FĹ‘oldal

Korunk 1933 Március

A romániai agrárválság számadatai


Bányai Imre

 


A bevetett területek nagysága (1000 hektárban):


 

































 


1930


1931


Buza


3055


3466


Tengeri


4426


4754


Rozs


1975


1919


Zab


1087


871


Árpa


391


407


összesen


10.934


11.417


 


A bevetett terület növekvése 1930-tól 1931-ig 483.000 hektár.


A gabonaneműek termelése (1000 vagonban):


 

































 


1930


1931


Buza


360


368


Tengeri


452


636


ROZS


237


141


Zab


116


67


Árpa


46


36


összesen


1211


1248


 


A gabonaneműek növekvése 1930-tól 1931-ig 37.000 vagon.


A gabonaneműek értéke (millió leiben):


 































 


1930


1931


Buza


Tengeri


Rozs


11.033


10.622


4031


8911


10.049


2913


Zab                  2197


1729


 


Árpa                1022


709


 


összesen           28.905


24.311


 


 


A mezőgazdasági válság elcsökkenése 1930-tól 1931-ig 594 millió lei.


A gabonaneműek hektáronkénti értékcsökkenése leiben:


 





























 


1930


1931


Buza


3610


2571


Tengeri


2399


2114


Rozs


2040


1518


Zab


2021


1984


Árpa


2609


1742


 


Összesítve: vetőterület növekvése 483.000 hektár; a gabonamennyiség értékcsökkenése 4 milliárd lei. Ezekből a számokból a következő tények rajzolódnak ki. A mezőgazdasági válság ellentétben az iparival nem a termelés állandó csökkenését eredményezi; sőt bizonyos körülmények közt a termelés növekvését. Okai: az ipari nagyüzem koncentrációs formájának hiánya, minek következtében a piac ismerete még bizonytalanabb mint az iparnál. A tőke a mezőgazdaságból nem vonulhat ki oly könnyen mint az iparból, A kisbirtokos üzemének leállítása egyértelmű a kisbirtokos éhenhalásával, mert másutt elhelyezkedni nem tud.. A csökkenő árak illetve a fogyasztóképesség (vásárlóképesség) csökkenése s az ipari árak aránytalansága a mezőgazdasági árakhoz viszonyítva azt eredményezi, hogy a mezőgazdálkodó mind többet és többet kénytelen eladni, vagyis többet kénytelen termelni, hogy ugyanolyan vagy csak kevéssé csökkent nívón tartsa fogyasztóképességót. Innen magyarázható, hogy a romániai vetőterület- és termelés mennyiségileg a válság éveiben nőtt. Ha azután az előbbiekhez hozzávesszük még a nagymérvű eladósodást (amit a kamat törlesztés még növel, valamint a magas adókat, úgy ezek rendezése az alacsony gabonaárak mellett csak mennyiségi túltermelés, de mindenesetre a termelés quantitativ nivójának megőrzése mellett lehetséges. Végül a mezőgazdasági kisüzem nem változtathatja gyorsan a termelését.


Említésre méltó, hogy a gabonamennyiség növekvése csak a vetőterület aránytalanul nagy növekvése mellett következett be, tehát nem a termelési módok technikai feljavításával. Az értékcsökkenést azonban semmisem tudta megakadályozni: az árak a termelési költségek alá szorultak.


A válság az iparban a túltermelés kérdését meg tudja oldani az által, hogy a túltermelést elégtelen termelésbe vezeti át, vagy éppenséggel a termelést szünetelteti. A mezőgazdaságban ez a módozat nem lehetséges. Még a jól organizált, fejlett koncentrációjú mezőgazdasági üzemek esetében is nehezen megy ez a folyamat, s teljesen lehetetlen a kisbirtokos formájú termelésben. A termelés a kisbirtok esetében — ha természeti okok nem játszanak közre — változatlan. Ezt a tehetetlenségi tendenciát viszont ellensulyozza egy másik, a termelés növelését eredményező tendencia. A válságban a kisbirtokos — helyzeténél fogva — termelését fokozni igyekszik, ugyanakkor azonban mint fogyasztó a lehetőség szerint kikapcsolódni törekszik a piac köréből. A termelés fokozása a válságban adott helyzete leromlását tényleg ellensulyozza ideig-óráig, ám a termékmennyiség növekedése nem arányos a növekvéssel párhuzamosan fellépő ár következtében keletkező további értékcsökkenéssel. Az érték csökkenése ezek szerint nem akasztható meg, sőt ellenkezőleg élesíti és tovább növeli: a termelés fokozásával való gyógymód a betegség további elmélyedését eredményezi. Idézett számok világosan igazolják ezt.


Az értékcsökkenés ellensúlyozására még egy mód maradna: a termelési költségek arányos csökkentése. Ezt azonban a visszamaradt kisbirtok nem tudja megcsinálni: mert nemcsak hogy a termelési költségek arányos csökkentéséről nem lehet szó, hanem ellenkezőleg az értékek és termelési költségek viszonya úgy alakult, hogy az árak a költségek alá szálltak. A kisbirtoknak nincs kiutja a válságból.


Végül a válság a kisbirtok tőkeképződését elakasztja. A kisparaszti üzemre jellemző szaporátlan és lassu tőkeképződés u.i. a válság folyamán nemcsak hogy megakadt, hanem a termelés már csak a tőke állandó csökkenésével lehetséges. A termelésbe fektetett tőkék értékcsökkenése a válság alatt hitetlenül gyors. A tőkehiányt a termelésben csak új tőkék bevonásával lehet ellensúlyozni. Ám — válság idején — a hitelapparátus felmondja a szolgálatot. Igy a tőkeszükséglet és tőkeképződés közti állandó strukturális aránytalanság (a kisparaszti birtok tőkeszükséglete nagyobb mint a saját tőkeképződése) mely a kisbirtok legutolsó háború utáni fázisában vált különösen élessé, s amelynek eredményeként az aránytalanság eltüntetésére idegen tőkéket vettek igénybe, melyeket ma már fizetni nem képesek; ez a strukturális aránytalanság a krízis folyamata alatt olyan nagymérvű, hogy megoldani már nem lehet.


Olyan probléma előtt áll ma a kisbirtok, amelyhez hasonlóra a kisbirtok keleteurópai történetében még nem volt példa. A diliemma ez: ha nem termel — elpusztul s ha termel ugyancsak. (Bukarest)


 


Vissza az oldal tetejére