Kisebbségkutatás 8. évf. 1999. 4.szám |
Kárpátalja 1939 és 1944 közötti története
Dovganič, Omelân: Nove doslidennâ v istorii Zakarpattâ. = Duklâ, 47. rik.vid. 1999. 1. no. 60-62. p.
Az alábbiakban ismertetett monográfia egy fiatal történész - Roman Oficins'kij - munkája. Három - számos fejezetre és alfejezetre tagolódó - fő része van, úm. "Politikai-jogi helyzet", "Politikai feltételek és a politikai gyakorlat", "Pártok és társadalmi szervezetek".
Recenzense szerint a monográfia különös erénye, hogy a vonatkozó forrásokat "toleráns módon" elemezte, és így több olyan kérdés megoldásában ért el előrehaladást, amelyeket az előtte járók nem tudtak megnyugtatóan tisztázni (pl. az emigráns kárpát-ukrán hivatal és a londoni csehszlovák kormány kárpátaljai tényezőinek a szerepe, a katonai megszállás közben elesett "Szics-gárdisták", magyar és csehszlovák katonák száma).
A könyv szerzője részletesen mindenekelőtt a magyar királyi kormányszervek felállítását és berendezkedését teszi vizsgálódásai tárgyává. Ennek során Kozma Miklós kormánybiztosról mint Kárpátalja megszállásának szervezőjéről és a terület autonómiájának esküdt ellenségéről emlékezik meg.
Szerinte a magyar nemzeti és kulturális politika egyértelmű célja Kárpátalja teljes mértékű elmagyarosítása volt. Ennek jegyében küldték az elbocsátást "megúszó" vasutasokat, pedagógusokat és köztisztviselőket az ország belsejébe a magyar nyelv elsajátítására, s ugyancsak emiatt csökkentették az ukrán elemik, polgárik és gimnáziumok férőhelyeinek számát, illetve kezdeményezték b
ennük párhuzamos magyar osztályok létesítését, nem is beszélve számos magyar iskola alapításáról.A monográfia szemlélete szerint valójában etnikai tisztogatás folyt Kárpátalján 1939 és 1944 között, mégpedig magyar nemzetiségű tisztviselők ide vezénylése révén. (Közülük a vezető szerepeket játszók külön is "in effigie" elítélésében részesülnek.) Az üldöztetéseknek korántsem csak az ukrán (ruszin) lakosság volt kitéve, hanem a zsidó nemzetiségű is, amely végül is magyar segédlettel végrehajtott Endlösung áld
ozata lett.Az évről évre intenzívebbé váló belső ellenállás tárgyalásakor egyaránt sorra kerül a patrióta és a kommunista "vonal" lényegében helytálló bemutatása és értékelése, valamint a magyar hatóságok represszióinak tüzetes ismertetése. E tekintetben a korábbi szándékos (szovjet) torzítások sem kerülik el a szerző jogos bírálatát.
A recenzens, miközben hangsúlyozza, hogy Oficins'kij monográfiája felettébb érdemes és a történettudományi kutatómunka fellendülését reprezentáló alkotás, megemlíti néhány hiányosságát is.
Elsősorban azt nehezményezi, hogy a szerző időben megkésve indítja el Kárpátalja politikai helyzetének elemzését, mivel már az 1938. évi első bécsi döntés - Ungvár, Munkács és Beregszász Magyarországhoz csatolásával - felettébb érzékenyen "kezdte ki" és terület integritását, s tette ezáltal labilissá a későbbi belpolitikai folyamatokat és eseményeket.
Szerző Magyarország Szovjetunió elleni hadba lépésének históriáját is elnagyoltan kezeli. Így "elfelejti" leszögezni, hogy a sok emberáldozatot követelő kassai légitámadás szovjet felségjelekkel ellátott német repülőgépek "haditette" volt, illetve hogy a magyar kormányzat "hagyta magát félrevezetni" e provokáció által.
Aztán a zsidókérdést illetően Horthy Miklós kétszínű magatartásának feltárását kéri számon a recenzens. Nevezetesen annak kifejtését, hogy a kormányzó pozitív kicsengésű állásfoglalása ("a magyarországi zsidók nem fognak megkülönböztető jeleket viselni, és az országban maradnak") ellenére mégis megtörtént - a budapesti kivételével -
az egész zsidóság deportálása, köztük nem kis arányban a kárpátaljai zsidóké is.Legvégül: tekintettel arra, hogy Kárpátalja sorsával prágai, londoni és moszkvai emigráns politikusok és szervezetek egyaránt foglalkoztak, nem ártott volna a rájuk vonatkozó tények tárgyalására külön fejezetet szentelni a jelenlegi "szétszórt" tárgyalásmód helyett.
fordította: Futala Tibor