Kisebbségkutatás     9. évf. 2000. 3.szám

Angliai ír bevándorlók a 19. és 20. században

Immigrants & Minorities 18. vol. 1999. 2-3. no. July/November. Special Issue on The Great Famine and Beyond: Irish Migrants in Britain in the Nineteenth and Twentieth Centuries. (Edited by Donald M. MacRaild) Frank Cass & Co. Ltd. Ilford, Essex, 1999. 1-11, 1-296. p.

Kevés nép tarthat számot nálunk olyan növekvő érdeklődésre, mint az írek. Ennek okait sokan hasonló kultúránkban és a hasonló történelmi sorsban látják. Példa erre a nemzeti tragédiákkal összefüggő történelmi fordulópontokra a kötet címadó eseménye, a Nagy Éhínség is, kiindulása annak a folyamatnak, melynek eredményeként mára az országon kívül élő írek száma sokszorosa lett az Ír Köztársaságban élőkének. A címben jelzett, 1845-től 1851-ig tartó Nagy Éhínség időszaka az írek egyik nemzeti tragédiája, melyben közel 1 millió ember pusztult el, s legalább ennyien vándoroltak ki, elkerülendő a legsúlyosabb következményeket. Az Éhínség jelentőségét nemcsak az ír életmódra gyakorolt hatása adja, de az ír kivándorlást is jelentősen befolyásolta: "több ember hagyta el Írországot 11 év alatt (1845-1855), mint a megelőző 250 évben", s 1890-re az ír születésű emberek 40%-a Írországon kívül élt.

A kötetben elméleti és közvetlen kutatásokon alapuló tanulmányok egyaránt találhatók, a kivándorlás történeti szempontú feldolgozásaitól a statisztikai elemzéseken keresztül az empirikus kutatásokon alapuló munkákig, s több szempontból igyekeznek megvizsgálni a Nagy-Britanniába kivándorolt ír közösségeket. Bár a kötet főleg történeti kérdésekkel foglalkozik, s többnyire történészek írták, Frank Neal, Mervyn Busteed, Colin G. Pooley és Sean Campbell tanulmányai is jelzik, hogy a kutatás határai csakúgy, mint módszerei is nagymértékben szélesedtek.

Az első tanulmány elméleti hátteret igyekszik adni a kötetnek, áttekintve az eddigi munkákat, melyek a 19. századi Nagy-Britanniában élő írekkel foglalkoztak. Az áttekintés számos fontos megállapítással szolgál a korábbi uniformizáló, statikusságot, egyszínűséget mutató tanulmányokhoz képest. Míg a '70-es és '80-as évek kutatásai az íreket "elszigetelt", "kiközösített", "képzetlen", "katolikus" bevándorlók egységes tömegeként képzelték el, s kulcsfogalmaik a "hátrányos helyzet", a "demoralizáltság" voltak, a '90-es években a kutatók e szempontok felülvizsgálatára kényszerültek. A '80-as évek történészei közti vita középpontjában az "integráció", "elkülönülés" és az "asszimiláció" témái álltak. A vita a '90-es években is folytatódott, annak a megállapításnak az elfogadásával, hogy az ír kivándorlás és letelepedés "többgenerációs jelenség", s így az ír születésűek s leszármazottaik tapasztalatai és nézetei helyszíntől és időtől függően változnak. A korábban uralkodó "kivetettség" nézetét felváltotta az az elképzelés, hogy az ír kivándorlók helyzete sokkal összetettebb, sokkal változatosabb volt, s ezt a mára elkészült tanulmányok sokszínűsége is alátámasztja. Roger Swift szerint a posztmodern '90-es évek kulcsfogalmai: a "sokféleség" és az "alkalmazkodás" mellé az írekkel foglalkozó kutatók szótárába a "protestáns", "középosztálybeli" és "nő" szavak is bekerültek. A kötet többi szerzőjéhez hasonlóan Swift is hangsúlyozza, hogy a témával foglalkozó kutatóknak amerikai társaikról kellene példát venniük az ír közösségek vizsgálata során.

