Kisebbségkutatás - 11. évf. 2001. 2. szám

Koncsol László:

A regionális helytörténeti kutatás eredményei és távlatai

Egy felvidéki régió példája

 

The results and prospectives of regional history research

As a prominent personality of the Hungarian literature in Slovakia, the author and his work provide an example of how the research of the history of a small local settlement can be gradually extended to the elaboration of the culture and history of a whole region.

A helytörténeti kutatások lassan visszanyerik jogaikat, és egyre inkább beépülnek a „nagy" történeti munkákba. Különösen hatékony ez a kapcsolódás, ha a helyi kutatások nem egymástól izoláltan, hanem szerves regionális – kulturális és gazdasági töltetű – érintkezéseiket felmutatva tájegységi históriákká növekednek. Ez történt – történik – a csallóközi Diósförgepatony esetében Koncsol László jóvoltából, mert mint az a következő írásból is kitűnik, ő másfél évtized alatt nem egyszerűen könyvek sorát írta meg a faluról, de munkája, mondhatni, origója lett az egész Csallóköz múltját feltáró sorozatnak. (A szerk.)

1985 őszén kerültem Diósförgepatonyba, hogy ott egy sajátos, fél-illegális státusban fölkutassam a falu történetét. A község vezetői, s ez érthető, gyors eredményt vártak, úgy képzelték, hogy egy éven belül már meg is lesz a könyv kézirata, de egy rövid terepszemle tapasztalatainak birtokában sikerült velük elfogadtatnom, hogy a feladat sokkal bonyolultabb, mint gondolják. A falu több szállal beleszövődött környezetének életébe, római katolikusai a többi patonyiéval együtt a szentmihályfai plébániához tartoztak, Szentmihályfa viszont nem a pozsonyi váré és a Pálffy-szeniorátusé, hanem az Illésházy-, majd a Batthyány-, végül a Pongrácz-család jószága volt, míg reformátusai 1866–1870-ig a dunaszerdahelyi s a hodosi templomba-iskolába jártak, ez pedig a Komáromi Református Egyházmegye és a Dunántúli Református Egyházkerület szervezetébe köti őket, szemben az Esztergomi Főegyházmegyéhez tartozó katolikusokkal. Zsidó közösségét a dunaszerdahelyi rabbinátus gondozta, gazdaságilag viszont a falut a húsz-huszonkét jobbágytelepülést igazgató Gelle-vidék uradalmi apparátusa irányította. Jobbágyai fölött az úriszék, nemesein a Pozsony Megyei Törvényszék ítélkezett. A falu hadkiegészítő parancsnoksága Pozsonyban székelt, megyei törvényhatósága Pozsony, körjegyzősége Szentmihályfa volt. Egy falu történetét sem tárhatjuk föl, ha ilyen kapcsolatait, amelyek gazdasági, személyi, közigazgatási, felekezeti, oktatásügyi, kereskedelmi és egyéb természetűek, nem vesszük figyelembe. Itt van például a társasélet, a szórakozások és a kultúra kérdésköre: törvényszéki irataink is bizonyítják, hogy a falvak népe kölcsönösen látogatta egymás mulatságait, vitákba és verekedésekbe bonyolódott, vagy ha nem, legalább tanúskodott a szolgabíró és a vármegye előtt. Fuvarosokat, vásárosokat, cselédeket és szolgákat távoli falvak határában ért sérelem, vándorcigányok garázdálkodtak, vidéki vásárosok szerdahelyi zsidó boltosokat loptak meg, zabolátlan legények ünneplő zsidókból űztek csúfot stb. Illik kideríteni, mit írt egy-egy településről a regionális, a megyei vagy az országos, netán az egyházi sajtó, melyik rovata milyen történelmi titkokat rejteget. Minden járás, vármegye vagy tájegység egy-egy többé-kevésbé zárt szervezet, amelynek részei együtt élnek, mozognak, lélegeznek a többivel s a nagyobb egésszel. Ugyanakkor a helytörténeti kutatást nemcsak az teszi bonyolulttá, hogy a vele foglalkozó ember nem szakosodhat egyre szűkebb korszakokra és részproblémákra, család-, gazdaság-, had-, egyház- vagy iskolatörténetre, mint modern pályatársai, hanem minden lében meg kell magát mártania, s a célba vett települést környezetében s a hozzá kapcsolódó falubolyokban kell bemutatnia.

