Kisebbségkutatás -  10. évf. 2001. 1. szám

Háború és béke. Baszkok és spanyolok.

The Basques. Acts of peace and war. = The World Today, 2000. november 19-21. p.

Spanyolország baszk régiójában 1999 novemberében véget ért a tizennégy hónap óta tartó fegyverszünet. A helyzet napjainkban nem hasonlítható sem a háború, sem pedig a béke megszokott szabályaihoz. Európában a szuverenitásért folyó igazi nacionalista küzdelmek egyik sajátos eredménye az euro bevezetése. E tekintetben a baszkok és a spanyolok európainak tekinthetők. Tisztában vannak azzal, hogy a gazdaságuk, technológiai fejlettségük, hadseregük és a követendő politikájuk alapvetően az európai folyamatoktól függ. A baszkok széles körű autonómiával rendelkeznek, amelynek része az önálló pénzügyi igazgatás, parlament, rendőrség, egészségügyi és oktatási rendszer.

A két nép közötti igazi problémák más gyökerekből táplálkoznak, amit a katonai szuverenitással rendelkező nemzetállam politikai mitológiája is tovább súlyosbít. Míg Nyugat-Európa más részein az erőszakos nacionalista küzdelmek eltűnőben vannak, addig a baszkok és a spanyolok ádáz és véget nem érő küzdelmeket vívnak egymással Don Quijote hajdani földjén olyan kérdésekben, mint hogy ki birtokolja a borpalackozás nemzeti jogát, vagy kinek hány hajója halászhat az Atlanti Óceán vizén.

A helyzet azonban kétségtelenül változott az elmúlt három évben, melynek legfőbb okai a következők. 1997 nyarán elrabolták és meggyilkolták Ermua városának tanácsosát, a néppárti Miguel Angel Blancót. A brutális cselekedet elleni tiltakozásul baszkok és spanyolok milliói vonultak az utcákra. Az átlagemberek immár nem féltek attól, hogy nyilvánosan is kifejezzék véleményüket az ETA-ról. Az ETA támogatói és a baszk nacionalisták védekezésre kényszerültek. Az idők során először fordult elő, hogy a terrorizmus nemzetközi "szégyent" jelentett a baszk nacionalisták számára. A helyzet fordulóponthoz érkezett. Valamit tenni kellett.

1998 szeptemberében az összes baszk nacionalista párt, társadalmi mozgalmak, sőt az Egyesült Baloldal (a harmadik legnagyobb spanyol párt) aláírta a Lizzara Egyezményt. Pár napon belül az ETA bejelentette a tűzszünetet. A dokumentum az ír békefolyamat mintájára készült, azaz alapvető fontosságú volt, hogy az ETA szüntesse be a fegyveres tevékenységét, és a demokratikusan megválasztott baszk pártok segítségével találjanak megoldást. Az egyezménynek köszönhetően az erőszakos cselekedetek megszűntek, a baszkok ünnepeltek. A legtöbbjük számára elképzelhetetlen volt, hogy az ETA bármikor is újra feléleszti tevékenységét. Ugyanakkor a nacionalista erők hirtelen egységbe kovácsolódása, az évtizedes belső ellentétek félretétele megteremtette a lehetőségét egy konstruktívan működő nacionalista többségnek a baszk parlamentben.

A madridi kormányzat idegesen reagált a történtekre. A baszk származású Kaime Mayor Oreja belügyminiszter csapdának minősítette a tűzszünetet. Azok, akik hosszú idő óta a tárgyalások hívei voltak, igazolva látták stratégiájukat. Azok viszont, akik a demokrácia nevében a nacionalizmus veszedelmei ellen harcoltak, most védekezésre kényszerültek.

Hónapok múltak el anélkül, hogy bármi történt volna. A Lizzara Egyezmény támogatói óriási tüntetéseket tartottak. A hatalom részéről olyan jelképes gesztusokat követeltek, mint például a spanyol börtönökben szétszórtan fogva tartott baszk politikai foglyok átszállítása egy közeli börtönbe. Mayor Oreja azonban hajthatatlan volt.

Fenyegető jel volt azonban, hogy mindennapossá váltak az ETA-t támogató fiatalok utcai megmozdulásai, melyeknek következtében a spanyol rendőrség több embert letartóztatott. Hónapok teltek el a tűzszünet kihirdetése óta, de semmilyen hírt nem közöltek bármiféle találkozóról vagy tárgyalásról. Egészen 1999 májusáig, amikor egy, a spanyol kormányzat és az ETA közötti Svájcban megtartott tárgyalásról szivárogtak ki hírek. Nem sokkal ezek után azonban Franciaországban letartóztatták az ETA egyik tárgyaló képviselőjét. A hivatalos indok közlekedési szabálysértés volt, ám a francia és a spanyol rendőrség hagyományos együttműködését ismerve a legtöbb baszk számára a helyzet egyértelmű volt.

Novemberben az ETA újra színre lépett. A tűzszünet előtti állapotokhoz azonban már nem térhettek vissza. Az ETA elkeseredett hívei szembeszálltak a mérsékelt baszk nacionalistákkal is, titkos alku megkötésével vádolva őket. Ennek következtében a legnagyobb spanyol pártoknak, a Néppártnak és a szocialistáknak megnőtt az esélyük a választások megnyerésére, megszerezve a lehetőséget a baszk intézmények irányítására.

A spanyol médiában a baszk nacionalizmus démonizálásából már-már sportot űznek. A véleményformáló értelmiség legfőbb érve, hogy a demokrácia és a nacionalizmus összeegyeztethetetlen. A baszk helyzet és a Weimari Köztársaság összehasonlítása a szerzők többségénél Hitler árnyékát vetíti előre. Figyelembe kell venni azonban, hogy Németországnak egy háborús vereség után olyan békeszerződést kellett aláírnia, amely nyíltan ellentmondott Wilson elnök békepontjainak. Németország akkor a nemzeti csüggedtség állapotában volt. Spanyolország esetében a jog, a demokrácia vagy a béke játékszabályairól van szó. Fennáll a veszélye annak, hogy az emberek magukban a szabályokban sem fognak hinni. Az egyéves tűzszünet felhívás volt új szabályok megalkotására, aminek része volt az egyház bevonása is a tárgyalásokba. A tárgyalók letartóztatása, majd az egyház kizárása a háború irányába tett cselekedetnek minősült. Sőt, a madridi kormányzat az ETA által meghirdetett a tűzszünetet is így próbálta beállítani. A baszkok legtöbbje egy új tűzszünetet sem tartana lehetségesnek. Végzetes következményei lehetnek annak, hogy többé nem lehet tudni mi számít a béke, és mi a háború támogatására tett lépésnek. Mi lehet a megoldás, ha már a tűzszünet sem a béke céljait szolgálja?

Ságvári Bence

Vissza