Kisebbségkutatás Szemle                                                                                                 8. évf. 1999. 1.szám

A fehér identitás szerepe a történelemben

Bonett, Alastair: Who was white? The disappearance of non-European white identities and the Formation of European racial whiteness
Etnic and Racal Studies 21 vol. 1998 6.no.1029-1055.p.

Hogyan vált azonossá a fehér és az európai identitás a történelem során? Miként alakult ki a fehér bőrszín felsőbbrendűsége? Ezekre a kérdésekre próbál meg választ adni a szerző, aki a hosszabb történelmi és szélesebb földrajzi szemlélet szükségességét hangsúlyozza. Ennek megfelelően tekinti át először a korai, a nem európai "fehér identitás" kialakulását, Kínában és a Közel-Keleten. A szerző állítása szerint a pre-modern Kínában, ha fehér faji identitás nem is létezett, a fehér, mint identitáshordozó viszont különleges szerepet töltött be. A fehér, mint kategória a társadalmi hovatartozás kifejezését segítette. Olyan jelentések tapadtak hozzá, mint a tisztaság, érzékenység és szépség. A fehér bőrszín dicsőítése végigvonul az ősi kínai költészeten is. A kínaiak és idegenek megkülönböztetése, illetve hosszú időn át a társadalmi elit kontra földműves dichotomia is kifejezhető volt a fehér-fekete színpárosítással. A kínaiak korai érintkezései az európaiakkal nem befolyásolta számottevően ezt a helyben kialakult fehér identitást. Az Európából érkezőket ugyanakkor, jellemzően, negatívan ítélték meg; hamufehér arcúaknak, hidegeknek, fakóaknak tartották őket, sőt, még a múlt században is fellelhető volt az a vélekedés, amely szerint az európaiak egyenesen "vörösek".

Hasonló tendenciák figyelhetők meg a Közel-Kelet középkori irodalmában is. A fehér kifejezés segítségével különböztették meg magukat az itt élők a sötétebb bőrű idegenektől. Annak ellenére, hogy a rasszizmus nem létezett a Közel-Kelet ókori és középkori társadalmaiban, a színeken alapuló identitás és a társadalmi diszkrimináció fontos szerepet töltött be. Az egyes színekhez kapcsolódó csoportidentitást meghatározó sztereotípiák szoros kapcsolatban voltak az ázsiai és afrikai iszlám hódításokkal. Hasonlóan Kínához a fehér bőrszín a társadalmi elitben való tagságra is utalt, olyannyira, hogy az európaiakkal való korai kapcsolatok nem is veszélyeztették a közel-keleti emberek fehér identitását. A fehérség mindkét esetben egy értékes fizikai tulajdonság volt, amely a domináns csoportok kollektív identitásának részévé vált. Mindezek ellenére azonban egyik társadalomban sem beszélhetünk a fehér szín fetisizálásáról, és arról, hogy olyan központi szerepet töltött volna be az azonosságtudat kialakulásában, mint később Európában. A pre-modern társadalmakban a kizárólag pozitív tulajdonságok társítása a fehér színhez nem tekinthető általánosnak. Sok helyen eltérő hagyományok és szokások közös meghatározójává vált. Kínában (és több más társadalomban) például a fehér a halál és a gyász színe.

A fehér színhez kapcsolódó nem európai és pre-modern jelentések mára elfeledetté váltak. Néhány kivételtől eltekintve a fehér ember kifejezés kizárólag az európai emberre utal. Minek köszönhető mindez? Vaughan könyve szerint egészen a 18. század közepéig az anglo-amerikaiak még nem tartották színben tőlük különbözőnek az indiánokat, és csak a 19. században vált a vörös szín az általánossá. Az átalakulási folyamat évszázadokon keresztül tartott, és szorosan összefüggött azzal, hogy a telepesek önmeghatározásában egyre nagyobb szerep jutott a fehér színnek (amivel párhuzamosan a bennszülöttek barna és vörös színét hangsúlyozták). Az Európával és a kereszténységgel való azonosulás erkölcsi, kulturális és területi tartalommal töltötte meg a "fehérség" fogalmát. Kialakulásának fő okát a gyarmatosításban kell keresnünk, ahol először jelent meg a fehér, mint az európai ember alapvető tulajdonsága. Ez kulcsszerepet játszott az olyan tömeges politikai nézetrendszerek kialakulásában, amely a gyarmatosító és gyarmatosított, illetve az uralkodó és alávetett emberek közti különbségtételen alapult. A nyugat világ rasszista megkülönböztető törekvései azt a célt szolgálták, hogy az európaiak, mint a felsőbbrendű rassz tagjai jelenjenek meg. A 20. század nemzetközi politikájában a közel-keleti, észak-afrikai nemzetek magukat mint nem-fehérek definiálták, az arab nacionalizmus ezen az alapon utasította el a kulturális, politikai és rasszista azonosulást Európával.

A fehér felsőbbrendűségének európai koncepciója azonban magában hordozza saját lehetetlenségét is. Nem minden fehér ember méltó a cím viselésére. A társadalmi hierarchiát befolyásoló három dimenzió mentén olyan jelenségeket találunk, amelyek "megzavarják" a fehér rasszról kialakított általános képet. A legutóbbi idők amerikai bevándorlással foglalkozó kutatásai kimutatták, hogy hogyan váltak a fehér rasszból kitaszítottá azok az ír és olasz bevándorlók, akik társadalmilag és gazdaságilag ki voltak zárva az anglo-amerikai elitből, és hogyan kerültek az írek gazdasági hatalmuk és képességeik javulása révén az amerikai rasszista munkaerőpiac "fehér" oldalára. Ezek a jelenségek nem csak Amerikára voltak jellemzőek. Napjaink példája lehet az orosz magatartás a kaukázusi népekkel szemben. A népek közti különbségtétel mellett az osztályviszonyokban is megfigyelhető a fehér rasszizmus kirekesztő jellege. Erre a legjobb példa talán az a vélekedés, mely szerint az angol felsőbb osztályok inkább tekinthetők fehérnek, mint a munkásosztály tagjai. A harmadik jelenség a nők megkülönböztetett szerepe a rasszista eszményben. ők a tisztaság, az ártatlanság képviselői, de egyben a rassz létrehozói és védelmezői is. Mindezeket figyelembe véve azt kapjuk, hogy nőknek sokkal nagyobb a felelősségük. De amíg ők képezik a "talapzatot", sok tekintetben alárendelt szerepet játszanak.

A "fehér ember" mint toposz ideologikussága és ellentmondásossága tehát a gyökerekben keresendő; az osztályok, nemzetiségek és nemek alapján strukturálódó társadalmakban az eszmény sohasem lesz egyenlő mértékben s egyaránt elérhető valamennyi ember számára.

Ságvári Bence

vissza