Az etnikumelmélet kudarcai: Törökország, a kurdok és Irak felemelkedése

Murat Somer: Failures of the Discourse of Ethnicity: Turkey, Kurds, and the Emerging Iraq in Security Dialogue, Vol. 36(1): 109–128. p. DOI: 10.1177/0967010605051927.

A cikk a regionális együttműködést akadályozó elméleti-ideológiai akadályokat elemzi azáltal, hogy kritikus és elméleti szempontból vizsgálja Törökország kapcsolatát az iraki kurdokkal Törökország belső reformjaival és az USA-val, illetve az EU-val. Megvitatja annak kérdését is, hogy az etnikumelmélet aláássa az együttműködést, mivel az egymással versengő csoportok egymásról alkotott képét nem segíti a közös érdekek kialakításával. Egy egyszerű modell felállításával a cikk amellett érvel, hogy az etnikai alapú elméletet alternatív posztetnikai elméletekkel szükséges helyettesíteni, és ezeket alternatív politikával, csoportok közti koordinációval és együttesen végrehajtott kollektív cselekvés lehetőségeivel kell kombinálni. Ezért az ilyen politikák létrehozásának és alkalmazásának állami befogadása létfontosságú, ennek megfelelően alakulnak a továbbiakban a politikai előrejelzések és a részvétel. Elsősorban Törökország konfliktusának kibékítése saját belső kurd kisebbségével – demokratikus és adminisztratív reformokkal, az EU-integrációval, valamint rugalmasabb és a sokszínűséget jobban tükröző nemzeti identitások által lehetőséget biztosít az iraki kurdokkal folytatandó együttműködésre is. Másodsorban az iraki demokratikus stabilitás segít majd a tartós megbékélés fenntartásában Törökországban. Harmadsorban a regionális kooperációhoz elengedhetetlen, hogy a hazai és külső résztvevők a török-kurd kapcsolatokban a pozitív szemléletet és egymás pozitív érzékelését támogassák, helyezzék előtérbe. Végül a kutatások segíthetnek olyan nyelvi, analitikus kategóriák felállításában, amelyek az etnikai elméletből származnak, és képesek a csoportok sokszínűségét és összeférhetőségét egyaránt kihangsúlyozni.

Törökország, a kurdok és a felemelkedő Irak esete jól példázza azokat az elméleti és ideológiai nehézségeket, amelyekkel az államok és a nem állami érintettek szembesülnek együttműködő kapcsolatok kiépítésekor egy nagymértékben változó nemzetközi környezetben. Pontosabban azt láthatjuk, hogy az etnikumalapú elmélet aláássa az együttműködést lehetővé tevő politikák átvételét, amennyiben az „rivális etnikai csoportok” formáját ölti és annak megfelelően is működik. Ezzel egyidejűleg az eset szisztematikus vizsgálata az etnikai mobilizáció megvilágításában segít betekintenünk a posztetnikai vagy poszt-nacionalista politikák térnyerésének elősegítésekor felmerülő nehézségekbe, az Európai Unió látókörén kívül eső területeken, ahol az államiság korlátozott formában van jelen és heves politikai vetélkedés zajlik. Ennek az esetnek az analitikus leírása feltárja a kritikus szálakat a fogalomalkotási variációk, mint pl. posztetnikai identitásmodellek, és anyagi, valamint intézményi változatok, mint pl. gazdasági érdekeltség, állami kapacitás és külső intézményi környezet között.

Elméletileg, mivel Törökország az EU küszöbén áll és demokratikus berendezkedésű ország, nagymértékben hozzájárulhatna a regionális biztonsághoz és fejlődéshez azáltal, hogy Irak újjáépítésére és stabil demokráciaként történő újjáalakulására koncentrál. Mindazonáltal az elfogulatlan vagy higgadt tudósok és érintettek – akik a regionális béke és felemelkedés megteremtésében érdekeltek – szemszögéből vizsgálva a Törökország Irakban játszott szerepét övező nyilvános viták mindezidáig meglehetősen és indokolatlanul szűk kérdéskört tárgyaltak. Törökországot jellemzően az iraki kurd államiság kialakulásának megelőzése, valamint a kurd autonómia megakadályozása foglalkoztatta, míg az iraki kurdok Törökország befolyását próbálták csökkenteni, megszüntetni, ezalatt az USA megkísérelt egyensúlyozni az alapvetően két, egymással ellentétes érdekeltség között, és az EU egy közös külpolitika megformálására tett erőfeszítéseket. Bármilyen valószínűtlen is, de fennáll egy fegyveres konfliktus kialakulásának veszélye Törökország és az iraki kurdok között, amelyben szükségszerűen érintettekké válnának az iraki türkmén csoportok is. Mindezidáig korlátozott sikerrel jártak azok az erőfeszítések, hogy kooperatívabb kapcsolatokat alakítsanak ki a szomszédos csoportok között és felülemelkedjenek az „etnikai vörös vonalak” által kijelölt határokon.

