FĹ‘oldal

Korunk 1933 Február.

Ujságírók a baloldalon


Melius N. JĂłzsef

 


Az ujságtőke szolgálatában világnézetileg megromlott erdélyi magyar ujságirás örvényeiből az utóbbi időben mind sűrűbben merülnek fel olyan jelenségek, melyek az ujságirót a zuhanó polgári öntudattal szemben új szociális felelőség betöltése felé lökik. A gazdasági helyzetében proletarizálódó kispolgár, a polgári politikai pártok kiábrándultjai s a mindenáron háttérbe szorított paraszt és városi szegénység példátlan érdeklődéssel nyúl minden olyan lap után. amely ellentétes a polgári sajtó tartalmával és attitüdjével. Jól látják ezt a gazdaságilag és ideológiailag megrendült magyar ujság-vállalkozások is. Ez a magyarázata az olyan jelenségeiknek, hogy — látszólag — balfelé sodródnak exponált publicisták s halványpiros kalandokba bocsájtkoznak ujságvállalkozók. Az előbbi jelenség sorára tartozik pl. Szentimrei Jenő-nek, a kolozsvári Ellenzék egyik fő munkatársának pár legutóbb megjelent cikke, melyek közül a legutolsónak már „Balra is nézz!” a cime. Sz. J. ezekben a cikkeiben hirtelen fölfedezi a dolgozó tömegeket, (nem is olyan csunyák nem is olyan buták — sőt tanulni kell tőlük!) és kezet nyujt feléjük — a szociáldemokrácián keresztül. Elképzelése („erdélyi költők irjatok verseket az erdélyi munkásságnak”,) a tájékozatlan szemében egész megható lehet. De a minimálisan orientált szemlélő már nem hiszi el, hogy Sz. J. ne tudná, hogy végső értelmében a polgárság és a szociáldemokrácia összefogása nem más, mint a dolgozókkal szembenálló front erőinek koncentrálása. Sz. J. hisz abban, hogy az osztályösszefogás törekvésében a polgári osztály szellemi harcosai — minden világnézeti különbség ellenére — „objektivitással” a proletáriátus hóna alá nyulhatnak és így azok a humanista és demokrata szellemi vezetők háta megett a fennálló rend hatalmi szerveinek (sajtó, egyház, politikai pártok) szolgálatában megmaradhatnak. A szándék lényege világos: a polgárság szét akarja vágni az osztályharcos baloldali hadtesteket és új fokozott kihasználásra alkalmas tömegekre akar szert tenni. Érthető tehát, hogy Sz. J. invitálása a cimzettől felbontatlanul érkezett vissza s anélkül, hogy a cimzettek élcsapata a Sz. J. háta mögé való sorakozásra ösztökélte volna tömegeit a költő-publiciszta jószívűségén meghatódva.


A bevezető sorainkban érintett tünet más természetű jelensége a fiatal erdélyi ujságiró gárda rohamos radikálizálódása. Ez is a válság eredménye: — a „kenyéradó” lapvállalkozás a bérmunkás ujságírónak már oly keveset nyujt, hogy a kiadók és ujságírók közt a gazdasági konfliktus állandó. Természetes, hogy a gerincesebbje ebből a konfliktusból kifolyólag a munkanélküliek közé kerül. Ez utóbbiak soraiban indult meg a polgári zsurnaliz-mus fogalmának átértékelése. Egy ilyen fiatal ujságiró Demeter János indítja meg a „Falvak Népe” című néplapot, mely néhány hónap alatt teljesen beásta magát a falusi szegénység soraiba — paraszt levelezőivel. A lap) különösen a székely vidékeket fogta meg. A helyesírást is alig tudó levelezők a parasztszegénységnek egész döbbenetes valóságait tárják fel és élesen mutatnak az okok felé, melyek helyzetüket meghatározzák. Ezek a megnyilvánulások való értékére szállítanak minden székely Schöngeist elképzelést és darabokra törik azt a székely-irodalom legendát, melyet a székely középosztály szelleme termelt ki. Az itt megvilágosuló jelenségek szelleme volna az az erő, amely Tamási Áront visszatarthatná a fasizmus felé való kalandjaitól s a székely tömegek írójává tehetné, — ha Tamási Áronban erre elhatározás élne. A Falvak Népének oldalain tisztán épül ki az erdélyi parasztság igazi arcvonala.


