Kisebbségkutatás                                                                                                                   8. évf. 1999. 2.szám

Reformkísérletek a cseh és a szlovák kommunista pártban és utódpártjaikban 1988-1993 között

Grzymala-Busse, Anna: Reform Efforts in the Czech and Slovak Communist Parties and Their Successors, 1988-1993. = East European Politics and Societies, 19. vol. 1998. 3. no. 442-471. p.

A cseh és a szlovák kommunista pártban az 1980-as évek végén nagyrészt észrevétlenül folytak a reformkísérletek.

A Prágai Tavaszt követő normalizációs kampányban a párttagoknak majdnem az egyharmadát eltávolították, hogy bármiféle reformtörekvést lehetetlenné tegyenek. Így az elkövetkező húsz évben a társadalom "megdermedt", a demoralizáció időszaka kezdődött, de ez sem múlt el reformkísérletek nélkül.

* * *

A cseh kommunista párt első reformtörekvései a "pártból kizártak pártjá"-ból indultak ki. A 68-asok az 1980-as évek elején kezdtek találkozgatni, mígnem 1988-ban megalakították az Obroda (Újjászületés)-mozgalmat. Az Obroda jelentette meg a Dialog '88-at. Az Obroda elvetette a brezsnyevi intervenciót, a sztálinista éra felülvizsgálatát hirdette, és megtagadta az 1948-as hatalomátvételt. Céljának tekintette a társadalmi csoportok közötti párbeszéd kialakítását, és a szocializmus demokratizálásáért szállt síkra. Csak a rendszer emberségesebbé tételét kívánta, de nem annak szerkezeti reformját.

Az Obroda mégis gondot okozott a CSKP keményvonalasainak, akik gyorsan válaszoltak a kihívásra: az állambiztonsági erők kidolgozták a tervet, miszerint először a helyi szervezetekben kell megfélemlíteni a tagokat "meghallgatások" révén, majd megpróbálni konfliktust kelteni az Obroda és más csoportok között, valamint ellenőrizni a sajtót. Mindezek ellenére 1989 júniusára az Obroda kapcsolatot épített ki a Charta '77-tel.

Az Obroda helyi szervezetekre épült, de a bársonyos forradalom előtt laza volt közöttük a kapcsolat. A teljes tagság 400-500 fő lehetett 1989 novembere előtt, ami 2000-re nőtt utána.

A bársonyos forradalom, mely 1989. november 17-én kezdődött Prágában, eleinte meglepetésként érte a politikai életet. A pártvezetésben azonnal káosz alakult ki. A decemberi rendkívüli kongresszuson a leginkább kompromittálódott pártvezetőket eltávolították és kizárták a pártból. Ez a vezetők új generációja számára adott lehetőséget. Az Obroda elől azonban a CSKP továbbra is elzárkózott. Az Obroda ezért a Civil Fórumhoz csatlakozott, ám az ideológiai feszültségek és személyes konfliktusok a kizárásához vezettek. Sok Obroda-tag aztán a Csehszlovák Szociáldemokrata Párthoz csatlakozott.

Ahogy a bársonyos forradalom kibontakozott, több reformcsoport alakult ki. A CSKP vezetése két okból is ösztönözni kezdte a pártplatformok megalakítását. Először is, nem volt idő alternatív programok és ideológiák kidolgozására a központban, másodszor pedig, ez a "párt-demokráciát" lett volna hivatva meghonosítani.

Az egyik ilyen párton belüli csoportosulás a Kommunisták Demokratikus Fóruma, a DFK volt. Egyik vezetője Miroslav Grossman lett, aki korábban a Bohumil Smeral Társaságot (SBS) hozta létre.

Az SBS gyorsan mobilizálódott, és felvette a DFK-nevet. A DFK támogatóinak száma 10 és 60 ezer között mozgott, és megjelent az egész országban, ami azt mutatja, hogy jelentős számban voltak a pártban reformpártiak.

Ugyanakkor a DFK-nak nem volt akkora szervezeti és tárgyi feltételrendszere, azaz nem sikerült benne "radikális reformista elemeket" kialakítania a baloldal újjáépítése érdekében, ahogy azt a rendkívüli kongresszuson célként megfogalmazta.

