Kisebbségkutatás -  10. évf. 2001. 1. szám

Romániai önkormányzati választások 2000-ben

Gabanyi, Anneli Ute: Die Kommunalwahlen in Rumänien 2000.=Südosteuropa, 49. Jg., 2000. 7-8. no. 401-437. p.

A neves történész-politológusnő friss értékelése a 2000. júniusban lezajlott választásokról túllép a címben jelölt témán: teljes pártpolitikai körképet nyújt az éppen lezáruló választási periódusról és a politikai előzményekről. Lévén, hogy a romániai önkormányzati választások - mindössze fél évvel előbb járva - szinte egybeesnek a parlamenti-szenátusi referendummal, egyúttal annak mintegy a "főpróbájának" is tekinthetők.

Az időszak alapfejleménye: az 1996-os kormánykoalíciót felvezető Nemzeti Kereszténydemokrata Parasztpárt földcsuszamlásszerű népszerűségvesztése, ami - csekélyebb mértékben - egész választási szövetségére (Román Demokratikus Konvenció) és a további, nagyobbik koalíciós partnerre: a gyenge szociáldemokratákkal névházasságba került Demokrata Pártra is áthat ("Szociáldemokrata Unió"). A posztkommunista-populista-nacionalista hatalmi struktúrát végre felváltó polgári erők tehát nem tartják szilárdan nagynehezen és nagysokára megnyert pozícióikat. A közvélemény elfordulása szinte drámai méreteket ölt éppen a Konvenció esetében: az 1997 végén még 42%-os támogatottság 2000 áprilisáig alig 17%-ra esik vissza; a Demokrata Párt harcias fellépése (két kormányválság kirobbantása) árán eleinte még felfogja nagy partnere kezdeti veszteségeit, de később maga is sodródik vele. A kormánykoalíció lényegében az örökölt és semmilyen gyors intézkedéssel vissza nem fordítható gazdasági romlásért "fizet" ezzel, hiába kezd bele a kilábalás hosszabb távú stratégiájába. Csak a magyar kisebbségi koalíciós partner, az RMDSZ tartja, stabil etnikai háttere révén, a maga eredeti 6%-os arányát. A kormányoldalon elvesztett indexhányad természetesen az ellenzéknél, főként Iliescu exelnök Társadalmi Demokrácia Pártjánál és kisebb részben a Szövetség Romániáért tömörülés oldalán jelentkezik nagyjában ugyanakkora többletként. A végeredmény szempontjából közömbös, hogy a koalíciót támogatók természetesen nem elsősorban átpártolnak az ellenoldalra, hanem csupán érdektelenné válnak. Hasonló ívet ír le egyébként a potenciális elnökjelöltek: a hivatalban lévő Constantinescu, az ellenzéki Iliescu és a másodjelöltek népszerűségi indexe is.

Beköszönt az ütközések időszaka, széles felületen indul meg a koalíció lebomlása is. A keresztény-liberális és konzervatív-demokrata erőket összefogó Konvenció a ciklus végére gyakorlatilag szétesik. Maga a Parasztpárt a finishez közeledve úgy viselkedik, mint aki nem is törekszik további kormányzati szerepre, ereje felőrlődött, tradíciókat hordozó arculata megfakult a koalíciós egyeztetések szüntelen kompromisszumkényszere során, miközben már egyes konvenciós partnereitől is kezd elidegenedni. S nem utolsósorban éppen a Parasztpárton kéri számon a társadalom a visszafordítani ígért gazdasági hanyatlás, politikai vegetálás és nemzetközi elszigetelődés tovább fokozódó terhét, s ráadásul ezt a pártot is elérik a korrupciós botrányok és a belső villongások. A fő ellentétek a régimódi "szeniorok" és a korszerűbb, dinamikusabb stílusú nemzedékek között jelentkeznek. Ezt a szembenállást személyesíti meg mindenekelőtt a ciklus első miniszterelnöke, Victor Ciorbea és a később puccsal a helyére lépő Radu Vasile ellentéte (mindketten a középnemzedékből). Vasile a maga "pragmatizmusával" már-már Iliescuék felé kacsingat pozícióharcában, önmagában ezzel sokat árt pártja tekintélyének, s nem véletlen, hogy a kormányfői pozíció ő utána - a pártfüggetlen hivatalnok Isarescuval - el is vész a párt és a Konvenció számára. A kormányfő-cserék további negatív folyománya a Parasztpártra nézve - 1989 óta első ízben - a pártszövetség felbomlása: a Nemzeti Kereszténydemokrata Szövetséggel (Ciorbea, 1999) és a Román Néppárttal (Vasile, 2000).

