokumentumok megalkotásának, kihirdetésének, alkalmazásának stb. nyelvét szokás volt a nyelvtörvény hatáskörébe utalni.

Az ezt követő évek gyakorlata az, hogy minden területen jogszabályba foglaltatik az ukrán nyelv kizárólagossága. Különös felerősödött ez a tendencia az ún. „narancsos forradalom” után, miután a kormányon belül egyértelművé vált az ukrán nacionalista túlsúly, a humán tárcák (kultúra, oktatás, kisebbségügy) vezetését kizárólag „nemzetileg elkötelezett” (többnyire galíciai származású) „szakemberekre” bízták.

Ez a változás legérzékenyebben az orosz nyelvű lakosságot érintette, hiszen ma már a bolti áruk címkéje, a gyógyszer használati utasítása, a banki bizonylat, a bírósági ügyirat, a reklámhirdetés, a vasúti menetjegy stb., vagyis szinte minden kizárólag ukrán nyelven létezhet, míg korábban gyakorlat volt a kétnyelvűség. Az oroszajkúak által többségben lakott vidékeken az orosz egynyelvűség sem volt ritka.

Néhány újítás a nyelvi egyenlőség, illetve egyenlőtlenség területéről. A nem ukrán nyelvű kiadványok importjánál pótvám megfizetése kötelező. 2008-tól csak ukrán nyelven sugárzó adók pályázhattak a regionális rádió és televízió csatornák üzemeltetésére, és a filmszínházakban csak ukrán nyelvű, ukrán szinkronnal, illetve ukrán feliratozással ellátott filmeket szabad csak forgalmazni.

És ami rendkívül hátrányosan érint minden olyan nemzeti közösséget, amelyek saját anyanyelvén működő iskolahálózattal rendelkeznek. Ukrajnában az oroszokon kívül ilyen a moldáv, a román, és a magyar, valamint a krími tatár közösség (ez utóbbinál folyamatban van az iskolarendszer kiépítése). Itt már az oktatási reformba álcázott, az anyanyelvi oktatást ellehetetlenítő, asszimilációs törekvéssel állunk szemben.

Ennek lényege - a felsőoktatási felvételi rendszer azon újítása, mely szerint az emelt szintű érettségi vizsgákat, melyek egyben felvételi vizsgák is, az oktatási intézményektől független regionális vizsgaközpontokban kell letenni, a vizsgák kizárólag tesztrendszerűek, és kizárólag ukrán nyelven történnek. Valamint kötelező az urán nyelv és irodalom vizsga, melynek tesztkérdései az ukrán tannyelvű iskolák oktatási programja alapján vannak összeállítva. Ezáltal bármilyen, nem ukrán tannyelvű iskolában való tanulás értelmét veszti, hiszen a más nyelvűek a továbbtanulást illetően leküzdhetetlen hátrányba kerülnek.

A második, mely a nemzeti kisebbségek jogegyenlőségét hivatottak biztosítani. Ezek közé tartoznak az ország Alkotmányában is deklarált tételek, melyek szerint:

  • Ukrajnában garantált az orosz és más kisebbségi nyelvek szabad fejlődése és alkalmazása (10. cikkely),

  • az állam elősegíti minden őshonos nép és nemzeti kisebbség etnikai, kulturális, nyelvi és felekezeti önazonosságának a fejlődését (11. cikkely).
  • a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek részérére, a törvénynek megfelelően, garantált az anyanyelven való oktatás, illetve az anyanyelv tanulása állami és önkormányzati oktatási intézményekben, illetve a nemzetiségi-kulturális szervezetek keretében (53. cikkely).


E jogelvek értelmezése és gyakorlati megvalósulása az ukrán államépítés folyamatában jelentősen módosult. E változásokat az alábbi ciklusokkal jellemezhetők.

  • függetlenedési időszak(1989- 1991),

  • a függetlenség első évei - Ukrajna nemzeti kisebbségekről szóló törvénye, kétoldalú megállapodások (1992- 1995)

  • Európa Tanácsi csatlakozás és az ebből fakadó kisebbségvédelmi kötelezettségek végrehajtása (1995- 2000)

  • 21. század - építjük az egynyelvű nemzetállamot - amit megadtunk a törvényben, azt visszavesszük alacsonyabb rendű jogszabályokkal (2000- ).

 

Elkerülendő az ország kisebbségpolitikájának szubjektív értékelését, idézzük néhány észrevételét a Nemzeti kisebbségek védelméről szóló Európai Keretegyezményt végrehajtását vizsgálni hivatott Konzultációs Bizottságnak Ukrajna első jelentését értékelő, még 2002-ben született okmányából.1

A törvények nem tartalmazzák a „nemzeti kisebbség” és az „őslakos népek” meghatározások értelmezést, a nemzeti okmányok továbbra is százharminc nemzetiségről beszélnek, hiányzik a kisebbségek lajstroma - vagyis nem tisztázott a kisebbségi jogok címzettje, jogalanyának meghatározása.

