Kisebbségkutatás 9. évf. 2000. 2. szám

A Szovjetunió utódállamainak demográfiai helyzete

Vichnevski, Anatoli: La situation démographique dans les Etats issus de l'URSS. = Le Courrier des pays de l'Est. = 1999. 443. no. 48-62. p.

A szerző az Orosz Tudományos Akadémia Demográfiai és Humánökológiai Központjának igazgatója. E tanulmányának kéziratát 1999 áprilisában zárta le.

A Szovjetunió utódállamainak demográfiai fejlődését máig jellemzi az orosz "kolonializmus" által diktált egyenlőtlen növekedés, a társadalmi-gazdasági stagnálás. Egymástól teljesen eltérő kulturális viselkedés és szokások jelennek meg a balti államokban és Közép-Ázsia vidékein, ami arra készteti a szerzőt, hogy az előbbit európainak, míg a másodikat átmenet utáninak minősítse. Minden utódállamban csökken viszont a termékenység, s emelkedik az anyák átlagéletkora. Míg a balti államok nem képesek az egyszerű "utánpótlásra", addig az ázsiai területeken a népesség száma inkább emelkedik. A mortalitás görbéje régiónként más és más, s a halálnemek is különbözőek. A migráció mindenütt negatív, kivéve Oroszországot, ahová "régi lakosok" igyekeznek vissza, s ahonnan a vártnál kevesebben vándorolnak el.

A Szovjetunió szétesése ellenére az utódállamok demográfiai tendenciája nem változott a korábbi évtizedhez képest. Így lehetséges, hogy általában a demográfiai átmenet tiszta tendenciái mutatkoznak meg, míg a legfejlettebb államok az átmenet utáni jellemzőket, vagyis egy második demográfiai átmenetre jellemző jegyeket mutatnak. Ez utóbbiak a jelenleg Európában megmutatkozó jellegzetességek: a fertőző betegségek visszaszorulása miatt csökkenő mortalitás egyfelől, az asszonyok szülőkedvének csökkenése miatt csökkenő termékenység másfelől. Egyik állam sem tudta azonban oly mértékig visszaszorítani a halandóságot, mint azt a Nyugat tette.

Az ötvenes években szinte valamennyi szövetségi államban magas volt a termékenység, de két balti államban ekkor is alatta maradtak a szülések a halálozások számánál. A következő évtizedben a termékenység mindenütt csökkent. Az elkövetkező évek, különösen az európai területeken fekvő államokban a termékenység csökkenését mutatták. Csupán a közép-ázsiai vidéken tartotta magát a magas születésszám szinte a 70-es évek végéig. De pl. Kazahsztánban, ahol sok szláv (orosz, ukrán, belorusz) él, a demográfiai mutatók az ún. európai típusúhoz közelítettek. A születési mutatók az utóbbi évtizedekben kissé különböztek a nyugat-európai és a Szovjetunió kelet-európai területein. Tény, hogy a második világháború előtti hasonló tendenciákhoz képest, a Skandináviában bekövetkezett háború utáni baby-boom ugyanezen időszakban elmaradt a balti államokban.

Ami a 90-es évekbeli Független Államok Közösségét demográfiailag jellemzi, az a 80-as évekből örökölt teljes szinkronmozgás, vagyis a teljes hasonlóság esete. Jelentéktelen születésszám-csökkenés figyelhető meg a kaukázusontúli, illetve közép-ázsiai területeken, de ezt megelőzően, főleg falusi környezetben, itt világviszonylatban kiemelkedően magas volt a népszaporulat. Ráadásul a hagyomány bármikor újjáéledhet.

A szülőanyák átlagéletkorának csökkenése általánosan jellemzi a szovjet utódállamokat. Nehéz megmagyarázni ezt a jelenséget a volt Szovjetunió európai területein. (A baby-boom elmaradására sem talált magyarázatot a szerző!) Európában ugyanis a 70-es évek közepe óta, noha a népszaporulat csökkenőben van, a szülőanyák átlagéletkora egyre inkább emelkedik. Átmeneti "zavar" után a 90-es évek közepétől hasonló tendencia figyelhető meg a volt Szovjetunió európai területein is.

A családtervezést illetően valamennyi szovjet utódállam egyforma módszert alkalmaz, de a Nyugattól eltérően gyakorlat maradt az önkéntes terhességmegszakítás is. A kaukázusontúli, muzulmán területeket leszámítva, a volt Szovjetunió európai területein a terhességmegszakítások száma messze felülmúlja az európai átlagot. (1990-ben ezer szülésre számítva 134 terhességmegszakítás történt a volt Szovjetunióban, míg 19 az Európai Unió országaiban és 39 az Egyesült Államokban, ahol 66 fővel képviseltetik magukat a színes bőrűek.)

Ami a halandóságot illeti, ez a mutató sokkal negatívabb képet mutatott az elmúlt évtizedekben a szovjet területeken, mint Nyugat-Európában. A 80-as évek közepén a férfiak becsült átlagéletkora 6-9 évvel, a nőké 3-5 évvel maradt el a Nyugaton várt életkorokétól. Ezen a tényen valamelyest javított az 1985-87-es antialkoholista kampány, de ismét jelentős visszaesést mutattak a kilencedik évtized első évei, különösen ami a férfiakat illeti. Erre az évtizedre vonatkozóan a kaukázusontúli területekről nincsenek, vagy csak teljesen megbízhatatlanok az adatok. A többi utódállam adatait összehasonlítva az orosz férfiak érik meg a legrövidebb életkort, míg a nőknél a moldáviaiak viszik el a negatív rekordot az oroszok elől.