1990 januárjában már a DFK nem tudott semmiféle hatást kifejteni, s így a szervezetben szakadás jött létre. Az egyik csoport, amelyet Miloslav Ransdorf vezetett, belülről kívánta demokratizálni a pártot. A másik csoport, melyet Jirí Kofránek irányított, "konstruktív ellenzék kívánt lenni a párton belüli fejleményekhez". 1990. február 20-án a Kofránek-csoportból megalakult a Csehszlovák Demokrata Fórum.

1990 márciusára a Fórum a lenini elvekkel való szakítást követelt a CSMKP (a CSKP új neve) kongresszusán, és hangsúlyozta a párt nyitását, 1991 júniusában a Fórumnak kb. 2500 tagja volt. Nyilatkozatai most már inkább a politikai középről, mint a baloldalról szóltak. A Fórumot 1992 után magába olvasztotta a Szociáldemokrata Párt. A DFK pedig a CSMKP-n belül jóval konzervatívabb platformot jelenített meg, majd végül feloldódott annak struktúrájában.

A reformista cseh kommunistáknak a szociáldemokrácia felé fordulását láthatjuk a Demokratikus Munkapárttá történő fejlődés esetében (DSP). Hívei a CSMKP-t "modern baloldali párttá" kívánták tenni az idős konzervatívok pártból történő eltávolításával és a demokratikus centralizmus megszüntetésével. Később egyesültek a Demokratikus Baloldallal (DL). 1991 májusában a DL-t hivatalosan is elismerték mint független platformot a párton belül. A DL célja a CSMKP nevének megváltoztatása és a határozott pártreform volt.

Miközben a DL gyors és drasztikus gazdasági reformot akart parlamenti ellenőrzés mellett és kommunistaellenes programot, a konfliktus a CSMKP vezetésével tovább folytatódott. 1991 augusztusában a DL továbbra is követelte egy rendkívüli kongresszus azonnali összehívását a párt megreformálására. A DL követelései azonban nem találtak meghallgatásra.

A DL-platform tagjai csalódottságukban kiléptek a CSMKP-ből, és megalakították a Demokratikus Munkapártot. Szociáldemokrata típusú pártként programja (parlamenti felügyelettel) a szabadpiac megteremtését hangsúlyozta és egy nem kommunista baloldali párt létrehozását. A párt tagsága idővel csökkent, majd tagjai átléptek a Szociáldemokrata Pártba.

A DFK és a DSP mellett más, kisebb politikai áramlatok is megjelentek 1989 novembere után. Mindegyik csoport kb. 20-40 tagot számlált, akik azonban nem is próbálták befolyásolni a CSMKP politikáját a központi bizottság szintjén.

A szakadár csoportok második hulláma az 1993. júniusi kongresszus után jelentkezett. A kongresszus vízválasztó volt a CSMKP számára. Ez volt az utolsó olyan összejövetel, amelyen tisztán elkülönülő politikai áramlatokat lehetett megkülönböztetni. Látva a reformista frakciók és a konzervatív tagok közötti konfliktust, a CSMKP elhatározta, hogy véget vet a hivatalos pártplatformok létének.

A Demokratikus Baloldal Pártja (SDL) és a Baloldali Blokk (SLB) 1993 júniusa-júliusa folyamán jött létre, a CSMKP harmadik kongresszusa után. Az SDL örömmel fogadta a reform-kommunistákat és a DL, valamint a CSMKP akkori tagjait, megengedve a kettős tagságot. A párt balközép formációnak tekintette magát, mely a kommunisták és a szociáldemokraták között áll. A tagság kb. 3 ezer fő lehetett.

Az SLB, melynek Jaroslav Ortman volt a vezetője, a baloldal összefogását hirdette. Ám képtelen volt egy választókörzetet vagy egy helyi szervezetet létrehozni. Az 1993-as kongresszus után az első választási küzdelemben az SLB elvesztette teljes parlamenti képviseletét.

