Kisebbségkutatás 9. évf. 2000. 4. szám

Az autokrata politika: Szerbia Slobodan Milošević alatt

Hall, George O.: The politics of autocracy: Serbia under Slobodan Milosevic. = East European Quarterly, 33. vol. 1999. 2. no. 233-249. p.

Kelet-Európában az 1989/91-ben elkezdődött változások teljesen átalakították az országokat, társadalmi, gazdasági és politikai reformok indultak el. A folyamatok egy része hasonló forgatókönyv szerint zajlott le a térség legtöbb államában: például újjáéledt a nacionalizmus, és ezzel megnőtt az etnikai konfliktusok súlyosbodásának lehetősége. Ez nemcsak a volt Jugoszláviában zajlott le így, hanem például Szlovákiában is a magyar kisebbség kárára. Általános jelenség továbbá, hogy a változások során a hatalomból kiszorult kommunisták fokozatosan visszakerültek a hatalomba.

A tanulmány a szerbiai változásokra koncentrálva három kérdést elemez: hogyan történt meg Milošević hatalomba kerülése 1986/87 tájékán; milyen volt a szerb elnök vezetési stílusa; végezetül pedig milyen volt az ország politikai és társadalmi légköre, amíg ő uralta Szerbiát. Vagyis hogyan változhatott Slobodan Milošević kommunista diktátorból posztkommunista diktátorrá.

Jugoszlávia Tito vezetése alatt egy saját úton járó szocialista állam volt. Decentralizáltabb volt, mint a többi szocialista ország, a tagköztársaságok például saját kormánnyal rendelkeztek. Az 1970-es évek alkotmányos reformja pedig föderalista államelnökséget hozott létre rotációs rendszerű vezetéssel, Koszovó autonóm tartományi státust kapott.

Ez az államszövetség már Tito 1980-ban bekövetkezett halála után lazulni kezdett. Tito volt ugyanis Jugoszlávia egységének szimbóluma és biztosítéka; számos politikai, etnikai, gazdasági problémát már puszta fellépésével sikerült megoldania. Halála azonban végett vetett a teljes egységnek.

Az utána következő pártvezérek közül már senki nem rendelkezett titói karizmával, ráadásul számos gazdasági és társadalmi probléma is felszínre került: az egekbe szökő infláció, az óriási munkanélküliség. Ráadásul a Koszovóban állandósuló szerb-albán konfliktus arra késztette az ott élőket, hogy elvándoroljanak. A koszovói konfliktus nyitott utat Milošević hatalomba kerülésének.

Slobodan Milošević 1941. augusztus 29-én született Pozsarevácott, Szerbiában. Jogi diplomát szerzett 1964-ben a belgrádi egyetemen, és öt évvel később a kommunista párt tagja lett. Mielőtt ennek elnöke lett 1986-ban, az iparban és a bankszférában dolgozott. 1989-ben választották meg Szerbia elnökének.

A szerb elit számára a Milošević által meghirdetett "antibürokratikus forradalom" igazságosságot és hatékonyságot ígért a politikában és a gazdaságban, a tömegeknek viszont védelmet garantált. Koszovó kérdésében világossá tette, hogy szerinte az autonómia és egyáltalán Jugoszlávia föderalista államszervezete a jólétet nem a szerbeknek, hanem a többi népcsoportnak biztosítja. Milošević bevallott politikai célja Szerbia koszovói ellenőrző szerepének visszaállítása, és ezt az 1990-es új alkotmányban meg is valósította.

Milošević, bár a jugoszláv kommunista párt segítségével került a hatalomba, nagyon könnyen vált kommunista politikusból nacionalista politikussá. Ugyanis nem az ideológia volt számára a döntő, hanem a hatalom megnyerése és megtartása. Politikai kaméleonsága megmutatkozott akkor, mikor Szerbiában is létrejött a többpártrendszer, ekkor a Szerb Szocialista Párt színeiben jutott szerephez.

Gazdasági vonalon Milošević a "vegyes gazdaságot" támogatta: nem kezdeményezett nagymértékű privatizációt az országban.

