Kisebbségkutatás 9. évf. 2000. 2. szám

A bel- és külföldi migráció nyilvántartása Morvaországban 1818 és 1912 között

Stoklásková, Zdenka: "Cizí je cizinec jen v cizině." (Pojetí cizince v polovině 19. století na Moravě.) = Český časopis historický, 97. roč. 1999. 4. no. 757-777. p.

A szerző a migráció nyilvántartását idegenrendészeti tennivalóként értelmezi akár belföldi, akár külföldi idegenekről van szó. Íme: "Idegen az, aki kívülről érkezik (ennek felel meg a latin extraneus, az olasz straniero, a francia étranger, az angol stranger, az ófelnémet fremidi, a középfelnémet vremde), továbbá az is, aki más országból (ennek megfelelője a latin alienigena, az ófelnémet alilanti, az angol alien, az orosz innostranec). Tágabban értelmezve, mindenki idegen, aki nem tartozik valamilyen társadalomhoz formális és informális kötődéseit tekintve. Az idegen ellentéte a hazai, az autochton. Egyes szerzők az "idegen" fogalmát a "vendég" fogalmával azonosítják.

A cseh nyelv - sajnos - más nyelvhez képest mindössze egy kifejezéssel rendelkezik az idegen megjelölésére. A németben pl. van a Fremde (az, aki idegen) és az Ausländer (az, aki más országból származik). Az oroszban van a čužoj (az, aki idegen) és az innostranec (az, aki más országból jött). Az angolban három terminus áll rendelkezésre, úm. a stranger (az, aki idegen), a foreigner (külföldi) és az alien (idegen állampolgár)."

E sajátosan értelmezett idegenrendészet eszközrendszere a 18-19. században a következő volt:

Bejelentési kötelezettség, amelyet a magán- és kereskedelmi szállásadóknak kellett elvégezniük a rendőrségen az idegen érkezésétől számított 24 órán belül. A hosszasan egy helyen tartózkodó idegenekről tartózkodási jegyzőkönyveket vettek fel. Ez alól a kötelezettség alól - amennyiben elismerték "megbízhatóságukat" - felmentést élveztek a személy- és teherfuvarozók, a követek, a szuverén uralkodók és kíséretük. A komédiások, mutatványosok számára is biztosították a szabad mozgás lehetőségét.

A lakossági összeírás, az ún. konskripció eredetileg (1770) csak a férfiakra vonatkozott katonaviselési nyilvántartás célzatával, de 1777-ben már mindenkire kiterjedt, s mint ilyen a népszámlálási gyakorlat kialakulásának előzménye lett. A konskripció egyfajta pillanatfelvétel volt a lakosság hollétéről és állapotáról. Az összeírásokat elrendelő és (mindenekelőtt az illetékesség alapján szabályozó) pátens Alsó-Ausztriára, Felső- Ausztriára, Csehországra, Morvaországra, Sziléziára, Halicsra, Bukovinára és Belső- Ausztriára volt hatályos; Tirol, Voralberg, Dalmácia és a magyar koronához tartozó területek másféle szabályok szerint jártak el e tekintetben.

A 19. században egyértelműen az illetékesség lett az a kategória, amely meghatározta hogy ki az autochton, és ki az idegen. Az állampolgárság kevésbé számított, inkább csak az állami alkalmazásnál vették figyelembe. Az illetékességet mindenekelőtt a születési hely alapján állapították meg, illetve igazolták. A gyerekek illetékessége a felnőtt kor eléréséig az apa illetékességével volt azonos, a férjhez menő lány pedig a majdani férj illetékességét vette fel. Az egy-egy településen legalább 10 évig tartózkodó idegennek módja volt lakóhelyi illetőségért folyamodnia. A birtokszerzésnek ugyancsak volt illetékesség-szerzési vonzata.

A tartózkodási jegyzőkönyveket leggyakrabban az adott helyen (főként a városokban) dolgozó ipari és más bérmunkásokról vették fel, és aktualizálták szükség szerint. E jegyzőkönyvezés tömegessége szoros összefüggésben állt az ipari fejlődéssel, illetve e fejlődés munkaerő-szükségletével. 1890-ben pl. 100 předlitavskói lakos közül átlagosan 65,2 személy született helyben, 15 a járás más településein, 12,7 más járásokban, 5,4 a birodalom területén, 1,7 pedig más külföldön. (Itt jegyzendő meg, hogy elvileg a bel- és a külföldi idegenek kezelésében lettek volna némi különbségek, de a hivatalok gyakorlatilag ugyanúgy kezelték a külföldieket, mint a belföldi idegeneket.)

A referált dolgozat a brünni rendőrség 1818 és 1912 közötti bérmunkás-tartózkodási jegyzőkönyveinek tanulmányozása alapján készült. E kategóriában tartották nyilván az iparos vándorlegényeket is, akik azonban egy "cédula", egy rendőrségi "Schein" birtokában nagyobb mozgásszabadságra tettek szert.

Szerzőnk az 1818 és 1912 közötti jegyzőkönyvek halmazából az 1847 és 1849 közötti jegyzőkönyveket dolgozta fel statisztikailag is. Eszerint a szóban forgó három évben összesen 1311 ilyen jegyzőkönyv készült a bérmunkás-idegenekről. Közülük 1211 volt morvaországi, 55 csehországi, 23 sziléziai, 14 halicsi, 4 magyarországi, 3 bécsi és 1 poroszországi munkavállaló.

Fordította: Futala Tibor

Vissza