Kikből lesz palesztin öngyilkos bombamerénylő?

Kimhi, Shaul, Even, Shemuel: Who Are the Palestinian Suicide Bombers? = Terrorism and Political Violence, 16. vol. (Winter 2004), 4. no. 815–840. p.

Míg semmi sem könnyebb, mint elítélni a gonosztevőt, nincs nehezebb annál, mint megérteni őt – állítja Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij, s neki igazán hihetünk. A fenti idézet gyakorta tűnik fel a terrorral foglalkozó írások lapjain, és a terror kutatóinak fő problémáját foglalja össze: könnyű elítélni a terrorcselekményeket, de sokkal nehezebb megérteni őket. Ez a cikk az öngyilkos merényletekre koncentrál, melyek talán még nehezebben érthetők.

Az öngyilkos terror célja a többi terrorcselekményhez hasonlóan: politikai célok elérése erőszak alkalmazásával. Mindazonáltal lehetséges kimutatni néhány egyedi jellemzőt az öngyilkos merényletek kapcsán. Először is az emberi testet mint sétáló bombát használják, amely a robbanóanyagok aktiválását hatékonyabbá teszi(hely és idő kiválasztása), és sokkal több kárt és sérülést okoz. Másodsorban az öngyilkos terroristának nincs szüksége arra, hogy megtervezze szökését, ezáltal maga az akció válik könnyebbé. Mivel igen nehéz elriasztani egy öngyilkos terroristát, mivel már eleve meg akar halni, megváltoztathatja célpontját, vagy robbanthat akkor is, amikor a biztonsági erők megpróbálják megállítani. Továbbá az öngyilkos terrorista nem kockáztatja azt, hogy foglyul ejtsék, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy elég kevés az esély rá, hogy információt fog adni, és elárulja társait, amennyiben foglyul esik. Valamint az öngyilkos terrornak erős és rémisztő pszichológiai hatása van, mivel maga a merénylő is meg akar halni áldozataival együtt.

Az öngyilkos terror a terror többi formájához hasonlóan egyáltalán nem új jelenség az emberiség történelmében. Már a XI. században is létezett. A XX. században az öngyilkos támadások a világ számos térségében előfordulnak, legyen szó bár a Hezbollahról Libanonban, a Tamil Tigrisekről Srí Lankán, a Kurd Munkáspártról Törökországban, a Dzsama El Islamia-ról Egyiptomban vagy a csecsenekről Oroszországban stb.

A modern öngyilkos terrorizmus a Közel-Keleten 1983-ban, Libanonban vette kezdetét, ahol egy akkor még ismeretlen síita szervezet, a Hezbollah támadta meg az USA tengerészgyalogságának és a francia katonai erőknek a főhadiszállását Bejrútban. Ezeket a csapatokat az 1982-es háborút követően küldték ki Libanonba a nemzetközi katonai alakulatok részeként. 241 amerikai és 58 francia vesztette életét, ami az amerikai és francia erők kivonását eredményezte Libanonból. Ezután az öngyilkos támadások a dél-libanoni IDF ellen fordultak, és egészen addig folytatódtak, amíg 2000 májusában az izraeli erők visszavonultak.

