Kisebbségkutatás                                                                                                                   8. évf. 1999. 1.szám

Soós Kálmán

Adalékok a magyar-magyar viszony alakulásához a kárpátaljai kisebbségi sajtó tükrében (1985-1992)*

Contributions to the development of the Hungarian-Hungarian relations as reflected in the minority press of Subcarpathia

The peace treaties after World War I distributed the Hungarians of the Carpathian Basin in six countries as compared to the thousand-year-old Hungarian state. (By now, with the disintegration of Yugoslavia Hungarians live in eight countries.) In the past almost eighty years remarkable differences of lifestyle and mentality have developed between the Hungarians of the mother country and the minority Hungarians of the successor states. Kálmán Soós, a historian from Beregszász/Berehovo analyses the current relations between the Hungarians of the mother country and those of Subcarpathia (Ukraine). His summary is as follows: ...." different opinions clearly coincide in the fact that there are hidden landmines in the road connecting the Hungarians of the two countries. Some bitter and harsh statements also show that the nature of the relationship with the mother country more and more defines the general condition of the Hungarians in Subcarpathia.

A gorbacsovi enyhülés és a reformok jelentkezése nyomán az internacionalizmus és a népek testvéri szövetségének ideológiája által évtizedekig elfojtott nemzetiségi problémák azonnal a felszínre törtek: széttöredezett a sokáig monolitikusnak láttatott egység, nemzeti államok és autonómiák létrehozása került előtérbe, csökkent, majd megszűnt a Kreml közvetlen beavatkozása Kelet-Európa politikai formálásába.

A moszkvai sorsdöntő változások esetünkben egyrészt felerősítették a kárpátaljai magyarság korábban elfojtott különböző irányú törekvéseit, másrészt nagyobb cselekvési szabadságot biztosítottak az anyaországnak, a magyar külpolitika nemzetivé formálásának. E kettős folyamat korai jeleként értékelhető, hogy megtörve a mozdulatlanság és az elhallgatás jegét a moszkvai magyar nagykövet, Szűrös Mátyás 1981-ben elsőnek látogatott el Kárpátaljára és keresett fel magyarlakta bereg-ugocsai, községeket, kolhozokat, iskolákat. Négy év múlva pedig Magyarország a Szovjetunióval egyezményt írt alá a határátlépés egyszerűsítéséről, majd a kishatárforgalmat megkönnyítendő négy új határátkelőhelyet nyitottak meg az egyetlen záhony-csapi átkelő tehermentesítésére. Időközben megjelennek a magyar helységnévtáblák; Ungváron az egykori újraegyesülés téren Petőfi-, a "legmagyarabb városban", Beregszászon pedig Illyés-szobrot avatnak.

Az előbbi rendezvényen a magyar köztársasági elnök, az utóbbin a parlament elnöke is jelen volt, sőt beszédet is mondtak. Újra turul-madaras emlékoszlop felállítására került sor a tiszaújlaki híd mellett, a járásokban magyar közművelődési egyesületek alakulhattak, s amire gondolni se lehetett azelőtt, megalakult a régió agyarságának politikai szervezete, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, melynek középszintű és községi sejtjei kezdeményezték a magyar autonóm körzet létrehozását.

* Részlet egy megjelenés előtt álló hosszabb tanulmányból

Az átmenet éveiben szinte alig múlik el nap, hét, hónap, politikai szenzáció nélkül. "Mi, kárpátaljai magyarok mind a két kezünket felemeljük, amikor szavazni kell a gorbacsovi politika mellett. Most mi is nyíltan kimondhatjuk, hogy mi az, amire szükségünk van, mi az, amit nekünk kell megvalósítanunk, és mi az, ami még ma is fáj nekünk" - összegzi a meginduló demokratizálódási folyamat lényegét 1989-ben Balla László1. S ha a II. világháború utáni évtizedekben gyakorlatilag 1985-ig a nemzetiségek egyik, ún. híd-szerepéről szólva a kárpátaljai magyarság esetében inkább csak felégetett hidakra emlékezhettünk, most a moszkvai politikai változások következtében a hidak szép lassan elkezdtek épülgetni. Kárpátalja ugyanis "immár nem terra icognia! ...Négy évtizedes kényszerű hallgatás...után, miközben mint egy titkos ügynöknek, oly gyakran változtatgatták nevét a honi és helyi sajtóban...napjainkban egymás sarkát tapossák (a szó szoros értelmében is) az oldalátogató újságírók, hivatalnokok, érdeklődők, turisták...Magyarország felfedezte Kárpátalját"2. Mások egyenesen úgy látják, a korábbi "nemlét" korszak után szűkebb hazánk, s az itt élő magyarság újrafelfedezése az anyaország által "vitathatatlanul egyike a nyolcvanas-kilencvenes évek meghatározó történéseinek", melynek "jelentősége annál nagyobb, mivel nem a feledést előidéző kommunista rendszer döntésének eredményeként következett be, hanem az egész Közép-kelet Európát újraformáló folyamatok produktumaként"3 .

