A Vajdaság alkotmányos helyzete

Brusis, Martin: Die Vojvodina in der aktuellen Politik und Verfassungsordnung Serbiens. = Südosteuropa, 53. Jg. 2005. 4. H. 573–586. p.

A Milošević ellen győző Szerb Demokratikus Ellenzék pártjai a decentralizáció híveként számoltak a nacionalista érában kilúgozott vajdasági autonómia érdemi helyreállításával. A 2000. októberi vajdasági választások és Milošević bukása után úgy tűnt, hogy Újvidék gyorsan kiterjeszti és visszaszerzi a jogköreit Belgráddal szemben, az autonomista erők pedig kellően megerősödnek. A változás nagy jelentőséggel bírt volna az etnikai kérdések helyi kezelése szempontjából is, újra bővíthette volna a kisebbségek, köztük elsősorban a magyarság rendkívül beszűkült mozgásterét. A belgrádi – demokrata többségű – parlament el is fogadta a vajdasági autonóm hatáskörök visszaszolgáltatásáról szóló törvénycsomagot, az úgynevezett omnibusz-törvényt (2002), gyakorlati hatályát azonban korlátozzák a tartományi önállóságot felfüggesztő 1990-es köztársasági alkotmány, illetve az ehhez igazított, 1991-es tartományi „statútum” változatlanul érvényben lévő rendelkezései. Vagyis a Vajdaság az autonóm „hatáskörök” gyakorlásában a legtöbb területen továbbra is a köztársasági hatóságok ellenőrzése alatt állt és áll. Ilyen szempontból tűnhet úgy, hogy a vajdasági autonómia rendezése először is a köztársasági alkotmány reformjának késlekedésével összefüggő restancia. De az alkotmányozás elhúzódása már csak a következmény – részben a Koszovóhoz, valamint Montenegróhoz fűző viszony kérdőjeleiből, részben épp az önmagában vitás autonómia-téma elvi – stratégiai problematikájából.

Felelevenedett ugyanis az autonómia-elv ellenzéke. 2002 végétől a miloševići idők volt kormánypártjai kerültek újra előtérbe. Legriasztóbb Šešelj nacionalista és soviniszta Szerb Radikális Pártjának (SRS) előretörése. A szerb autonomista erők 2004-re elvesztették támogatottságukat a Vajdaságban. A lakosság többsége csalódott a 2000 októberében megválasztott új tartományi vezetésben. A Nenad Čanak vezetette újvidéki kormány – amely megválasztása óta intézkedések sorát hozta az autonómia kiszélesítésére – négy év alatt nem tudott jelentős javulást elérni sem a Vajdaság gazdasági helyzetében, sem a lakosság szociális állapotában. A tartományi parlamentben képviselt regionális pártok 2004-es választási eredményei jelentősen visszaestek, vagy már be sem kerültek az újvidéki törvényhozásba. (A Szerb Radikális Párt nem kapott ugyan helyet a tartományi koalícióban, de a hatalmába tudta keríteni a helyi önkormányzatok jelentős részét.) Belgrádban természetesen eleve csekély az autonómia-kérdés támogatottsága. A Kostunica által vezetett kisebbségi koalíció egyre inkább nacionalista húrokat pengetve igyekszik a támogatottságát fenntartani. Újvidék onnan nem várhat erősítést. Magára maradt a Vajdaság a háborús kényszermigráció nyomán felborult etnikai egyensúly kiéleződő konfliktusaival is. (Lásd Belgrádtól Brüsszelig c. cikkismertetésünket.) Az atrocitások nyomán vizsgálódó Európai Parlament ekkor az autonóm statútum kibővítésére határozott ajánlást is tett.

