Kisebbségkutatás -  12. évf. 2003. 1. szám

Hazai délszláv nyelvű urbáriumok

Udvari István: A Mária Terézia-féle úrbérrendezés forrásai magyarországi délszláv népek nyelvén I. Nyomtatványok. Az előszót írta Nyomárkay István. Nyíregyháza, Nyíregyházi Főiskola Ukrán és Ruszin Filológiai Tanszéke, 2003. 326 p. (= Dimensiones Culturales et Urbariales Regni Hungariae 2.)

Udvari István legújabb könyve fordulatot jelent a szerző már eddig is rendkívül gazdag életművében. A korábban elsősorban ruszin filológusként ismert szerző érdeklődése most a hazai délszláv népek XVIII. századi nyelvi emlékei felé fordult. Ha a kutatásba bevont nyelvek és nyelvváltozatok tekintetében valóban új területre lépett is a szerző, a most érdeklődési körébe került nyelvemlékek tematikailag szervesen kapcsolódnak a Mária Terézia korabeli úrbérrendezés korábban szlovák és ruszin nyelvű anyagon vizsgált történetéhez.*

A Mária Terézia-féle úrbérrendezés társadalomtörténeti jelentőségén túl művelődés­történeti szempontból is jelentős esemény volt, mivel - amint erre Nyomárkay István is rámutat előszavában (7. p.) - a közoktatás szabályozásához hasonlóan az úrbéri viszonyok szabályozása során is szerephez jutottak a soknemzetiségű Habsburg-monarchia helyi nyelvei, mégpedig hivatalos iratokban, ami megkövetelte bizonyos fokú egységesítésüket és a hivatalos nyelvnek (latin) való megfeleltetésüket. Így aztán ezek a korántsem irodalmi jellegű iratok fontos forrássá lépnek elő a történelmi Magyarország korabeli irodalmi (standard) nyelveinek a vonatkozásában.

A bevezetőben (8-10. p.) a szerző utal arra, hogy a saját nyelv használatát a királyi pátens (1766) azzal indokolja, hogy senki se hivatkozhasson nyelvi nehézségekre a végrehajtás során. A "Magyarország - Európa kicsinyben" című fejezet (11-13. p.) megvilágítja az ország nyelvi sokszínűségét, ami az úrbérrendezés során keletkezett dokumentumokban is tükröződik, s ezáltal ezek értékes forrásul szolgálnak az érintett nyelvek történeti szempontú kutatása számára is. Az úrbérrendezésre vonatkozó általános információk (13-17. p.) után a szerző részletesebben is kitér az ügy nyelvészeti vonatkozásaira (17-20. p.).

Az ezt követő fejezetekben maguk az Udvari István levéltári kutatásai során feltárt nyelvemlékek következnek a szükséges tárgyi és nyelvi kommentárokkal. Az úrbéri pátensek (20-36. p.) közül elsőként az 1766. április 26-i pátens kaj-horvát nyelvű szövegét olvashatjuk átiratban és fakszimilében, majd az 1766. június 14-i pátens három i-ző što-horvát változata következik. Hasonlóképpen lefordították az ország különböző nyelveire az úgynevezett általános tiltó pontokat, amelyekben Mária Terézia rendeletileg tiltotta el a földesurakat a jobbágyok sorsát nehezítő visszaélésektől. Ezek közül egy kaj-horvát/szlovén és egy što-horvát nyelvűt olvashatunk a következő fejezetben (37-54. p.) átiratban, illetve több változatot fakszimilében is.

A könyv legterjedelmesebb részét (55-258. p.) természetesen a nyomtatott urbárium és mellékletei délszláv nyelvű változatainak bemutatása teszi ki. A szerző tizenegy különböző délszláv nyelvű nyomtatott urbáriumot azonosított. A szövegek tanulmányozása nyelvészeti szempontból rendkívül tanulságos már csak azért is, mert a korabeli nyelvi standardok különböztek a maiaktól. A tizenegy változat között a szerző meghatározása szerint van két szlovén/horvát, négy kaj-horvát, két tengermelléki ije-ző što-horvát, két szlavóniai i-ző što-horvát és egy latin betűs horvát/szerb nyelvű. Amint a szerző is felhívja rá a figyelmet, a közreadott anyag segítségével öt XVIII. századi hazai délszláv regionális nyelvi standard (a Rába-menti szlovén, a kaj-horvát, kétféle što-horvát és a latin betűs szerb) tanulmányozható azonos időszakból származó azonos tartalmú anyagon. Minden változatban közös, hogy helyesírásukat a korabeli magyar helyesírás nagyban befolyásolta, elsősorban a mássalhangzók jelölése terén, pl. a c hang jelölésére szinte minden változatban a korabeli magyar helyesírásban is szokásos cz vagy tz betűkapcsolatot használják, a đ hangot - dj, gi, gj stb. mellett - több változatban gyakran magyar mintára a gy betűkombinációval jelölik, s egyáltalán az y-t használják "diakritikus betűként" sok helyütt a ly, ny, ty kapcsolatokban a hasonlóan jelölt magyar mássalhangzók analógiájára. A magyaron kívül természetesen a különböző vidékeken más nyelvek (német, olasz) is hatottak a helyesírásra. A magyar hatás a szókincsben is tetten érhető. Igen szemléletes a szókincs jellegzetes elemeit összehasonlító táblázat (259-271. p.), amelyben az urbáriumban előforduló fontosabb terminusok az öt délszláv standard nyelvváltozaton a magyarral összevetve tanulmányozható.

A kötet mellékletében (276-287. p.) a szerző közöl egy eddig ismeretlen ruszin nyelvű iratot is, amely tematikailag ugyan idetartozik, de nyelvi szempontból nem, ráadásul e rész metanyelve is ruszin, aminek következtében egy kissé kilóg a sorból. Feltételezem, hogy az új felfedezés pátosza - meg persze rutenisztikai indíttatása - késztette a szerzőt arra, hogy ezt az anyagot is fölvegye ebbe a könyvbe, noha nem illeszkedik szervesen a délszláv témába. A kötetet részletes angol nyelvű rezümé és tartalomjegyzék (289-326. p.) zárja.

Úttörő munka Udvari Istvánnak ez a kötete (is). Az illetékes szaktudományok (történelem, nyelvészet) művelőin kívül hazai délszláv kisebbségeink szellemi munkásainak is figyelmébe ajánlható.

Zoltán András

 


* Vö. Udvari István: A Mária Terézia korabeli úrbérrendezés szlovák nyelvű kéziratos forrásai: Szepes és Zemplén vármegyék. Nyíregyháza, 1996 (= Vasvári Pál Társaság Füzetei 15); Udvarì, ̚tvan: Rusyns'ki žerela urbarskoï reformy Marìï Terezìï - A Mária Terézia-féle úrbérrendezés ruszin nyelvű forrásai. Nyíregyháza 1999 (= Studia Ukrainica et Rusinica Nyíregyháziensia 6).

Vissza