Kisebbségkutatás - 2010. 1. szám

Szélsőjobb Internacionálé az Európai Parlamentben

Schellenberg, Britta: Menschenfeindlichkeit. Wie werden sich die Rechten im Europaparlament verhalten? = http://www.br-online.de/bayern2/zuendfunk (2010.02.12.); Busch, Christoph: Rechte Internationale. Die neue ITS-Fraktion im Europaparlament. = Blätter für deutsche und Internationale Politik. 2007. 3. No. 320-328 p.; Walter, Nicole: Alte Kameraden. Rechtsextreme Parteien im Europäischen Parlament. = http://www.cap-lmu.de/aktuell/pressespiegel/2009.


A 2009-es európai parlamenti választás eredményeinek egyik újdonsága: a szélsőséges pártok jelentős előretörése. A választások nyomán 32 fős ultrajobb-ellenzéki frakció alakulhatott Szabadság és Demokrácia Európája (Europe of Freedom and Democracy, EFD) néven, mégpedig az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) 13, az olaszországi Északi Liga (Lega Nord) 9, a Dán Néppárt (Dansk Folkeparti), a görög Ortodox Népi Riadó (LAOS), illetve a litván Rend és Igazságozság Pártja 2-2 képviselőjével. Emellett 1-1 képviselővel van jelen a frakcióban Finnország, Franciaország, Hollandia, valamint Szlovákia. Nacionalista-ultrakonzervatív, ugyanakkor radikalista szélsőségektől elvben elzárkozó pártok küldötteiről van szó, noha nemzeti-politikai bázisaikon nem mindig egyértelmű az elhatárolódás. A frakcióalakítás közös platformja: a nemzeti (esetleg regionalista)-fundamentális érdekek védelmezése, a keresztény örökség, a család fontosságának kiemelése az integráció/globalizáció hatásaival, főképp a liberális bevándorláspolitikával szemben. Az EP-be bejutott radikális szélsőjobb, mint a többek között a jelentős múlttal rendelkező Le Pen-féle Nemzeti Front, a Nagy-Románia Párt (mindkettő egyébként hullámvölgyben: csupán 3-3 képviselővel), vagy az újszerű, kellő meglepetést okozó magyar Jobbik, okkal maradt kívül a frakció-szerveződésen, beérve a független képviselői státusszal.

Mindössze fél évvel az új ciklus kezdete után az EFD akcióegysége és céliránya egyelőre még nemtisztult le. Az sem látható előre: a „független“ radikálisok vajon mit fognak kezdeni a témáikkal. Számítani lehet arra, hogy a frakció és a radikalista függetlenek közötti választóvonal a későbbiekben fellazul. Egyelőre a rövid életű, 2007 januárjától novemberéig élt, „Identitás, hagyomány és szuverenitás“ (ITS) elnevezésű frakciókísérlet képe áll előttünk világosan az előző parlamenti ciklus idejéből. A frakció akkor nagyjában a jelenlegi függetlenekből állt össze. A frakcióalakításhoz elengedhetetlen minimális létszám a román és bolgár EU-csatlakozás jóvoltából vált elérhetőve. Magját a francia Nemzeti Front hét, a Nagy-Románia Párt öt, valamint a szeparatista Flamand Érdekek három belga képviselője adta, és két olasz, továbbá egy-egy bolgár (a török- és romaellenes Ataka), illetve osztrák (iszlámellenes) ultranacionalista pártküldött, valamint egy, az UKIP-ból kizárt brit független vállalt még szerepet benne. Az olaszok a 90-es években középre váltó Alleanza Nazionaléból kivált, két újfasiszta törpepártból érkeztek; egyikük: Alessandra Mussolini „listája“. Az ITS a Nemzeti Front alvezérét, a holokauszt-tagadásáról ismert Bruno Gollischt választotta elnökévé. Párthátterüket tekintve valamennyien a másság bármiféle, régi és új formájával (zsidók, külföldiek, migránsok, nemzeti kisebbségek, melegek stb.) szemben kirekesztő szándékú szociális és világnézeti demagógia szóvivői. Érdemi parlamenti munkával alig, sokkal inkább egyikük-másikuk alpári, gyalázkodó kiszólásával hívták fel magukra a figyelmet. Az Ataka-küldött például a magyar roma képviselőnőre, a Mussolini-unoka a Róma körül tábort vert romániai romákra és általában a románokra tett botrányos megjegyzéseket. Ugyanő, még a frakcióalakítás előkészületei során, a nemrég Jörg Haider által fémjelzett Osztrák Szabadságpárttal Dél-Tirol önrendelkezésének kérdésében került szembe. (A vitában a flamand párt foglalt állást, „hazabeszélve“, az osztrák koncepció mellett, míg a francia az olasz álláspontot osztotta.) Egyidejűleg a Lengyel Családok Ligája is összekülönbözött az Odera-Neisse-határ ügyében hajthatatlan osztrák párttal, ezért eleve nem csatlakozott a frakcióhoz. Egyébiránt éppen az olasz képviselőnő Romániát sértő fellépése vezetett a kötelező létszámot épp csak elért frakció felbomlásához a Nagy-Románia Párt kilépésével.

