Kisebbségkutatás                                                                                                                   8. évf. 1999. 2.szám

A kárpátaljai magyar nyelv

Csernicskó István: A magyar nyelv Ukrajnában (Kárpátalján). Budapest, 1998. Osiris Kiadó és MTA Kisebbségkutató Műhely. 308 p.

A 6. Élőnyelvi Konferencián 1993-ban Budapesten létrejött egy munkaközösség, amely a Kárpát-medencében kisebbségben élő magyarok nyelvhasználatának vizsgálatát tűzte ki célul.

1996-ban részletes szociolingvisztikai terepkutatást végeztek Ausztriában, Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában, Jugoszláviában, Szlovéniában és - kontrollként - Magyarországon. Horvátországban a délszláv háború miatt nem tudtak dolgozni. Az empirikus kutatást egy történeti szociolingvisztikai elemzés egészíti ki, melynek szempontrendszeréhez az európai nyelvi kontaktusokat leíró enciklopédia szempontjait vették alapul. (Hans Goebl et al., eds.: Contact Linguistics. vol. 2. Berlin - New York, 1997. Mouton de Gruyter.) Így az elemzések jól illeszkednek a legújabb európai szakirodalomhoz, ugyanakkor sokkal részletesebbek a Contact Linguistics-beli magyar vonatkozású tanulmányoknál.

A kutatási eredményeket A magyar nyelv a Kárpát-medencében a 20. század végén című sorozatba szerkesztette Kontra Miklós. Ennek első darabja Csernicskó Istvánnak, a beregszászi Magyar Tanárképző Főiskola tanárának a kárpátaljai magyarság nyelvi helyzetét vizsgáló könyve.

Az elemzés részletesen szól mindazokról az ún. nyelven kívüli tényezőkről, amelyek befolyásolják a Kárpátalján élő magyarság és így a magyar nyelv jövőjét. A földrajzi és népesedési viszonyok alakulása a magyar nyelv szempontjából kedvezőtlen: a magyarság aránya a századforduló óta fokozatosan csökken. A tíz városi rangú településen (Ungvár, Munkács, Huszt, Beregszász, Nagyszőlős, Szolyva, Rahó, Técső, Ilosva, Csap) a századfordulón és a századelőn a magyar lakosság aránya volt a legnagyobb. Ez mára visszaesett, csupán egyetlen magyar többségű város maradt, s ez Beregszász. Százalékban kifejezve a magyar lakosság aránya Kárpátalja ma városi rangú településein 12,6 %-ra csökkent, szemben az 1910-es 67,3 %-kal.

Kárpátalja lakossága mindig migrációs mozgásban volt. A két világháború közötti államfordulatok idején, Kárpátalja Csehszlovákiához csatolásakor csehek és szlovákok érkeztek a területre, majd a Magyarországhoz való visszacsatoláskor fordítva zajlott le ugyanez. A következő kivándorlási hullám a második világháború után érte el Kárpátalját, iránya azonban keleti volt. A megélhetési kényszer miatti "önkéntes migráció" mellett folyt a tudatosan megtervezett lakosságcsere is. 1989 óta a Kárpátokon túli területekről sokan vállalnak idénymunkát Magyarországon. Ma már Kárpátalja migrációs vesztesége meghaladja a betelepülők és a természetes szaporulat együttes számát. Az összefüggő magyar településterület a magyarok nagyarányú kivándorlása miatt felbomlóban van.

Nyelvjárási szempontból, magyar lakosságon belül három releváns csoport különíthető el. Nagydobrony és Beregrákos nyelvjárását a palóc jellegű illabiális a-zás miatt a palóc nyelvjáráshoz hasonlónak tartják, de sem településtörténetileg, sem nyelvészetileg, sem antropológiailag nem igazolt ez az állítás. Visk nyelvjárását a mezőségi nyelvjárástípusba tartozónak tekintik. Vegyes lakosságú település volt már a múlt században is. Magyar lakossága erdélyi eredetűnek vallja magát, ezzel magyarázzák a környékbeliektől eltérő kiejtésüket és kultúrájukat.