Az elmúlt több mint 40 esztendő azonban nem múlt el nyomtalanul a határ egyik

oldalán sem. A világ megváltozott erőviszonyai által kirajzolt konstelláción belül az új viszony- és értékrendszerek, a társadalmat meghatározó mechanizmusok gyökeres átalakulása és a sok tekintetben deformálódott társadalmi tudat élet konfliktusba keverednek egymással, s ráadásul ugyanakkor jelentkeznek a demokratizálódás fáziskülönbségei.

Magyarország ugyanis már évekkel korábban szabadabb körülmények között fejlődött, majd indult el a gyökeres rendszerváltás nyugati mintája felé, míg Kárpátalja sok tekintetben eltávolodik tőle. A terület a hatalmas unión belül történeti és földrajzi szempontból kedvezőbb helyzetben van, rendelkezik olyan hagyományokkal, amelyek visszazökkenthetik a magyar nemzeti fejlődés természetes menetébe, hiszen itt a kommunizmus, ha periférikus is, de egy európai fejlődési vonalat tört meg. Kárpátalja azonban nem önálló ország, hanem egy nálánál fejletlenebb birodalom államfordulatokkal etnikailag kevertebbé és sokszínűvé tett, stratégiailag fontos, túlnépesedett nyugati tartománya. Következésképpen, amikor a korábban egyeduralkodó ideológia teljes felszámolására tett első kísérletek kezdenek kifulladni, a kétkedő szakértők számára is egyértelműen kiderül: a kommunizmus előtt demokratikus hagyományokkal nem rendelkező országok az új relációban sem tudnak demokratikusan berendezkedni. A demokratikus hagyományok hiánya és a hézagmentes totalitarizmus, párosulva az örökölt gazdasági csőddel, a 90-es évek elején immár a fiatal és önálló Ukrajnában kétségtelenné teszik, hogy itt "nincs és még sokáig nem is lesz nyugati mintájú demokrácia...hiszen maga az állam is fennmaradásáért küzd"4 A politikai kultúra állapotát jellemzi, hogy a nép egy éven belül adta szavazatát elsöprő többséggel először a Gorbacsov-féle szavazáson a Szovjetunió fenntartására, majd a moszkvai puccs Ukrajna elszakadására, ugyanakkor voksolt a "magyar autonóm körzet" státusz helyett a "speciális önrendelkezés terület" (semmire nem kötelező) jogállására.

Mindez, a múltból és jelenből táplálkozó súlyos konfliktusok, a magyar-magyar kapcsolatoknak sokszínű, ugyanakkor több szempontból ellentmondásos változatát produkálta, amely egy korai, 1993-ban közölt sommás értékelés szerint "a régió egészének viszonyaira jellemzően valahol félúton tévelyeg a nemzeti múlt felidézése és a jövőként definiált nyugati típusú demokrácia megvalósításának ígérete között"5. A mesterségesen előidézett amnézia oldódásának kezdetén, a magyar-magyar ismerkedés elején a két fél viszonya a korábbi tabuk oldásaként egyelőre szinte minden területen pozitív képet mutat. A Szovjetunió látványos összeomlása, a határok átjárhatóságának növelése, a kapcsolattartás lehetősége eufórikus hangulatot teremtett. A határ mindkét oldalán érzelmi töltetű, elvont ideáltípusok keletkeztek. Egyik frappáns megfogalmazás szerint ekkor még "a magyarországiak a kisebbségieket jóravaló, egyszerű magyar emberként képzelték el, akik nemzeti viseletben főállásban küzdenek a rájuk nehezedő zsarnoki elnyomás ellen. A kisebbségiek pedig egy polgárosult állam civilizált lakosainak tekintették a magyarországi magyarokat, akik a nap huszonnégy órájában Európa felé menetelnek" 6 . Ebben az időben éli

reneszánszát a később bírált felfogás is, miszerint a szomszédos országok magyar kisebbségei "a magyarországi politikai elit szent tehenei; kritikai elemzés tárgyát nem képezhetik életük bizonyos vonatkozásai"7, illetve történelmi tartalommal megtöltve ugyan, de egy sor rituális elemet is tartalmazó félmondatok ismétlődnek: "akiket a határok hagytak el", "biztosak lehetünk Magyarország támogatásában", "a magyar kisebbségekkel való törődés össznemzeti ügy", "15 millió magyar szellemi egysége", "mesterséges akadályokkal nem lehet elválasztani azt, ami mindig is összetartozott", "őshonos helyi magyarság" stb.

