Korunk 1932 November

Gorkij és Európa


Márk Viktor

 


Gorkij irói működésének 40 éves jubileuma alkalmával aligha lesz érdektelen röviden áttekinteni, hogy az az iró, akit ma egy 160 milliós nép uralkodó közvéleménye a magáénak tekint, hogy tükröződött pályája folyamán, a nyugat-európai tudatban.


Gorkijt aránylag nagyon hamar megismerte Nyugat-Európa. A német „Das Literarische Echo” már a század legelején megállapítja, hogy 1901 októberétől 1902 májusáig a német sajtóban 24 cikk jelent meg Gorkijról, holott ugyanezen idő alatt Tolsztojról 17, Gogolról 8, Csehovról pedig csak 2 cikket irtak. 1902 végén egy orosz lap már azt állapithatja meg, hogy Tolsztoj és Csehov mellett Gorkij a legnépszerübb „jelenkori” orosz iró Nyugaton. Bécsben, Berlinben már a darabjait játszák s Brandes hosszabb tanulmánya után 1903 legelején megjelenik róla az első könyv, a francia Dillons tollából, miután M. de Vogue befejezte hiressé vált cikksorozatát Gorkijról a „Revue des deux Monde´s” hasábjain.


Mi volt ennek a sikernek a magyarázata?


Gorkij a nyugati olvasó előtt új oldaláról mutatta be az orosz irodalmat. Az orosz munkások és faluszegények iróját látták benne, aki kifejezésre juttatta az orosz munkásosztály egyéni kulturáját. S azonkívül Gorkij sikere még összefüggött azzal is, hogy Gorkijban a nyugati kritikai szemében egy pártokon felül1 álló igazságosság harcosa jelentkezett. Ez a magyarázata, amiért 1905-ben oly erőteljes tiltakozás indult meg Gorkij érdekében lets rtóztatásakor. Németországban Sudermann, Wildenbruch, Fulda, List és másolt irták alá a protes-tációt. Rómában 150 képviselő csatlakozott e mozgalomhoz s a román irók egyenesen a román urakodóhoz fordultak Gorkij érdekében. Franciaországban) Jaures, Bodin, Anatol France, O. Mirabeaux és mások szállottak sikra érte. Ennek a Gorkij érdekében való mozgalomnak értelmét elsősorban az adja, hogy a mozgalom a polgári demokrácia érdekében történt. Nem az orosz munkásosztály irójának, hanem a polgári demokrácia eszméjének szólt.


Thomas Mann 1928-ban azt irja Gorkijról, hogy „egyesíti magában a forradalmat és a reakciót”, ami most „nagyon szükséges.” A „VorwÃärts” kritikusa ugyancsak arról beszél, hogy Gorkijra a „nagy, minden. szeretet” a jellemző. Elvileg tehát nem is harcosa a szocializmusnak. Megfelel ez végeredményben annak a felfogásnak, amit Trotzkij, Gorbacsev, Kubikov és mások hangoztattak. Az angol szociáldemokrácia organuma, a „New Leader” egyenesen megtagad tőle minden harcos temperamentumot. (Az Anya szerzőjétől!)


Az amerikai sajtó is a maga módján értékeli Gorkijt. Az „Evening Telegram” az „ijesztő és az undorító dicsőitőjének” nevezi s megtagad tőle minden művészi készséget. A „New-York Times” hasonló hangon ir a könyveiről. Ez a visszautasító kritika érthető, ha tekintetbe vesszük a háború előtti amerikai irodalom szellemét. Egyenesen dicséret Gorkijra, hogy ez a szellem nem békélt meg vele.


A nyugati kritikusok általában kétfélekép foglaltak állást Gorkijjal szemben. Vagy letagadták belőle a harcost vagy pedig egyenesen felléptek ellene. Mind a két taktika vereséget szenvedett. Végül is elkellett ismerni igazi valójában. Népszerűsége egyre nőtt. Ma már vitán kivül az új oroszok irója, minden ellenmondás nélkül. (Brünn)


 


Vissza az oldal tetejére | |