’Etnikum’, avagy egy szó kiüresedett jelentései

Kempf, Olivier: L’ethnie, oů les faux-semblants d’un mot. = Défense nationale, 2006. 62. évf. 8–9. sz .167–174. p.

(A szerző alezredes, a Saint-Cyrben végzett, jelenleg a NATO legfelsőbb vezetésében, a Shape-ben teljesít szolgálatot.)

Az ’etnikum’ kifejezést a XIX. századi pozitivizmus kezdte használni, majd a XX. század végére erősen relativizált értelmet nyert, s ennek köszönheti népszerűségét. Mivel mindent igyekszik kifejezni, valójában nem sokat jelent, s főleg nem jellemez politikai értelemben. Kicsit veszélyes kifejezés egy beszédben, és valójában azt a dzsóker szerepet tölti be, mint a mára szinte teljesen eltűnt szókapcsolat, a ’társadalmi osztály’.

            Noha minden fórumon, válságban is, stb. jelen van a kifejezés, mégsem tudták jól meghatározni. Többet árul el a használójáról, mint az állítólagosan leírt valóságról.

            2004 októberében Amos Oz, izraeli regényíró megállapította a Le Monde lapjain, hogy a modern kor, a XIX. századdal kiseperte a rosszat, és kitalálta a társadalomtudományokat. Az új tudományok művelői számára a rossz csak egy kérdés lett. A természettudományok számára a kérdés kevésbé volt magától értetődő. A pozitivizmus a földrajzi geopolitikát ihlette meg: Kjellen, 1916-ban megalkotta a szóösszetételt: ’földrajzi organizmus’, így szép lassan meg lehetett végleg szabadulni a rossztól. Ezt az objektivitást azután sajátosan értelmezték a nácik, illetve a nietzscheánusok.

            Oz ma is azt állítja, hogy cselekedeteinket társadalmi környezetünk befolyásolja. Bizonyos értelemben nem észlények, hanem determináltak vagyunk, és ez az egyetlen magyarázat a totalitarizmusra. Ma pedig egyenesen azt mondjuk, hogy az etnikai kultúránk termékei vagyunk. Ahhoz, hogy most ne essünk a totalitarizmusba, azt az abszolút sémát kell fölállítanunk, mely szerint bármiféle társadalmi kohéziót el kell fogadnunk, vagyis el kell fogadnunk az etnikumot mint kulturális körülményt, ami – mindent egybe vetve – kevésbé gyászos, mint a nácizmus.

            Az ’etnikum’ kifejezés elkoptathatatlanul kényelmes lomtárrá vált. Véletlen-e, hogy visszaél vele újságíró, vezető véleményformáló? Bármilyen: palesztin, csecsen, bosnyák, pastún, stb. konfliktust ez a szó magyaráz meg, azaz semmit nem magyaráz.

Hogyan is lehet jellemezni egy etnikumot? Némi kitérőt kényszerülünk tenni az Encyclopédia Universalis felé, melyből kiderül, mennyire nem nyugati fogalmat takar. Az etnológia egyébiránt egy nem egészen kívülálló egyén közvetlen megfigyelése a társadalomról.

            Vacher le Lapouge a szót azokra a homogén csoportokra kezdte használni1896-ban, melyekre valahogy nem illettek a ’fajok’, népek’ ’nemzetek’ kifejezések. A ’30-as években Saussure, Regnault ismét használatba hozták, de nem sikerül tisztázni a jelentését. Általában a tisztázatlan eredetű népeket nevezték meg az ’etnikum’ szóval. Végső soron, territoriális színezetűvé tették így a ’nemzetállam’ kifejezést. Az ’etnikum’ a Rousseau-féle ártatlanság és a fejlett ipari társadalom között félúton lévő, a nemzetállamba torkolló társadalmi osztályt jellemzi. Ezen fölül kriptokolonialista színezetet is kapott a XIX. század végén.