Az 1993-as kongresszus óta a CSMKP nem vezetett be programszerű vagy szervezeti változtatásokat. A döntéshozatalt újra központosították. A párttagság elöregedőben van. Kitartóan a NATO-tagság és a cseh-német megegyezés ellen szavaz.

* * *

A Szlovák Kommunista Párt (KSS) 1989 után egészen más utat járt be. 1968 előtt vagy után a szlovák párt nem volt egyáltalán rugalmas a döntéshozatalát vagy vezetését tekintve. Mégis a szlovák pártnak sikerült olyan módon átalakítania magát 1989 után, amit a cseh párt meg sem kísérelt. Először is a KSS szinte rögtön elkezdett megszabadulni a cseh testvérpárttól és a prágai cseh dominanciától a szlovák párt felett. A KSS egyik első követelése volt 1989 novembere után a jóval nagyobb autonómia és a szlovák pártszervezetnek juttatott döntéshozatali hatalom. Ezt gyorsan követte egy önálló pártkongresszus 1990-ben, majd a két párt föderációjának megszűnte 1991-ben. A KSS-ből 1991 januárjában létrejött a Demokratikus Baloldal Pártja (SDL). Ezzel párhuzamosan a párt újra bejegyeztette tagjait, és szociáldemokrata párttá alakította magát, s így tagságot nyert a Szocialista Internacionáléban.

1989 novembere előtt nem voltak nyílt reformtörekvések és különböző platformok a párton belül. A szlovák reformerek a KSS fő elméleti és programadó szervezetében, a KSS KB Marxista-Leninista Intézetében voltak megtalálhatók, ahol élvezték azt a viszonylagos szabadságot, hogy külföldre utazhattak, és nyugati folyóiratokat és könyveket olvashattak. Vezetőjük Viliam Plevza professzor volt. Az intézet reformcsapata több reform-dokumentumot dolgozott ki. Ezek átfogó változtatásokat javasoltak, s mint ilyenek, az intézet kutatói gárdája és a fiatalabb apparátcsikok körében jártak kézről-kézre. Ám egyik javaslat sem került a KB napirendjére 1989 novembere előtt. Peter Weiss és Pavol Kanisc is Plevza köréhez tartozott.

E fiatal tudósok készek voltak a hatalom átvételére (közvetlenül 1989 novembere után). Cseh kollégáiktól eltérően az idősebb szlovák pártvezetőknek volt magasan képzett, fiatal, tehetséges utánpótlásuk, ugyanakkor idősebb pártbeli elvtársaik is voltak, akik garantálták a fiatalok elfogadottságát a párt "nagyöregjei" körében. Így szerezhetett Kanisc és Weiss nyilvánosságot és népszerűséget. ők mint jól képzett párttagok bizonyultak a legmegfelelőbbnek a KSS képviseletére 1989 végén, és mint ilyeneket őket választották meg a KSS KB Végrehajtó Bizottságába 1989 decemberében, majd 1990. január 20-án megszerezték a vezetést.

1990 közepére két nem hivatalos platform jött létre a pártban: a Kommunisták Védelmi Platformja és a Szocialista Orientáció Platformja. A KSS azonban nem adott hivatalos támogatást a programadó platformoknak és politikai áramlatoknak.

Az ország föderatív jellege tükröződött a reformista frakciók 1989 utáni megszületésében. A 68-asok és a reformkommunisták köztársasági szintű szervezeteket alapítottak. Az Obrodát 1990 januárjában hozták létre Szlovákiában. Célja az 1968-70 között üldözött mintegy 50 ezer szlovák rehabilitációja és kárpótlása volt. Az Obroda 1000-1500 tagot számlált. 1991-ben azonban kripto-kommunista központként kezdték el támadni. Kárpótlási programját sem tudta keresztülvinni. Kevés pénzügyi támogatást kapott, és kevés tagja volt, ami arra késztette az Obrodát, hogy megkérje tagjait: támogassák az újonnan alakult Demokratikus Szlovákiáért Mozgalmat. Maga 1991 májusában szűnt meg létezni.