A további fejezetek foglalkoznak Kárpátalja politikai körülményeinek változásával, a gazdasági helyzettel, az egyházi élettel, a kulturális élet egyes jelenségeivel, az oktatással: mindezeknek persze a nyelvhasználatra, a magyar nyelv fejlődésére, alakulására vonatkozó hatásaival. Szól a szerző az anyaországgal fenntartott kapcsolatról is és a közösség azonosságtudatáról, mely egyszerre tartalmaz pozitív és negatív elemeket. Pozitívan lehet értékelni, hogy politikai akadályok immár nem korlátozzák a kárpátaljai magyarságot abban, hogy nyíltan vállalják magyarságukat, ápolják és fejlesszék anyaországi kapcsolataikat. A gazdasági helyzet azonban arra kényszeríti többségüket, hogy ezek a kapcsolatok elsősorban "feketegazdaságiak" legyenek.

A társadalmi tényezők számbavétele után a könyv nagyobbik része a magyar nyelv helyzetével foglalkozik, nevezetesen a vizsgált területen beszélt nyelvek státusával, a közéletben, a magánéletben játszott szerepéről, az ottani beszélők nyelvismeretéről, a nyelvoktatásról, a nyelvi konfliktusokról, a kárpátaljai magyar közösség körében föllelhető kétnyelvűségtípusokról. A kétnyelvűség számos definíciója közül Csernicskó István azt a meglehetősen tág funkcionális meghatározást választja, mely szerint egyéni szinten kétnyelvű az, aki mindennapi beszédtevékenysége során anyanyelve mellett még legalább egy nyelvet használ. Egy közösséget akkor tekint kétnyelvűnek, ha a közösséget alkotók többsége két vagy több nyelvet használ. Ilyen értelemben a közösség azon tagjai is kétnyelvűnek tekinthetők, akik csak gyengén beszélik az első vagy a második nyelvet, különbség csak a tekintetben van közöttük, hogy a kétnyelvűségi kontinuum melyik végpontjához állnak közelebb.

A kárpátaljai magyarság kétnyelvűségének meghatározásakor eddig nemigen vették figyelembe, hogy a kétnyelvűségnek számos típusa van, és nem létezik általában vett kétnyelvűség, csak konkrét kétnyelvűségi szituációk léteznek. Az itteni kétnyelvűség leglényegesebb vonása, hogy a közösség első nyelve (a magyar) jogilag alárendelt helyzetben van az államnyelvhez, az ukránhoz képest. Másik lényeges vonása, hogy őshonos, nem pedig emigráns kétnyelvűségről van szó. A kettőnek ugyanis mások a jellemzői. Az, hogy kisebbségi kétnyelvűségi helyzet jellemzi a kárpátaljai magyarság bilingvizmusát, meghatározza az érintkező nyelvek egymásra hatásának mértékét és irányát. Kárpátalján az orosz és az ukrán nyelv sokkal jelentősebb hatást gyakorol a magyar nyelvre, mint a magyar rájuk. A magyarság többsége domináns kétnyelvű, mégpedig magyar domináns. Erős a magyar nyelv továbbadásának igénye, az anyanyelv presztízse magas, ezért nem fenyegeti a többségi nyelv elsajátítása a magyar nyelv jövőjét.

A kárpátaljai magyar nyelvváltozatok részletes vizsgálata arra a következtetésre vezeti a szerzőt, hogy nem fejlődik annyira másként a kárpátaljai magyar nyelv a magyarországi magyartól, hogy az számottevő megértési nehézségekkel járna.

A vizsgált közösségben három nyelv használatos: a magyar, az ukrán és az orosz. A két vagy többnyelvű közösségekre általában az jellemző, hogy mindkét nyelvükön kevesebb nyelvváltozatot használnak, mint az egynyelvűek, és minden bizonnyal a stílusváltozatokról is hasonló mondható el. Az első nyelven, a magyaron belül a kevesebb használt nyelvváltozat oka, hogy a nyelvhasználati színterek egy részét a másodnyelv uralja. A megkérdezettek 95%-a a családi érintkezés során szüleivel, nagyszüleivel és gyermekeivel magyarul beszél. A barátokkal, szomszédokkal már jelentős mértékben (40 és 50% között) használják az oroszt és az ukránt. Magánlevél írására 96%-ban a magyart használják.Újságot, folyóiratot szintén magyarul olvas a minta 94%-a, de kb. az egyharmada orosz és ukrán lapokat is olvas (34-34%). A szépirodalmi olvasmányok nyelve elsősorban magyar (85%), de a minta egynegyede (24%) oroszul, 16%-a pedig ukránul is olvas verset és regényt. A kárpátaljai magyarok az ún. gondolati vagy belső nyelvhasználati színtereken (imádkozás, gondolkodás, számolás, állatokhoz való beszéd, káromkodás) szinte kizárólag a magyart használják. Kivétel a káromkodás, ahol a megkérdezettek 35%-a oroszul és 24%-a ukránul is káromkodik.