            Végül is attól függ, ki használja a fogalmat: külső megfigyelőként az etnológus, vagy „belsősként” a hivatalnok, az értelmiségi, a politikus.

A nyelv hamis bizonyíték az ’etnikumra’. Sokan szerették volna ugyanis leegyszerűsíteni a vázolt inkoherenciát, az ’etnikumot’ egy nyelvi közösségnek megfeleltetve. Mások meg, radikális olvasattal ’etnicizmusnak’ neveztek egy globális politikai elméletet. Egyedül a nyelvhasználat mint politikai szerveződés feltétele, kellemetlen emlékeket ébreszthet. Hiszen például a német geopolitikusok találmányukat, a ’Lebensraumot’ minden németnyelvű területre ki akarták terjeszteni.

            De mi az érvényességi köre a nyelvi kritériumnak, ha Svájcra gondolunk például, ahol négy nyelv harmonikus együttélését tapasztalni. Hasonlóan: a közös nyelv használata teszi lehetővé a volt gyarmatokon a kommunikálást.

            A jugoszláv példa óvatosságra int. Az I. világháború után alakult államban – így mondták – a szerb–horvát nyelvet használták. Igaz, az egyiknek latin, a másiknak cirill ábécéje volt. Majd, a közelmúltban fölbomlott állam mindegyikében a többség azt bizonygatta, hogy öröktől fogva két nyelv volt. A nyelv – úgy tűnik – propagandaeszközzé vált mára. Bosznia-Hercegovinában ugyanis vannak bosnyák–szerbek, bosnyák–horvátok és bosnyák-muzulmánok – a hajdani jugoszláv mintára! Azt mondják, van egy bosnyák nyelv is…

            S ha a XIX. század végi nemzetállamok, a német vagy az olasz egység kialakulását tekintjük, vajon tényleg a nyelvi egységről beszélhetünk-e? Mi a magyarázat akkor Ausztria függetlenségére? De délebbre tekintve: eltűnt-e a kalábriai, nápolyi, szicíliai, szárd nyelv az olasz politikai egység létrejöttével? Egyedül a nyelvi kritériummal magyarázni politikai konfliktusokat, könnyen cáfolható tévedés.

            Ezzel persze nem azt állítja a szerző, hogy a nyelv nem politikai tényező, de csak egy a sok közül. Az ’etnikum’ kifejezés használata inkább azzal a veszéllyel jár, hogy a tudatalattiban újgyarmatosító tropizmus ébred föl, illetve hogy egy, állítólagosan objektív mérce szerint csakis a nyelvi tényezőt vizsgálja a politikai konfliktusokban.

            Eddig csak a nyugati közvéleményben többé-kevésbé ismert ’etnikum’-értelmezésekről esett szó. A geopolitika viszont komplexitásában képes elemezni ezt a háromszótagos kifejezést. A Jugoszlávia szétesését eredményező konfliktusban például az etnikum nyelvi, vallási, fajelmélethez hasonló magyarázatát megtalálta.

            A nemzetközi közvéleményben ma a gyarmatosítással szembeni függetlenségi küzdelmekben résztvevőket nevezik etnikumnak. E szó használatának helyeslése ezekben az esetekben az adott nép szabadságának támogatását jelenti. Korántsem nyelvi kérdésről van tehát ilyenkor szó, hanem politikai állásfoglalásról.

            S végül: ma a fejlett ipari társadalmak elemzésekor is találkozunk az ’etnikum’ kifejezéssel anélkül, hogy tényleges etnológiai kategóriákról lenne szó. A mai társadalmaknak ’etnikumai’ vannak ebben a ’globalizált’, ’posztmodern’ világban.

            A régebben használatos és ugyancsak jelentés nélkülivé lett ’társadalmi osztály’ kifejezés sorsa zajlik most előttünk az ’etnikum’ vonatkozásában.

                                                                                                                      Kakasy Judit