A kialakult pangás viszonyai között tartományi vagy akár az országos szintű pártok elvi autonómia-elképzelései adhatnak némi rálátást a vajdasági autonómia-esélyek jövőbeni lehetőségeire nézve. Határozott autonomista célkitűzések elsősorban a vajdasági helyi pártoknál találhatók. A Vajdasági Szociáldemokrata Liga egy szakaszban egyenesen köztársasági státust képzelt el a tartomány számára egy új módon föderalizált Szerbián belül, kétkamarás parlamenttel, ahol a nemzetiségek képviseletét a második kamara látja el. A Vajdasági Reformisták teljes jogú autonómia-terve – EU-kilátásokkal – a gazdasági lehetőségeket domborítja ki. A Vajdasági Magyarok Szövetségének programja egy nem túl élesen körvonalazott tartományi autonómia kereteibe illesztett „magyar körzeti önkormányzat” javaslatával tűnik ki, amely egy sor többségi magyar lakosú településre terjedne ki különleges jogosítványokkal. Ez a tartományi keretekre is kiterjesztett decentralizáció elvét kamatoztatja. Az országos pártok általában támogatják a vajdasági autonómia valamilyen, akár a jelenleginél teljesebb formáját is (maximum: teljesebb a jelenleginél, de szűkebb a titóinál), kivéve a Szerb Radikális Pártot, amely a maga centralista-unitarista felfogása szerint már a mostani, csökevényes formájában eltörölné. Az álláspontok egyébként gyakran pusztán érintőlegesek és könnyen változók.

Az országos pártok szempontjából természetesen inkább az országterület egészére tekintő megközelítés a mérvadó, ez pedig alapjában a „szimmetrikus” tartományi struktúrákat helyezné előtérbe, ennélfogva nem feltétlenül venné tekintetbe a Vajdaság specifikus igényeit. A vajdasági autonómia talán a koszovói kérdésből profitálhat, mert Belgrád Koszovó szempontjából mégiscsak érdekelt „aszimmetrikus” megoldásokban. Ha nem is mindjárt az albánság javára, hanem a koszovói szerbek érdekében, akár Szerbiánál maradna, akár pedig elszakadna a tartomány. Hasonlóan köti Belgrádot a bosznia-hercegovinai berendezkedés részeként a szerb entitás részére kiharcolt különleges státus. Az alkotmányozási folyamat számára az autonómia-kérdésben önmagában véve a szerb egyetemleges nézőpont a csereszabatosabb, csak éppen ránehezednek a folyamatra Szerbia bizonytalan körvonalai. Ettől függetlenül figyelemre méltó V. Koštunica Szerbiai Demokrata Pártjának átfogó, szinte EU-konform regionalizálási terve, amely, amellett, hogy egyáltalán nem híve az erős autonómiának, hat régióval számol, ezek közül egy a Vajdaság, egy másik: természetesen Koszovó. Korábban ismertté vált egy tizenkét osztatú, kisrégiós elképzelés is (P. Nikolić régebbi alkotmányreform-tervezetéből), ebben a Vajdaság három kerületre oszlott volna: Szerémség, Bánság, Bácska. A vajdasági autonómia kérdésében a pártok viszonyulásánál kedvezőtlenebb képet mutat a közvélemény támogatása: ez a vajdasági szerbség körében – egy erősebb autonómia-változat esetében – mindössze 37%-os arányú, országos szinten pedig ennél jóval gyengébb. A többség támogatná ugyanakkor, már csak a hagyományörökség tiszteletéből is, a szerényebb jogosultságú formát.

Egyelőre kérdés, hogy a szélesen szóródó elképzelésekből mi az életképes, konszenzusra alkalmas elem, s hogy az alkotmányozás során milyen formában épül majd fel a Vajdaság tartományi autonómiájának végleges jogköre, s végül: mikor? Az eddigiekben ismertté vált tervezetekből legutóbb két amalgám került nyilvánosság elé: a kormányé (2004), illetve az államelnökségé (2005). Az utóbbi a magvasabb: önálló tartományi parlamenttel, kormánnyal számol, kompetenciákkal gazdasági, kulturális, igazságszolgáltatási, kisebbségvédelmi téren; alaptörvényét kizárólag a köztársasági alkotmánybíróság felügyelné. A kormány-oldalon kidolgozott változatban mindezekből szinte minden elem hiányzik. A magas szinten – igaz: kettős formában – egységesített reform-tervezettel az alkotmányozási folyamat azonban még nem jutott el a döntő szakaszba, hamari kilátás a végleges kidolgozására nincs, következésképp a politikai színtér változandósága és a külső-belső feltételek bizonytalansága még jócskán módosíthat a részleteken, különösképpen az autonómia-kérdésekben. A legáltalánosabb vélekedés szerint a belgrádi parlament után az újvidéki parlamentben is olyan erőviszonyok jöttek létre, melyekkel a Vajdaság ügyeiben aligha várható egyhamar érdemi elmozdulás.

Komáromi Sándor