Kisebbségkutatás 9. évf. 2000. 4. szám

Menekültek és segélyezésük Európában

Réfugiés : La difficile renaissance. (Dossier.) = Europ, 1999. 95. no. (Különszám)

"Európa mostantól tudja, mit jelent menekültnek lenni..." - beszélgetés Corinne Perthuis-vel, a Nemzetközi Menekültügyi Szervezet szóvivőjével. = Marchal, Arlette: "Les Européens savent désormais ce qu'est un réfugié"

Az 1951-ben alakult HCR (=Haut Commissariat aux Réfugiés, mul: Nemzetközi Menekültügyi Szervezet) szerint ma kb. 24 millió menekült él szerte a világban. Ez a tény mindeddig meglehetősen hidegen hagyta az európaiakat. Vajon a koszovói dráma mennyiben változtatott ezen?

- Most sokkhatásként érte Európát a jelenség. Szembe kell nézni a kérdéssel, mi a különbség egy papírok nélküli, egy menedékjogot kérő, egy hontalan és egy menekült között. Ezenkívül az is nyilvánvaló lett, hogy a szenvedés egyetemes, azaz bárkit sújthat, valamint hogy a válság elmúlik, de a menekültkérdés megmarad.

- A visszatérés veszélyekkel jár, hiszen a szerbek módszeresen deportálták az albánokat, tehát a bosszúállás vágya nagyon is friss még.

- A HCR feladata ebben a helyzetben a menekültek támogatása és jogaik elismertetése. Koszovó esetében a minimális biztonság biztosítása a legfontosabb, illetve a különböző közösségek békés egymás mellett élése. Sokkal prózaibbak is akadnak ú. m.: az újjáépítés megszervezése, kályháról gondoskodni a közelgő tél előtt, stb. Sőt, a helyi társadalmi-gazdasági életüket is helyre kell állítani. Előny, hogy a HCR jól ismeri Pristinát, hiszen ott volt amikor 400 ezer albánt űztek oda a szerbek, és amikor 500 ezer krajinai szerb menekült oda. Most meg kell találni a megoldást további 2 millió boszniai menekült számára.

- Az Európában most tapasztalható jelenség oka Milosevics etnikai tisztogatása, mely menetrendszerűen a NATO-bombázások után négy nappal kezdődött.

- A HCR és a nem kormányzati szervek szorosan együttműködnek. A köztudat elfogadja, hogy a HCR koordinál minden segélyt, s neki van a legszorosabb kapcsolata a helyi szervekkel, hiszen a nemzetközi jogok betartatása is feladatai közé tartozik. A HCR, költségvetésének egynegyedével a nem kormányzati szerveket támogatja. Partnerei pl. a Médecins sans frontieres (= Orvosok határok nélkül), vagy a Médecins du monde (= Orvosok a világban), s persze más, nemcsak francia szervezet is.

- A HCR költségvetésének 5%-át teszi ki genfi székhelyének fenntartása, ezt az ENSZ fizeti. A további összegek az államok jóindulatától függenek. Koszovóval kapcsolatosan a HCR sürgősen 143 millió dollárt kért támogatóitól. Ma, amikor a menekültek visszatérése napirendre került, a duplájára lenne szükség. (Franciaország mindössze 4,72 millió eurót adott erre.)

- A ruandai válság egyik tanulsága volt, hogy a hatékonyság érdekében a felelősséget meg kell osztani - erre a mostani főbiztos, Sadako Ogata asszony tervet is kidolgozott (pl. az amerikaiak a légi szállítást, a németek az egészségügyi evakuálást biztosítják, stb.).

- A HCR-t sem rendőrök, sem mások nem védik, noha olyan területeken fejtik ki tevékenységüket, ahol az ENSZ előírásait általában nem veszik figyelembe (pl. Kolumbia, Csecsenföld). Ennek ellenére a szinte utolsó emberi jogért - tudniillik amikor már minden jogától megfosztottá válik az ember -, a menedékjog elismertetéséért küzd a szervezet, és ez sem kevés.

Koszovó fölfedte a HCR válságát

Börtz, Torun: Le Kosovo a révélé la crise du HCR.