A kötet szerkesztője, Donald M. MacRaild az Angliában és az Egyesült Államokban élő írek összehasonlító vizsgálatának főbb kérdéseit vizsgálja. Míg a főbb különbségek a két kivándorlási hullám méretében, időzítésében és természetében rejlenek, MacRaild a hasonlóság alapvető pontjait is megpróbálja megállapítani. Szerinte a sikeres, elégedett élethez az íreknek számos korlátot kellett leküzdeniük a gazdasági és társadalmi jellegűektől kezdve az etnikai csoport érdekérvényesítésének politikai korlátozottságáig, nem beszélve a helyiek bevándorló-ellenességének pszichikai nyomásáról. Ezek a tényezők megnehezítették az írek letelepedését, fejlődését és asszimilációját mind Nagy-Britanniában, mind az Egyesült Államokban. Az osztálykülönbségek szempontjai mindkét országban szemben álltak az etnikai közösségekkel, bár később az írek képesek voltak a nemzeti hovatartozást úgy felhasználni, hogy egy külön osztályképet alkossanak, s értelmet adjanak saját társadalmi-gazdasági helyzetüknek. A század eleji és a '45 utáni történetírás azt hangsúlyozta, hogy az amerikai és angliai ír bevándorlók és leszármazottaik nemzeti érzülete és mozgalma volt a legjelentősebb tényező abban a harcban, melynek végén szülőhazájuk elnyerte szabadságát.

Alan O'Day vizsgálata az Egyesült Államok és Nagy-Britannia Egyesült Ír Ligái kapcsán azzal a végkövetkeztetéssel zárul, hogy az adott korszakban egyik sem működött igazán hatékonyan, s hogy a nemzeti mozgalmat kevésbé voltak képesek támogatni, mint azt a kutatók feltételezték. A szerző kétségesnek tartja, hogy az ír diaszpóra mentalitása nagymértékben különbözött volna a befogadó nemzetétől, s arra a kérdésre is választ keres, hogy az ír nemzeti érzés miért különbözött olyan alapvetően a közép-, kelet- és délkelet-európai nemzetiségi politika mintáitól? O'Day hangsúlyozza, hogy az ír diaszpórából hiányzott a szükséges belső mozgatóerő, amely politikailag összetartó csoporttá kovácsolta volna tagjait; kevésbé voltak hívei a hazafias elveknek, mint azt általában feltételezték, s a legtöbb ír bevándorló megelégedett az alkalmankénti, szimbolikus hazafisággal. A rendelkezésre álló bizonyítékok azt mutatják, hogy a '20-as, '30-as években a brit politikusok komolyan fontolgatták az ír bevándorlás korlátozását. Ekkor még Amerika is nemet mondott a nemkívánatos - általában nem angol anyanyelvű - jövevényeknek, Nagy-Britanniában pedig az 1905-ös idegen-törvény nemcsak a belépés megtagadását, hanem a bevándorlók kitagadását is biztosította, a törvényhozás pedig a későbbiekben csak erősítette az állam ilyen jellegű hatalmát. Ám a bevándorlás Írországból korlátozás nélkül folyt, s a második világháború végére az íreket hasznos munkaerőnek tekintették, részben a világháború alatt nagy számban besorozott ír munkásoknak köszönhetően. Delaney a források alapos tanulmányozása után a jelenség alapvető okait a következőkben látja: a '30-as évek közepétől a nehéz fizikai és szakképzést nem igénylő munkaalkalmak száma nőtt, s ez előre jelezte az ír munkaerőre való igényt. E nélkül valamilyen jellegű korlátozást mindenképpen bevezettek volna. A két sziget közti földrajzi és történelmi kapcsolatok biztosították, hogy az ír állampolgárokat korlátozás nélkül fogják Nagy-Britanniába beengedni, bár ez nem jelentette azt, hogy mindenütt szívesen fogadták őket.

Alapvető kutatási irányt jelöl ki az ír bevándorlók és az ír közösség önazonossága kérdéseinek vizsgálata nagyvárosi környezetben. Frank Neal az 1851-es népszámlálás adatai alapján kísérelte meg a Newcastle-upon-Tyne-i ír közösség letelepedésének kezdeteit rekonstruálni, s azt mutatja be, hogy az írek regionális csoportokban telepedtek le, az egy megyéből valók egymáshoz közel, s ez maga is a "lánc-migráció" jelentőségét hangsúlyozza. A tanulmány abból a feltevésből indul ki, hogy az ír közösségek méretére, területi és foglalkozási megoszlására és a főbb demográfiai jegyekre vonatkozó adatok megállapítása elengedhetetlen kiindulási alapot biztosít a szélesebb kulturális, vallási és politikai helyzet vizsgálatához.

