Kisebbségkutatás Szemle                                                                                                 8. évf. 1999. 1.szám

Kisebbségek NYELVHASZNÁLATA

Nyelv és etnicitás Közép és Kelet-Európában

Schopflin, George: Sprache und Ethnizität in Mittel- und Osteuropa. = Europäische Rundschau. 26. Jg. 1998. Nr. 4. 75-83.p.

Schöpflin György, a járatlanok és kétkedők furcsálló kéréseivel is szembesülve, az etnicitás tulajdonképpeni mibenlétéhez tér vissza, mielőtt a nyelvvel meglévő érzékeny, közép-kelet-európai kapcsolatában elemezné. Az etnicitás "belső dinamikáját" emeli ki. Az etnicitás: egyetlen zárt, önmagát állandóan újraalkotó tér; autochton kultúrája a maga beidegződéseivel és rituáléjával automatizmusként működő közösségszervező erő, erőtér. Elemei: megokolást nem igénylő axiómák; jegyei, másság-értékei abszolút tények. Leggyökeresebb - ha nem is mindig kizárólagosan meghatározó - eleme: a nyelv. (Azonos nyelvi ágon adott esetben regionális alkultúrái kialakulhatnak.)

Az etnicitás öndinamikája, ahol térkorlát nélkül működhet, hatalomhordozóvá is válhat. Ez az adottsága a rendi hierarchiát levető szekularizált társadalom színterén bontakozik ki, amikor is adaptálja a régi hatalomörökséget (ill. a hatalmi hagyomány maga szívja fel a mobilizálódó etnicitást). Ez a nemzetállam mint etnonemzeti alakulat szerveződésének útja. Az etnonemzeti hatalom konfliktusa az útjába kerülő más etnicitásokkal az utóbbiak felszívódásával jár, ha nem jön létre valamilyen egyezményes forma az együttélés számára. A nacionalizmus mint ideológia a hatalomarcú etnicitás modern gazdasági dinamikájának kompromisszumot nem ismerő érvényesülése, ez így felel meg a tömegtársadalmivá váló közösség optimális hatásfokú önszervezésének. (Akár művi úton gerjesztett dimenzióban is.)

A nemzeti elv közép-keleteurópai behatolása csak is konfliktusos fejleményeket eredményezhetett az itt egymásba tagoltan elhelyezkedő etnikum együttlétezése számára. Hatalomörökség, ami valamilyen változatban integrálhatta volna az etnikumok dinamikáját, a 18-19. században alig volt ezen a tájon. Így az elvet elsősorban a korai rétegértelmiség karolta fel, mely népe, etnikai kultúrája érdekében programideológiává formálta azt (nyitva tartva a jövendő lehetőségei számára), a dinamika folytonosságának szervét pedig a nyelvben találta meg. Hatalmi biztosíték helyett a nyelv lett az identitás abszolút hordozója. A nyelv maga lett az önérvényesítésért folytatott politikai küzdelmek tétje. A magyar nemzeti önfelszabadítás éppúgy a nyelvharc mentén bontakozott ki, mint a vele ütköző más Kárpát-medencei etnikumok önvédelmi fellépése. Amidőn a közép-keleteurópai etnikumok nagyjából elérték, hogy legalább a lakóterületük egy részén hatalmi szuverenitásuk legyen, a nyúlványterületek valamely másik etno-nemzet új elnyomása alá kerültek, kezdődhetett elölről a nyelvi küzdelem. Nyelv és etnicitás szoros összetartozása, szimbolikus azonossága: tipikus jellegzetesség Közép-Kelet-Európában. A nyelv a konstans erő a korlátozás, a homogenizálási kísérlet ellenében. S tapasztaljuk az elnyomó, beolvasztó próbálkozás nem jár komoly sikerrel, mert új erőre fakasztja az elnyomásnak kitett etnicitás dinamikáját. (Számára - tegyük itt még hozzá - a nyelv annál inkább az azonosság egyetemes értéke, mivel az archaikus kollektív jegyek egyébként fölmorzsolódnak a társadalom modern individualizálódásában. - K.S.) A többségi társadalmak talán előbb-utóbb mindenütt belátják, a nemzetköziség szintjén ma már amúgy is elutasított törekvésük a beolvasztásra hasztalan. Talán azt is megértjük, hogy nem találkozunk a kétnyelvű feliratokra, helységnévtáblákra furcsálló tekintetet vető vagy a kisebbségvédelem és a kisebbségi önvédelem komolyabb értelmét megkérdőjelező civilekkel. Elmenve az anyanyelvi küzdelem ama szintjéig, ahol a kisebbségben lévő etnikum egyetemet kér magának - mert a teljesértékű nyelvkészség biztosítása a valódi egyenjogúsítás, vagy legyen: az egyenrangusítás eleme.

Komáromi Sándor

vissza