Kisebbségkutatás Szemle                                                                                                 8. évf. 1999. 1.szám

NEMZETI TUDAT .NEMZETI ÉS ETNIKAI FOLYAMATOK

Filozófia és pluralizmus, egyenlőség és különbözőségek

Philosophy and Pluralism. Ed. David Archard. London, 1996. Cambridge University Press. 212 p.
(Royal Institute of Philosophy Supplement, 40.)

John Rawls szelleme lebeg a David Archard szerkesztette 1996-os, a Cambridge University Press által kiadott Philosophy and Pluralism című tanulmánygyűjtemény fölött. Annak a John Rawlsnak, akinek 1972-es A Theory of Justice című alapművéből Az igazságosság elmélete címmel éppen mostanában olvashattunk részletet a Huoranszki Ferenc által szerkesztett modern politikai filozófiai antológiában, melyet az Osiris Láthatatlan Kollégium adott ki. A hetvenes években megkezdett vita tehát nem zárult le. A Belfastban 1995 áprilisában lezajlott konferencia tizennégy résztvevőjének tanulmányaiból - ahogy a bevezetőt író David Archard is hangsúlyozza - azonban az derül ki, hogy egyrészt a filozófusnak szerénynek kell lennie, belátva, hogy nincs egyetlenegy igazság, s így nem lehet a filozófusok célja, hogy egyetlenegy, közmegegyezésen alapuló választ keressenek, ám akiknek a monizmus ellenére van, nem eshetnek a relativizmus hibájába sem. "Az, hogy nincs egyetlen olyan pontos válasz, amiben meg lehetne egyezni, nem jelenti azt, hogy minden tetszőleges válasz igaz." Az egyik tanulmány szerzője, David Evans arra hívja fel a figyelmet, hogy maga Arisztotelész sem egyszerűen pluralista, ahogy azt általában tartja a filozófiai közvélemény, hanem "inkább olyan realista, aki felismeri, hogy a kulturális tartalmak közti differenciák az objektív érték lényegi alkotóelemei. Így Arisztotelész alternatívát kínál Platón normatív monizmusa ellenében anélkül, hogy átcsúszna a relativizmusba."

Terry O'Keeffe, maga is az Ulsteri Egyetem professzora, a helyszínen a legkényesebb kérdésről, a vallás és pluralizmus viszonyáról ír. A fő probléma ebben a kérdéskörben az, hogy ha bármely vallás kijelenti, hogy az egyetlen igazság birtokában van, azonnal szembekerül más vallásokkal, amelyek ugyanilyen jogot formálhatnak az egyetlen igazság birtoklására. E jog feladása a tolerancia jegyében azonban az adott egyház vallási igazságának feladásával járna. E paradoxon megoldására O'Keefee Toynbee 1953-as Christianity among the Religions of the World (A kereszténység helye a világ vallásai közt) c. művéből a következőket idézi: " Azt hiszem, lehetséges számunkra, hogy fenntartva saját meggyőződésünk igazságát és helyességét, elismerjük, hogy bizonyos mértékig minden főbb (higher) vallás az igaznak és helyesnek revelációja. Azok is Istentől származnak, és Isten igazságának valamely elemét tartalmazzák."

Rawls emléke mellett Isaiah Berlin írásainak tanulságai állnak a belfasti Queen's University professzora, Christopher McKnight Pluralizmus, realizmus és igazság című tanulmányának hátterében. A következőket idézi Berlin eszmetörténeti esszéiből: "A pluralizmus nem relativizmus. Egyes kultúrák képviselői képzelőerő és belátás segítségével képesek megérteni más kultúrák vagy társadalmak értékeit, eszményeit és életmódjait, bármilyen távol legyenek is azok tőlük a térben vagy az időben. Lehet, hogy elfogadhatatlanok számukra ezek az értékek, de ha eléggé nyílt elmével közelednek feléjük, megértik, hogy az azokkal az értékekkel élők is lehetnek teljes emberek, akikkel lehet kommunikálni..." Berlin írásait tovább elemezve McKnight a következő tételeket fekteti le: "1. Létezik a kölcsönösen csorbíthatatlan értékek pluralizmusa; 2. ezek az értékek objektívak, és nem pusztán az ízléstől függenek; 3. ezek az értékek igazak és 4. konfliktusba kerülhetnek, összeütközhetnek, valamint ellentmondhatnak egymásnak; 5.az értékekkel kapcsolatos relativizmus: hamis. Cikkét, mintha a bevezetőben említett filozófiai szerénységgel kötelezően együtt járna a filozófus keserűsége és pesszimizmusa is, így fejezi be: "A különböző értékek, életmódok és kötelezettségek a gyakorlatban majdnem bizonyosan összeütközésbe kerülnek egymással. Az életmódokat azonban élni kell, az értékeket meg kell valósítani, és eleget kell tenni a kötelezettségeknek, mégha azok különböző társadalmakhoz kötődnek is, vagy ha különböző emberekhez ugyanabban a társadalomban, sőt ha esetleg egyetlen individuumban keletkezik a konfliktus. Ezek azonban gyakorlati konfliktusok és diszharmóniák, és mint ilyenek, nem igazság-függőek (truth-involving). A pluralizmus akkor van elemében, amikor erkölcsi vitát vetítünk gyakorlati kérdésekre, azonban ebben a pillanatban a realizmus), a gyakorlatiasság rögtön elfogadhatatlanná válik. A pluralizmus és a gyakorlatiasság kellemetlen hálótársak."

