Kisebbségkutatás 9. évf. 2000. 4. szám

Lengyel vélekedés: Izrael más, mint a többi állam

Wiœcinski, Tomasz: Państwo inne niż wsystkie. = Więż, 43. r. 2000. 8. no. 64-85. p.

Semmi kétség: noha Izrael földrajzilag Ázsiához tartozik, szellemi és gazdasági teljesítményeit tekintve fejlett euroatlanti állam. Genezise és jelenének társadalma azonban annyira sajátos, hogy párja nincs sem az euroatlanti államok, sem a többi más állam tömkelegében.

A zsidó állam és a zsidóság története kivételes, teljesen rendhagyó, ám nem kevésbé lenyűgöző, ahogyan ez a szuverén állam hosszú szünet után újjászületett. Nincs annak még száz éve sem, hogy Palesztina földjén, ahol 7. századi elűzésük óta szinte csak nyomokban maradtak zsidók, ismét tömegesen kezdtek megjelenni, megtelepülni - mintegy ősi odatartozásukra hivatkozva. Annak ellenére, hogy eredetileg az ország arabok által nem lakott területein kezdték megvetni a lábukat, az arab lakosság mindjárt "ősellenségként" kezelte őket, és az első világháborút követően a brit koncessziós igazgatás sem látott bennük mást, mint ellenséget. Mindennapos lett a fegyveres konfliktus a zsidók és nem zsidók között.

A háborúság mindmáig, ötven évvel Izrael állam megalakulása után is folytatódik. A zsidók részéről a harc, ez a sajátosan partizán terror kezdetben védelmi jellegű volt, később azonban az arab lakosság erőszakos kiszorítását szolgálta. Magának a zsidó államnak létrehozását az magyarázza, hogy a világ az Endlösung utáni megrendülésében elismerte, hogy a zsidóságnak saját államra van joga, s hagyta, hogy ez az állam az arabok kárára fegyveres és gazdasági nyomás gyakorlásával megszülessék és megerősödjék. Így lettek a történelem folyamán oly sok országból kitoloncolt zsidókból maguk is kitoloncolók.

Az állandó fenyegetettség ellenére Izrael újabban hajlik a tárgyalásos kiegyezésre, megbékélésre, s az arabok körében is növekszik az ebbéli készség. Ez a belátás azonban lassan és visszaesésekkel tarkítva halad előre, s korántsem redukálódik egyszerű kétoldali megegyezésre, ui. a két félen belül is vannak diametrális ellentétek, amik miatt a pozitív végkifejlet hívei újra és újra időt és már korábban megszerzett pozíciót vesztenek.

Az izraeliek számottevő része a háborús hódítások visszaszolgáltatása ellen lép fel, vagy legalábbis ambivalensnek mutatkozik ebben az ügyben. Nem véletlen, hogy a megegyezésre hajló miniszterelnököt, Rabint zsidó hitű ember ölte meg, továbbá az sem, hogy a jelenlegi helyzetet az alábbi és a hozzájuk hasonlóan árulkodó megegyezések jellemzik a zsidók részéről: " Itt volt a régi határvonal.", "Ez az 1967. évi határvonal legmagasabb pontja." Egyébként az izraeli politika is két fővárosban "gondolkodik". Az egyik főváros Jeruzsálem, ahol az állami csúcshivatalok és intézmények székelnek, a másik Tel-Aviv, ahol a követségek - nagykövetségek találhatók, minthogy nemzetközileg nincs elismerve Kelet-Jeruzsálem 1967-ben végrehajtott izraeli annexiója. (Egyelőre még az USA nagykövetsége sem mert átköltözni Jeruzsálembe, holott e célból ott már épületet vásárolt.)

Az arabok között még kevésbé van egyetértés az Izrael elleni egységes fellépésre. Az egyes államok között ui. akkorák az érdekellentétek az "ősellenség megleckéztetését" illetően, hogy ezeknek több halálos és sebesült áldozatuk volt és van, mint amennyi Izrael számlájára írható. Így hát továbbra is harcias retorikában a Dzsihad és Hamasz terror-cselekedeteiben merül ki a zsidók nyugtalanítása, fenyegetése. Ez, ha máshoz nem is elég, a háborús pszichózist mindenesetre ébren tartja.

Egyébként bármennyire is jótékony volna a zsidó állam határainak végleges kijelölése, a dolog a technikai nehézségek miatt sem megy könnyen: a kis területű palesztin enklávék alig-alig szervezhetők állammá. Ehhez mindenekelőtt lélekben kellene kibékülniük egymással.

Futala Tibor

Vissza