A Demokratikus Konvenció második számú politikai ereje, a szintén történelmi gyökerű Nemzeti Liberális Párt stabilabb, egyszersmind dinamikusabb tényezőnek bizonyul a vezető pártnál: 1998 elején fuzionálva a Polgári Szövetséggel, már az ellenzéki erőkkel keres kapcsolatot, mind erőteljesebben követeli "jogait" a Parasztpárttal szemben a koalíción belül, vérmes reményeket fűzve a soron következő választásokhoz. A korábbi ciklusban is kormányoldalon állt Demokrata Párt (Petre Roman) mint a Konvenciótól független koalíciós partner a Liberálisokkal versenyben szorongatja a kereszténydemokratákat, egyebek közt kárpótlási témában, s ezzel nem öregbíti belső ellentétekkel, korrupciós ügyletekkel rég kikezdett dicsőségét. "Uniója" a szociáldemokratákkal egyébként hamar fellazul (s innen frissít T. Meleşcanu, korábbi külügyminiszter ellenzéki oldalon álló, Iliescu pártjából kivált Szövetség Romániáért tömörülése).

A magyar kisebbséget reprezentáló, minden oldalról nagy figyelemmel kísért RMDSZ mint kormánykoalíciós partner a kisebbségpolitikai témák mentén kerül kivédhetetlen ütközések elé már a koalíción belül is. Az együttműködés erős (kívül és belül egyaránt hevesen megélt) szakítópróbája: az új oktatási törvény elfogadásakor az ellenzékkel szavazó parasztpárti képviselők botrányos egyezségszegése és Pruteanu szenátor magyarellenes kirohanása.

Az ellenzéki vezető párt: a kormányzati szerepét elvesztett, eredetileg posztkommunista Román Társadalmi Demokrácia Pártja a vereség után hívja meg Iliescu exelnököt vezérének. Megújuló igyekezete során a szociáldemokrácia irányában indul el, egyidejűleg különböző, más irányokban is nyitni akar az ellenzéki mezőnyben, csapongva a szociális és a nemzeti populizmus között. Megőrzött belső anarchiája, állandó korrupcióközelsége ellenére a kormánykoalíció népszerűtlensége újra felértékeli a pártot, s Iliescu az új választások közeledtével nyugodtan ígérheti körülbelül ugyanazt, amivel a Demokratikus Konvenció nyert, csak csődöt mondott vele: a gazdasági növekedést, a külföldi befektetéseket, a gyorsított európai integrációt stb.

Hasonló "útkereső" mozgást végez - olykor kiugró, de csak rövidebb távra szóló sikerekkel - a Demokrácia Pártjából kikülönült, célkitűzése szerint pragmatikus-"balközép" irányú, Meleşcanu-féle Szövetség Romániáért. De a kormánykoalíció súlytalanodásával fordítottan arányos ellenzéki felértékelődés fő haszonélvezője mindenképpen a harcosan magyarellenes vonaláról is ismert, anarchista-populista Nagy-Románia Párt (C. V. Tudor). Szeretnénk remélni: ez az új keletű népszerűség nem a román közvélemény "radikalizálódását" tükrözi, csupán az 1996-ban vesztes kisebb posztkommunista-nacionalista formációk csalódott tagsága vagy egyéb pártok rebellis csoportjai átpártolását mutatja. (Ismert körülmények között történt kizárása után 1997-ben egyébként maga Funar is a Nagy-Románokhoz pártol.) Tudor mint az átalakulás veszteseinek fogadatlan prókátora, a kormányellenes uszítás bajnoka és a M. Cozma-féle zsil-völgyi akciók társszervezője növeli tovább a maga és pártja népszerűségét.

A pártpolitikai spektrum ilyen változásai után került sor az új helyhatósági választásokra 2000 júniusában. Kereteit az 1991-es választási törvény határozta meg - néhány részpontjának módosításával, többek között a parlamenti szinten már megszokott 5%-os választási küszöb bevezetésével. A közvélemény-kutatások tulajdonképpen már az előző év végén kimutatták az erőviszonyokat, amelyeket szentesítettek a választási eredmények, és a különböző, kölcsönös lejáratási heccek (Iliescu "vörös drótja", Meleşcanu "francia kapcsolata" stb.), közéleti botrányok vagy az elhatalmasodó bankválság a kormányoldalon lényegesen már nem befolyásolhattak. Az erőviszonyok legkevésbé sem elhanyagolható vonása: a biztosan nem szavazók (14%), valamint a pártpreferenciát illetően határozatlanok (34 %) rendkívül magas összaránya a választások előestéjén. S pontosan ennyien nem mennek el végül szavazni már az első fordulóban: a részvétel alig 51%-os, 6%-kal az 1996-os, ugyancsak szerény mérték alatt. Extrém módon alacsony a részvétel egyébként a fővárosban: mindössze 31%-ban szavaznak. Mégis - a helyzet fintoraként - itt éppen ennyi is elég a Demokratikus Konvenció győzelméhez. Úgy látszik, Bukarest hű város is, és disztingválni is inkább képes az ország egészénél.

