FÅ‘oldal

Korunk 1934 Március

A kultura válsága


Kovács Károly

 


1. A történelem dialektikájának grimászai közé tartozik, hogy éppen az a mozgalom fedi fel legszembetűnÅ‘bben a kultura osztályjellegét, amely a leghangosabban hirdeti az osztályfelettiséget. A fasizmus gleichschaltoló és totalizáló törekvéseinek nemcsak a gazdasági és politikai élet terén van meg ez az eredménye. Regresszív kulturális törekvései elÅ‘tt kitágul a legszűkebb békaperspektíva is. Rohamos tempóban fejlÅ‘dnek a meglátás felé a legbornírtabb filiszterek vaskoponyái.

A kultura osztályfelettiségét természetesen már a „demokratizálódó” kapitalizmus idejében is sokan vonták kétségbe. Még az osztályfelettiség és a krisztusi szeretet modern apostola, Tolsztoj is azt vágta a polgári művészet szemébe, hogy „alig akad száz ember közül egy aki élne vele”. SÅ‘t az Å‘ gondolatvilágába egyáltalán nem illÅ‘ intuícióval azt is meglátta, hogy „a munkás, hacsak nincs elromolva és helyzetének szelleme meg van benne, képtelen lesz bármi hasznot huzni művészetünkbÅ‘l és semmit sem fog belÅ‘le megérteni; És ha véletlenül meg is ért belÅ‘le valamit, az amit megért nem fogja nemesíteni a lelkét, hanem inkább megmételyezi”. (Tolsztoj: Mi a művészet? 52. 1.) Mégis tagadhatatlan tény, hogy a polgári kultura osztályfelettisége milliók és milliók tudatos vagy spontán hitvallása volt. Két körülmény magyarázza meg ezt a jelenséget.

A polgárság a kultura terjesztését is bevonta az árugazdálkodás körébe. Irodalom, képzÅ‘művészet, színház iparágakká alakultak át. KépviselÅ‘i csekély kivétellel a polgárság jól fizetett bérmunkásaivá váltak. Az irodalmi és művészeti termékek terjesztésénél egyre inkább a profitszempont adta meg a hangot. A polgárság annál szivesebben csinálta ezt, mert nyerészkedési érdekei egybeestek osztályuralmi érdekeivel. Egyegy tucatregény, kupié vagy csendéletprodukció elterjesztése nemcsak a kiadónak hozott milliós hasznot. A polgári izlést és a polgári gondolkozást ojtva be a széles tömegekbe, az osztályellentétek kiérésére is tompitóan hatott. Minél inkább fejlÅ‘dtek a tömegkultura eszközei: sajtó, gramofón, mozi, rádió; annál hatalmasabb eszközökre tett szert az uralkodó osztály ideológiai befolyásának kiterjesztésére és szilárdítására. Pillanatig sem férhet kétség ahhoz, hogy a színház, sajtó, mozgó és rádió sokkal erÅ‘sebb ideológiai bástyái a polgárságnak, mint a katholikus egyház volt a feudális társadalom kezében. Ez a számtalan irányu polgári kulturhatás körülfogja a ma emberét életének minden percében és annak valamennyi mozzanatában. Ez az egyik oka annak, hogy a liberális és demokratikus uralmi formák idejében viszonylag kevesen jutották el az osztályfölöttinek mondott kultura valódi arculatának meglátásáig.

A másik okot abban kell keresnünk, hogy a munkásosztály fölszabaduló mozgalmát, vagy ami ezzel egyet jelent, az új, kulturát képviselÅ‘ szociáldemokrácia maga is befolyása alá került ezeknek az álbölcselkedéseknek. Nem jutott ez kifejezÅ‘désre olyan szembeötlÅ‘ formákban, mint a világháború után, amikor gyakran maga is szolgálatába áll a kulturreakciónak. (Konkordátumok megszavazása, cenzura szigoritása stb.) Nagy engedményeket tett ugyan a vallásosságnak is, amikor ezt a párttal szemben „magánügynek deklarálta. A polgári ideológia elÅ‘tti behódolás sokkal finomabb, bár ugyanilyen fokban veszélyes formákban tört keresztül. Az idealizmus szabad propagálása a szociáldemokrácián belül a filozófia osztályfölöttiségének elismerése volt. Ezzel pedig megtörtént a nagy ugrás az ideológia osztályjellegének plattformjáról a hanyatló polgárság osztályfelettinek hirdetett kulturájának hazug sekélyességébe. A többi már önmagától következett. Ha Adler Viktor és Schmidt Konrád kantizmust propagálhatott a II. Internacionálé elméleti folyóiratainak hasábjain, mi sem természetesebb, mint hogy az egyszerű párttag tovább mehetett és akár a legdurvább babonának is hódolhatott: anélkül, hogy ezért felelÅ‘sségre vonhatták volna.

