Kisebbségkutatás                                                                                                                   8. évf. 1999. 4.szám

Kárpátalja 1939 és 1944 közötti története

Dovganič, Omelân: Nove doslidžennâ v istorii Zakarpattâ. = Duklâ, 47. rik.vid. 1999. 1. no. 60-62. p.

Az alábbiakban ismertetett monográfia egy fiatal történész - Roman Oficins'kij - munkája. Három - számos fejezetre és alfejezetre tagolódó - fő része van, úm. "Politikai-jogi helyzet", "Politikai feltételek és a politikai gyakorlat", "Pártok és társadalmi szervezetek".

Recenzense szerint a monográfia különös erénye, hogy a vonatkozó forrásokat "toleráns módon" elemezte, és így több olyan kérdés megoldásában ért el előrehaladást, amelyeket az előtte járók nem tudtak megnyugtatóan tisztázni (pl. az emigráns kárpát-ukrán hivatal és a londoni csehszlovák kormány kárpátaljai tényezőinek a szerepe, a katonai megszállás közben elesett "Szics-gárdisták", magyar és csehszlovák katonák száma).

A könyv szerzője részletesen mindenekelőtt a magyar királyi kormányszervek felállítását és berendezkedését teszi vizsgálódásai tárgyává. Ennek során Kozma Miklós kormánybiztosról mint Kárpátalja megszállásának szervezőjéről és a terület autonómiájának esküdt ellenségéről emlékezik meg.

Szerinte a magyar nemzeti és kulturális politika egyértelmű célja Kárpátalja teljes mértékű elmagyarosítása volt. Ennek jegyében küldték az elbocsátást "megúszó" vasutasokat, pedagógusokat és köztisztviselőket az ország belsejébe a magyar nyelv elsajátítására, s ugyancsak emiatt csökkentették az ukrán elemik, polgárik és gimnáziumok férőhelyeinek számát, illetve kezdeményezték bennük párhuzamos magyar osztályok létesítését, nem is beszélve számos magyar iskola alapításáról.

A monográfia szemlélete szerint valójában etnikai tisztogatás folyt Kárpátalján 1939 és 1944 között, mégpedig magyar nemzetiségű tisztviselők ide vezénylése révén. (Közülük a vezető szerepeket játszók külön is "in effigie" elítélésében részesülnek.) Az üldöztetéseknek korántsem csak az ukrán (ruszin) lakosság volt kitéve, hanem a zsidó nemzetiségű is, amely végül is magyar segédlettel végrehajtott Endlösung áldozata lett.

Az évről évre intenzívebbé váló belső ellenállás tárgyalásakor egyaránt sorra kerül a patrióta és a kommunista "vonal" lényegében helytálló bemutatása és értékelése, valamint a magyar hatóságok represszióinak tüzetes ismertetése. E tekintetben a korábbi szándékos (szovjet) torzítások sem kerülik el a szerző jogos bírálatát.

A recenzens, miközben hangsúlyozza, hogy Oficins'kij monográfiája felettébb érdemes és a történettudományi kutatómunka fellendülését reprezentáló alkotás, megemlíti néhány hiányosságát is.

Elsősorban azt nehezményezi, hogy a szerző időben megkésve indítja el Kárpátalja politikai helyzetének elemzését, mivel már az 1938. évi első bécsi döntés - Ungvár, Munkács és Beregszász Magyarországhoz csatolásával - felettébb érzékenyen "kezdte ki" és terület integritását, s tette ezáltal labilissá a későbbi belpolitikai folyamatokat és eseményeket.

Szerző Magyarország Szovjetunió elleni hadba lépésének históriáját is elnagyoltan kezeli. Így "elfelejti" leszögezni, hogy a sok emberáldozatot követelő kassai légitámadás szovjet felségjelekkel ellátott német repülőgépek "haditette" volt, illetve hogy a magyar kormányzat "hagyta magát félrevezetni" e provokáció által.

Aztán a zsidókérdést illetően Horthy Miklós kétszínű magatartásának feltárását kéri számon a recenzens. Nevezetesen annak kifejtését, hogy a kormányzó pozitív kicsengésű állásfoglalása ("a magyarországi zsidók nem fognak megkülönböztető jeleket viselni, és az országban maradnak") ellenére mégis megtörtént - a budapesti kivételével - az egész zsidóság deportálása, köztük nem kis arányban a kárpátaljai zsidóké is.

Legvégül: tekintettel arra, hogy Kárpátalja sorsával prágai, londoni és moszkvai emigráns politikusok és szervezetek egyaránt foglalkoztak, nem ártott volna a rájuk vonatkozó tények tárgyalására külön fejezetet szentelni a jelenlegi "szétszórt" tárgyalásmód helyett.

fordította: Futala Tibor

Vissza