Eközben egy nagyobb, fiatal csapat megalapította a Demokratikus Szocializmus Pártját (SDS). Tagjai eleinte a Leninská Iskra (Lenini Szikra) tagjaiból kerültek ki, akik a peresztrojkát hirdették Szlovákiában. E kis szervezetet Igor Cibula és a későbbi külügyminiszter, Jozef Moravccík alapította, tagjai pedig a 68-as generációhoz tartoztak.

Az Iskra tagjai között akkori KSS-tagok is voltak, mint például Moraveík 1989 őszén kommunista biztonsági erők beavatkozása nyomán az Iskra szűkítette tevékenységi körét, majd a Társadalmi-Tudományos Párbeszéd Fórumává -"keresztelték át".

Mint a többi reformista szlovák csoportosulás, az SDS is demokratikus szabadságjogokért, egyenlő személyiségi jogokért szállt síkra, miközben "demokratikus szocializmusról és szocialista demokráciáról" beszélt. Nyíltan kapcsolatot kerestek Alexander Dubccekkel, de ő maga sosem lett a párt tagja. Az SDS-t is kripto-kommunizmussal vádolták, majd 1990 májusában felvette a Demokratikus Szocialisták Pártja nevet. Szociáldemokrata pártként lépett színre; mindössze 200-600 tagot tömörített. A párt alapítói közt volt Vladimír Mecciar és Igor Cibula, az 1989 utáni miniszterelnök, illetve a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter. 1990 szeptemberében a párt feloszlott, és egyesülve a Szociáldemokrata Párttal megalakították a Szlovák Szociáldemokratákat.

A cseh DFK megfelelője, a szlovák DFK kevésbé volt nagy reformista frakció: legfeljebb 250-300 tagja volt, és sosem kapott hivatalos frakcióstátust. Miután a KSS-ben megtörtént az új regisztráció, a DFK szétesett.

A szlovák kommunista párt így reformista tagjai számára ösztönzést adott arra, hogy maradjanak a párton belül. A reformista szlovák "teoretikusok" gyorsan konszolidálták hatalmukat, az új reformista vezetés összpontosította a reformista törekvéseket, ezáltal megakadályozta, hogy a konzervatív erők reformista célpontokat támadjanak.

Az új KSS-vezetés ezután két választás elé állította a tagságot: vagy egyetértenek a párt megváltozott arculatával, vagy kilépnek a pártból. A nagy többség az utóbbit választotta, s így a párt tagsága 250 ezerről 40 ezerre csökkent néhány hónap alatt.

* * *

1989-ben mind a cseh, mind a szlovák kommunista pártban megjelentek a reformerek, akik megpróbálták átformálni pártjuk szervezetét és ideológiáját. A platformok létrehozása idő- és energiaigényes vállakozás volt, ami végül szétoszlatta a reformérdekeket, amennyiben nem vehettek részt a párton belüli döntéshozatalban. A cseh pártban a vezetés lehetővé tette a platformok megalakítását, de csak azért, hogy azután a konzervatív párttagság célpontjává váljanak anélkül, hogy bármiféle szervezeti eszközzel látta volna el őket, hogy fennmaradásukat biztosíthassák.

A rosszul értelmezett szlovák reformercsoportok a kezdeti káosz idején könnyen bekerülhettek a vezetésbe, miközben a valóban reformercsoportok szembekerültek az ortodox cseh párttagsággal, ahogy '89 után a pártok kezdtek újra konszolidálódni. Még ha a reformerek meg is tudtak győzni néhány pártvezetőt a változások szükségességéről, konzervatív ellenlábasaik könnyen hivatkozhattak a párttagságra, és elvetettek minden változtatási javaslatot.

Végül a CSMKP minden ösztönzést megadott reformerjei számára, hogy lépjenek ki, s így kovácsolja össze a párt ortodox tagságát. Miközben a cseh kommunista pártszervezet támogatta a reformfrakciók létrejöttét, a szlovák kommunista párt 89 utáni vezetői a szervezeti, ideológiai és programszerű reform ösztönzésén fáradoztak.

Kincses Ágnes

Vissza