FĹ‘oldal

Korunk 1933 Január

A házasság új formája


Fannina W. Halle

 


Mindazon könnyítések ellenére, amiket a mai orosz házassági törvény tartalmaz Szovjet-Oroszországban a házasfelek válása jelenleg korántsem gyakoribb, mint a többi országokban. Ugyanez áll a promiszkuitásra vonatkozólag is.


Hogy a Szovjetunióiban évente hány házas ember él a könnyű válás lehetőségével), statisztikailag pontosan nem állapitható meg, mert a válás ugyanugy, mint a házasságkötés nagyon sok esetben csak tényleg történik meg, anyakönyvi iktatást nem nyer. Mindenesetre kettő bizonyos: az a nagy válási epidémia, amely úgy Oroszországban, mint a többi országokban a háborút és a forradalmakat követte, itt sohasem öltött olyan méreteket, mint aminőt a legutolsó időkig például az Egyesült Államokban. A felépítés szakasza továbbá s az élet, amely lassan szabályozottabb mederbe került, a válási kedvet döntően lefékezte. Végül: a nő naponta növekvő függetlensége és önállósága úgy látszik a konfliktus anyagának legnagyobb részét kiküszöbölte.


Eltekintve azonban az előbbiektől, Oroszországban a monogámia rehabillitálásának folyamata állapitható meg. Tudvalevőleg a szovjet-törvényhozás anélküli, hogy a monogámia alapelvét kifejezetten hangsúlyozná, ragaszkodik a monogámiához s ugyanígy tekintettel van a házasság ethikai tartalmára, midőn a futólagos kapcsolatokat nem veszi tényleges házasság számba. Még fontosabb azonban az, hogy az életnek ebben a monogámia alapelvéhez: való rögzítésiében valami organikus jut kifejezésre. Hogy a szovjetorosz fiatalság milyen magatartást tanusit e kérdéssel szemben, többek közt kiderül azoknak a különböző leszavaztatásoknak az eredményeiből, amelyekben a fiatalság háromnegyed része a monogámia feltétlen fentartása melllett nyilatkozott. Az új orosz életnézet csirasejtjeinek, a fiatalság kommünáinak álláspontjáról s a mai szovjet morálról különböző naplók és házirendek nyujtanak felvilágositást. A kommünák kifejezetten elvetnek minden esetleges vagy futólagos viszonyt s egyedüli helyesnek és megengedhetőnek a monogám tartós-házasságot tekintik, amely „a szemléletek közösségén s két egymást szerető ember szellemi összetartozásán alapul.” Különben a kommünákban szokás a házasság felbomlásával fenyegető házassági konfliktusokat a tagok jelienlétében nyilvánosan megbeszélni s azokat, akik abba a gyanuba keverednek, hogy nagy előszeretettel váltogatják a partnereiket” felelősségre vonni és meginteni.


Mindazonáltal nem a régi értelemben vett monogám házasság az, amely Oroszországban a forradalmi napok kilengései után életre kelt, hanem egy saját törvényszerűsége szerint haladó fejlődés, amely új ethikai beálllitódáson nyugszik. Igy ma Szovjetoroszország az egyetlen országa a világnak, ahol a monogámia nem papirostörvény, hanem ujonnan kristályosodó életforma, míg különben mindenütt merev keret, amit az élet naponta újabb robbantással fenyeget. Ami a kapitalisztikus országokban túlélte magát és a véget jelenti, az; Oroszországban kezdet, új fejlődés megindulása. Oroszország így kisérleti igazolását nyujtja annak, hogy a monogámia valami, ami teljesén maga magától szociál-ethikai, természettudományi elvek szerint szabályozódik s a kulturember sajátjául tekintendő törvény, hasonlóan ahhoz, ami a gyilkosságot tiltja. „A népek ismerete igazolja, hogy a monogámia legtöbb embernek inkább megfelel, mint bármely más formája a nemek közti kapcsolatnak. A monogámia saját előnyei alapján predominál a házasságban, ha arra a talajra állatjuk, amelyből kinőhet”, — irja Lindsey, egyik legjobb koponya azok közül, akik az utóbbi években a házasságról gondolkodtak.