IdÅ‘ kellett ahhoz, hogy ezeket a hatásokat elsÅ‘sorban a konkrét tapasztalatokra támaszkodva lerombolják. Csak a hanyatló kapitalizmus kulturális sülyedése hozhatta közelebb a tömegeket annak a ténynek világos felismeréséhez, hogy osztálytársadalomban csak osztálykultura képzelhetÅ‘ el. Ez a fasiszta kulturreakcióban kicsúcsosodó hanyatlás azonban valóban alapos munkát végez. Gyökeresen irtja ki a tömegekben felgyűlt illuziókat. A közvetlen átélés pótolhatatlan oktatásával mutatja meg, hogy a kultura osztályfelettiségének és politikamentességének jelszava, a hanyatló polgári világ egyik, legsikerültebb jelszava.

A sokat emlegetett amerikai technokraták becslése szerint,ha minden találmányt felhasználnának, az Egyesült Államok lakosságának 25—40 éves korig naponta csupán 2 órát kellene dolgoznia. És ezzel a jelentéktelen munkával, amelyre a fizikumnak szüksége is vanahhoz, hogy egészséges maradjon, tizszer olyan ellátást tudnának biztosítani az ország egész lakosságának, mint az 1929. konjunktura évellátása volt,

Különösen a világháború utáni válságok folyamán ölt ez a technikai reakció az egész emberi kulturát fenyegetÅ‘ méreteket. Az egész polgári szaksajtó a racionalizálási periódus „tulságosan gyors ütemű fejlÅ‘désérÅ‘l” sopánkodik. Programnak akarják kitűzni a kisiparhoz való visszatérést és az agrárizálást. Leépitik a tudományos intézeteket, vagy csökkentik azok hallgatóinak számát. Ily módon akarják elérni a tudományos és feltalálói tevékenység alábbhagyását. Magasan kvalifikált technikai erÅ‘k tízezrei kerültek uccára, vagy kényszerülnek egészen alantas fizikai munkával keresni meg a legszükségesebbet.

A gazdasági bázis összeomlásának természetes folyománya a kultura minden terén mutatkozó hanyatlás. Kon-fu-Csenek tulajdonítják azt a mondást, hogy az ember, aki tulsokat alszik, olyan, mint egy szúette tuskó. Nem lehet belÅ‘le szobrot faragni. A polgárságma egy ilyen szúette tuskóhoz hasonlit, amelybÅ‘l lehetetlen valóban maiadandó kulturértéket létrehozni. A kapitalista termelés összezsugorodásával nemcsak arra vált képtelenné a polgárság, hogy új utakat törjön a kultura terén. Arra sem képes, hogy a már egyszer elért színvonalon tartsa meg magát. Világszerte csökkennek a polgári kulturstatisztikák pozitiv számsorai és növekednek a negativ tételei. Poroszországban egyedül 1932-ben 10.000 tanítót bocsájtottak el. Az Egyesült Államokban, ahol 1920 és 1930 között 523-ról 2024-re emelkedett a filozófiai doktorrá avatottak száma, 1932ben 3 millió gyerek nem látogathatta az elemi iskolát sem, — ruházat, tanszerek és szabad idÅ‘ hiánya folytán. Lengyelországban ugyanebben az évben az iskolaköteles gyerekek 35 százaléka nem tanulhatott meg írni és olvasni ugyanezen okok folytán. Az európai államok költségvetésében egyre csökken a kulturális kiadások tétele a hadügyi, belügyi és más közvetlen hatalmi célt szolgáló kiadásokkal szemben. A közoktatás leépitésével párhuzamosan terjed a babona és kuruzslás. Spiritizmus, grafológia és a modern okkultizmus más válfajai a középkorra emlékeztetÅ‘ méretekben hódítanak. Németországban egy Zeileis és egy Weissenberg rendelÅ‘jébe ezerszámra tódulnak a szellemi egyensulyukat elvesztett kliensek.