- Az Alkotmány megkülönböztetést tiltó normáját (24. cikkely) a kisebbségek pozitív megkülönböztetését célzó (például a választási szabályok megalkotásánál) döntések ellenérveként alkalmazzák.

- A Nemzeti kisebbségekről szóló törvény garantálja a kisebbségek jogát a kulturális autonómiára, de semmilyen jogszabály nem rendelkezik ezen intézmény formáját, tartalmát és működésének mechanizmusát illetően.

- Aggodalomra ad okot a nyelvi kérdés körül mind a politikum, mind a társadalom köreiben elmérgesedő vita.

- Ellentétes a Keretegyezmény 9. cikkelyével az elektronikus médiáról szóló törvénynek az a tétele, mely szerint az országos lefedettséggel rendelkező rádió- és TV-csatornák csak államnyelven sugározhatnak, a kisebbségi nyelveken csak regionális adók sugározhatnak adást.

- Aggodalomra ad okot a nyelvtörvény tervezete, melynek elfogadása hátrányosan érintené a nyelvi kisebbségeket.

- Ellentétes a Keretegyezmény normájával az a törvényi előírás és létező gyakorlat, mely szerint csak a kisebbségek által többségben lakott településeken lehetséges az államnyelv mellett a kisebbségi nyelv hivatalos használata.

És ami mára élesen aktuálissá vált: a Konzultatív Bizottság felhívja az ukrán illetékesek figyelmét, hogy körültekintően járjanak el az oktatási reform megvalósításakor, ne engedjék meg, hogy szűküljenek a kisebbségek anyanyelvi oktatáshoz való jogai.

 

A harmadik, az országhatárokon kívül élő ukránok kulturális-nyelvi szükségleteinek kielégítéséről való gondoskodásra irányuló politika.

Az állam ez irányú tevékenysége A határon túli ukránok jogállásáról szóló törvényben2 került meghatározásra. A jogszabály preambuluma szerint az ukrán állam elősegíti az ország határain kívül élő ukránok nemzettudatának fejlődését, az anyaországgal való kapcsolatuk megerősítését valamint Ukrajnába való visszatérésüket. A törvény határon túli ukránnak tekinti azt a más állam polgárságával rendelkező, illetve hontalan személyt, aki ukrán etnikai származású vagy Ukrajna területéről származott el. A határon túli ukrán státuszának megszerzésének feltételei: 1) ukrán önazonosítás, 2) ukrán etnikai származás, illetve Ukrajna terültéről való származás, 3) e státusz megszerzésének írásos kérelmezése, 4) a 16. életév betöltése, 5) az ukrán állampolgárság hiánya. Az ukrán származás, illetve az Ukrajnából való származást okmányokkal, illetve ukrán állampolgárok vagy határon túli ukránok, vagy ukrán társadalmi szervezetek tanúságával kell bizonyítani.

A határon túli ukrán státuszát A határom túli ukrán igazolvány birtoklása jelenti, mely kizárólag ezt a jogállást támassza alá és nem tekinthető a személy azonosságét igazoló okmánynak.

A határon túli ukrán státuszával rendelkező személy jogosult: díjmentes, 5 éves ukrajnai tartózkodási vízumra, egyedüli, illetve családtagjaival együttes Ukrajnába való bevándorlásra. Az Ukrajnában tartózkodó határon túli ukránt, az alkotmányban, illetve törvényekben meghatározott kivételektől eltekintve megilletik mind azok a jogok és vonatkoznak rá mind azok a kötelességek, melyek az ukrán állampolgárokat illetik, illetve kötelezik.

Határon túli ukrán igazolvány mibenlétét és kiadásának rendjét Kormányrendelet3 szabályozza. Mely többek között előírja, hogy, ezen okmány kiadásáról, az erre a célra létrehozott A Határon Túli Ukránok Kérdéseivel Foglalkozó Nemzeti Bizottság hoz döntést. Az igazolvány tíz évig érvényes, minekutána újra kell regisztrálni. Az igazolványt Ukrajna Külügyminisztériumában, illetve az ország külképviseletein lehet igényelni.

