Kisebbségkutatás Szemle                                                                                                 8. évf. 1999. 1.szám

NEMZETI ÉS NEMZETISÉGI IRODALMAK

"Üzenet a gödörből".
Az Irodalmi Szemle 40 éve

Fónod Zoltán: Negyven év történelem avagy Üzenet a gödörből.= Irodalmi Szemle.
61. évf. 1998.5,6,7 sz. 5-8 p.; Dobos László: "A teremtő küzdelem jó érzése..."=u.o.9-12 p.;
Duba Gyula: Az Irodalmi Szemle a konszolidáció időszakában. = u.o. 13-21.;
Varga Erzsébet: Az én kilenc Szemle-évem.= u.o. 21.22.; Grendel Lajos: Két év a kompromisszumok jegyében. = u.o. 23-24.;
Tőzsér Árpád: Nosztalgia és főhajtás. = u.o. 24-26 p.

Az Irodalmi Szemle 40 évét idézik a szerkesztők ebben az összevont számban. Sohasem volt könnyű a lap helyezte. Mindig küszködnie kellett az anyagi megmaradásért vagy hadakoznia a politikai zsarolás ellen. A szlovák kulturális kormányzat a magyar intézmények ellehetetlenítésével próbálta gerincbe törni a szlovákiai magyarságot. Volt néhány hónap 1996-ban, amikor tetszhalottá vált a lap. Gyakori haldoklása azonban nem a gyengeség jele volt, hanem a magárahagyatottságé.

"Kitörni önmagunkból" - ezt gondolta a legfontosabbnak Fábry Zoltán 1958-ban a lap indulásakor. Ma viszont már parancsoló tény, hogy megmásíthatatlanul létezik a szlovákiai magyar irodalom. Az Irodalmi Szemle érdeme és erénye, hogy a "semmiből" a társadalmi lét széléről a nemzeti megmaradás veszélyhelyzetéből a magyar irodalom eljutott odáig, hogy ma már négy nemzedék jelenlétét mondhatja magáénak a folyóirat. Nemcsak lehetőséget teremtett az alkotók számára, hanem a "kitörés" lehetséges változatainak, módozatainak megtalálásában is segített azáltal, hogy a lap szerkesztői sohasem kötelezték el magukat egyetlen művészeti vagy esztétikai irányzat mellett sem. A tehetség segítése és az egyetemes emberi, irodalmi, művészeti értékek felé való igazodás volt mindig a legfőbb célja.

"Az Irodalmi Szemle két emberöltőnyi élete úgy kezdődött, mint a mesék szolgalegényéé, ereje tudatában fogta a vándorbotot és útra kelt. Fantasztikus kalandjai nyomán irodalmi művek sarjadtak és láttak napvilágot. Ármányokkal, sárkányokkal, percemberekkel kellett folyton-folyvást küszködnie.

Dobos László - a lap alapító főszerkesztője 1958 és 1968 között - a teremtő küzdelem jó érzését említi, mint legfontosabbat a maga és nemzedéke számára. Az Irodalmi Szemléért folytatott küzdelem alakította irodalomszemléletüket, emberi-írói fejlődésüket. A Háború utáni szlovákiai magyar értelmiség elmenekült vagy elűzték. Maradt azonban Sas Andor, Egri Viktor, Szabó Béla, Dávid Teréz és a legmesszebb látó Fábry Zoltán. Szinte hermetikusan zárt volt a szlovák-magyar szellemi és irodalmi határ. Igénnyé vált az ott élő írókban az életük, történelmük, szenvedéseik kibeszélése. Ez munkált bennük erősen s előbb a negyedévenként majd később a havonta megjelenő Irodalmi Szemle lett a fórum, a nyilvánosság az irodalom számára a folyton jelenlévő tiltások, megfigyelések, kihúzások ellenére. Szemléletet alakított a folyóirat és ellenállt az önkénynek. "Több mint két évtizeden át mérkőzött a hatalommal a több jogért, a szellem szabadságáért".

Dobos Lászlót Duba Gyula követte a főszerkesztői székben 1968-1983-ig. Szerinte az alkotómunka főmedre Szlovákiában az Új Szó, a Hét, a Nő, Az Új Ifjúság mellett az Irodalmi Szemlében folyt. Itt összegződtek ugyanis az esztétikai gondolkodás és formakultúra értékei, és három nemzedék szellemi erői és alkotómunkája táplálta ekkor már a folyóiratot. Az 1968-as reformok szelleme még élt, de a változásokat már sejteni lehetett és érződött, hogy az elért szabadság hosszabb távon aligha tartható. Az irodalmat soha nem tapasztalható nyitottság jellemezte Fábry Zoltán Rang és hűség c. nagyhatású esszéjében fogalmazta meg a nemzeti kisebbség küldetését. Gyakori szerzői voltak a lapnak Szalatnai Rezső, Gyönyör József és Janics Kálmán.