Az intelligencia tultermelése fantasztikus méreteket öltött. Németország talán a legérdekesebb példát szolgáltatja ezen a téren. 1930—1934-ig a filozófiai fakultásokon 18.030 új tanár nyert kiképzést. Mivel azonban a 28 ezeren felüli tanári kar kiegészitésénél csak 4244 új tanerÅ‘ valószínű elhelyezésérÅ‘l lehet szó, 13.776 egyetemista a teljes kilátástalanság kilátásával folytatta tanulmányait Az orvosi pályára készülÅ‘k sem állanak jobban. A mintegy 48.000 gyakorló orvos mellett a lehetséges évi utánpótlás 1500—1900 új orvosra tehetÅ‘. Ezzel szemben a fÅ‘iskolákból 1927-ben 2465; 1928-ban 3322; 1929-ben pedig 3797 új orvos került ki. Az 1929—30-as tanévben 15.644-en készültek orvosi pályára. Olyanfokú tultermelés ez, amelyet nem lehet néhány száz „nemárja” orvos elüldözésével megoldani. Csupán, mint az égész korszakra jellemzÅ‘ tényt emlitjük meg, hogy ugyanakkor a különbözÅ‘ papnöveldéket 1929-ben 3464 új lelkész hagyta el. A szükséglet azonban cca 4000 lett volna.

Az egyházhoz és a valláshoz való visszatérés a polgári kultura hanyatlásának egyik legbiztosabb kifejezÅ‘je. De a tudományok terén is feltűnÅ‘ a visszaesés. A közgazdák a leghihetetlenebb zagyvaságokat vetik felszínre. A konjunkturakutató intézetek a legtökéletesebb technikai apparátus ellenére nélkülözik a legelemibb következetességet és alapelvet. A filozófia ismét az egyház hűséges szolgálóleánya lesz, amely hovatovább útjába áll az exakt tudományok fejlÅ‘désének is. Neokantianizmus, Neohegelianizmus és más elnevezések alatt az idealizmus ma a polgárság hivatalos filozófiája. Néhány valóban megmosolyognivaló kinövése is van ennek a filozófiai reakciónak. Whitney a General Electric Co. (U. S. A.) kísérleti laboratóriumának vezetÅ‘je felveti a kérdést, hogy mi vonza a vasreszeléket a mágneshez. A kérdés megválaszolását gyerekesnek tartani bűnt jelentene a gyerekek köztudomású józansága ellem „Lodge azt állítja, hogy az egész mindenséget átható, étertÅ‘l közvetített erÅ‘. Én pedig azt mondom, hogy ezeket a részecskéket az isten akarata köti le.” A szakkörökben jól ismert német fizikus, Frank a következÅ‘ket irja: „Még annak a durva felfogásnak is meg van az értelme, hogy a természet angyalok és ördögök szereplésének színpada, föltéve, hogy ismerjük az angyal és ördög lelkének természetét „Ennél tovább már nem is lehet menni.” Már ez tul van azokon a határokon, amelyeken belül ma valaki a tudomány emberének számithat.

Ha a szó szoros értelmében vett művészi élet felé fordulunk hasonló kép tárul elénk. A hires newyorki Broadway 80 színháza közül a prosperityt követÅ‘ válság második évében már csak 10 működött. Európa nagyvárosaiban is sorban csukják be a színházak kapuit. A budapesti városi szinházat, amely valamikor klasszikus színmüveket látott dobogóin, a Labriola varieté bohócainak adták ki. JellemzÅ‘ a magyarországi válság mélységére, hogy még ez is megbukott. Nagyon érdekes, hogy a legutóbbi idÅ‘ben sztrájkba léptek a brünni német színház művészei. Csak ezen a korábban hallatlan úton tudták elmaradt gázsijuk folyósítását kikényszeríteni. A mozgószinházakban a technika szédületes fejlÅ‘dése dacára szembetűnÅ‘ az elsekélyesedés. A hatalmas történelmi filmeket filmoperettek szorították ki. Hovatovább a filmoperett az egyetlen műfaj, amely a mozgószínházak műsorán szerepel.

Összefoglalóan azt mondhatjuk az imperializmus szakaszának kulturájáról, hogy az a kor egész jellegének megfelelÅ‘en hanyatló. A fejlÅ‘dÅ‘ polgárság kibontakozó kulturája a tudományok minden ágában nagy lendülettel tört elÅ‘re. Ma visszaesett a mögé a színvonal mögé. amit a klasszikus tudomány évszázadokkal korábban elhagyott. A fejlÅ‘dÅ‘ polgárság hatalmas filozófusokat adott a világnak. UttörÅ‘i voltak ezek az egységes materialista világfelfogásnak. Ma a filozófia üres gondolatkérÅ‘dzéssel foglalkozik, vagy élén Spenglerrel a Nyugati Világ Pusztulásán siránkozik.