Ami az iraki kurd vezetők eddigi tevékenységét illeti, nem voltak képesek felállítani és koncentrálni hosszú távú célokra, valamint nem sikerült elkerülniük a rivális önmeghatározás csapdáját sem. Leginkább attól tartanak, hogy Törökország a régióban rejtett módon „birodalmi” státuszra törekszik, és hogy az USA elárulja őket. Valóban igaz, hogy a kurdokat az USA már hagyta cserben, és hogy történelmük során többször folytattak velük szemben „oszd meg és uralkodj” típusú politikát ottomán, török, perzsa, arab, vagy brit hatalmasságok. Ezzel egyidejűleg a kurd vezetés már többször előfordult, hogy hűségét más mellé rendelte, aminek folytán a térség országai egyidejűleg kételkedtek benne, és használták ki azt. A bizalom hiányzik még a kurd vezetők és a török kormány kapcsolatából is. Ezzel egyidejűleg van már példa együttműködésre Törökország és az iraki kurdok között: az 1990-es években Törökország aktívan részt vett a gazdaság fejlesztésében és a kurd adminisztráció is tevékenyen közreműködött a repülésmentes zóna fenntartásában, amely az 1991–92-es iraki háborút követően jött létre. Az iraki kurdok egyértelműen egy etnikumalapú iraki Köztársaság mellett foglalnak állást, melyben a kurdok ellenőriznék Irak északi területeit, és amely nagymértékben ütközik Törökország érdekeivel. Ismét oda jutunk, hogy ez a kérdés sokkal kevésbé lenne fontos, mint egy baráti együttműködő kapcsolat kialakítása a szomszédos országokkal, amelyre az iraki kurdoknak is szükségük van gazdasági fennmaradásukhoz. Ebben az értelemben a mérsékelt iraki kurdok érdekei szemben állnak a pán-kurd nacionalistákéval, akik Irak, Törökország és Szíria kurdok lakta területeit szeretnék egyesíteni. Hosszú távú politikai elvek megalkotása lenne szükséges Törökországnak az iraki kurdokkal való kapcsolatának rendezéséhez, és ennek magában kell foglalnia a kölcsönös gazdasági és politikai függőség elismerését, kölcsönösen hasznos kereskedelmi és befektetési kapcsolatok kiépítését Törökország és Irak között, amely csökkenthetné a bizalom hiányát és elősegíthetné konstruktív politikák kialakulását mindkét oldalon. A humanitárius segítséggel együtt Törökország növelheti erőfeszítéseit a háború utáni gazdasági és demokratikus fejlődés elősegítésében Észak-Irakban az USA-val és az EU-val együttműködve. A török és USA tárgyalások foglalkozhatnak azzal is, hogy Törökország a számára biztosított USA-kompenzáció egy részét kölcsönösen kedvező gazdasági, fejlesztési befektetésekre használja fel Észak-Irakban. Katonai tekintetben, amennyiben Törökország hozzájárulna az iraki biztonsági erők, ezáltal iraki kurdok képzéséhez, az sokkal jobban elősegítené a hosszú távú bizalom és együttműködés kialakulását Törökország és Irak között, mint bármennyi török csapat iraki területre történő vezénylése. Míg a rend és biztonság helyreállítása egyértelműen elsőbbséget élvez Irakban, addig a hosszú távú biztonság a szomszédos országok közötti gazdasági együttműködés és fejlődés biztosításán múlik.

Bosznay Csaba