A gyermekhalandóság mutatói a 60-as, 80-as évtizedekben egyformán kedvezőtlen képet mutattak valamennyi szovjet köztársaságban. Az Egészségügyi Világszervezet helyesbítette az elégtelen adatokat, s eszerint a Szovjetunió európai területein 25%-os, az ázsiai területeken pedig legalább 40-50%-os gyermekhalandósággal lehetett számolni ebben az időszakban. A 90-es évek során a gyermekhalandóság mutatói kissé ingadoztak a szovjet utódállamokban (az ázsiai területekről teljesen megbízhatatlan adatok vannak), de alapvetően azonos tendenciát mutatnak: valamennyiükben minimális javulás figyelhető meg.

A szovjet utódállamok férfilakosait sújtó halálokok között szerepel ugyan a rák, a légzőszervi megbetegedések, ám kiemelkedően magas számban az erőszakos halálokok: balesetek, gyilkosságok, az alkohol vagy droghatás. A közép-ázsiai területeken a fertőző, valamint a kardio-vascularis betegségek szerepelnek első helyen. Összességében: az erőszakos halálok jelentősen csökkenti az életkori statisztikát. De bármi legyen is az ok, a szovjet utódállamokban az emberek viszonylag fiatalon halnak meg. (Ha a halálokokat egybevetjük a halál bekövetkezésekor elért életkorral, azt látjuk, hogy pl. Nagy-Britannia vezet a légzőszervi eredetű halálozások terén, csakhogy ott aggastyánkorban következnek be a regisztrált esetek, míg ugyanez a halálok a gyermekek és ifjak körében a leggyakoribb Oroszországban, Moldáviában vagy Türkmenisztánban.)

A migrációs statisztikák a szovjet utódállamokban posztkolonizációs képet tükröznek. Azaz Oroszország, mely kb. a 70-es évek közepére fejezte be gyarmatosító programját, jelentős bevándorlóréteggel rendelkezik. A ki-, illetve bevándorlók száma gyakorlatilag csak Oroszországban és Ukrajnában pozitív a bevándorlók javára a 80-as évek során. S ugyanez a kép a 90-es években is - az évtized elején megtorpan a belorussziai és az ukrajnai bevándorlás is. Kivételes, hogy Örményország mérlege pozitív lesz az évtized elején, ami főként az azeriak előli menekülésnek tudható be. A legszembetűnőbb azonban a korábban perifériára szorult oroszok visszaáramlása a "centrumba". Összességükben azonban a migrációs folyamatok csökkentek, ezért a visszaáramlók száma csak a kivándorlókéhoz képest magas.

A várakozásokkal ellentétben a volt Szovjetunióból kivándorlók száma nem túl magas: 770 ezren kértek hivatalosan kivándorlási engedélyt 1989 és 1996 között; Oroszországból évente kb. százezren vándorolnak ki.

(A 90-es években a migrációs népességet főként az a nehezen definiálható réteg alkotta, melynek tagjait a sztálini időszakban deportálták, valamint az illegális bevándorlók.)

A szovjet időszakban az összes európai területen fekvő köztársaságban - kivéve Moldáviát s leszámítva egy-egy évet - a népszaporulat negatív volt. A kaukázusontúli, közép-ázsiai köztársaságokban ez másképpen alakult. Örményországnak és Grúziának kitartó módon sikerült beérnie Moldáviát: 1993-ban túl is szárnyalták az egyszerű reprodukció mértékét. Noha nincsenek megbízható adatok, bizonyos, hogy az ázsiai területeken a szaporulat még mindig jóval felülmúlja a halálozások mértékét.

Az európai részen fekvő szovjet utódállamokban a 90-es években a népesség természetes növekedése (az életkor figyelembevételével) lassan megszűnt. Ez a folyamat már a 80-as években indult, de a migráció hosszú ideig képes volt kompenzáni. 1990-ben Lett- és Észtország lakossága kezdett csökkenni, 1991-től Moldáviáé, Oroszországé és Litvániáé 1992-től, Fehéroroszországé 1994 óta. Noha ezek a folyamatok sejthetők voltak, mégis némi meglepetést keltettek. Nem valószínű, hogy a szovjet utódállamok többségében egyhamar sikerül a szaporulatot az egyszerű újragyarapodás szintjén felül teljesíteni. Reális célnak tűnik viszont, hogy a migráció visszaszorításával elejét vegyék a lakosság csökkenésének. A politikai-gazdasági valóság persze közép- és hosszú távon inkább a lakosság csökkenését valószínűsíti. Hasonló véleménnyel vannak az ENSZ-szakértők is, akik csak Moldáviában, illetve a kaukázusontúli és közép-ázsiai területeken prognosztizálnak növekedést a következő évtizedek során.

Fordította: Kakasy Judit

Vissza