A kezdeti lelkesedés, a politikai kötelékek lazulása közben a 90-es évek elejére azonban gyakorlatilag mindenki szerzett közvetlen tapasztalatokat a másik félről, szorosabbra fonódott a kárpátaljai magyar kisebbség és az anyaország kapcsolata. Egymás megismerésének leggyakoribb helyszínei - a bolhapiacok, turistautak, szakmai továbbképzések, konferenciák, határátkelőhelyek, vendégmunkásokat alkalmazó vállalatok stb. - nem igazán alkalmasak a szétszórtság és a hányattatás időszakában fogant érzelmek táplálására. A gyakori találkozók módosítják a kezdeti egyszínű képet s benne az említett ellentmondások kezdenek eluralkodni. Ezt jelzi a témánkat is érintő, Sub Carpathico Non Est Vita címmel 1990 nyarán- őszén a Hatodik Síp által útjára indított körkérdések válaszaiból összeállt felmérés eredménye is 8. A kárpátaljai közélet több mint 30 prominens képviselője közül több mint 15 magyar kedvezően ítélte meg az anyaországi demokratikus változásokat, amelyek egyrészt elősegíthetik az Ukrajnában elindult erjedési folyamatok felgyorsulását, másrészt azok jóval nagyobb lehetőségeket biztosítanak a külföldön élő magyarság megsegítésére. Úgy látják, "a jelenlegi magyar vezetés hangsúlyozottan felelősséget vállal a kisebbségben élő magyarokért, s ezt minden nemzetközi fórumon kinyilatkoztatja, így a határon túli magyarság helyzete politikailag is nagyobb súllyal esik latba"9. Egyesek még a nem jelentéktelen áttelepedési hullámot sem tekintik egyértelműen negatív jelenségnek, "mert bár gyengít bennünket, viszont (az átköltözöttek révén) szorosabbra fonja kapcsolatainkat az anyaországgal, vastagítja a köldökzsinórt"10. Azonban az egyértelműen optimista nyilatkozatok mellett már megfogalmazódik a kétely is: "a magyarországi pártharcok nem teszik lehetővé az összefogást a határon túl élők támogatásában, vagyis sok bába között elvész a gyerek"; "mióta Magyarországon rendszerváltás van, azóta nem kapunk újságokat, könyveket"; "nehezebbé vált az anyaországba való utazás"; "aki nem az anyaországban él, az mindenképpen hátrányban van"; "ha Magyarországon javul a helyzet, ez csak még nagyobb vonzerőt jelent a potenciális emigránsok számára"11.

Az anyaország és a kárpátaljai magyarság viszonyáról nemcsak kedvező véleményeket rögzít a Beregről elszármazottak által alapított Beregi Baráti Társaság és e tájegység itthon alkotó értelmiségi stábja közreműködésével 1991-ben készült kötet. Szerzője által többszörösen szokatlan vállalkozásnak minősített vizsgálódás 12 megszólaltatja az utca emberét is, akit ekkor többek között az foglalkoztat, hogy "miért kellett a magyaroknak a vonatjegyek árát úgy megemelni, ahogy megemelték" lehetetlen helyzetbe hozva ezzel a kiutazókat 13. Sérelmes döntésként élik meg azt is, hogy míg a kommunista rendszer idején "szép számmal rendelték és olvasták a magyar sajtó termékeit", most a demokratikus folyamat idején "ettől megfosztva érzik magukat", tudniillik "csak dollárért juthatnak hozzá" 14. A magyarországi sajtótermékek előfizetésének lehetetlensége 1990/91 fordulójától valóban élénken foglalkoztatta a közvéleményt, a probléma felkerült a kárpátaljai magyar nyelvű lapok címoldalára is. A KMKSZ akkori elnöke egyenesen az anyaországtól való elszakadást látja benne15., a helyi újságírók szerint pedig a "sajtó lehet, hogy Magyarországon üzlet, de Kárpátalján s a többi elszakított vidéken létszükséglet"16. Vannak, akik államközi szerződést sürgetnek 17 az ügy megoldása érdekében.