Ugyanakkor a kezdő írókkal való törődés egyre fokozottabban jellemezte a folyóiratot. Antológiára érett a Vetés-nemzedék és 1970-ben megjelent az Egyszemű éjszaka c. antológia is Tőzsér Árpád válogatásában. Fenyegetett a lap megszüntetésének komoly veszélye is, de mégis a maguk módján szabadon szerkesztették a folyóiratot. Fiatal szerkesztők jöttek a más vizekre evezett Tőzsér Árpád és Koncsol László helyére. Tóth László, majd Varga Imre, később Zalabai Zsigmond friss szempontokat, új szellemet költöztettek a szerkesztőségbe. Minél jobban szűkült a lap körül a szellemi tér annál inkább ontották a kéziratokat a lap vonzáskörébe tartozó fiatal írók, költők, irodalmárok. Minél erősebb kézzel terelték a kisebbségi irodalmat a nagy közös utakra, annál makacsabbul kereste a sajátos, külön csapásokat. Az esztétikai kísérletek avantgárd jellege mellett múlttudata és sorsélményei leginkább a "tájszámokban" öltöttek testet. Ezek sikere egészen fantasztikus volt.

Varga Erzsébet (1938-1990) inkább a szerkesztői munkájára emlékszik szívesebben, mivel sokkal inkább végzett akkor érdemi munkát, mint főszerkesztő korában. Mégis az ő főszerkesztősége idején sikerült azonban önálló mellékletet létrehozni a fiatal, kezdő írók számára. Kiemelve a Szemlét a regionális lapok kategóriájából, egyenjogusítani tudták a szlovák irodalmi lapokkal. Megalakították az Irodalmi Szemle nívódíját, a Forbáth Imre díjat és sikerült a folyóirat példányszámát 4000-re emelni. Új, termékeny irodalmi kapcsolatokat hoztak létre a tatabányai Új Forrás, a szombathelyi Életünk, a pozsonyi Romboid, a prágai Literarní mesícnik, a győri Műhely, a leningrádi Nyeva szerkesztőségein keresztül.

Grendel Lajos főszerkesztősége 1990-1992-ig kompromisszumok jegyében telt. A rendszerváltás első főszerkesztője lévén tekintettel kellett lennie arra, hogy a lap elsősorban az egész szlovákiai magyar íróközösségé, s nem egyetlen irányzaté vagy nemzedéké. Teret kellett adnia minden tehetséges írónak és gondolatnak, idősebbeknek és fiataloknak egyaránt. Két fő célja közül az egyik az volt, hogy fölfuttassa azt a nemzedéket, mely meglehetősen viszontagságos körülmények között lépett színre a nyolcvanas években; a másik, amennyire a lap szűkös anyagi terjedelme megengedte, nyitott az egyetemes magyar irodalom és a környező népek irodalma felé. Ehhez kérte Hizsnyai Zoltánt és Csanda Gábort szerkesztőnek, akiknek rámenős koncepciózussága nem váltott ki osztatlan lelkesedést az írók népes táborában. Sokáig azonban nem lehetett a kompromisszumos szerkesztést egyensúlyban tartani és 1992-re a Szemle szerkesztői, Szigeti László kezdeményezésére, Farnbauer Gábor közreműködésével megalakították a Kalligram-ot, az Irodalmi Szemle vezetésével pedig Tőzsér Árpádot bízta meg a szlovákiai magyar írók közgyűlése.

Tőzsér Árpád 1996-ig irányította a lap szerkesztését. "Sokan, nagyon sokan éppen az Irodalmi Szemle gyakran változó redakcióin keresztül lakták be Pozsonyt, s tették magukévá a várost." - írja Tőzsér Árpád az egykori szerkesztőségi helyeket sorra idéző emlékezésében. S most, amikor a 40 éves lapot, az északi magyar végek e jeles műhelyét, az irodalom immár számos korszakát és nemzedékét folyamatosan gazdagító folyóiratot köszöntik - amely legújabban a város Peremén Pozsonypüspökiben éli talán legválságosabb perceit és igyekszik a peremen is az irodalom centrumában maradni - fejet hajt az egykori főszerkesztő a szlovákiai magyar társadalom számos generációjának a polgárosodást segítő szellemi fóruma előtt. "S nemcsak saját utókorunkként, hanem az említett társadalom múltja és jelen nevében is."

Cholnoky Olga

vissza