Ilyen szellemben láttam hozzá a falu múltjának föltárásához, s mint az alagútfúrók, két irányból ástam bele magam a hegybe, az ismeretlen regionális ezer év titkainak tömegébe: a jelen felől vissza s a kezdetektől előre. Tanácselnököm sugallatára gyorsan megírtam a diósförgepatonyi Barátság Kórus történetét, fölkutattam a két háború közti patonyi községi iskola egyik Budapestre települt tanítónőjét, s megírattam vele emlékeit; ezeket saját kutatási eredményeimből előszóval és jegyzetekkel láttam el, amelyekből a falu egész oktatás- és egyháztörténete kirajzolódott. Nagy vonalakban föltártam a vészkorszakig tíz családnyira nőtt diósförgepatonyi zsidó közösség történetét, összeállítottam, 60 oldalnyi történelmi vázlattal és jegyzetekkel láttam el egy kétkötetes diósförgepatonyi történelmi dokumentumanyagot, gyűjtöttem mintegy 60 patonyi parasztdalt, amelyet a kutatásba bevont Ág Tibor és Barsi Ernő anyagával együtt 1997-ben kis is adtunk, végre a család hozzájárult egy korábban elhalálozott patonyi pékmester, Brányik Béla könyvnyi terjedelmű önéletírásának kinyomtatásához. Kacsa, Kacsa, boszorkány vagy! címmel az akkor frissen alapított Kalligramnál kijött egy irodalmilag enyhén földolgozott, de meg nem hamisított nemesi törvényszéki pergyűjteményem, néhány patonyi és egy izgalmas kisfaludi bűnügyi történettel, s immár a Csallóközi Kiskönyvtár egyik köteteként Patonyföld I. c. levéltári forrásgyűjteményem is napvilágot látott. Most dolgozom folytatásán, a Patonyföld II.-n, s ha kész, és Házi Jenő oklevél-regeszta gyűjteményének birtokában (Csallóközi Kiskönyvtár 1999) megvalósítható a Patonyföld III. koncepciója. A Patonyföld II. a szentmihályfai plébánia Canonica Visitatióit fogja tartalmazni a XVII. századdal kezdődőleg, latin eredetijükben és magyar fordításukban. Patonyi anyagainkból az sem maradhat ki, amit résztanulmányokban a győri Tanítóképző Főiskola, az Apáczai magyarságkutatóival együtt írtunk a faluról, s amely munkák különböző évkönyvek és tanulmánykötetek, részben egy Diósförgepatonynak szentelt kisgyűjtemény lapjain jelentek meg. Majdnem készen van, csak befejezésre vár egy bő tanulmány az alsó és felső Patonyok református egyház- és iskolatörténetéről. Ennek érdekességét növeli, hogy a most mindössze 145 éves alsópatonyi református egyház két zsidómentő lelkészt, egy világbajnok-atlétát és Topa József személyében egy fiatalon elhunyt, de tehetséges papköltőt adott nemzetünknek. Kóczán Mór sportkarrierje közismert, Topa, Sedivi László és Puskás Lajos pályája földolgozásra és kellő méltánylásra vár. Sorsuk Esterházy János zsidómentő munkájába is belefonódott.