A közéleti színterek közül az egyházi nyelvhasználatnak meghatározó szerepe van. A megkérdezettek 88%-a magyarul olvassa a Bibliát, a magyar nyelvet használja a templomban. Az adatközlők fele a városban is a magyar nyelvű szertartásokat látogatja. A kulturális egyesületekben a minta falusi részének 49%-a a magyart használja, éttermekben, vendéglőben ugyanez az arány. A városi lakosság körében a három nyelv használati aránya csaknem egyenlően oszlik meg. A munkahelyen a minta 65%-a gyakran használja a magyar nyelvet, és 46% a szakirodalmat magyar nyelven olvasók aránya. A hivatali ügyintézés nyelve 58%-ban orosz, illetve ukrán, de 12% az, aki magyarul intézi a hivatalos ügyeit is.

Az egyes nyelvhasználati színterek elkülönülése természetesen nem kizárólagos, csupán általánosságban tükrözi a közösség nyelvhasználati szokásait. Az egyes alcsoportok vonatkozásában a minták tovább finomíthatók.

A többségi, illetve a kisebbségi nyelv intézményes oktatása számos problémát vet fel. A Szovjetunió fennállásának idején az Ukrán SZSZK lakosai közül csak azok számára volt kötelező az ukrán nyelv tanulása, akik ukrán tannyelvű iskolába jártak. Vagyis az ukrajnai átlagot tekintve a tanulók 55%-a számára nem volt kötelező ukránul tanulni 1989/90-ben, de Kárpátalján ez az arány csupán 19 % volt. Az 1989-es ukrajnai nyelvtörvény megjelenése után bevezették az ukrán nyelv oktatását valamennyi, így a kárpátaljai magyar tannyelvű iskolákban is. Három alternatív programot dolgoztak ki a magyar és a román tannyelvű iskolák számára. A gyakorlatban azonban rendkívül nehezen valósítható meg a tervek bármelyike, mert alapvető feltételek hiányoznak az ukrán nyelv tanításához. Nincsenek a magyar iskolák számára készített ukrán nyelvű tankönyvek, szótárak, szakképzett tanárok, végleges tantervek, kidolgozatlan az ukránnyelv-tanítás módszertana, és mind ez ideig fel sem merült az a kérdés, hogy miképp viszonyuljanak a magyar iskolák számára készülő tantervek és tankönyvek a helyi kárpátaljai ukrán nyelvjárásokhoz, avagy a ruszin nyelvhez. A probléma azért is valós, mert a kárpátaljai magyar gyerekek többsége nem az ukrán standardot, hanem annak helyi változatát beszéli.

Az államnyelv oktatásának jelenlegi körülményei az ún. szegregációs oktatási modellre emlékeztetnek, melynek lényege, hogy az oktatás a kisebbség nyelvén folyik, és nem vagy csak nagyon alacsony hatásfokon oktatják a többségi nyelvet, ami a kisebbség szegregálásához, esélyegyenlőségének csökkenéséhez vezet. Miközben az állam nem teremtette meg a feltételeket az államnyelv elsajátításához, a kisebbségi tanulók számára olyan iskolatípus koncepcióját vázolta fel, amelyben az anyanyelvi oktatást az elemi iskolák szintjére szorítaná vissza (ld. magyar nyelvű érettségi és felvételi körüli viták). Úgy tűnik, a többségi csoport hatalmi helyzetének megszilárdítására a lingvicizmus jelenik meg eszközként.

A magyar nyelv standard változatainak léte, illetve a magyar nyelv többközpontúsága körüli vita még zajlik, ám a határon túli magyar standard elemek kodifikációja folyamatban van. Az átdolgozás alatt álló Magyar Értelmező Kéziszótár új kiadása tartalmaz majd egy-egy szójegyzéket a határon túli standard magyar nyelvváltozatokról. A kárpátaljai szójegyzéket Csernicskó István állította össze.

Cholnoky Olga

Vissza