A fejlÅ‘dÅ‘ polgárság hatalmas irókat és művészeket termelt ki soraiból. Ma a polgári művészet és irodalom elsekélyesedett. A régit ismételgeti, vagy Dada tehetetlen nihilizmusába menekül. Nagyon szépen fejezi ki ezt a sülyedést Maxim Gorki, mikor azt mondja, hogy a Babittek, Forsyték és Buddenbrokkok nem alkalmasak arra, hogy hÅ‘söket termeljenek ki soraikból. Azok, akik hÅ‘sök és a kulturfejlÅ‘dés vezetÅ‘i akarnak lenni, szembefordulnak ezzel a hanyatló kulturával. Ennek a fordulatnak tempója meggyorsul, amikor a polgári kultura lassú hanyatlását a fasizmus kulturreakciója váltja fel.

3. Már a német imperializmus koraszülött filozófusa Nietzsche is azon siránkozott, hogy „Európában felülkerekedett a rabszolgaszellem”. Rabszolgaszellem alatt természetesen a szocializmust értette. Egész oda vezet ez, hogy „a nÅ‘k már hajlandók hinni a férfi „magasabb” fajhoz való tartozásában.” A fasizmussal végre felszabadulhattakezek az Å‘rületek. A német imperializmus ordító oroszlánjában testetöltött Nietzsche kollektiv Übermensche, amely minden eddigi kulturvivmányt fölényes gesztussal tép le magáról. A fajielméletek orgiádat ülnek. Lenz professzort a tudomány és bölcsesség kutfejénekproklamálták. A cári fekete százak uraiménak megdöntése után tizesztendÅ‘vel az Elba és a Rajna partjairól indulnak ki a zsidóüldözések.

A fasizmus rombolása azonban nem azonos Thomas Mann „destruction organique”jával. Az a százezernél több kötet, amit Németországban hivatalos ünnepségek kereteiben elégettek, nem a szerves pusztításnak esett áldozatul, hanem a páni félelemben eszét vesztett düh kitörésének. A bombasztikus autodafék mínuszával szemben nem áll (nem is állhat) egy olyan plusz, amely ezeket a máglyákat bármely kor embere elÅ‘tt igazolhatná.

Alig szükséges azt boncolgatni ezen cikk kereteiben, hogy a fasizmus kulturális termelÅ‘jében kit és mit illet meg a díszhely. „Rangot ki kér magának a pokolban?” A fasizmus az erÅ‘szakot állította oda a politikai és gazdasági érvelés eszközének. Az erÅ‘szak azonban nagyon kétes értékű kulturtényezÅ‘. Nem véletlen, hogy a nyilt fasiszta diktaturák országából nem láttunk még jelentékeny irodalmi vagy művészeti értéket kikerülni. De mindenki elÅ‘tt ismert tény, hogy Magyarországon egyre több az olyan közrendÅ‘r, aki dr.-t ír a neve elé. Németországból éppen most jött a hir, hogy 30.000 fÅ‘iskolást fognak beosztani a Schupoba. Ez mindenesetre nagyon radikálisan szegi ketté az intelligencia termelésének gordiusi csomóját. De nagyon kevesen fogják ezt az intézkedést a kultura fejlÅ‘désének vonalában állónak tartani. Ez a megoldás nem a fasizmus kulturájának pluszát, hanem minuszát növeli. Negatívumok halmozása azonban nem vezethet konstrukcióhoz. Vannak olyan destrukciók is, amelyek a haladást szolgálják. Ezt a destrukciót azonban nem csak nyomon követi, hanem bizonyos értelemben meg is elÅ‘zi az építés. A fasizmus pusztításai után pedig nem konstrukció következik, hanem a vízözön.