A törvény előírásának megfelelően Kormányrendelettel van megerősítve az a Program,4 mely a határon túli ukránokhoz tartozó személyek Ukrajnába való hazatelepülését hivatott elősegíteni. E rendelet szerint, a Program célja elősegíteni mindazon szociális-gazdasági, politikai-jogi, valamint kulturális-oktatási problémák megoldását, melyek a határon túli ukránok hazatelepülésével kapcsolatosak. E tevékenység koordinálását Ukrajna Nemzetiségi és Vallásügyi Kérdésekkel Foglalkozó Állami Bizottsága látja el, és az adott tevékenységre évente a költségvetésben pénzeszközöket kell előirányozni.

Arra vonatkozó adatokat, hogy a törvény elfogadása óta eltelt öt év folyamán hány személy igényelt, illetve kapott Határon túli ukrán igazolványt, és ezek közül hányan éltek a hazatelepülés kedvezményével, a rendelkezésemre álló forrásokban nem sikerült felkutatnom (szóbeli nem hivatalos tájékoztatások kb. ötszázra teszik a kiadott igazolványok számát).

 

A negyedik, az egykor nemzetiségi hovatartozásuk miatt deportált személyek5 Ukrajnába való viasztérésével, ezen személyek anyagi és erkölcsi rehabilitációjával kapcsolatos politika.

Megfelelő jogi normák hiánya, melyek törvényi szinten biztosítanák a szükséges feltételeket a nemzetiségi hovatartozásuk alapján deportált személyek visszatéréséhez, elhelyezkedéséhez, szociális adaptációjához és a társadalomba való integrációjához továbbra is egyik legjelentősebb gátló tényezője e személyek korábbi lakhelyére való visszatérésének - állapítja meg a folyó év június 5- kelt, A nemzetiségi hovatartozásuk miatt deportált személyek jogainak helyreállításáról szóló törvény tervezetének indoklása.

Egyéb törvényszintű jogszabályi háttér hiányában, mind a mai napig e személyeknek korábbi lakhelyükre való visszatéréséhez és az erkölcsi és anyagi jóvátételre való jogosultságukhoz két, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanács által még 1989-ben és 1991-ben elfogadott két vonatkozó Határozata6, valamint a Független Államok Közössége keretében elfogadott A deportált személyek, nemzeti kisebbségek és népek jogainak kérdéseiről szóló megállapodás (1992. évi Biskeki szerződés) teremtik meg.

E személyek visszatérésével kapcsolatos elengedhetetlen intézkedések (utazási és szállítási költségek részleges kompenzálása, lakhely, legelemibb létkörülmények biztosítása stb.) számos vonatkozó kormányrendelet illetve kormányprogram alapján történik.

Törvényszintű jogszabály hiányában az ukrán jogrendben nincsenek meghatározva olyan, e kérdés rendezéséhez szükséges kulcsfogalmak mint „deportáció, depotrált személy, deportált személy státusza (jogállása), hiányoznak a jóvátétellel kapcsolatos törvényi garanciák, meghatározatlan az illetékes állami intézmény és annak hatásköre és felelőssége.

E probléma jelenleg hozzávetőleg négyszáz ezer főt érint, többségük, becslések szerint, mintegy hároszáz ezer fő krími tatár, aki visszatért, illetve szándékozik visszatérni őseik földjére - a Krím félszigetre.

 

Összefoglaló helyett

Valószínűleg, egy ideális helyzetben, a fentebb vázolt négy iránynak organikus és harmonikus egységet kellene képeznie.

Mint a fentebb megadott kép mutatja ez ma nincs így. Mi több a tendenciák sem az ideális helyzet irányába mutatnak.

Talán magyarázatként, de nem mentségként, néhány az objektíve meglévő tényezők közül, melyek nehezítik az előrehaladást egy demokratikus kisebbségpolitika kialakítása irányában.

a) az európai mértékben nagy területű állam régióinak történelmi, kulturális, valamint etnopolitikai és nyelvi fejlődésének jelentős eltérései;

b) a mai Ukrajna területe csak a huszadik század közepén alakult ki (Kárpátalját, illetve a nyugat-ukrajnai megyéket a második világháború alatt illetve után, a Krím-félszigetet 1954-ben kapta meg a Szovjetunió tagköztársasága, az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság, mely a szovjet birodalom széthullását követően vált szuverén állammá);

c) a fiatal, soknemzetiségű, és többnyelvű állam posztgyarmati helyzete és részben ebből fakadó identitáskeresése;

d) biztonságpolitikai tényezők, különösen az Oroszország által való vélt, vagy valós veszélyeztetettség;

e) az ország gazdaságának helyzete.

