Kisebbségkutatás     12. évf. 2003. 1.szám

Bug-parti "hollandusok" Volhíniában

 Bütow, Eduard: Bug-Holländer in Wolhynien. = Ukraïns'ka kul'tura v êvropejs'komu kontekstì - Ukrainische Kultur im europäischen Kontext. Herausgegeben von Rolf Göbner und Alexander Kratochvil. Greifswald 2002. 169-180. p.

 

Az északnyugat-ukrajnai Volhínia területén, a Bug folyó mentén élt 1945-ig egy német nyelven beszélő népcsoport, amelyet "hollandusoknak" neveztek. Az ismertetett tanulmány szerzője - maga is e kisebbség tagjaként született 1932-ben - könyvben dolgozta fel az eredetükről és sorsukról összegyűjtött ismereteket.* Az itt ismertetett tanulmány ennek a könyvnek a rövid szerzői összefoglalása.

A Bug-parti "hollandusok" ősei egykor valóban a Németalföldről indultak el, eredetileg frízek, hollandok és flamandok voltak. Az 1520 után bekövetkezett németalföldi protestánsüldözések elől menekülve telepedtek le a lengyel királyság fennhatósága alá tartozó porosz területeken. Ide többnyire tengeri úton érkeztek, mivel Amsterdam, Enkuizen és Hoorn kikötői élénk forgalmat bonyolítottak a nyugat-porosz Danckával (Danzig, Gdańsk) és a kelet-porosz Königsberggel. Származási országuk nyomán új hazájukban egységesen "hollandusoknak" nevezték őket, sőt maguk is ezt használták önelnevezésükként (a latin nyelvű okmányokban Hollandi vagy Batavi néven szerepelnek).

A telepesek a lengyel király oltalma alatt álltak. I. Zsigmond (1506-1548) és II. Zsigmond Ágost (1548-1572) uralkodása idején vallásszabadság uralkodott, a protestáns telepeseket a katolikus püspökök is szívesen látták birtokaikon, annál is inkább, mivel a "hollandusok" más telepeseknek is tanítómestereik voltak az erdők, a mocsarak és a lápok meghódításában. Új településformát honosítottak meg, amelyben a szétdarabolt szántóföldekkel jellemzett lengyel halmazfalutól (wieœ) eltérően minden gazda a saját egy tagban kimért földje közepén lakott (lengyelül holendry ~ olendry - éppen a "hollandusok" nevéből). Házaik stílusa is jellegzetes volt, a lakó- és a gazdasági épületek közös fedél alatt álltak.

Szorgalmas, igénytelen parasztok voltak, rövid idő alatt elérték, sőt meghaladták az őslakosok terméseredményeit, noha az értéktelenebb föld lett az övék. A "hollandusok" sok olyan műszaki berendezést és tapasztalatot hoztak magukkal eredeti hazájukból, amelyek magasabb színvonalú vízelvezetést és talajmegmunkálást tettek lehetővé. Ők honosították meg például a hármas vetésforgót és a trágyázást, a fekete-fehér szarvasmarhafajtát, ők honosították meg Lengyelországban és Ukrajnában a burgonyát.

A XVII. és a XVIII. században tovább terjedtek a Visztulán felfelé a "hollandus" települések, elérték Płockot és Varsót is. A telepesek már nem kizárólag hollandok voltak, hanem Pomerániából, Poroszországból, Brandenburgból és más német vidékekről származtak, de továbbra is a holland jog alapján álltak, ami az önigazgatáson alapult. Szabad telepesközösségek testületileg álltak szerződéses viszonyban a földbirtokossal. Az együttélés szabályait a falu alkotmánya rendezte, amelyet nem a földbirtokos adományozott a falunak, hanem a közösség maga alkotott meg. Ezt követte a földbérleti szerződés megkötése a földesúrral, amelyet minden egyes telepes aláírt. Az örökölhető bérleti jog 10-től 50 évig terjedő időtartamra szólt. Szabad parasztok voltak a telepesek, fizették a bérleti díjat, de robottal vagy más szolgálattal nem tartoztak. A falusi bírót és a rendszerint két tanácsost maguk közül választották egy-egy évre. Jogaikat - különösen a szabad vallásgyakorláshoz, a templomépítéshez, lelkész és/vagy kántor alkalmazásához való jogukat - írásban rögzítették.