Ilyen a tizenöt-tizenhat patonyi esztendő mérlege. A szintézis még nem állt össze, de ahhoz a semmihez képest, amely akkor fogadott, rengeteget tudunk, én pedig még annál is sokkal, de sokkal többet tudok a község s az érintett falucsoport múltjáról. Tudásunk értékét hatalmasan megnöveli, hogy időközben két tucatnál is több könyvet jelentettünk meg a Csallóközi Kiskönyvtárban, amelyek az egész régió múltját világítják be kötetről kötetre élesedő és tisztuló fénnyel, s hogy általuk nemcsak az a bizonyos fönt említett kontextus bővül és erősödik, hanem a nagy sziget, a régió, a Csalló- és Csilizköz, sőt a Szigetköz és a Mátyusföld települései is profitálhatnak belőle. Ma már egyre kevésbé jelenthet gondot egy-egy csallóközi település krónikájának történelmi alapozása; úgy vélem, ilyen szempontból a régió községei európai viszonylatban is mind előnyösebb és előkelőbb helyzetbe jutnak. Ha várnak még vagy tizenöt évet, a tervezett és jórészt munkába fogott újabb kötetek birtokában minden különösebb, bár egyébként nélkülözhetetlen levéltári kutatás nélkül is megírhatják 80-100 oldalas falutörténeteiket jól képzett és jól fogalmazó történelemtanáraik. Az eddig megjelent 26 kötet mellé jelenleg – összeírtam – 59 új könyvet készítünk elő kiadásra. Ez a betűtömeg, ha egy 15-20 szakembernyi csapat most mindjárt elvállalná, s pénzt is varázsolhatnánk hozzá, két-három éven belül eláraszthatná a könyvpiacot. Sorozatunk ezzel gyorsan 90 kötetesre duzzadna. A Kiskönyvtár tervezésében a 150. kötetnél tartok

Mi kell egy ilyen kutatáshoz, illetve egy ilyen kiadói sikertörténethez? Jó volna egy intézmény, amely néhány embert ilyen irányba terelne, s a föltáró és szerkesztő munkát teljes vertikumában jól finanszírozná. Ha ez nincs, mert még nincs, akkor szükség van valakire, aki ezt a munkát rendhagyó, mintegy társadalmon kívüli feltételek között vagy nyugdíjasként napi tizenhat órában végezheti. Igyekezete azonban mit sem érne néhány személy és intézmény támogatása és biztatása nélkül. Esetünkben ilyen a diósförgepatonyi önkormányzat tizenhat esztendeje tartó folyamatos, több összetevőjű támogatása s a Kalligram Kiadó ügyszeretete a Kiskönyvtár körüli dolgokban. Egyéb alkalmi támogatóinkról, a győri Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola kutatói és szponzori munkájáról, a különböző szlovákiai és magyarországi alapítványok s a Soros Alapítvány eseti támogatásáról sem szabad megfeledkeznünk. Nélkülük szinte minden tervünk hamvába holna.

1985 őszén szinte semmit sem tudtunk biztosan a sziget múltjáról. Akkori tudatlanságunk okairól nem kell újra beszélnem. Innen-onnan előkerült néhány könyv, Baranyay József A régi Csallóköze, Machnyik tudományos látlelete az 1920-as csehszlovák földreform dél-szlovákiai, elsősorban csallóközi szociális következményeiről, amelyekkel a régió népének és politikai képviseletünknek ma is farkasszemet kell néznie, Földes György Kukkónia lelke c. lektűrje, a Vasárnapi Ujság 1858-as évfolyamában rejtőzködő Csallóközi úti-képek Ipolyi Arnold tollából, a Borovszky-féle vármegye-monográfiák s a szlovák honismereti lexikonok rövid helytörténeti és műemlék-leírásai – de ez volt körülbelül minden, amihez az ember több-kevesebb utánjárással hozzáfért. Püspöki Nagy Péter munkáit és terveit ismertük, s nagy reményeket fűztünk az általa is megígért együttműködéshez, de hivatása elsodorta tőlünk. Az irodalomkritikából vetődtem a helytörténet világába, s érthető, ha különösen tájékozatlan voltam. Meg kellett viszont tapasztalnom, hogy a szakma sem állt sokkal jobban a korábbi munkák ismeretében, különösen pedig birtoklásával.