Mindezen okokból kifolyólag, különösen azonban az orosz nők közt tulnyomó mértékben tapasztalható erős érzelmi monogámia következtében a válás törvényileg biztosított megkönnyítése épp oly kevéssé vezetett a monogámia elvének lerombolásához, mint ahogy „az erkölcsök forradalma” nem jelentette tartós emelkedését az össze visszaváló nemi érintkezésnek. Emellett azonban egyáltalán nem csodálatos, hogy az új vallási törvény kihirdetése az orosz faluban nagyobb izgalmat és gondot okozott, mint az akkoriban már többé-kevésbé indusztrializált városokban. „Miért engedi meg a szovjet-kormány a férfiainknak, hogy a feleslegeiket elhagyják?” — kérdezték az asszonyok elrémülve.


Nemsoká tartott azonban s épp a falvak asszonyai, akiket az illetékes nőszervezeteik jogaik felől a legpontosabban felvilágositottak, (minden falu-szovjetnek legalább egy nő tagjának kell lennie, aki a többiek érdekeit képviseli), láttak neki s nem utolsó sorban a válást illető jogaik érvényesítéséhez is. Megjegyzésre méltó, hogy válási keresettel közvetlenül a forradalom után tulnyomó többségben, de még ma is az esetek több mint hatvan százalékában, a nők élinek.


Jóllehet a szovjet-törvények semmiféle válóokot nem ismernek és egyáltalán nem érdeklődnek azután, hogy a házastársak mért szüntetik meg életközösségüket, érdemes megálapitani, hogy a Szovjetunióban a természetüknél fogva különben szubjektív és intim válóokok nagy része politikai természetű. Különösen ez volt az eset az első forradalmi esztendőkben, amikor a házasfelek különböző magatartása a változott viszonyokkal szemben az együttélést lehetetlenné tette. Ma már Oroszország annyira átpolitizált, hogy ilyen éles formájú véleményeltérések alig kerülnek felszín re. Mindenesetre előfordulnak olyan esetek, amikor a házasfelek, akik eleinte az új élettel szemben teljesen különböző felfogást tanusitottak, később olyan fejlődésen mentek át, ami a már végrehajtott válást utólag érvénytelenitette s a házasfeleket ismét egymás felé terelte.


Gyakran megtörtént, itt-ott még ma is előfordul, hogy az üzemimunkás féri, aki az új nagy közösség tagjaként szociális munkát végez, a háztartásban, konyhában és a gyermekek iránti gondoskodásban teljesen elmerülő feleségétől elválik. Az eddigi „háziasszony” ennek következtében gyakran abba a kényszerű helyzetbe kerüli, hogy nemcsak saját magának kell eltartania magát, hanem kénytelen egész életet átállítani, úgy, hogy pár év hivatásos munka után az egykori házastársaik egyszerre csak felismerik, hogy egymástól már nincsenek is oly nagyon eltávolodva. S hogy nem mindig a férfiak azok, akik a nőket ebben a fejlődésben megelőzik, hanem legalább oly gyakran, sőt válószinüleg még gyakrabban a nők nőnek túl férfiaikon, ezt számtalan eset beigazolta.


Azokról a tipikus konfliktusokról, amelyek a mai Oroszországban a házastársi közösség felbomlásához vezetnek K. N. Kowaljow a következőket irja a házasság és család történeti fejlődéséről irt gyüjteményében:


„Százezrekre megy azoknak a néptömegek sűrűjéből s az elnyomott osztályok tömegéből kiemelkedő embereknek a száma, akiknek a forradalom lehetővé tette a politikai arénába való bevonulást, hogy kulturálisan kiműveljék magukat s aktiv tagjai legyenek annak a felettébb hatalmas alkotó munkának, mely az országban megvalósul. Ezt a lehetőséget a férfi összehasonlithatatlanul könnyebben és gyorsabban realizálja, mint a nő... Ennek következtében az előadódó tipikus tömegkonfliktusok: a férfi „felelősségteljes munkás”, aki teljesen feloldódik a politikai életben, a nő viszont állva marad a kulturálatlanság és analfabétizmus forradalom előtti fokán, abban az érdeklődési körben, amely nem haladja meg a konyha, a gyermekről való gondoskodás és a piaci árak keretét.