A volhíniai "hollandusok" elődei először a nyugat-poroszországi Graudenz (ma Grudzišdz, Lengyelország) környékén alapítottak falvakat. Először 1564-ben adott bérletbe földeket hollandoknak. A fennmaradt okmányokból kiviláglik, hogy ezek ténylegesen Hollandiából származtak. Vallási tekintetben a "hollandusok" fele-fele arányban tartoztak a lutheránus és a mennonita felekezethez. A két felekezet igen jó kapcsolatban volt egymással, mert sok tekintetben nagyon hasonlítottak egymásra, különösen a szigorúan erényes életvitel, a jámborság, a példás gazdálkodás és a más vallásúkkal szembeni türelem tekintetében. Több helyen közös templomot, imaházat tartottak fenn, vagy közösen alkalmaztak kántort. Mindkét csoport a környező szláv népességtől elzárkózva élt.

III. Zsigmond (1587-1632) megválasztásával véget ért a vallási türelem időszaka Lengyelországban. A király svédországi trónigényével hosszú pusztító háborúba sodorta Lengyelországot, amelynek színterei többnyire Nyugat-Poroszország és a vele határos lengyellakta területek voltak. Nem csoda, hogy a telepesek a protestáns Leszczyński gróf ajánlatát elfogadva 1617-ben útra keltek, és kelet felé vándorolva a Bug partján, Breszttől déli irányban mintegy 20 kilométerre telepedtek le ismét. Első településük nevét - Neudorf - korábbi Graudenz/Grudzišdz melletti lakóhelyükről hozták magukkal. Innen kirajzottak, és több új települést hoztak létre a környéken. "Hollandus" hagyományaikat továbbra is őrizték, szorosan zárt közösséget alkottak. Szláv környezetben és távol a német településektől eredeti alnémet nyelvüket a XVIII. század derekán felnémetre cserélték, de evangélikus vallásukat és "hollandus" elnevezésüket sajátos életmódjukkal és gazdálkodási szokásaikkal együtt megtartották.

Lengyelország felosztásai után vallásuk miatt az orosz fennhatóság idején hátrányos megkülönböztetésben volt részük. A szaporodó népesség földigényét helyben nem lehetett kielégíteni, így 1911 és 1915 között 36 család önkéntesen kivándorolt Szibériába, ahol Irkutszk  környékén három falut alapítottak.

Német (immár felnémet) nyelvüket a XIX. század elejéig tartották meg, majd áttértek a lengyelre.  Evangélikus ima- és énekeskönyveiket a nyelvcsere után továbbra is gót betűkkel nyomtatták. Az I. világháború alatt az orosz, majd a lengyel hatóságok elismerték holland származásukat, ezért megmenekültek a deportálástól. Az új lengyel államban az immár ellengyelesedett "hollandusok" evangélikus vallásuk miatt szenvedtek hátrányt. Az anyatelepülést, Neudorfot 1928-ban akaratuk ellenére átkeresztelték: Moœcicki elnök tiszteletére Moœcice lett belőle.

A II. világháború elején, Lengyelországnak a Hitler-Sztálin-paktum  értelmében történt újrafelosztása után a németek a "Heim ins Reich" akció keretében a Bug-parti "hollandusokat" áttelepítették a Poznań/Posen központtal kialakított Warthegau területére. Az áttelepített 2280 "hollandust" más áttelepített németekkel vegyesen helyezték el a lengyelek lakta vidéken, amivel a náciknak az volt a célja, hogy a több mint 300 éve összeforrott közösségüket szétverjék. A német-szovjet háború kitörése után régi lakhelyük hadszíntér lett. A helyben maradt (többnyire baptista vallású) "hollandusokat" 1943. augusztus 29-én ukrán nacionalista partizánok mészárolták le.

A Warthegauban letelepített "hollandusok" 1945-ben a front közeledtével Németország belseje felé menekültek tovább. Az összeomlás a szovjet megszállási zónában érte őket, így legtöbben az NDK-ban rekedtek, ahol Brandenburgban és Sachsen-Anhaltban kaptak földet, és alapítottak falvakat. Németországban azonban hamarosan feloldódtak a helyi és a más vidékekről menekült lakosságban. Utódaik ma egész Németországban elszórtan élnek, de megtalálhatók Lengyelországban, Ukrajnában, Oroszországban és a tengerentúli országokban is.

 

Zoltán András


* Bütow, Eduard: Bug-Holländer in Wolhynien. Spuren und Geschichte. Verlag "Wolin" , Shitomir / Ukraine, 2002.

 

Vissza