Kisebbségkutatás                                                                                                                   8. évf. 1999. 3.szám

Az egyesült államokbeli orosz diaszpóra második hulláma

Nitoburg, E. L.: U istočnikov russkoj diaspory v SŠA: vtoraâ volna. = SŠA, 1998. 8. no. 70-83.p .

A szerző 47 forráshelyre hivatkozik munkája során. E forrásdokumentumok

nagyobbrészt angol, kisebb részben pedig orosz nyelvűek. Szemléjének címe némileg félrevezető, mivel a bolsevik forradalom és a polgárháború nyomán keletkezett népességmozgást és a népszövetségi intézkedéseket és feldolgozza.

Az USA-ba irányuló orosz emigrációnak három hulláma van. Az első a 19. század 90-es éveitől 1917-ig tart, az alább ismertetett második 1918 és 1944 közé esik, a harmadik pedig 1945 és a 20. század 60-as évei között ment végbe.

Az USA hivatalos statisztikája 1910-ben 91,3 ezer orosz anyanyelvűt regisztrált, közülük 31,4 ezer született az új hazában. 1920-ra az orosz anyanyelvűek száma 731,9 ezerre nőtt, az USA-ban születetteké 339,9 ezerre.

Ezeket az adatokat, bár hivatalosak, többen vitatják, hol túlzónak, hol meg kevésnek tartva őket. Azt legfeljebb becsléssel lehet megállapítani, hogy e sokaságban mennyi volt az etnikai orosz, mert az amerikai statisztika ide sorolta az orosz tudatú és nyelvű ukránokat, a fehéroroszokat, ruszinokat és zsidókat is. Úgy tűnik, hogy az etnikai oroszok száma 1910-ben néhány tízezer, 1920-ban pedig nem egészen 400 ezer lehetett. Ez utóbbi létszámban már bizonyos számú forradalom utáni emigráns, tehát a második hullám képviselője is benne foglaltatik.

A második hullám képviselőit az USA-ban nem fogadták túlságosan szívesen, ui. a jelszó az volt: amerikai munkahelyeket az amerikaiaknak. Több korlátozó törvény született, s évről évre kvótákat állapítottak meg a különféle országok bevándorlói számára. 1917 és 1923 között évente 1500 és 4 350 közötti volt az orosz nyelvű bevándorlók száma, ám ezek egy része már nem egyenesen Oroszországból, hanem Mandzsúriát és különféle európai országokat megjárva érkezett. 1940-ben végül 585 ezer oroszt számoltak össze, de közülük - becslés alapján - legfeljebb 250 ezer volt az etnikai orosz és fehérorosz.

Az orosz bevándorlók első hulláma és az 1940-es népszámlálás közötti időszakon belül szerző részletesen tárgyalja az októberi forradalom és polgárháború okozta teljes "kirajzást", amelynek nagyságrendje 1,5-2 millió között mozgott.

Ez a "fehér emigráció" azokból állt, akik féltek a szovjet hatalomtól, tehát a történeti és vagyonos osztályok tagjaiból, a államhatalmi-államigazgatási elitből, az ellenforradalmi hadseregek katonáiból és tisztjeiből, nem utolsósorban a szellemi élet neves képviselőiből (a forrásszemle sok ilyen személyt sorol fel).

Alig van olyan európai és ázsiai ország, ahol ne jelentek volna meg a "fehér emigránsok" kisebb-nagyobb csoportjai (1921-ben Lengyelországban 650 ezer, Németországban 250-300 ezer, Franciaországban 250 ezer, Romániában 100 ezer volt az oroszországi "fehér" menekült, 1936-ban a Távol-Keleten 130 ezren voltak).

A Népszövetség 1921-ben főbiztost nevezett ki F. Nansen személyében az addig semmiféle joggal nem rendelkező emigránsok helyzetének megoldására. Noha időközben a szovjet hatalom ellen nem vétő emigránsok visszatérhettek hazájukba, 1937-ig összesen 445 ezer személynek állítottak ki "nanseni útlevelet", amelynek birtoklása különösen előnyösnek bizonyult a második világháború idején. Az útlevéllel ugyan - a Szovjetunión kívül - nem lehetett külföldre utazni, de birtokában legálissá vált az emigránsok munkavállalása.

A "fehér emigráció" függetlenül attól, hogy melyik országban élt a következő sajátosságokkal jellemezhető. Jelentős túlsúlyban voltak benne a férfiak (arányuk 61 és 85 % között mozgott, ami érthető, mert sok volt soraik között a katona); a kimenekült-kivándorolt populáció iskolázottsága sokkal magasabb volt, mint pl. az USA-ban letelepült első csoporté (ez az elit jelentős részének emigrálásából következett); viszonylag fiatal volt (többségében 20. és 40. életéve közötti) a szóban forgó tömeg; s végül: amikor a Szovjetunió megszervezte - a 30-as évek közepén - a határvédelmet, nagyon keveseknek sikerült az országból kijutniuk. A felettébb veszélyes szökésen kívül nem maradt más lehetőség, mint politikai-tudományos-művészeti célú kiküldetésből való vissza nem térés.

Futala Tibor

Vissza