Mervyn Busteed a 19. századi Manchesterben vizsgálja az ír bevándorlók életkörülményeit és identitásuk alakulását kvantitatív és kvalitatív források alapján. A szerző megállapítja, hogy a jobbára vidéki környezetből, a mezőgazdasági munkák felől érkezett írek számára Manchester, a világ egyik első ipari nagyvárosa, hatalmas kulturális megrázkódtatást jelentett. Emellett ott is megjelent - bár lényegesen enyhébb formában, mint Liverpoolban vagy más észak-angliai városokban - a katolikusokkal és írekkel szemben tanúsított ellenszenv. Külön fejezet foglalkozik azzal, hogy vajon az írek tudatosan különültek-e el a lakosság többi részétől, és ezért költöztek külön lakónegyedekbe, vagy csupán anyagi helyzetük határozta meg lakáskörülményeiket. A szerző a röplapokon terjesztett balladák elemzésén keresztül világít rá arra, hogy az ír kerületekben erőteljes ír és katolikus öntudatot őriztek az emberek, valamint annak tudatát is, hogy egy nemzetközi méretű diaszpóra tagjai. Az ír bevándorlók átmeneti kultúrát hoztak létre, melyben saját ír mivoltuk, katolikusságuk hangsúlyozása kívánta ellensúlyozni az új kultúrába való beilleszkedésük nehézségeit.

Hasonlóan más diaszpórákhoz, a liverpooli ír közösség belső rétegződése is jelentősnek bizonyult, ám a társadalmi-gazdasági sikereket gyakran a közösségi vezető szerep törvényesítette. Az etnikai öntudat segítette azokat a hálózatokat, amelyek támogatásával a bevándorlók megteremtették életvilágukat, segített megbirkózni az akadályokkal, a hátrányos megkülönböztetéssel a foglalkoztatásban. Így az etnikai szolidaritás az osztályöntudattal válik rokonná, méghozzá egy pozitív, megerősítő értékrendszer képében, mely végül az osztály-helyzet kinyilvánításához vezetett. Belchem munkája világosan bizonyítja annak a korábbi elképzelésnek a tarthatatlanságát, hogy az etnicitás eleve kizárja az osztály kialakulásának a lehetőségét.

Az ír tanulmányok elhanyagoltabb területe a nők, a protestánsok, a középosztály és a vallás helyzetével foglalkoznak. Sheridan Gilley az ír bevándorlók római katolikus vallását mint nem megfelelően kezelt kulturális vonást igyekszik bemutatni. Véleménye szerint az ír közösségi élet eme létfontosságú spirituális és kulturális elemét, mely központi helyet foglalt el világnézetükben, szándékosan figyelmen kívül hagyta, lebecsülte vagy pusztán a társadalmi viszonyokon belül tárgyalta a nyomasztóan világi beállítottságú történetírás. Erre a problémára számos, a témával foglalkozó munka kapcsán rámutat. Más kutatók is megállapították, hogy a katolikus egyház jelentős szerepet játszott a liverpooli ír katolikusok hangsúlyozott elkülönítésében. Martha Kanya-Forstner viszont arra mutat rá, hogy a nőknek központi szerep jutott az egyház azon tevékenységében, hogy a bevándorlókat elszigeteljék és befolyásolják. Az egyház célja az volt, hogy az ír nőket vallásos anyákká nevelje, akik a következő nemzedékek vallási hűségét biztosítani fogják. E célból az egyház kiterjedt szociális segítő hálózatot hozott létre, a segélyeket használva a rászorulók szokásainak és viselkedésének formálására. A Saint Vincent de Paul Társaság mindennapi munkája révén a liverpooli ír asszonyok a rájuk osztott szerepen keresztül képesek voltak a jótékonysági politikát saját hasznukra fordítani, s a szükségleteiknek megfelelő segélyeket biztosítani maguknak. Colin G. Pooley egy több évtizeden átívelő napló tartalmi elemzésén s az ehhez kapcsolódó egyéniségvizsgálaton keresztül próbál általános megállapításokat tenni a londoni protestáns ír bevándorlók tapasztalatairól. A naplón keresztül egy fiatal protestáns északír lány kulturális identitásának, életkörülményeinek kialakulását ismerhetjük meg, nemcsak az általa belakott fizikai tereket vizsgálva, hanem azokat a kulturális és társadalmi tereket is, melyeket az ember mindennapi társadalmi interakciói során maga körül létrehoz.

