Korunk 1932 November
Gorkij és Európa
Gorkij irói működésének 40 éves jubileuma alkalmával aligha lesz érdektelen röviden áttekinteni, hogy az az iró, akit ma egy 160 milliós nép uralkodó közvéleménye a magáénak tekint, hogy tükröződött pályája folyamán, a nyugat-európai tudatban.
Gorkijt aránylag nagyon hamar megismerte Nyugat-Európa. A német „Das Literarische Echo” már a század legelején megállapítja, hogy 1901 októberétől 1902 májusáig a német sajtóban 24 cikk jelent meg Gorkijról, holott ugyanezen idő alatt Tolsztojról 17, Gogolról 8, Csehovról pedig csak 2 cikket irtak. 1902 végén egy orosz lap már azt állapithatja meg, hogy Tolsztoj és Csehov mellett Gorkij a legnépszerübb „jelenkori” orosz iró Nyugaton. Bécsben, Berlinben már a darabjait játszák s Brandes hosszabb tanulmánya után 1903 legelején megjelenik róla az első könyv, a francia Dillons tollából, miután M. de Vogue befejezte hiressé vált cikksorozatát Gorkijról a „Revue des deux Monde´s” hasábjain.
Mi volt ennek a sikernek a magyarázata?
Gorkij a nyugati olvasó előtt új oldaláról mutatta be az orosz irodalmat. Az orosz munkások és faluszegények iróját látták benne, aki kifejezésre juttatta az orosz munkásosztály egyéni kulturáját. S azonkívül Gorkij sikere még összefüggött azzal is, hogy Gorkijban a nyugati kritikai szemében egy pártokon felül1 álló igazságosság harcosa jelentkezett. Ez a magyarázata, amiért 1905-ben oly erőteljes tiltakozás indult meg Gorkij érdekében lets rtóztatásakor. Németországban Sudermann, Wildenbruch, Fulda, List és másolt irták alá a protes-tációt. Rómában 150 képviselő csatlakozott e mozgalomhoz s a román irók egyenesen a román urakodóhoz fordultak Gorkij érdekében. Franciaországban) Jaures, Bodin, Anatol France, O. Mirabeaux és mások szállottak sikra érte. Ennek a Gorkij érdekében való mozgalomnak értelmét elsősorban az adja, hogy a mozgalom a polgári demokrácia érdekében történt. Nem az orosz munkásosztály irójának, hanem a polgári demokrácia eszméjének szólt.
Thomas Mann 1928-ban azt irja Gorkijról, hogy „egyesíti magában a forradalmat és a reakciót”, ami most „nagyon szükséges.” A „VorwÃärts” kritikusa ugyancsak arról beszél, hogy Gorkijra a „nagy, minden. szeretet” a jellemző. Elvileg tehát nem is harcosa a szocializmusnak. Megfelel ez végeredményben annak a felfogásnak, amit Trotzkij, Gorbacsev, Kubikov és mások hangoztattak. Az angol szociáldemokrácia organuma, a „New Leader” egyenesen megtagad tőle minden harcos temperamentumot. (Az Anya szerzőjétől!)
Az amerikai sajtó is a maga módján értékeli Gorkijt. Az „Evening Telegram” az „ijesztő és az undorító dicsőitőjének” nevezi s megtagad tőle minden művészi készséget. A „New-York Times” hasonló hangon ir a könyveiről. Ez a visszautasító kritika érthető, ha tekintetbe vesszük a háború előtti amerikai irodalom szellemét. Egyenesen dicséret Gorkijra, hogy ez a szellem nem békélt meg vele.
A nyugati kritikusok általában kétfélekép foglaltak állást Gorkijjal szemben. Vagy letagadták belőle a harcost vagy pedig egyenesen felléptek ellene. Mind a két taktika vereséget szenvedett. Végül is elkellett ismerni igazi valójában. Népszerűsége egyre nőtt. Ma már vitán kivül az új oroszok irója, minden ellenmondás nélkül. (Brünn)
Vissza az oldal tetejére | |