A konkrét eredményeket röviden összefoglalva (táblázatok) elmondható: a várakozásnak megfelelően abszolút fölénnyel (28-29% között) nyert az ellenzéki Társadalmi Demokrácia Pártja mind községi-városi, mind pedig megyei testületi szinten, a polgármesteri helyeket egyenesen 35,5%-ban szerezve meg. A további pártsorrend és az arányok tekintetében körülbelül egybevág a három szint eredménye: 2. Demokrata Párt (a Konvenció volt koalíciós partnere, a maga részéről "megúszva" a vereséget): ca. 11-16, 3. Szövetség Romániáért: 10-11, 4. Nemzeti Liberális Párt: 9-10%, s csak az 5. helyen (7-9%) a Parasztpárt alig 5%-kal áll két partnere által is megelőzve. Érdekes sorolási egybeesés a Nagy-Románia Párt és az RMDSZ szomszédsága (sorrend: helyi testületi és egyéni körben éppen a gyűlölt kisebbségi párt javára). S végeredményben az itt említett erők (a "függetlenekkel" együtt) a választások győztesei; a további sorrendet a messze 5% alatt vagy éppenséggel 1% alatt teljesítő formációk alkotják. A polgármesteri helyeket tekintve már a Nagy-Románia Párt is ezek közé tartozik.

A helyi és regionális szinteken talán váratlan vagy egyéb okból említésre érdemes elemek: Marosvásárhely most az RMDSZ számára elvész (történetesen a Konvenció javára), Nagyváradon a Demokrata Párt kerül fölülre, s újraválasztják Kolozsvárt is Funart (talán nemcsak a helyi, nyílt és lappangó románellenesség jóvoltából, - hanem jó várospolitikusi kvalitásai miatt is, - így véli az elemző). Üröm az örömben az általános győztes Iliescu-párt számára, hogy éppen Bukarestben ütik el a főpolgármesteri pozíciótól, illetőleg a testületi fölénytől (a Demokrata Párt jóvoltából). De megszokott immár a főváros stabil "ellenzéki" hagyománya, a baloldaliak most sem tudtak itt tömegeket mozgósítani maguk mellett. Nem kevésbé figyelemre méltó eset a Romániai Német Demokrata Fórum polgármesterjelöltjének győzelme (a Konvenció támogatásával) Nagyszebenben, abban az ősi erdélyi szász centrumban, ahol ma már legfeljebb csak 1,5% arányú németajkú lakos található. A jelölt személyi kvalitásai mellett a román polgárok talán a "német kapcsolatra" is számítottak a szavazáskor.

A mostani helyhatósági választások tanulságaiból körülbelül hármat érdemes közelebbről szemügyre venni - s ezeket várhatóan a közeli parlamenti választások is megerősítik majd:

1. A szavazatok legkevésbé sem pártpolitikai-közéleti meggondolás és állásfoglalás jegyében születtek, hanem a fokozódó, tömeges elnyomorodás miatti elkeseredés spontán elégedetlenségét, tagadását fejezték ki; világosan megmutatkozik ez a közvélemény-kutatás vonatkozó kérdéseire adott válaszokban;

2. Az 1996-os váltást felvezető, heterogén Konvenció ütőképesen összefogott politizálásának a hiánya, aminek okán az addig aurával körülvett, ellenzéki pozícióban megdicsőülő Parasztpártra mint a Konvenció centrumára élesen vetül rá minden csalódás árnyéka, miközben legfontosabb partnerei is cserben hagyják; nyilván a jövőben más stratégiával kell majd próbálkoznia;

3. Úgy tűnik, a magyar etnikai gyűjtőpárt is jobban "hozta" a formáját, mint koalíciós fő partnere, s tulajdonképp a helyhatósági választások nyertesei közé látszik tartozni, hiszen 16 erdélyi közigazgatási körzetben kerül többségbe, s még ennél is jobban szerepelhetett volna, ha nem szakadnak le bizonyos mennyiségű szavazatok - független jelöltek vagy néhány önállóan fellépő székelyföldi kispárt javára.

 

Komáromi Sándor

Vissza