Más változata ugyanennek a kofliktusnak, ha a férfi a nő igénybe vétele folytán előállott házi rendetlenség következtében, az egykori hivatalnok, katonatiszt, kereskedő és birtokos réteghez tartozó „disznőt” kiván, hogy egy ilyen közösségben a munkanap utáni „puha” otthonban legyen része.


Előbbiek csak két változat az átmeneti időre oly tipikus konfliktusok közül. Az egyiket mint láttuk, a nőnek a házi tűzhelyhez való szolgai kötöttsége, a másikat pedig a nőnek az a követelése határozza meg, hogy a kulturális-szociális életbe besorakoztassa, illetve gazdaságilag önállóvá tegye magát.”


Hogy Szovjetoroszországban a válások száma a régebbi évekkel szemben erősen visszaesett s még tovább esik, nem utolsó sorban annak a körülménynek köszönhető, hogy ellenére a félreértett „szabad” szerelem” átmeneti kicsapongásainak, a házasság ethikai tartalma sohasem veszett el teljesen. Ellenére az ötéves terv kikerülhetetlten szigorának, a házasságkötésekkel szemben a felelősség érzet nőtt s a válások visszaesése állapítható meg. Ilyen körülmények közt nem tulzás, ha általában a szovjetorosz házasság stabilizálódásáról beszélünk. Meg kell továbbá gondolnunk, hogy az Európa egyéb részeiben és Amerikából is ismert háború utáni házassági krizis a szovjetek országában a megoldáshoz sokkal közelebb jutott, mint bárhol. Mert mig a többi országokban ez a probléma az új javaslatok egész sorát tette aktuálissá, melyek egymás után vonták vitába a próba-házasság, a háromszögházasság s a pajtás-házasság formáját, addig Oroszországban egy lassan érő új házasság-formával állunk szemben.


Megfelelően a többi uralkodó életfeltételeknek, Oroszországban az új házasság fonna is sajátságos képződmény, amelynek alapja a nemek nemcsak törvényileg biztosított, de a gyakorlatban is maradéktalanul keresztül vitt egyenjogusitása. Ennek az egyenjogusitásnak következtében a szovjetorosz; házasság joggal tehinthető a Lindsey által propagált pajtásházasság ideál realizálásának, amit az amerikai házasság reformer olyan „jogerővel kötött, törvényileg elismert születést szabályozó” házasságnak definiál, amelyet a gyermektelen házasfeleknek jogukban áll bármikor kölcsönös beleegyezés alapján felbontani. Tudjuk, hogy a szovjetorosz törvényhozás ezeket a követeléseket a válást illetőleg, amelyhez nem, kiván kölcsönös beleegyezést vagy gyermektelenséget, még tul is haladta. Ezért a tényleg fennálló pajtásházasságról, jóllehet Lindsey házasság formáját „a társadalmi életben erősen megalapozott tény”-ként törekszik beállitani, vallójában csak Oroszországban lehet beszélni. Egyedüli itt találhatók tömegben azok a házas. emberek, akik a szó legigazibb értelmében pajtásoknak nevezhetők.


Egyetlen egy egyházi-patriárchális házasságtradicióval rendelkező országban sem érték el — a korunk szellemének tett minden engedmény ellenére — még csak megközelitőleg sem azt az állapotot, amely házasfelek közt hasonló élet- és küzdő-társi közösség keletkezését lehetővé s bizonyos meghatározott körülmények közt egyenesen szükségessé teszi. Természetesen a polgári országokban már vannak most is egyes házastársak, akiket azonos célú érdekek és közös törekvések kapcsainak össze; Oroszországban azonban — és ebben áll épp a nagy különbség — ez a kivétel az általános.


* Mutatvány szerző most megjelent könyvéből. (Die Frau in Sowjetrussland. Paul Zsolnay Verlag. Berlin-Wien-Leipzig).


 


Vissza az oldal tetejére