Milošević retorikája nacionalista és populista elemekből épül fel, fontos tétele még a nyugatellenesség. Ezekkel a jelszavakkal hosszú időre megszerezte a szerb nép többségének támogatását. Apparátusa teljes ellenőrzést gyakorol Szerbia és az 1990-es alkotmány után a korábbi autonóm területek felett. Viszont nem tudott Jugoszlávia irányításában teljes centralizációt megvalósítani, a politikai pluralizmus kibontakozását nem lehetett megakadályozni.

Szerbia első szabad és többpárti választásán Milošević a voksok kétharmadát megszerezte, pártja a 250 parlamenti helyből 200-at kapott meg.

Jugoszlávia 1990/91-es összeomlása persze nem csak Milošević nacionalizmusának köszönhető, hanem azoknak a szétfeszítő erőknek is, amelyek már az 1980-as években megmutatkoztak.

Az 1990-es években lezajlott háborúk borzasztó rombolást végeztek Szerbia gazdaságában és társadalmában, Milošević mégis hatalmon maradt. Kihasználta ugyanis a szerb nép nacionalista érzelmeit, a nemzetközi szervezeteket kiáltotta ki bűnösnek, különösen azután, hogy életbe léptek a Szerbia elleni szankciók. Ezzel egész idő alatt biztosítani tudta a nép egy részének támogatását.

Emellett persze nem demokratikus eszközöket is használt azért, hogy hatalomban maradhasson. Ezekkel elérte, hogy mindkét választást megnyerte annak ellenére, hogy a választásokat felügyelő EBESZ megállapította a "szabálytalanságokat". A választási csalásra jó példa a legutóbbi helyhatósági választás, amikor is az ellenzék 10 városban nyert, de a kormány a legtöbb helyen megsemmisítette a választás eredményét. Ez persze hatalmas tiltakozó megmozdulásokat váltott ki a városokban, és nemzetközi nyomásra Milošević kénytelen volt az ellenzéki győzelmeket érvényesnek nyilvánítani.

A szerb közvélemény támogatását, amely olyan fontos volt Milošević hatalomba kerüléséhez, az elnök fokozatosan elveszíti. Amíg az idősek és a vidéken élők továbbra is Milošević rendszerének biztos bázisát alkotják, addig a diákok és az értelmiségiek immáron megkérdőjelezik az elnök elkötelezettségét a politikai és a gazdasági reformok iránt. Nyilvános tiltakozó akciók kezdődtek, sok-sok ember vonult az utcákra tüntetni a rezsim ellen.

Ráadásul a szerb hadsereg elégedetlenségének is vannak már jelei, a katonai vezetők nem nézték jó szemmel, hogy Milošević utasítást adott a boszniai szerbek fegyveres támogatásának befejezésére. Számos katonai vezető ezt úgy értékelte, hogy cserbenhagyták szerb testvéreiket. Az elégedetlenséghez az is hozzájárult, hogy a hadsereg kisebb költségvetési támogatást kapott, mint a rendőrség.

A sajtó, beleértve természetesen az állami televíziót is, még Milošević ellenőrzése alatt áll, az ő nézeteit hangoztatja. A szerb elnököt támogatja ezenkívül az ortodox egyház is, bár az utóbbi években voltak olyan egyházi vezetők, akik nyíltan kritizálták az elnököt.

A nagyhatalmak megpróbálták ugyan, de nem tudták megakadályozni végül a koszovói etnikai tisztogatást és az erőszak fellobbanását. Ezért NATO-vezetők 1999 elején katonai akciót helyeztek kilátásba Szerbia ellen, ha február közepéig nem fejezi be a harcot. Milošević ezzel teljesen elszigetelődött.

Majd elválik, Miloševićre nézve milyen hatása lesz a Szerbia elleni NATO-katonai akciónak - ha bekövetkezik. Lehet, hogy rövid távon nem éri majd el a rendszer és az elnök bukását. Milošević ugyanis túlélő alkat, eddig minden veszélyes helyzetben képes volt hatalmát megőrizni.

Biczó Krisztina

Vissza