Irak: visszatekintés

King-Irani, Laurie: Iraq: A Look Back. = Orbis, 2007. 1. no. 91–106. p.

Bár az iraki nép sokszínűsége a múltban hátráltatta bármilyen nemzeti identitás kialakulását, a 2003-as háború előtti és azóta tartó szenvedések a legtöbb irakiban egy normális élet utáni vágyat keltettek. Ez a vágy értékes eszköz lehet az átalakulás során, de a sok elüldözött, politikai fogságba vetett iraki, és akiknek a családja eltűnt, vagy kivégezték, mind olyan sebeket jelent, amelyeknek huzamosabb időre van szüksége a gyógyuláshoz. A háború utáni rehabilitáció botladozik, és sok megfigyelő szerint a polgárháború már megkezdődött. Sőt, a törvényes rend helyreállításáig az újabb generáció kénytelen a legkülönbözőbb gyötrelmeket elszenvedni, ami nemcsak Irakra korlátozódik.

            A vérontás, korrupció, etnikai feszültség és az egész országot körülölelő félelem ellenére, a Szaddam utáni Irak rendkívül nagy potenciállal rendelkezik. Az ország 26 milliónyi jól képzett, rugalmas munkaerőnek ad otthont, melynek 70%-a városokban él és dolgozik. Irak jól képzett munkaereje – feltéve, hogy a törvényesség helyreáll – képes megbirkózni a komplex bürokrácia, az igazságos kormányzás és egy integrált modern gazdaság kihívásával, amely nemcsak az olajkitermelésen, de a mezőgazdaságon és csúcstechnológiájú iparon is alapszik. Bár az írni-olvasni tudók aránya Irakban volt a legmagasabb az arab országok közül, és bár az elmúlt években csökkent, még mindig meghaladja a környező országokét, és megegyezik a nyugat-európai Portugáliáéval.

1991 előtt Irak kiterjedt középosztállyal rendelkezett, amely kifinomult és nagy hagyományokra visszatekintő kultúrával, saját zenei stílusokkal és gazdag, innovatív kortárs költészettel és művészettel rendelkezett. Az egymást követő háborúk és az ENSZ-szankciók együttes romboló hatása miatt, Irak infrastruktúrája jelentős és költséges helyreállítást és fejlesztést igényel. Ezen felül maguknak, az irakiaknak szociális és pszichológiai gyógyulásra van szükségük. Ez egy meglehetősen idő- és türelemigényes szociopolitikai és interperszonális folyamat, és ez az a két dolog, amelyet az amerikaiak vezette koalíció nem adott meg az irakiak számára. A demokrácia, a 2003-as lerohanás vélt célja, mindig is „belső munka”: lehetetlen felülről – különösen katonai módszerekkel – kikényszeríteni.

            Szaddam Husszein 25 évnyi zsarnoki uralma által megfélemlített irakiak nagy elvárásokkal voltak országuk infrastrukturális és társadalmi rehabilitációja iránt 2003-ban. A rehabilitációs folyamat lassú üteme és az USA által felállított Ideiglenes Hatóság gyenge teljesítménye 2004 júniusáig, valamint a mai napig tartó etnikumok közti erőszak és villongások kikezdték az irakiak reményeit, kollektív identitását és nemzeti önérzetét. Ennek eredményeként a társadalmi kohézió és politikai stabilizáció gyenge lábakon áll, és sok megfigyelő szerint egy hosszú és véres polgárháború vette kezdetét.

            Az Egyesült Államok egyértelműen kudarcot vallott az iraki nép számára szükséges változás kikényszerítésében, így fennáll a lehetőség, hogy kivonul ebből a sikertelen vállalkozásból, amely különösen a 2008-as elnökválasztáskor valószínű. De legyen bár demokrata vagy republikánus többség a Kongresszusban és a Fehér Házban, de Irak fantomja még évekig kísérteni fog Amerika kül- és belpolitikájában. Az iraki és az amerikai nép, és nem a vezetőik, fogják ezért a legnagyobb árat fizetni. Irak háború utáni rehabilitációjának – valójában túlélésének – olyan átfogó intézkedésekre van szüksége, melyeknek célja az emberi jogaikban a Baath-uralom által leginkább sújtott közösségek, köztük a lakóhelyükről elűzött személyek, politikai foglyok, a kivégzettek és eltűntek családjai segítése. A Bush-adminisztráció gyakorta ismételt kifejezése, hogy „a demokrácia eljött Irakba”, valamint a brit miniszterelnök, Tony Blair sokszor hallott állítása, hogy ma is ugyanígy cselekedne, jelzik, hogy csökönyösen visszautasítják annak felismerését, hogy bármilyen demokrácia alapja nem a szabadság és függetlenség, hanem az egyenlőség és igazságosság. A törvényes rend nélkül Irakban egy újabb generáció nő fel szenvedések közepette, és az adott politikai mozgások és kapcsolatrendszer, melyek az Irakon belüli csoportokat és régiókat külpolitikához és ideológiai vonalakhoz kötik, azt vetítik előre, hogy ez a szenvedés nemcsak Irakra fog korlátozódni.

Az elmúlt 3 évben Irakban uralkodó káosz a polgárháború melegágya, amely nagy valószínűséggel már meg is kezdődött. A jövőbeni történészek szemszögéből nézve ez az időszak rendkívül sötét fejezet egy potenciálisan gazdag és kreatív ország történelmének könyvében. Ez a tragédia elkerülhető lehetne felelős és bölcs vezetőkkel, valamint jól tájékoztatott választókkal az Egyesült Államokban. De az irakiak és az amerikaiak sorsa nagyon szorosan, és problematikusan összekapcsolódott ezzel a kudarccal, a két nép egy törés- vagy fordulópont felé halad. Még nem késő az utóbbit választani, noha a rendelkezésre álló idő, hogy az elkövetett hibákból tanuljanak, egyre gyorsabban rövidül.

                                                                                  Bosznay Csaba