A beregi társadalom vizsgálata során arra is fény derül, hogy a megkérdezetteknek van véleményük a magyarországi politikai közéletről is. Innen úgy látják, hogy a magyar parlament úgy dolgozik, mint az ukrán: "vitatkoznak, vitatkoznak s nem történik semmi" 18. Magyarországon mintha leültek volna a dolgok, valamennyien "olyan se előre, se hátra állapotot érzékelnek"19. Ennek ellenére Beregszász környékén "sok híve van az MDF-nek és a kisgazdáknak", az SZDSZ-t viszont nem szeretik, mert "a nemzetiségi kérdéseket el akarják sikkasztani, erősen kozmopoliták", a FIDESZ-t "okos utánpótlás csapataként emlegetik"20. Bár a normális gazdasági kapcsolatoknak nincs nemzetiségi vetülete, ennek ellenére egy beregszászi közgazdász azt fájlalja, hogy a kárpátaljai magyarságnak igen sokba került a magyarországi fellendülés. Ha 1990-ben például a Szovjetunió kivitelét dollárban számolják el, szovjet aktívum lett volna a végeredmény, így számításai szerint például az ő családja kb. "200 dollár/fővel finanszírozta meg a magyar gazdaságot 1990-ben"21.

Mások más helyen meg azt hangsúlyozzák, hogy "amikor kezdett kialakulni irántunk az érdeklődés Magyarországról, annak megnyilvánulási formáit nem minden vonatkozásában helyeseltük. A magyarországi kiadványok olykor fanyalogva írtak arról, amit csináltunk, és koncepciónkat hibáztatták. Azt természetesen nem lehet összehasonlítani a magyarországival, ami akkor már hosszú évek óta szabadabb körülmények között fejlődött. Mi azt akkor még nem engedhettük meg magunknak és nem is jutottunk még el oda"22. Az általánosság szintjén mozgó negatív válaszok mellett konkrét észrevételek is sajtónyilvánosságot kapnak, tovább színeződik a kép. 1991 augusztusában már egyszerre hívják fel az érdeklődők figyelmét az "anyaország által juttatott segélyben rejlő veszélyekre", az "otthoni politikai tagoltság átvitelére a kisebbségi vidékekre", a "vadászmezők felosztására" s a velünk "hivatalból törődőkre", akik "szívesen játszanak alkirály szerepet azokkal szemben, akiknek a szolgálatára kinevezték őket...nagy előszeretettel manipulálnak anyagi eszközökkel, információval, meghívásokkal, közvetítőkből döntéshozókká avatva magukat". Magyarország szerepét mindezek után idézőjel közé szorított, a Szovjetunió nemzetiségekkel szemben atyáskodó "Nagy Testvér"-i magatartásával rokonítják 23.

A felfedezés vagy újrafelfedezés korának értékelései között van olyan álláspont is, amely azon túl, hogy másokkal együtt kimutatja: "a magyar választópolgár megdolgozásához hasonlóan...intenzíven folyik a határon túli magyarság csatasorba állítása", felhívja a figyelmet a magyarországi tömegtájékoztatási eszközök nyilvánvaló politikai befolyásoltságára is 24. Az új struktúrában a híradások információs árucikké váltak, így a televízió, rádió és sajtóorgánumok a számukra előírt funkciók ellátása közben "a határon túli kisebbségek, s ezen belül Kárpátalja "felfedezésének" gyakorlati megvalósítói lettek"25. A baj azonban egyrészt az, hogy a magyar tévénézők és újságolvasók helyismerete a korábbi tabuk miatt jobbára a történelmi és földrajzi ismeretekre szorítkozott, és szorítkozik ma is. A tömegtájékoztatási eszközök a rólunk szóló, nem oly gyakori aktuális hírek aláfestésére a közvéleményben néhány klisét tudatosítanak: "gyönyörködhetünk Ungvár óvárosának 2-3 megmaradt utcácskájában", "Munkács várában" vagy az egyhangúságot megtörő "néhány falusi snittben", a "Kárpátok mindig kéznél levő fenséges tájaiban", illetve "kívülről fújhatjuk, Kárpátalja a gonosz egykori birodalmának része", egyik "nevezetessége a Vereckei-hágó", valamint, hogy itt küzdött II. Rákóczi Ferenc oldalán hű ruszinokkal" stb.26. Úgy véli, a "kárpátaljai különtudósítások" gyakran szándékosan rájátszanak a közvélemény tájékozatlanságára, s céljaiknak megfelelően dezinformálják azt. Ráadásul a rólunk szóló hír alapvetően olcsó portéka, így a híradások hemzsegnek a hibáktól27. Másrészt ebből fakadóan