Abból a fiatal ujságíró generációból, melyet az ujságtőke már nem tudott megrontani s az utolsó temesvári kisebbségi ujságiró kongresszuson állandó tiltakozással foglalt állást a szervezet desperált tehetetlenségével szemben, egészséges irányu ösztönnel vált ki az ugyancsak munkanélküli ifj. Kubán Endre „Ismeretlen Erdély” cimű, könyvalakban megjelent riportsorozatával. A riportok a Zsilvölgyön, Resicán, a tomesti üveggyáron s a pojánaruszkai hegyek falvain vezetnek keresztül. Eltekintve K. E. önmagát hangsulyozó kispolgári ujságiró sallangjaitól, könyvében azok a megfigyelések az értékesek, melyek az erdélyi nehézipari munkásság helyzetét világítják meg. K. E. azonban még nem tudja a felkutatott rétegek helyzetének átfogó értelmét megadni. K. irásai jórészt még a nyomorriport kategóriájába tartoznak. — viszont fejlődési perspektívái s tiszta szándékai arra mutatnak, hogy nagyon hamar eljut a dialektikus tudással felszerelt riportázsig. Ugyancsak temesvári fiatal ujságiró Hercka István is, aki „Kerek mint a földgolyó” cimű kis regényével tulajdonképpen meghaladja az ujságírás kereteit. Ez a sinclairi egyszerűséggel beállított írás valójában azonban csak keret ahhoz, hogy elmondja a. mozgalomba bekerülő ifjumunkás első találkozásait a röpcézéssel és az államhatalommal. Hasonlókép az irodalom vonalára viszi át progresszív törekvéseit Simonis Henrik temesvári ujságíró, aki Gladkow „Marussja” cimű regényének forditásával járul az új olvasó rétegek szellemi táplálásához. Kubán, Hercka és Simonis iráskészségét észrevehetőleg a bérmunkás ujságirótól követelt akkordmunka fertőzte meg mielőtt a teljes nyelvi Méréshez elérkezhettek volna.


Hogy. az igazán szocialista látásu riporter hogy manifesztálódik, azt magyarul a budapesti Gereb1yés László mutatja be a Korunk-ban már említett németországi riportkönyvével. (A döntés felé) G. L. biztos gazdasági és szociológiai felkészültséggel, kiforrott irástudással és rugalmas invencióval fordul afelé a terület felé. amelynek eddig a magyar sajtóban csak ferde és megtévesztő kópét mutatták be. G. L. a német választások legizgalmasabb napjaiban tapint a német politikai élet pulzusára, hogy a tömeg vérkeringésének közvetlen megmutatásával cáfoljon rá a polgári sajtó hamis hírszolgálatára és levelezőire. Kiderül, hogy a német munkásság a német politikai élet tudatos alakitója nem pedig „félrevezetett, ügyes vezérektől mindenre kapható csőcselék”, amilyennek az ártatlan magyar olvasó ujságjai szerint elképzeli. G. L. könyve helyenként olyan érdeklődést vált ki az olvasóból, mint E. E. Kisch riportjai. G. L. könyve jelöli ki azt az utat és módszert, amelyet riportereinknek követniök kell saját életösszefüggéseink tisztázásában.


A progresszív orientációjú magyar ujságírók sora a fiatal generáció feltörésével egyre szélesebb, munkáink medre egyre mélyebb. Jövőjük kilátásait az osztályerők feszültsége és összecsapása határozza meg. (Kolozsvár)


 


Vissza az oldal tetejére