Közép-Kelet. A tisztázatlan terminológiától a konkrét konfliktusig

Samson, Ivo: Stredný východ. Od nejasnej terminológie k zauzleniu konkrétneho problému.=Medzinárodné otázky, 14. r. 2005. 3. no. 5-20.p.

Az utóbbi években gyakran fordult a világ figyelme az ún. tágabb értelemben vett Közép-Kelet és annak magja, a palesztin-izraeli konfliktus területe felé. A Közép-Kelet fogalmának használatában nincs konszenzus. E terület határainak meghúzását történelmi sztereotípiák és a békefolyamat egyik szereplőjének részleges elutasítása terheli. A volt brit mandátum ellenőrizte terület iránti érdeklődés a Közép-Kelet teljes területére értendő, ugyanis a konfliktus nem oldható meg a palesztin féllel szolidáris iszlám világ elkötelezettsége nélkül.

            A Közép-Kelet az Európai Unió, a NATO, az ENSZ és az USA külpolitikájának önálló agendáját alkotja. A fogalommal kapcsolatos konszenzus híján politikai és földrajzi definíciós vita alakult ki a Közép-Kelet és az ún. tágabb Közép-Kelet meghatározásában. Az első problémát a Közép-Kelet több dimenzionáltsága jelenti. Csupán a fogalom civilizációs meghatározásában uralkodik relatív egyezség. A diszciplína klasszikusa, Bernard Lewis szerint, ha meg akarjuk érteni a Közép-Kelet szerepét a világpolitikában, e területre civilizációként kell tekintenünk. Nézete szerint sem a Közép-Kelet, sem pedig a Közel-Kelet elnevezés nem szerencsés, mivel az előzőt a stratégiai gondolkodás diktálja, míg az utóbbit a diplomáciai úzus.

            A szlovák nyelv a Közép-Kelet fogalmát a teljes közép-keleti területre, ill. ennek egyes részeire alkalmazza. Nincs egység az európai nyelvekben sem. A Közép-Kelet határainak megállapítása azért is komplikált, mivel ebben a fogalomban speciális megfogalmazást igénylő történelmi, politikai, stratégiai és kulturális tényezők rejlenek. E terület elnevezése eurocentrikus, azaz az Európától keletre fekvő régiókat jelöli.

            A termékeny félhold kultúrtörténeti elnevezés az Anatóliai-hegység és az Arab sivatag között elhelyezkedő félhold alakú területet jelöli. A Közép-Kelet szinonimájaként használják a délnyugat Ázsia, az arab világ és az iszlám-arab világ kifejezéseket is. A francia nyelv a Proche-Orient és a Moyen-Orient fogalmakat alkalmazza. Az észak-afrikai Líbiát, Tunéziát, Algériát, Marokkót és Mauritániát Maghreb névvel, többi közép-keleti országot pedig a Machreq névvel illeti. Az angol nyelv a Near East fogalmat csak történelmi kontextusban használja. A Middle East a legtágabb definíció, mely magába foglalja az afrikai-eurázsiai szubrégiót: az Arab Liga országait (kivéve Szudánt és Szomáliát), a Palesztin Autonómiát, Iránt és Izraelt. A német nyelv csak kivételesen alkalmazza a Mittlerer Osten-t, ugyanis az archaikus Naher Osten-t részesíti előnyben. Izrael hivatalosan szigorúan tartja magát az Izrael és a Palesztin Autonómia elnevezésekhez és a Közép-Kelet maximalista definícióját alkalmazza. A palesztin (arab) gyakorlatban Izraelt hivatalosan általában nem jelölik sem a tankönyvekben, sem a térképeken. A globális biztonsági környezet panorámája című kiadványban több módszert próbáltak meg kombinálni a fogalmak tisztázása érdekében. Eszerint a szűkebb értelemben vett Közép-Kelet négy országot jelöl: Izraelt, Jordániát, Libanont és Szíriát. A tágabb értelemben vett Közép-Kelet: Egyiptomot, Irakot, Iránt és az Arab-félsziget országait foglalja magába. Észak-Afrika országait (Egyiptomot kivéve) Maghrebnek nevezik. A palesztin-izraeli konfliktus területét Palesztina revideált brit mandátumának hívják. Ezzel a módszerrel talán elkerülhető lehetne a terminológiai zavar.