a szerző meglátása szerint egy árnyaltabb kép kialakítása, a helyi viszonyok gubancának kibogozása helyett a médiákban "az elmúlt néhány év során a kisebbség-lakta területek <szakosodása> figyelhető meg. E sajátságos munkamegosztáson belül Kárpátaljának - mivel itt szerencsére nem verik a magyar tüntetőket az ország belsejéből importált bányászok, nem dúl polgárháború stb. - a béke szigete szerep jutott 28. A vizsgált kérdésben kulcsfontosságú szerepet játszó tömegtájékoztatási eszközök ilyen viselkedése mögött az idézett szerző annak

az ellentmondásnak a megnyilvánulását látja, hogy a "szomszédos országokban élő kisebbségekkel kapcsolatos kérdésekre Magyarország igen gyakran a "belpolitikai viszonyok függvényében reagál", holott azt a "politikai elit minden résztvevője össznemzeti, pártpolitikai érdekek fölött álló ügyként kellene kezelje". Ugyanakkor hozzáteszi: "tagadhatatlan a kárpátaljai magyarság viselkedése is nagymértékben hozzájárult" a vázolt - a cikk írója szerint képzavaros - helyzet előidézéséhez, mert a vele szemben támasztott követelményeknek való megfelelés közben "amilyen mértékben igyekeznek a magyarországi pártok felhasználni a helyi kisebbségek megosztottságát és megoszthatóságát saját politikai céljaik érdekében, ugyanolyan mértékben hajlamosak az egyes helyi csoportosulások, a hatalom és a legkülönfélébb kalandorok kiaknázni a megvásárolhatóságukból származó előnyöket"30. Jól érzékeli ezt a kettős problémát már 1991-ben a Kárpátaljai Magyar Ifjúsági Szövetség titkára is, akinek "időnként képviselnie kell a kárpátaljai magyar fiatalokat külföldön, ...főleg az anyaországban". Véleménye szerint "legveszélyesebb, zavaró hatással bíró" hatás kisebbségünk számára "az anyaországbeli liberalizmus és demokrácia importja..., mert semmi egyebet nem tesz, minthogy szétzilálja az amúgy is nehezen összetákolt nemzeti egységet - számunkra az igazi demokráciában ...Kárpátalján, Erdélyben, a Délvidéken és a Felvidéken nincs helye a liberalizmusnak!"31. Értékelésében "éppily meggondolatlanság lenne a nemzeti demokrácia exportja az anyaországba", amely viszont "sovinizmust vagy szűklátókörűséget" szülne, s "egyben akadályozná európaizálódásunkat is". Ezek tudatában arra int bennünket, hogy "nem szabad politizálni,...akárhány kísérletet is tesznek a magyarországi politikai pártok arra, hogy bevonjanak minket a pártharcokba, nem szabad megengednünk azt, hogy kisajátítsanak bennünket". Azt javasolja, "hallgassunk, ahogy hallgattunk négy évtizeden át. Egyszer azért, mert nem volt demokrácia, most meg azért, mert van (lesz!) 32.

Egymás mélyebb megismerése a fentebb jelzett találkozók "helyszínein" tehát módosítja a korábban egyszínűnek látszó képet. A "helyszínek", illetve amióta a pesti koldus mondókája így kezdődik: határon túli menekült vagyok, azóta a "kisebbségi magyar átminősült csencselővé, állásokat veszélyeztető, igénytelen vendégmunkássá, könnyen átverhető balekká stb." - összegzi az elmúlt évek tapasztalatait 1994-ben a magyar-magyar viszony érzelemmentes kutatója 33. E sommás ítélet szembesíti a határok másik oldalán élők felfogásával, amely nem sokkal hízelgőbb, hiszen a magyarországi magyarok szerintük "elpuhult, gőgös nyafogók, akik az első adandó alkalommal lekezelik, becsapják azokat, akik meg is szenvednek magyarságukért" 34. E kemény értékelés mellett mások tollából megjelenik egy olyan, mindent összevető koncepció is, miszerint "meg kell békülnünk a gondolattal, hogy egyelőre a Magyarország felé küldött impulzusaink valamiféle köztes állapotokat tükröző, születőben levő társadalom gügyögésének felelnek meg, míg az erre érkező válaszok egy pubertáskorú ifjonc mutáló hangjára emlékeztetnek, ami bár egy lényegesen magasabb fejlettségi fokot jelent, nem mentes az erre a korosztályra jellemző érzelmi túlfűtöttségtől és kiegyensúlyozatlanságtól"35.