A koszovói háború kezdetén tömegestül érkeztek az albán menekültek Macedóniába és Albániába; az ő fogadásukat éles kritika érte a Médecins sans frontieres részéről. Állítólag a HCR vezetése képtelen volt kézben tartani a nem kormányzati szervekkel a kapcsolatot. Egyúttal a NATO-t is elmarasztalták, hiszen a menekülttáborok építésével úgymond veszélyeztette a HCR pártatlanságát, illetve hatékonyságát. Ron Redmond, a szkopjei HCR-központ szóvivője szabadkozott, hogy amilyen gyorsasággal az események bekövetkeztek, azt csak a hadsereg volt képes követni, egyébként pedig minden a HCR irányítása alatt történt. (A 20 ezer főre épített stenkovaci tábor végül 30 ezer menekültet volt kénytelen befogadni.)

A HCR financiális gondokkal küzd. Támogatást csak azt követően kap, hogy a konkrét segélyfelhívást kibocsátja. Az elmúlt évek szűkössége miatt kénytelenek voltak leépíteni a szervezet létszámát. A koszovói válság kirobbanásakor hirtelen kellett mozgósítani a különböző országokban tevékenykedő munkatársakat.

A HCR vezetését minden 5 évben megújítják. Az ENSZ igen szerény támogatásban részesíti az intézményt. A 90-es évek végére az adakozókedv megfáradt, a genfi központ is kénytelen számot vetni ezzel a helyzettel. Azt fontolgatják, hogy a nemzetek nyomására visszatérnek a hagyományosabb, alapszintű beavatkozáshoz. Jeff Crisp, a politikai ügyek felelőse szerint ugyanis a nemzetek sokat áldoznak a menekültek befogadására, ugyanakkor stratégiai hátránytól tartanak, amelyben a hidegháborút követő években bőven volt részük. Időközben ugyanis az akkori menekültek a nagyhatalmak közreműködését mellőző, helyi/regionális konfliktusok forrásai lettek.

Próbatétel vég nélkül

Garrido, Maria José: L'épreuve sans fin.

Albánia lakosságát 20%-kal megnövelte az elmúlt évtized során odaérkező menekültek létszáma. A koszovóiakkal nagyjából egy időben megjelentek a NATO-alakulatok és vagy 130 nemzetközi szervezet. A helyzet bábelien zűrzavarossá fajult. Ha figyelembe vesszük, hogy a kommunista rezsim bukása után Albánia 1997-ben financiális botrányba keveredett, a munkanélküliség 84%-os lett ekkorra, stb. - érthető, hogy az éppen a kilábalás halvány jeleit mutató gazdaság ismét összekuszálódott a koszovói válsággal, s a nemzetközi jelenlétből igyekeztek valami hasznot húzni.

A menekülteket a tiranai sportcsarnokban regisztrálták, mintegy 70 ezret. Egyes napokon 600 új koszovói érkezett. Hivatalosan 5000-et Olaszország fogadott be. (A "fekete-fuvar" a tengeren át 300-800 DEM/fő között ingadozik.) Az albán hatóságok szerint a menekültek mintegy felét családok fogadták be, akik spontán módon vállalták a kiállást "testvéreik" mellett szállást, élelmet, ruhát adva nekik. (A legjobban kereső vezetők kb. havi 30 dollárt visznek haza havonta. A nemzetközi szervezetek némi élelmiszert és 10 dollárt utalnak ki ugyancsak havonta egy menekült eltartásáért.)

"A felháborodás cselekvésre indít" (Jean-Francois Viel, a Médecins du monde misszióvezetője, járványügyi szakértő)

Göb, Sabine: "S'indigner pour agir".

A gyakorlatban ott eredményes a beavatkozásuk, ahol azonnal kialakul a csapatszellem, hiszen nehéz, feszült, meglepetéseket tartogató helyzetekben kell dolgozniuk. Az egészségügyi teamek szemléletének alapja a felháborodás azonos hőfoka, amely cselekvésre ösztönöz. Nagyon fontos ugyanakkor a higgadtság is, különben veszélybe sodorja elsősorban magát a heveskedő. A rendkívüli körülmények fokozottan megmutatják a helytálló, nagyformátumú személyiséget is.

Hosszú az út hazáig

Haughey, Nuala: The long road home.