Nincs olyan nagy mester, akinek művét egy hamis eszme tönkre ne tenné. Ebben áll az önmagukat eláruló tudósok és művészek hirtelen összeomlásának magyarázata. A fasizmus, amely a 20. század közepén faji hovátartozástól akarja függÅ‘vé tenni a közéleti szereplést, amely a nÅ‘t visszaparancsolja a házi tűzhely „szentségének” bornírt rabszolaralégkörébe megtagadta azt a két legnagyobb kulturvivmányt, amelyeket maga a polgári fejlÅ‘dés hozott létre. A fenyegetÅ‘ összeomlástól megrettent polgárság szívesen csinálná vissza három évszázad fejlÅ‘dését. Ez azonban lehetetlen. Ezt sem a fekete, sem a barna, sem a zöldinges fasizmus nem tudja megvalósítani. Az egyszer életrekelt eszmének önálló léte van, amely nem föltétlenül engedelmeskedik azoknak, akik létrehozták. A tud. szoc. elleni harc platformján egyesíteni lehet a reakciónak meglehetÅ‘sen széles társadalmi rétegeit. De még nagyobb lesz azok száma, akik elÅ‘bb vagy utóbb szembefordulnak nemcsak a fasizmussal, hanem azzal az osztállyal is, melynek érdekében az idÅ‘t néhány évszázaddal vissza szeretnék fordítani.

Ebben a szembefordulásban pedig már benne van a kulturforradalom elÅ‘játéka. Nem új jelenség, hogy a tudományos és művészeti élet legkiválóbbjai szembefordulnak a polgársággal. De a fasizmus kulturreakciója kiszélesítette ennek az elpártolásnak bázisát. Az a harc, amelyet a nemzetközi jogászbizottság folytatott Dimitroff és társainak megmentéséért a szó legvalódibb értelmében vett kulturharc volt, amely széles rétegekkel ismertette meg a fasizmus valódi arculatát. Minden új kultura harc közben születik meg. A kulturforradalom és az új kollektiv kultura kiindulópontja is abban a harcban van, amelyet a hanyatló polgári kultura és a fasizmus ellen folytat a negyedik rend.

4. A legutóbbi évtizedek fejlÅ‘dése világosan mutatja, hogy a kultura nincs elszigetelve a gazdasági, politikai és társadalmi élet egészétÅ‘l. A dialektikus materialista világszemlélet már régen hirdeti ezt az igazságot. De csak a közelmult sorozatos átalakulásai bizonyították be mindenki számára tapasztalatilag. És még egyre mutattak rá ezek az események. Arra, hogy a kulturhaladás, a jövÅ‘ egyetemes és kollektiv kulturája elválaszthatatlanul egybe van kötve a negyedik rend sorsával. Különösen a kulturális fejlÅ‘dés polarizációja vetett éles fényt az utóbbi állítás helyességére. Egyrészt a régihez való erÅ‘szakos visszatérés, már meglevÅ‘ kulturértékek lerombolása a par excellance fasiszta Németországban. Másrészt a kulturfejlÅ‘désnek azon valóban meglepÅ‘ eredményei, amelyeket a háború utáni Oroszország mutat fel.

Nagyon érdekes az a kép, amit a kultura alapját képezÅ‘ gazdasági viszonyok összehasonlítása ad. Az új kollektiv kultura képviselÅ‘inek az az elgondolásuk, hogy csak a nép nagy tömegeinek jobbgazdasági viszonyok közé juttatásával lehet a kulturát széles alapon kifejleszteni. Ezzel szemben a fasizmus felfogása teljesen ellentétes. Amennyiben egyáltalán felveti a kérdést elméletileg az a mozgalom egész jellegének megfelelÅ‘en regresszív, az ókori rabszolgatartó népek elgondolásához jár közel. Eszerint a széles tömegek nyomorával kell elÅ‘teremteni azokat az eszközöket, melyek kevés számu egyesek minél tökéletesebb kifejlÅ‘déséhez szükségesek. Az übermenschkultusz groteszk, reakciós típusa: a Führerkultusz jön így létre, akinek hallgatva veti magát alá mindenki.

A két különbözÅ‘ felfogás gyakorlati megvalósítása a tömegkultura helyessége mellett szól. Nemcsak azért, mert a legnagyobb számlegteljesebb érvényesülési lehetÅ‘ségbe juttatása olyan kétségkívül hatalmas kulturvivmányokhoz vezetett, mint a 7 órás munkanap megvalósítása és az analfabétizmus 90 százalékos likvidálása egy olyan országban, amely még nem régen a világ egyik legvisszamaradottabb területe volt. Azért is, mert a széles tömegek kedvezÅ‘ kulturális viszonyok közé helyezése után minden remény meg van arra, hogy sokkal nagyobb számban fognak kitermelÅ‘dni a kollektiv übermenschek, az emberi gondolkodás és kultura élén haladó nagy emberek. A 7 órás munkanap és az analfabétizmus megszüntetése egymagában véve is mélyenszántó kulturforradalmat jelent.