Hol tartunk ma, milyenek eddigi, 1994 óta elért, hétéves eredményeink? Van – Püspöki Nagy disszertációjával együtt, amely nem a Kiskönyvtárban jelent meg – két csallóközi település-monográfiánk, egy könyvünk a szigettel határos Nagyfödémesről, s kiadásra kész két mű, egy református egyháztörténeti és egy római katolikus ágyazatú munka, Czibor József és Ipolyi Arnold könyve Deákiról. Nem rendszeres településtörténet, hanem levéltári forrásanyag, amit Kocsis Aranka rendezett sajtó alá és látott el részletes bevezető tanulmányával a vajkai érseki nemesi szék falvaiban fölvett hagyatéki leltárakból; könyvét számos társadalomtudományi diszciplína kiaknázhatja, az ottani használati eszközöket az egész csallóközi nép forgatta és ugyanúgy nevezte, s mindenki a leltárakból rekonstruálható társadalmi viszonyok között élte életét. Ha a szerző alkalmas intézményi keretben dolgozhatna, a vajkai szék levéltárából még számos anyagot ki tudna bányászni. Jelenleg a pannonhalmi bencés főapátság füssi nemeseiről gyűjt levéltári forrásokat. Három alsó-csallóközi község református egyházának történetét foglalta össze Kúr Géza Küzdelmeink c. könyvecskéje, Csicsóét, Kolozsnémáét és Füssét, s bár az anyag elnagyolt és helyenként pontatlan, a szerző például nem ismerte, körülményei folytán nem ismerhette a régió Pápán őrzött egyházlátogatási jegyzőkönyveit s az egyházmegyei közgyűlések anyagát, kiindulásnak egy-egy későbbi falumonográfiához jól szolgál. A könyvet bevezetővel s a Némesócsán őrzött füssi református anyakönyv szövegével egészítettük ki. Strešnák Gábor történész-levéltáros dolgozik Kisfaludy Zsigmond XIX. század végi Somorja-történetének sajtó alá rendezésén, fordítja a mű függelékébe másolt hatalmas oklevélanyagot, amely csorbítatlan teljességében csak a plébános kéziratában maradt ránk. Ez a mű egy modern somorjai várostörténeti monográfia szilárd alapjául fog szolgálni. Katolikus lelkészeink a múlt század második felétől kezdték megírni plébániájuk történetét. Néhány ilyen munkát közre is adtak, s amíg alaposabb művek megíratására nem lesz mód, tájékoztatásnak, helytörténeti részanyagnak ezek a közös kötetbe tervezett összefoglalók is meg fognak felelni. Külön kiadványokat szánunk a régiónkban működött szerzetesrendek történetének; itt főképp a Ferenc-rendiek és a bencések múltjáról van szó, de a somorjai paulánusok, a margitszigeti és pozsonyi klarisszák, a pozsonyi és a komáromi jezsuiták és a zirci ciszterciek csallóközi kapcsolatait sem kerülhetjük meg. Itt egyelőre korábbi feldolgozásokból gazdálkodunk. Úttörő munkát a csallóközi plébániák Canonica Visitatióinak kiadásával végzünk majd. Ezek a források a XVI. sz. második felétől a XX. sz. derekáig terjedően pontos képeket adtak az anyaegyházak és filiáik egyházi és világi állapotáról, templomáról és iskolájáról, papjáról és rektoráról, felekezeti viszonyairól, népességéről és erkölcseiről, vallási szokásairól. A számos kötetnyire tervezett alsorozatot egyetlen történész sem kerülheti meg. A munkát legalább két plébánia jegyzőkönyveivel hamarosan elindítjuk, de folytatásához munkatársakat kell keresnünk. A középkori – egyházi – latin nyelv ismerete nélkül a kétnyelvűnek szánt kiadványok gondozása elképzelhetetlen; az első két kötet szerepéül azt is szánjuk, hogy a feladatára vállalkozó fiatal kollégákat a latin szövegek fordításában segítse. Azért is fontosak lesznek a vizitációk, mert sokkal könnyebb és vonzóbb megírnunk egy templomos, sőt két- vagy háromtemplomos település történetét, mint azét a faluét, amelynek temploma és iskolája nem volt. Ha az egyházi intézményekhez kastély vagy egy nagyobb középnemesi kúria is társult, az külön fontos történelmi, közigazgatási, családi és művelődési vonatkozásokkal járt; s a települést a járási, megyei, sőt országos közélet hálózatába is bekapcsolta. A városokon kívül Felbár, Csicsó, Várkony, Fél, Éberhard, Nagyszarva, Csallóközcsütörtök, Pozsonypüspöki, Egyházgelle s még számos csallóközi település tarthat számot a regionális történetírás különös figyelmére. Művelődéstörténeti súlyuk is bizonyos, jóllehet egyelőre megméretlen. A serpenyőbe először az Amade-család történelmi, irodalom- és művészettörténeti teljesítményét szeretnénk egy legalább háromkötetes alsorozattal belevetni. Folytatnánk a sort a felbári Mészáros Ignác és a szavai Illésházyak történelmi szerepének számbavételével.