A boszniai háború során mintegy 1,2 millió ember távozott külföldre, s további 1,3 millióan az országon belül kényszerültek más vidékre vándorolni etnikai üldözöttségük folytán. Visszatérésük most kínos lassúsággal megy végbe. 1999 januárjáig összesen 80 ezren tértek vissza otthonukba az UNHCR (= ENSZ Menekültügyi Főbiztosság) által ellenőrzött Horvát-Muszlim Föderáció területére, de a több mint 800 ezer menekültből még további 353 ezren szándékoznak hazatérni. A jelenlegi boszniai politikai döntéshozók továbbra is megosztottságban akarják tartani a horvát, muszlim és szerb lakosságot, és minden lehetséges helyen és szinten megvétózzák az UNHCR kezdeményezéseit.

A visszatérés legnagyobb gátja a munkanélküliség és a közbiztonság hiánya. Ahogy az évek múlnak, a Német-, Svédországba, Kanadába, Egyesült Államokba menekültek fokozatosan a gazdasági bevándorlók státusába kerülnek, és legfeljebb vakációzni térnek vissza Boszniába. A Boszniából kényszerűen eltávozottaknak egyharmada mindenképpen visszatér, egyharmaduk csak bizonyos feltételekkel, egy harmaduk pedig külföldön marad. C. Westendorp, az UNHCR főbiztosa szerint bajos támogatni valamely csoportosulást mindaddig, míg föl nem hagynak az etnikai tisztogatással, amíg meg nem történik az egymás mellett élő közösségek reintegrációja, hiszen a munkavégzés sem indulhat be addig.

Kultúrák olvasztótégelye a Krím-félsziget

Podolska, Joanna: Melting-pot of cultures.

A több mint negyed millió krími tatárnak félszázados száműzetés után szülőföldjére való visszatérése feszültségeket okoz elsősorban az orosz nyelvű lakosság körében. A Krím-félszigeten már sok új mecset áll, de ukrán állampolgárság hiányában a tatárok többnyire utcai, alkalmi üzleteléssel keresik kenyerüket.

1999 áprilisában Szimferopol utcáin nyilvánosan elégették a kényszerrel létrehozott 1998-as alkotmányt a II. Katalin által kiadott Manifesztummal egyetemben; a tatárok így fejezték ki, hogy egyformán igazságtalannak tartják mindkét dokumentumot. 1944. május 18-án, közvetlenül a náci megszállás alóli felszabadulás után Sztálin parancsára Ázsiába deportálták a tatár etnikumot a kollaborálás vádjával. Csak a Szovjetunió összeomlását követően, 1991-ben kaptak hivatalosan engedélyt a visszatérésre. Problémájukkal ezen fölül nem foglalkozott senki. A félsziget összlakosságának jelenleg 10-12%-a a visszatért tatár. Egyik ismert szószólójuk Mustafa Dzsemilev, aki 1998 óta népét képviseli a kijevi ukrán parlamentben (korábban, szovjetellenes propaganda vádjával 17 évet ült börtönben).

1992-ben, Ukrajnán belüli, autonóm köztársasággá lett a Krím-félsziget. Lakosságának mintegy 80%-a orosz volt ekkor. Szerintük Ukrajna kijátssza ellenük a tatár etnikumot, s ha engednek ennek, akkor a koszovóihoz hasonló helyzet alakulhat ki. Gyorke Jozsef, az UNHCR kijevi képviselője szerint abszurdum ilyesmit állítani, hiszen az ukrán kormány éppen a helyzet rendezése végett hívta a helyszínre a nemzetközi szervezetet.

Az ukrán állam eddig 300 millió dollárt költött a krími tatárok visszatérésének megsegítésére. De nemzetközi segélyszervezetek szerint 5 milliárd dollárra lenne szükség a teljes etnikum visszatelepítéséhez. Ellentmondásos adatok állnak rendelkezésre arról, hány tatárnak sikerült már ukrán állampolgársághoz jutnia. Az UNHCR kampányt folytat a helyszínen, bátorítja és ténylegesen segíti az állampolgárság megszerzésében a tatárokat. Az ukrán állampolgárság biztonságot nyújt minden korábban deportált etnikumnak. Pl. a legutóbbi helyhatósági választásokon (1998.) azért nem jutott egyetlen képviselői hely sem a tatároknak a krími parlamentben, mert nem rendelkeztek közülük elegen szavazati joggal.