A rövid életű ITS zavaros belviszonyai kitűnően példázzák: a szélsőjobb, nacionalista-autoriter-sovén szerveződések elképzelései olykor az egymáséit oltják ki, az együttműködésnek érzékelhető korlátai vannak. E pártok nehezen vergődnek zöldágra abban a kérdésben, hogy mennyire domborítsák ki „egyéni“ arculatukat (megfelelve hazai közönségük elvárásainak), az adminisztratív előnyöket és finanszírozott mozgásteret biztosító frakcióközösség veszélyeztetése nélkül. A fősodorhoz tartozó, felelős frakciók nélkülük csak könnyebben haladnak előre, és az eszközeik is megvannak ahhoz, hogy a zavarkeltőket és kerékkötőket az érdemi munkától (mindenekelőtt az egyes bizottságokban) lehetőleg távoltartsák. De ezek az erők előbb-utóbb rátalálnak majd a „közös útra“, arra, hogy szervezetten és ütemesen szembe menjenek az integrációval. A parlamenti keretekben emiatt is fontos volna, hogy a képviselőtársak a kényszeres hallgatás helyett vegyék a fáradságot a vitatni való nézetek szemtől-szembe történő, érvelő leszerelésére, marginalizálására.

A mostani ultrakonzervatív-nacionalista EP-frakció: az EFD célrendszere a régi ITS-hez képest moderáltabb. De a radikalista formációk, ha függetlenként elszigetelődve is, mégis csak jelen vannak a parlamentben. Ugyanakkor vétkes könnyelműség volna szem elől téveszteni: szélsőséges mozgalmak kavalkádja a nemzeti bázisokon tovább érleli az utánpótlást. A radikális szélsőségek az ezredforduló óta különösen a keleti EU-bővítés övezeteiben tettek szert nagyobb lendületre, mögöttük az elhúzódó rendszerátalakítás vesztes tömegeinek frusztrációjával. A megállapítás a német keleti tartományokra is érvényes. A színkép tájanként, országonként változó. A remélt, igazi felzárkózás helyett a jóléti standardról való leszakadás elkeseredettsége és sértettsége, a felnövekvő nemzedékeknél a jövőtlenség érzése gyakran keveredik régi keletű, máig feldolgozatlan nemzeti sorskérdésekkel és sérelmekkel. Ez részint szembeállítja a nemzeteket, az etnikumokat egymással. De tetten érhető a felkorbácsolt indulatok határokon átívelő mozgása is - többek között a zenei szubkultúra jóvoltából („koncertturizmus“).

A helyi szélsőségek megfékezésére az érintett kormányoknak csak demokratikus eszközök állnak rendelkezésre, de még ezek bevetését is sokszor elmulasztják. A nemzetközi politikai közvélekedés nem minden alap nélkül beszél „weimarizálódásról“. A civil mozgalmak munkája nem elégséges cselekvés (hiszen nem helyettesítheti a gazdaságok és a szociálpolitikák konszolidálását), de segíthet a szerteágazó jelenségek és összefüggések kutatásában, értelmező feltárásában a megfelelő politikai, intézkedési, egyszersmind, hosszabb távra nevelési stratégiák kidolgozásában. Erre vállalkozik például a müncheni Ludwig-Maximilian-Egyetem Alkalmazott Politikatudomány-Központjának (Zentrum für angewandte Politikforschung) kereteiben „Stratégiák a szélsőjobboldal ellen” néven futó, a Bertelsmann Alapítvánnyal közösen indított projekt. A munkacsoportot vezető Britta Schellenberg aktivitása számos konferencián is nyomon követhető. Kutatóit elsősorban Csehország, Szlovákia és Románia, általában a romagyűlölet érdekli, s a Jobbik kapcsán most Magyarországra is erősen felfigyeltek.

Komáromi Sándor