Az öngyilkos terror világméretű figyelmet szeptember 11-e után kapott, melyet sokan a terror történetében fordulópontként tartanak számon, és a XXI. század történelmének egyik legnagyobb jelentőségű eseményeként. Számos szakértő és kutató jutott arra a következtetésre, hogy az öngyilkos terrort globális fenyegetésként kell tekinteni, amely továbbterjedhet a világ bármely részére. Ez a tanulmány az izraeli–palesztin konfliktusban részt vevő öngyilkos bombamerénylőkre koncentrál, különös tekintettel két fő témára: az egyik az öngyilkos bombamerényletek elkövetőinek jellemző motivációja, a másik a különböző társadalmi tényezők, amelyek elősegítik az ilyen típusú terror kialakulását. Az öngyilkos terror más fontos aspektusai, mint például különböző szervezetek, amelyek az öngyilkos merénylethez mint eszközhöz nyúlnak, illetve ezeknek a szervezeteknek a motivációi sikerességük és kudarcaik, az öngyilkos támadások technikai kivitelezése, mind kívül esnek a cikk vizsgálatának céljain. A kutatás jelen állása szerint az öngyilkos terror egy olyan megtervezett terrorcselekmény, amely olyan egyéneket alkalmaz, akik készek életüket önszántukból feláldozni azért, hogy a lehető legtöbb civilt öljék meg. Ez a meghatározás nem tartalmazza például a lövésztámadást, ahol a támadónak nincs esélye a túlélésre, és amelyet a palesztin szervezetek nem túlélhető támadásként vagy az önfeláldozás cselekményeként neveznek meg. Más szavakkal ez a meghatározás csak azokra a támadásokra vonatkozik, amelyek során az elkövető teljesen tudatában van, és szándékosan áldozza fel saját életét célpontjának meggyilkolásáért. Ez a meghatározás azt jelenti, hogy a támadó halála szükséges ahhoz, hogy a támadást öngyilkos támadásnak tekintsük. Mindazonáltal az öngyilkos támadások szó használata katonai célpontok esetében vita tárgyát képezi. Egyes megközelítések szerint az öngyilkos támadásokat katonai célpontok ellen általában nem terrortámadásként határozzák meg, míg a nem harcoló erők elleni támadást néhányan legitim cselekményként ítélik meg, míg mások ezeket is terrorcselekménynek fogják fel.

Feltétlenül szem előtt kell tartanunk, hogy bár ez a cikk egy széles körű politikai jelenség pszichológiai aspektusaival foglalkozik, a szerzők következtetései az öngyilkos bombamerénylők egyéni pszichológiai motivációin alapulnak. Több más fontos aspektusát a problémának nem vizsgálták meg.

Az öngyilkos terror célja az izraeli–palesztin konfliktusban keresendő; és annak a lehetősége, hogy más típusú, táptalajú és kialakulású, tehát jellegében rendkívül különböző öngyilkos terror létezhet, melyeket különböző tényezők segítenek elő, illetve kialakulásukhoz különböző tényezők szükségesek, alátámasztják azt az elgondolást, hogy nem létezik egyedüli és kizárólagos megoldás a problémára. Valószínűleg az öngyilkos terror megállítása sok tényezőtől függ, és amelyik beválik az egyik típus esetében, nem biztos, hogy szükségszerűen működik egy másik típus esetében (a megszállás vége és kivonulás nem fogja megállítani a vallási alapú öngyilkos terrort).

Lehetséges, hogy több különböző lépést kell megfontolni, amelyekkel az egyes típusok megközelíthetők, és hosszú távon csökkentik a potenciális öngyilkos merénylőjelöltek számát. Ennek megfelelően a lélektani hadviselés stratégiáinak fejlesztése ajánlatos minden egyes öngyilkos terrorista típus esetében.

Lehetséges hosszú távon lépéseket tenni a négy alaptípust egyaránt támogató tényezők ellenében. Az első lépések az öngyilkos terror széles társadalmi támogatottságát kell, hogy célba vegyék. Az ilyen lépések egyike az, hogy olyan feltételeket kell létrehozni, melyekben a palesztinok remélhetik, hogy a jövőben lesz lehetőségük politikai megoldást keresni, és hogy ezzel egyidejűleg semmilyen eredményt nem fognak elérni öngyilkos terror alkalmazásával.

Izraelnek fel kell készülni arra, hogy ez egy hosszú harc lesz, mivel nem feltételezhető, hogy az öngyilkos terror a közeljövőben megszűnik. A mártíromság kultúrája, amely a palesztin társadalomban kialakult, széles köröket érint, és mélyen gyökerezik. Ezért elengedhetetlenül szükséges olyan lépéseket tenni, amelyek hátráltatják ezt, miközben fel kell készülni mind a pszichológiai, mind a katonai hadviselésre.

Bosznay Csaba