Kisebbségkutatás                                                                                                                   8. évf. 1999. 4.szám

Bíró A. Zoltán: Stratégiák vagy kényszerpályák? Tanulmányok a romániai magyar társadalomról. Csíkszereda Pro-Print, 1998. 209 p.

Bíró A. Zoltán írásainak nézőpontja antropológiai. Mind a tizenegy tanulmány politikai tárgyú kérdésekkel foglalkozik, a téma megközelítése, analízisének és szintézisének jellege tudományos igényű. Az írások fő jellegzetessége, hogy diszkurzív elemzés módszerével készültek. A tanulmányok mindegyike - kettő kivételével - már napvilágot látott valamilyen szakfolyóiratban.

A tanulmányok a romániai magyarság 1989 utáni "Nagy Kísérletéről" szólnak, és abban segítik az olvasót, hogy felismerje az elmúlt évtized nemzetiségi törekvéseinek néhány belső szabályszerűségét.

Az intézményesedési folyamatok a romániai magyar társadalomban 1989-1995 között c. tanulmányban magára a jelenségre hívja fel a figyelmet Bíró A. Zoltán, mellyel az elmúlt években sokat foglalkoztak Kelet-Európa vonatkozásában. A KAM- Regionális és Antropológiai Kutatások Központja keretében végzett kutatási program eredményeinek összefoglalása során ugyanő számba veszi az 1989 után létrejött nemzetiségi intézményeket, és ezek életútját vizsgálva a domináns modelleket keresi. A különböző típusok (egyesületek, alapítványok, iskolák, művelődési intézmények, médiák) közös jellemzője a rendszerjelleg, vagyis az a törekvés, hogy a romániai magyar társadalom vélt vagy valós fizikai, szociális és mentális terének minden szférája intézményekkel legyen lefedve. Az intézményrendszer létrehozásának és működtetésének domináns és karakterisztikusan jellemző jegye az etnikai (magyar) elem. Jelentős ebben a folyamatban a romániai magyar elit szerepe, amely nem a létrehozott intézmények racionalizálását, bürokratizálását támogatta, hanem személyes vagy klikkszerű hatalomszerzés terrénumaként kezelte ezeket az intézményeket. Ahol az intézmény megpróbált megmaradni a kezdeti kollektív szervezeti struktúra mellett, ott a működésük kifulladt. A több száz nemzetiségi intézmény közül ma már alig 40-50 működik sikeresen, s ezeket alig két tucatnyi szűk körű érdekcsoport vagy személy birtokolja.

Legfontosabb funkciója az 1989 utáni intézményesedési folyamatoknak a romániai magyar társadalomban az, hogy erősnek látszó burkot von az ott élő magyarság köré. Ez a burok belülről nézve véd és szigetel, kívülről nézve pedig a romániai magyar társadalom erősségét, egységes jellegét, szervezettségét jeleníti meg.

Az intézményesedési folyamat kiemelten támogatja a romániai magyar társadalomban a "fent és lent", az elit és a szélesebb értelemben vett társadalom közti régebbi keletű dichotómiát. Nem állandóan érvényesülő, de jelentős funkció, hogy az intézményrendszernek kritikus helyzetben erős magatartás-szabályozó ereje van, s ez a szabályozó erő a romániai magyar társadalom egészére kiterjedhet. Ez az erő abból a szerepből adódik, amelyet az intézményrendszer az etnikai határ fenntartásában is betölt. Az etnicitás kialakításának, erősítésének a romániai magyarok esetében mentális vetülete, hogy az érzelmi nacionalizmust ezek az intézmények időszakosan képesek aktivizálni.

Az intézményesedési folyamat jelentős szerepet játszott az 1989 előtti diskurzustípusok újjáélesztésében. Ezek nagy többsége a nemzetiségi retorikán alapul, és mind a mai napig domináns a szerepük. Ma az intézményi szerkezet meghatározó intézményei már óvó, védő szerepet töltenek be az etnikai diskurzusban.

Az intézményesedési folyamatok az elit számára rendkívüli mozgásteret adtak. Biztosították a közéleti szerep tetszőleges változását vagy kényelmes konzerválását. Lehetőséget adtak a korábbi szimbolikus tőke konvertálására (anyagi vagy politikai tőke szerzésére igen rövid idő alatt); biztosították családi alapon az elit utánpótlását, elsősorban kiemelt tanulási lehetőségek révén.

Az intézményrendszer mind kifelé, mind a saját társadalmi nyilvánosságában hatalomként jelenik meg. Ez nyíltan és burkoltan jelen van minden intézmény tevékenységében. A rendszer státusa, funkciója nem támogatja a kooperációs formák keresését. Sem a romániai magyar társadalmon belüli intézmények körein belül, sem pedig azon kívül jelentősebb kooperációs formák kialakítása általában csak egyéni utakon lehetséges.

Az intézményrendszernek ma sincs kimutatható modernizációs szerepe, sőt bizonyos vonatkozásokban egyenesen fékező hatást fejt ki. (A szakirodalomban egyébként megoszlanak a nézetek abban a tekintetben, hogy az etnicitás erős hangsúlyozása az adott társadalomban progresszív vagy regresszív folyamatokat indít-e el.)

Az intézményesedési folyamatok erőteljes reprezentációs jellegüknél fogva közéleti síkon a kivárásos, védekező stratégiákat támogatják. Az etnicitás alakításában játszott hangsúlyozott szerepük révén pedig a fenyegetettségi állapot tudósításában és fenntartásában vállalnak szerepet. Ezt a két tényezőt a romániai magyar társadalom más komponensei is hangsúlyozzák.

Az 1994-95-ös intézményrendszer alakulását követve három tendenciaszerűnek mutatkozó folyamat emelhető ki. Az első szerkezeti síkon mutatkozik. Szinte minden jelentősebb intézmény átlépi a kezdetben vállalt működési terület határait. A szakmai intézmények politikai vagy gazdasági ügyletekbe kapcsolódnak, és fordítva. Az erős intézmény minden területen erőssé válik. A nagy intézmények között érdekütközések várhatók. A második tendencia funkcionális jellegűvé válik, ezért az intézmények nem bürokratizálódhatnak. Harmadik tendenciaszerű jellemzőjük, hogy egyre határozottabban törekszenek a többségi társadalmaktól való szervezeti és szimbolikus eltávolodásra, egymástól eltérő indíttatásból. Végül a szerző megkockáztatja azt a feltevést, hogy a romániai magyar intézményrendszer egyre fokozottabb mértékben kétpólusúvá válik. Egyik pólus köré azok tömörülnek, akik deklaráltan fölvállalják az etnikai aspektusokat; a másik köré azok a sokkal kisebb léptékű, elsősorban lokális kiterjedésű vagy a szakmai célok mellett következetesen kitartó intézmények sorolhatók, amelyeknek folyamatosan anyagi és legitimitás gondjaik vannak, s amelyek ma még inkább csak kísérletek, mintsem hatékonyan működő intézmények.

Ennek a tendenciának a társadalmi szerepét ma még nem lehet pontosan megjelölni. Az kétségtelen, hogy ezeknek a nemzetiségi hatalmon kívül rekedt intézményeknek a vezetői gyakran kritikusan szemlélik a nagy intézményeket. Nem kizárt, hogy az elkövetkező években fölerősödik az "állam az államban" szerepet felvállaló nagy intézmények és az ebből kimaradó lokális és szakmai intézmények közötti strukturális szembenállás.

Cholnoky Olga

Vissza