Sean Campbell egy kevéssé kutatott területet, a második generációs ír bevándorlók tapasztalatait veszi számba. A terület elhanyagoltságának fő okát abban a téves elképzelésben látja, amelyet már korábbi etnográfiai kutatások is vitattak, ám a másod-generációs angliai írek történeti és szociológiai vizsgálatában máig uralkodó: eszerint az ír bevándorlók leszármazottai minden különösebb nehézség nélkül beolvadtak a befogadó kultúrába. Így a velük foglalkozó kutatások csak főleg probléma-orientált kérdések szűk körével foglalkoztak, s figyelmen kívül hagyták a második generáció kulturális tevékenységének lehetőségét. Az esszé további része olyan másodgenerációs ír rock-zenekarokkal foglalkozik, mint a Pogues, a Smiths, melyek a szerző szerint azokat a különféle hatásos módokat mutatják be, amelyekkel ez a nemzedék az angol közkultúrát újjáalakította. A munka új kutatási irányokat is kijelöl, melyek túlmutatnak az asszimiláció és az autentikusság hiánya szabta szűk kereteken, megalkotva a kultúrák közötti, hibrid ír-angolság fogalmát mint lehetséges kutatási irányt.

Az Immigrants & Minorities folyóirat különszáma, mely önálló kötet formájában is megjelent, hiánypótló céllal készült, a Nagy-Britanniában élő írek múltja és jelene bemutatására, ám semmiképp nem mondhatjuk, hogy egyedülálló vállalkozás tanúi vagyunk. A '90-es években új lendületet kapott az írekkel foglalkozó tudományos irodalom, s ez a lendület jelentős szemléletváltozással is járt, ahogy az az itt szereplő tanulmányokból is kiderül. Két hatalmas munka jelzi e tudományterület mai újjáéledését: az egyik a Patrick O'Sullivan szerkesztette hatkötetes tanulmánygyűjtemény, a The Irish World-wide (Az írek a nagyvilágban), melyhez a témák - a migráció típusai, az írek beilleszkedése az új közösségekbe, kreativitásuk, a nők és a migráció viszonya, a vallás és az ír identitás kapcsolata és a "nagy Éhínség" jelentése az írek számára stb. - legjobb szakértőit sikerült a szerkesztőnek megnyernie. Ez a munka egészében sugallja a szemléletváltozást, tudniillik azt, hogy már egyetlen tudományág sem sajátíthat ki egy témát sem, hanem éppen hogy több tudományág együttműködésével kaphatjuk meg egy jelenség teljes képét. A másik munka, ha lehet, még inkább példaértékű, a Ronald Bayor és Timothy Meagher szerkesztette The New York Irish (A New York-i írek), mely még átfogóbb és alaposabb, két szerkesztő sikeres közreműködésének eredménye, mely kijelölte a világ ír diaszpóráinak kutatási irányát. Jelen kötet szerzői többször is utalnak erre a két munkára mint előzményekre vagy inspirációra, ám azt is elismerik, hogy ez a kötet önmagában még nem lehet a téma lezárása. Az összeállítás sokkal inkább a jövő kutatásainak irányvonalait szándékozott kijelölni, s elindítani ennek az elhanyagolt területnek egy alaposabb, az amerikaihoz méltó kutatását. Az itt szereplő tanulmányokat célszerű folyamatban lévő kutatások beszámolójának tekinteni, melyek további kutatások irányát is kijelölhetik. Az is nyilvánvaló, hogy valójában a nagyobb lélegzetű, együttműködésen alapuló munkáknak van nagy jövője, ahol a különböző tudományterületek eredményei kiegészítik egymást, s az egyes jelenségek teljes képével szolgálnak.

Fordította: Bakos László

Vissza