John Skorupski, a St. Andrews University erkölcs-filozófia professzora Érték-pluralizmus című tanulmányában az eldönthetetlen konfliktusok esetét vizsgálja, azokat az erkölcsi helyzeteket, amikor a cselekvő csak rosszul dönthet. Példaként egy olyan, számunkra is ismerős dilemmát hoz, hogy egy kisebbségben élő milyen nyelvű iskolába adja a gyerekeit. Másik példája az a konfliktus, hogy a túszok biztonságát is kockáztatva mennyire szabad ellenállni a túsz-szedők követeléseinek. A személyes életünkben is könnyen felbukkanó, megoldhatatlan erkölcsi dilemmák taglalásával ez a szerző is arra figyelmeztet: nehéz kimondani, hogy lenne egyetlen, megfellebbezhetetlen erkölcsi igazság. Legyünk tehát szerények és óvatosak ítéleteinkben.

A kisebbségi kérdések iránt érdeklődő olvasó a tanulmánygyűjteménynek talán azt a két cikkét olvassa legkíváncsibb szemmel, melyeket az indiai Bhikhu Parekh, illetve a muszlim Tariq Modood jegyez. Bhikhu Parekh, a Hull-i Egyetem politikai-elméleti tanszékének munkatársa igen alapos filozófiatörténeti áttekintésében azt igyekszik kimutatni, hogy az európai filozófia úgy, ahogy van, ellenzi a pluralizmust. Sorra kritizálva az európai filozófusokat, majd a keresztény vallást túlságos egyoldalúsága miatt, így fejezi be cikkét: " Jobb esélyünk volna egy általános moralitáshoz eljutni, ami közös szabályzó elvekre és a célok és eszmények pluralitására épül, ha nem az emberi természet absztrakt, a különbségekre vak, és bár látszólag értékekkel megrakott, de valójában üres mivoltából indulnánk ki, hanem a kultúráknak abból a kritikus dialógusából, amely nyíltan elismert különbségeik tudomásulvételével zajlik."

Tariq Modood, a londoni Politikai Tudományok Intézetének főmunkatársa <Faj> Nagy-Britanniában, a "különbözőség politikája" címmel ugyanazzal a szerénységre intő óvatossággal kezdi cikkét, amit David Archard bevezetőjében olvashattunk. Ahogy a törvénycikk a bíróság értelmezésében kapja meg konkrét értelmét, az általános elméleti tanulságokat is a konkrét helyzet fényében kell mérlegre tennünk. Nagy-Britannia a 70-es évektől faji szempontból nem "pluralizálódott", hanem dualizálódott. A "Sátáni versek" íróját, Salaman Rushdit idézi, aki szerint "Nagy-Britannia ma két teljesen különböző világból áll, s az ember a bőre színe szerint születik a kettő közül valamelyikbe". Ám már azóta is tovább bonyolódott és polarizálódott a helyzet. Nem egyszerűen "fehér" és "színesbőrű" kettősség van, mert ahogy Modood magyarázza, három kulcs-mutató a: munkanélküliség, munkahelyi hierarchiák és iskolai végzettség szerint van ugyan egyfajta dualizmus, ám ez már nem azonos a bőrszín szerinti kétféleséggel. A bangladesiek, a pakisztániak és a karibiek - helyzetük valamelyes javulása ellenére - megmaradtak az egy-két évtizeddel korábbi hátrányos helyzetükben. A kínaiak, az Afrikából áttelepült ázsiaiak és az indiaiak olyan társadalmi-gazdasági profilhoz jutottak, amely hasonló vagy jobb, mint a fehér populációé. Az igazi megkülönböztetés abban mutatkozik, hogy a színesek gyakran iskolai képzettségi szintjük alatt kénytelenek munkát vállalni. A szín szerinti megkülönböztetés helyébe kulturális elvárások léptek. Az utóbbi évtizedekben a brit fehérek könnyebben és szívesebben közlekednek a nem-fehér bőrűekkel, de erősödnek elvárásaik a kulturális asszimilációt illetően. Megfigyelhető az is, hogy a színesbőrűek közül bizonyos csoportokkal szemben más--más viselkedési minták alakulnak ki. Például fehér fiúk az ázsiaiakkal szemben fenntartásokkal élnek, de csodálják az afro-karibi szubkultúrát és annak képviselőit határozott férfiasságuk miatt.

Egy nem régi felmérés szerint a legtöbb ellenérzés az ázsiaiak, s közülük is a muszlimok ellenében mutatkozik. A faji előítéletek kulturális előítéletekkel párosulnak. A válasz és a megoldás Modood szerint a multikulturalizmus, amire van is hajlam a brit társadalomban. Ezzel együtt jár azonban a kulturális pluralizmusnak nemcsak elfogadása, hanem "láthatóbbá tétele" is. A normatív ideál - ahogy szerzőnk reményeit nevezi - az lenne, ha nem "ünnepelnék" ugyan a különbözőségeket, mint egyes lelkes aktivisták teszik, de ha olyan politikát lehetne megvalósítani, amelyik elkötelezné magát az egy határon belül élő kultúrák megőrzésére.

Kényes kérdés marad ezek után is a vallások toleranciája. Szerzőnk egy olyan differenciált megközelítést vázol, amelyben a kulturális és a vallási identitást kissé különböző módon kezelnék: a kulturális identitást támogatólag, a vallási identitást semlegesen. Ezzel azonban szinte visszakerülünk - teszi hozzá a gyűjtemény szemlézője - a John Skorupski által bemutatott feloldhatatlan konfliktushelyzetekhez: hogyan legyek arab, ha nem lehetek muzulmán?

A hasonló dilemmák miatt fontos, hogy szerény, óvatos és körültekintő módon közelítsük a gyakorlati kérdések erkölcs-filozófiai vagy akár logikai kérdéseit - ahogyan szerzőink tették.

Tokai András

vissza