            A XIX. század nyolcvanas éveiben kezdődő tömeges zsidó betelepülés során a zsidó lakosság tartott igényt a Palesztina elnevezésre. Az 1948-ban megalakult Izrael állam lakossága már az Izrael nevet preferálta. Az elhagyott Palesztina nevet örömmel fogadta el az arab lakosság, amely fokozatosan önálló nemzeti identitást épített ki magának. A Palesztina terminussal kapcsolatban a Közép-Keleten terminológiai harc folyik. Ezt a földrajzi elnevezést egyes arab országokban Izrael államra való utalás nélkül használják. Az izraeli fél szerint a palesztin gyakorlat azt a benyomást kelti, hogy Palesztina területe nem teljes, a fogalmat pedig „antiizraeli” fogalomként használják. A palesztin arabok és Izrael látszólag igyekeznek az 1922-es brit kolonizációs döntés eredményét, a konfliktust rendezni anélkül, hogy tisztáznák mindkét állam végső határait és a terület terminológiai koordinátáit.

            A békefolyamat belső szereplői közé tartozik a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ), Izrael állam és a Hamasz. A PFSZ 1983-ig Palesztina felszabadítását és Izrael elpusztítását tűzte ki céljául. Jasszer Arafat színrelépése után az ENSZ közgyűlése megszavazta a 3236-os számú határozatot, amely alapján a PFSZ-t a palesztin nép képviselőjeként definiálta. Ez a határozat biztosítja a palesztinok számára az önrendelkezési jogot, a nemzeti önállóságra és szuverenitásra való jogot, a palesztin menekültek visszatérésének jogát és a jogot a vagyonuk visszatérítésére. 1988-ban a PFSZ deklarálta az ENSZ Közgyűlése által megszavazott 181/1947-es határozatot: elismerte Izrael jogát a létezésre, beleegyezett a két állam létrehozásába és az Izraellel való békés koegzisztenciába. Izrael is egyetértett az önálló Palesztin állam létrehozásával: megnyílt az út a palesztin-izraeli békefolyamat megvalósítására.

1996-ban a PFSZ főtitkára Mahmúd Abbász lett, 2003-ban pedig az Arafathoz lojális Ahmed Kuraj foglalta el a helyét, aki megpróbálta az Izrael elleni erőszakot megállítani. Arafat halála után Mahmud Abbász visszatért a politikai életbe, de nem tudta az oszlói kötelezettségeket teljesíteni.

            Izrael állam megalapítása után (1948) az arab országokból bevándorolt zsidók lettek a vita radikális megoldásának és a kisebb engedményeknek a hívei. Az izraeli politikai szintéren egymást váltották a baloldali (Munka Pártja), a szekuláris (Változás Pártja) és a jobboldali (Likud) pártok. Jichak Rabin meggyilkolása után izraeli szempontból ismét pozitív irányba haladt a békefolyamat. 2000-ben kivonták Libanonból az izraeli fegyveres erőket. 2005-ben Saron kormánya megszavazta a gázai kivonulást, melynek következtében 8500 telepest telepítettek ki Gázából.

            A Hamasz mozgalom az izraeli-palesztin békefolyamat potenciális résztvevője, hiszen megalakulása óta a palesztin-izraeli konfliktus része. 1987-től, az első intifáda óta ragaszkodik a Nagy Palesztina koncepciójához. Programnyilatkozatuk a zsidók világméretű összeesküvéséről szól és csak a fegyverszünetet ismeri el Izraellel, a békét nem. A Hamasz elutasítja az ENSZ Végrehajtó Bizottságának 147/1947-es határozatát, amely alapján arab és zsidó részre osztják fel Palesztinát és minden olyan egyezményt, amelyet Izrael a palesztin féllel kötött.

Császári Éva