A református egyháztörténet korábbi összefoglaló műveit egy munka, Czibor József Viharok szárnyán c. deáki gyülekezettörténete híján kiadtuk. Itt külön figyelmet érdemel Thury Etele nagy szintézisének második kötete a pozsonyi vértörvényszék és a gályarabok sorsának aprólékos rajzával, illetve Valesius Antal János esperes 1725–1740-es levelezése Csémy professzor kismonográfiányi, saját kutatásokra épülő utószavával s a műhöz kapcsolódó forrásanyaggal, az első rétei anyakönyv teljes szövegét is ideértve. Most készítjük elő új kiadásra Czibor könyvét, s írjuk számítógépbe a Komáromi Ref. Egyházmegye 1815–1848-as egyházlátogatási és közgyűlési jegyzőkönyveit. Ez az alsorozat mintegy hatszor 600 nyomtatott oldalt fog tartalmazni. Ezek után a református regionális sajtó anyagaiból kell válogatnunk egy-két kötetre való történelmi érdekű anyagot, s a parókiális levéltárak közérdekű dokumentumaiból kell kiszűrnünk szintén néhány száz könyvoldalt. Jóllehet a XVI–XIX. századokban számos nádfedeles csallóközi parókia hamvadt el irataival és anyakönyveivel mindenféle tüzekben, tapasztalataim szerint mindenikben maradt néhány érdekes kinyomtatni való iromány.

A csallóközi zsidóság történetéről Engel Alfréd dunaszerdahelyi témájú könyvét jelentettük meg, de az izraeli szerző az alistáli, tejfalu-somorjai és nagymagyari hitközség életébe is nyújt némi betekintést. Ha Raab Ferenc ígért kiegészítését megkapjuk, akkor a komáromi és a gútai hitközségről is kiadhatunk egy könyvecskét. A régió zsidó életéről a sajtó is fog szolgáltatni anyagokat.

A sziget népzenéjét eddig Szomjas-Schiffert György és Ág Tibor egy-egy könyvében mutattuk meg. Az idén jön ki Nagy Iván dudanóta-gyűjtése, s jövőre várjuk Ág Tibor szerkesztésében azt a két vaskos kollekciót, amely a Bartóktól Lajthán át Barsi Ernőig lejegyzett csallóközi dalokat fogja tartalmazni. Mellettük kiadásra vár még Szomjas-Schiffert kb. tízezer dalt tartalmazó, kiadatlan csallóközi gyűjtése (1957–1967), amelynek sajtó alá rendezéséhez csapatot kell találnunk. Ha hozzávesszük Takács András néptánc könyvét, végleg búcsút kell mondanunk a tévhitnek, hogy a Csallóköz rég polgáriasult népe elfeledte volna dalkincsét. Nem feledte el, s a Kiskönyvtár a jövő nemzedékek részére is átmenti az egész lejegyzett, tekintélyes anyagot.