 

A hatalmi szervek nemzetiségpolitikája és az ország számottevőbb hagyományosnak tekinthető nemzeti kisebbségi közösségeinek lélekszáma és aránya csökkenése közötti ok-okozati összefüggések megállapítása behatóbb vizsgálatot igényelne. De ténykérdés: a független Ukrajna történetében az először 2001-ben megtartott népszámlálás adatainak az utolsó szovjet népszámlálás adataihoz való viszonyítása alapján kiderül: a magukat nem ukrán nemzetiségűeknek tekintő állampolgárok számának és arányának jelentős csökkenését mutatja.7 Az alábbi, 4. sz. táblázatban ez az állítás nem releváns a románokat, a krími tatárokat és az örményeket illetően.8

4. sz.táblázat:

Ukrajna lakosságának nemzetiségi összetétele a 2001. évi népszámlálás adatai alapján, összevetve az 1989. évi adatokkal

1 Advisory Committee on the Framework Convention for the Protection of National Minorities. Opinion on Ukraine. - ACFC/OP/1/(2002)2. - March 2002.

2 A határon túli ukránok jogállásáról szóló 2004. március 4. kelt 1582.sz törvény.// Закон України „Про правовий статус закордонних українців” № 1582 від 04.03. 2004 р.

3 Ukrajna Miniszteri Kabinetjének 2004. november 17. kelt 1531.sz. A határon túli ukrán igazolványának kiállításának és kiadásának rendjéről szólóhatározata. // Постанова Кабінету Міністрів України від 17 листопада 2004 р. № 1531 „Про затвердження Порядку оформлення і видачі посвідчення закордонного українця.

4 A határon túli ukránokhoz tartozó személyek közül Ukrajnába visszatérők elhelyezésének 2010-ig terjedő Programjának jóváhagyásáról szóló 2004. november 17. kelt 1573 sz. Kormányrendelet.// Постанова Кабінету Міністрів України від 17 листопада 2004 р. № 1573 „Про затвердження Програми облаштування осіб з числа закордонних українців, що повертаються в Україну, на період до 2010 року”.

5 A mai Ukrajna területéről a II. világháború idején nemzetiségi hovatartozás alapján történt kitelepítések, deportálások teljesség igénye nélküli felsorolása.

- 1939. november-december: a Lengyelország németek által megszállt területeiről menekült lengyel, zsidó és más nemzetiségű személyeket belső-oroszországi és szibériai munkatáborokba deportálják (kb. 100 ezer fő).

- Ugyanebben az időszakban a Szovjetunióhoz csatolt területek lengyel telepeseit (oszadnikok) és az erdőrendészet alkalmazottjait, a lengyel közigazgatás volt munkatársait, valamint földbirtokosokat, értelmiségieket (több mint 100 ezer főt) telepítenek ki szibériai és közép-ázsiai vidékekre.

- A nyugat-ukrajnai területek német lakosságát, a német-szovjet államközi szerződés alapján, a birodalmi Németországba és a megszállt Lengyelország területére telepítik ki 1940 folyamán. (Pontos adatok nem állnak rendelkezésre, a források csak Voliny megye esetében 42 ezer főről, Csernyivci megye, azaz Észak-Bukovina esetében pedig 45 ezer főről tesznek említést.)

- 1941 augusztusától Ukrajna német lakosságának 16 és 60 év közötti férfi tagjait munkazászlóaljakba mobilizálják, családjaikat a közép-ázsiai köztársaságok valamelyikébe „különlakhelyre” (спецпоселение) száműzik.

- 1944 májusában deportálják az akkor még az Orosz Föderáció kötelékébe tartozó Krím-félsziget krími tatár, görög, bolgár, örmény, olasz nemzetiségű lakosságát, megközelítőleg 350 ezer személyt.

- 1944 novemberében internálják Kárpátalja magyar és német nemzetiségű 18 és 50 év közötti férfi lakosságát (az akció kb. 40 ezer személyt érint, többségük nem éli túl a fogságot).

6 A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa 1989 november 14-én elfogadott Nyilatkozata Azon aktusok törvénytelenségének és bűnösségének elismeréséről, melyeket alapján népek erőszakos áttelepítésére került sor és e népek jogainak biztosításáról, valamint Az ilyen jogszabályok hatályon kívül helyezéséről szóló 1991. november 14-én kelt Határozat.

7 A táblázat a 1989. és 2001. évi népszámlás adati alapján lett összeállítva. Lásd: Національний склад населення України та його мовні ознаки за даними Всеукраїнського перепису населення 2001 року. Київ, 2003 р.

8 A román nemzetiségűek számának gyarapodása a moldávból való átiratkozással, az örményeké, mint más kaukázusi nemzetiségeké is, a felgyorsult bevándorlással magyarázható. A krími tatárok visszatelepülése a Krím-félszigetre a múlt század 80-as éveinek végén kezdődött és napjainkban is tart.