A pro és kontra vélemények, az értelmiség és az utca embere gondolkodásának jellemző vonulatai egyértelműen jelzik, aknák vannak elrejtve a magyar-magyar összekötő úton. A keserű és kemény megnyilvánulások egyben arra is rámutatnak, hogy az anyaországhoz fűződő kapcsolat mind erőteljesebben határozza meg a kárpátaljai magyarság közérzetét és ez a kapcsolat a jövő szempontjából sem lebecsülendő jelentőségű.

 

Jegyzetek

  1. Fejér Gyula. Mi magyarul vagyunk emberek. Beszélgetések a magyarságtudatról itthon és a nagyvilágban Bp., 1989. 13.o.
  2. Balla Gyula. Immár nem terra incognita ! in: Botlik József - Dupka György.
  3. Ez hát a hon...Tények, adatok, dokumentumok a kárpátaljai magyarság életéről.

    1918-1991. Mandátum - Universum, 1991. 5.o.

  4. Kacsur Gusztáv. (Kép) zavaros helyzet. - in: Kárpátaljai Szemle. 1993. 3-4 sz. 13.o.
  5. Sz. Kovács Miklós. Egy kilátástalanság anatómiája. (Rendszertelen, de realista eszmefuttatások egy népcsoport esélyeiről. - In: Kárpátaljai Szemle. 3-4.sz. 11.o.
  6. Kacsur Gusztáv. (Kép) zavaros...im.13.o.
  7. Sz. Kovács Miklós. Érzelem mentesen a magyar-magyar viszonyról. - In: Kárpátaljai Szemle 1994. 8.sz.2. évf. 16.o.
  8. U.o. Magyarország,mint "Nagy Testvér". Aknák az összekötő úton. - In:
  9. Kárpátalja. 1991. II. évf. 14.sz. 5.o.

  10. Móricz Kálmán. Kárpátalja nem volt, hanem...? Egy felmérés eredményei, szubjektív utóhanggal. - In: Extra Hungariam. A Hatodik Síp antológiája. Bp., 1992. 68-75.o.
  11. 9.Uo. 72.o.
  12. Uo.70.o.
  13. Uo.72.o.
  14. Mankó Mária. Beregben élni. - In. Szabolcs-Szatmári Szemle. 1991. XXVI. évf. 2.sz. 175-192.o.
  15. Uo.192.o.
  16. Uo.
  17. Mankovits. Csak magunkra számíthatunk. Interjú Fodó Sándorral. - In: Kárpátalja. 1991. II. évf. 1.sz. 2.o.
  18. Horváth Sándor - Mankovits Tamás. A magyarországi napilapokról. - In: Kárpátalja. 1991. II. évf. 8.sz.2.o.
  19. Kovács Elemér. Gondjainkról őszíntén - In: Kárpátalja. 1991. II. évf. 13.sz. 3.o.
  20. Mankó Mária i.m. 192.o.
  21. Uo.
  22. Uo.
  23. Uo.
  24. Fejér Gyula i.m. 13.o.
  25. Sz. Kovács Miklós Magyarország "Nagy Testvér" im 5.o.
  26. Kacsur-Gusztáv. (Kép) zavaros...i.m. 13.o.
  27. Uo.
  28. Uo.
  29. Uo. 13-14.o.
  30. A kárpátaljai magyarokat egy "bezzeg-szerep" kalodájába záró magyarországi tömegkommunikációra felfigyel más is.Ld. ezt: Balla Gyula. Immár...i.m. 7.o.
  31. Kacsur Gusztáv. (Kép) zavaros...i.m. 13.o.
  32. Uo. 14.o.
  33. Pócs István. Az érem másik oldala. - In: Kárpátalja. 1991. II. évf.6.sz. 14.o.
  34. Uo.
  35. Sz. Kovács Miklós. Érzelemmentesen ...i.m. 16.o.
  36. Uo.
  37. Kacsur Gusztáv. (Kép) zavaros...i.m. 14.o.

vissza