A régió mai felszínrajzának kialakításában oly fontos szerepet vitt lecsapolásokról s az árvédekezésről és folyamszabályozásról eddig négy könyvet írtak. Földes Gyula és Rudnay Béla gyorsmérlegét már kiadtuk. A napokban írták gépbe Gyulai Rudolf monográfiáját, s pár hete tudtam meg, hogy az 1920-as években a negyedik könyv is megszületett a tárgyról; ezt már két nagy, színes térképéért is érdemes lesz kiadni. Az alsorozatot egy olyan könyv zárhatja le, amely a bősi vízmű építésével kapcsolatos dokumentumokat tartalmazná.

Alapkönyvnek számít Házi Jenő hatalmas műve, a Pozsony vármegye középkori földrajza, továbbá Fényes Elek 1851-es Komárom vármegyéje, Ipolyi Arnold eddig megjelent két könyve, a Csallóközi úti-képek és a Csallóköz műemlékei s a most az előkészítés szakaszában levő, 1860. évi akadémiai székfoglalója, amely A deákmonostori XIII. századi román basilika (Hely- és műtörténeti monographia) címet viseli Deáki templomáról, továbbá Bél Mátyás Komárom vármegyéje és Alapy Gyula könyve a csallóköziek egyik ősfoglalkozásáról, a halászatról. Súlyos és tartalmas kiadványnak ígérkezik az a két kötet, amelyet Baranyay József nagyobb munkáiból állítottunk össze; anyagát több évig gyűjtöttük két ország különböző lelőhelyein, magánkönyvtárakat is beleértve. A mű a történelmi Csallóköz és Komárom vármegye múltjának valóságos enciklopédiája; az egyik kis Baranyay-könyv például az aranymosás történetével és eszközeivel foglalkozik. Az új kiadásban megjelenő munkák többlete a nagyon gazdaságos, de nélkülözhetetlennek látszó elő- vagy utószó, a szerző fényképe és a majd minden kötetet kísérő Névmutatók. Az alapművek közé kell számítanunk azt az enciklopédikus igényű, háromkötetes településtörténeti szöveggyűjteményt, amelynek első kötete pár héten belül, június végéig, folytatása jövőre jelenik meg A Csallóköz városai és falvai cím alatt, darabonként mintegy 600-600 oldalas terjedelemben, s Horváth Ildikó és Telekiné Nagy Ilona csilizközi földrajzi névgyűjtése, amely mű csak első kötete a Kiskönyvtár 4-5 kötetes, a teljes mai Csallóköz földrajzi névanyagát föltérképező alsorozatának.

Tervezzük a régió teljes boszorkányper-anyagának és a nemesi törvényszékek bűnügyi aktáinak kiadását és sok minden mást, de ez már inkább a fönt említett 150 kötetes abszolút vagy még annál is abszolútabb tervbe tartozik. Úgy vélem, minden álszerénység nélkül megállapíthatom, hogy Kiskönyvtárunk egy ma még nem létező társadalomtudományi kutatóintézet szerepét kezdi betölteni, s egy majdani intézet vagy annak keretét biztosító szlovákiai magyar egyetem kutatóinak keze alá dolgozik. Itt az ideje, hogy köteteinek tartalmát felnőtt és gyermek szakkörökben a régió magyarjainak elméjébe ültessük, s hozzálássunk egy új, alapos ismeretekkel kibélelt öntudatú csallóközi nemzettest fölneveléséhez. Köszönetünk mindenkinek, aki ebben a nagyon fontos munkában eddig valami módon részt vett, s a jövőben részt vállal, az ugyanúgy a jövőt építi vele, mint pedagógusaink, politikusaink vagy azok az emberek, akik régiónkban ipart, kereskedelmet, kultúrát fejlesztenek, munkaalkalmakat kínálnak. Ismétlem: köszönet érte.

(Elhangzott a mátyusföldi Udvardon, 2001. április 28-án a szlovákiai magyar helytörténészek ötödik országos összejövetelén.)

 

Vissza