A további összehasonlitás még hatalmasabb arányokban domborítja ki az új, kollektiv kultura elgondolásának helyességét. Az intelligencia túltermelésének csak ez a koncepció adja a megoldását. (Mert nyilvánvalóan nem megoldás, hanem minden megoldásról való kétségbeesett lemondás az, ha a fiatal intellektuell generáció kezébe gumibotot nyomunk és odaállítjuk a forgalom szabályozására.) Az új, kollektív kultura két irányban halad. Egyrészt a technika és közegészségügy rohamos fejlesztésével nagy arányokban bÅ‘víti ki a műszaki kádereket és orvosi kart. Ez természetesen maga után vonja, sÅ‘t feltételezi egy folyton növekvÅ‘ számú, magasan kvalifikált nevelÅ‘ apparátus kialakítását. Másrészt pedig olyan fokra fejleszti az egész lakosság kulturnivóját, hogy a munkaidÅ‘ további leszállításával az intellektuális és fizikai munkás és munkakör közötti megkülönböztetés fokozatosan eltűnik. Ezzel párhuzamosan alakulnak ki a művészetek kollektiv formái, amelyek nem ismerik a sztárokat s amelyekbe fokozatosan az egész nép bevonódik.

Ezek a célkitűzések magyarázzák meg azokat az eredményeket, melyeket az orosz közoktatás az elmult esztendÅ‘k folyamán elért. Álljon itt néhány szám ezeknek az eredményeknek szemléltetésére. Míg 1914ben 7 millió 236 ezret tett ki az elemi iskolák látogatóinak száma az 1932—33as tanévben már 19 milliót. A középiskoláknak 1914-ben 564.000 növendékük volt. De 1933ban már 4 millió 350 ezer. Az 1933—34. tanévben pedig már 6,674.000 volt a beiratkozottak száma. Az egyetemek 1914-ben 110 ezer hallgatót számláltak, míg 1932—33ban már 1/2 milliót Még hatalmasabb arányban nÅ‘tt meg a különbözÅ‘ szakiskolák és ezek résztvevÅ‘inek száma. Pontos adataink csak 1932—33-ról vannak. Ezek 11/2 millió hallgatót mutatnak ki az 1914es év 267 ezrével szemben. De azóta ezen a téren ugyszólván ugrásszerű az emelkedés.

A polgári kultura válságával szemben minden okunk megvan a kulturforradalom elnevezésre, amikor ilyen hatalmas számok tárulnak elénk. Vegyük még ehhez hozzá a kiadói tevékenység óriási számadatait. Már 1932-ben 38.000 új könyv jelent meg az állami kiadókban, 600 millió példányban. Ez felülmulja Anglia, az Egyesült Államok és Németország együttesen vett megfelelÅ‘ adatait. A napisajtó és a folyóirat irodalom hasonlóan nagy számokat mutat. 1929-ben 12.500.000 példányszámban jelentek meg, 1933-ban már 36.500.000 példány, számban. A háboru elÅ‘tti adatokkal szemben itt alig lehet helye az öszszehasonlitásnak. Hiszen 1913-ban mindössze 859 ujság jelent meg, összesen 2 millió 150 ezer példányban. Olyan nyelveken nyomtattak könyveket és adtak ki folyóiratokat, amelyeknek rövid idÅ‘vel ezelÅ‘tt ábécéje sem volt. Ha szembenézünk ezekkel a tényekkel, nem habozhatunk a fasizmus kulturreakciójának és az új, kollektiv kultura törekvésének erkölcsi megítélésében sem.

Ha már most a kétirányu fejlÅ‘dés valószínű irányát akarnók megrajzolni, akkor még szembetűnÅ‘bb lenne az új kultura fölénye. A fasizmus kulturreakciójának pusztításai most már a kulturintézmények ellen fordulnak. Az a szellemi sivárság, amit Hitler uralomrajutása után egy esztendÅ‘vel mutat a német irodalom és művészet, bátran állítható oda prognózisként minden nép elé, amely a politikai fejlÅ‘dés hasonló útjára lép. A másik oldalon a fejlÅ‘dés egyre erÅ‘södÅ‘ üteme a kulturforradalom minden irányu elmélyülésére, a kitűzött célok maradéktalan megvalósítására enged következtetni.

 

 

Vissza az oldal tetejére