A II. világháború előtt 400 tatár iskola volt a Krím-félszigeten, ma 6 működik. A 49 ezer tatár iskolás gyermek közül mindössze 3800-an tanulnak tatár nyelven. Két tatár és két orosz nyelvű újságot jelentet meg az etnikum, és vannak saját rádió- meg tv-műsoraik is. Az orosszal azonos státust akarnak kivívni a tatár nyelv számára is. Mustapha Dzsemilev kijelentette, bár harcolnak a tatár nyelv elismertetéséért, nem akarják, hogy bárki is elhagyja a Krímet, hiszen az mindig a kultúrák olvasztótégelye volt.

Megkapó nagyvonalúság

Matrou, Albert: Une attirante générosité.

A vikingek hazája egészen az 1970-es évekig, néhány szomszédos államból érkező polgárt leszámítva homogén volt. Ma, Francia- vagy Németországhoz hasonlóan "fekete-szőke-arab". A lakosság mintegy 20%-a bevándorló (1,6 millió ember), ami a svédek szemében azonos a menekülttel. Mivel az országba csak munkavállalói engedéllyel szabad belépni, értelemszerűen mindenki, aki e nélkül jön, menekültnek kijáró fogadtatásban részesül.

1991-ben a HCR helyi irodája 1200, kísérő nélküli gyermeket regisztrált, akiknek kb. fele Iránból jött. A valóságban a háború, a szexuális zaklatás elől menekülő gyermekeket úgy irányítják Svédországba a hozzátartozók. Tudják, hogy nagyon fejlett szociális háló várja őket, s ha a gyermekek megkapják a tartózkodási engedélyt, akkor a későbbiekben jelentkező szülőnek is jobb esélye van ennek megszerzésére.

A svéd állam 30 milliárd koronát költött 1991-1998 között a menekültekre. A kiskorúaknak külön tranzitközpontot létesítettek, ahol iskolába járnak, stb. A munkanélküli felnőttek legalább 4000 korona segélyben részesülnek. Valamennyiük szerint ez csökkenti vállalkozó kedvüket. (100 ezer menekültnek mindössze 0,5%-a kezdett valamiféle vállalkozásba a 90-es évek során.) A 3 és 1/2 év ún. alkalmazkodási idő alatt ingyenes svéd nyelvtanításban részesülnek.

A Rä dda Barnen, nem kormányzati szervezet a gyermekek jogainak elfogadtatásáért harcol Svédországban. Sokan támogatják őket, 1992-ben alakultak, s egy év múlva már egy a gyermekek jogait érvényesítő ombudsmant adtak a közigazgatásnak. Ma 53 ezer pótszülő, 100 ezer adományozó járul hozzá a szervezet munkájához.

Egy félig nyitott ajtó...

Drah, Kumah: Door not far enough open.

Spanyolország tizenöt év alatt kb. félmillió külföldit fogadott be mintegy 85 országból. Az egyik legnagyobb nem kormányzati szerv a Spanyol Katolikus Egyesület a Bevándorlókért (ACCEM) évente több mint 6 ezer embert fogad főként Latin-Amerikából, de a Szovjetunió bukása óta Kelet-Európából is, ideértve a romániai cigányokat is. Legújabban az afrikai menekülthullám elhelyezésén fáradoznak. Ingyenes jogi tanácsadást, nyelvtanfolyamokat nyújtanak a befogadottaknak, segítik a családegyesítést, a harmadik országba vándorlást, illetve az önkéntes hazatérést. Igen nagy létszámban érkeznek a közeli Marokkóból, főleg fiatalok. Sokan a tengerbe fulladnak az illegális országelhagyás során. A szülőföld pedig egyre inkább a drogbirodalomra, Kolumbiára kezd hasonlítani.

A menekültek egy része elégedett a fogadtatással, a Vöröskereszttel, mindössze a regisztrációs eljárást az orvosi vizsgálattal tartják hosszadalmasnak. Az Amszterdami Egyezmény jogerőssé válásával a Brüsszelben működő Európai Bizottság meg akarja határozni a menekülteknek kijáró minimumokat.

Kakasy Judit

Vissza