FĹ‘oldal

Korunk 1932 Október

Munkamegosztás a méhállamban


Schmiedt Ferenc

 


Egy rendes méhállam nyaranta körülbelül 40—80 ezer munkást foglalkoztat. Olyan szám ez, amit ma alig érnek el a világ legnagyobb ipari üzemei. Ugyanekkor a méhállamok iskolapéldái a tökéletes munkaközösségnek. A méhállamon belül minden szinte „egy intésre” játszódik le minden üzemzavar és fennakadás nélkül, minden látható rendelkezés mellőzésével. Eégebben ugyan azt hitték, hogy a méhkirálynő mindennap valamiféle munkautasitást ad ki népének, ma azonban már tudjuk, hogy erről szó sem lehet. A méhkirálynő nem játszik „uralkodói” szerepet. Hogy organizálják azonban mégis a méhek csodálatraméltó rendjüket, hogy osszák meg egymás közt. a legkülönfélébb munkákat, amit egy méhállamban el kell végezni ahhoz, hogy az állam fennállását és tagjainak szaporodását biztositsák?


Elméletileg kettő lehetséges. Lehetséges először, hogy a méhállamokban ugyanaz a specialista rendszer dívik, mint a mi gyárüzemeinkben, vagyis minden munkás´ egy bizonyos munkára speciálizálódik, például a mézgyűjtésre, vagy a sejtépítésre s ezt a munkát azután egész életén át gyakorolja. Másodszor lehetséges, hogy minden munkás élete folyamán több munkaszakaszon megy keresztűl. Hogy lehet azonban ilyen folyamatokat a sötét, megközelíthetetlen méhkasokban megfigyelni? Erre a célra sajátos, üveggel ellátott megfigyelő-kasokat építettek, amelyekben a sejtek — üvegfalak közt — úgy voltak elhelyezve, hogy a kas életét bármikor figyelni lehetett. Mivel valamennyi méh egyforma, ezért azokat, amelyeket megfigyeltek hátpáncéljaikon különböző kis színfoltokkal jegyezték meg s a különböző színek és számok kombinálásával így több száz méh állott megfigyelés alatt egyszerre. Ily módon tett hosszas vizsgálat alapján állapította meg a legujabb kutatás, hogy a méhállam-ban a munkamegosztás nem a mi üzemeink specialista rendszerén, hanem az életkorszerinti munkamegosztáson alapul. Amint látni fogjuk ez a rendszer a méhállamban élő méh életfeltételeinek a legcélszerübben felel meg. Olyan rendszer ez, ami a munka minden követelését és ingadozását a saját maga keretén belül automatikusan kiegyenlíti.


Az életkor szerinti munkamegosztás a méhállamban abban áll, hogy minden egyes méh élete folyamán a munkának meghatározott során megy keresztül.


Nagyon érdekesek ennek a sorozatnak az egymásra következő fokozatai.


Egész röviden egy méhállambeli munkás élete körülbelül a következőkép játszódik le:


Az újszülött méh, amely még semmiféle. „pozitiv” munkára sem alkalmas a meglévő sejtcellákat tisztogatja, mintegy előkésitésül a királynő újabb peterakásához. Élete első három napján keresztül a méh semmi mással nem foglalkozik. Az első három nap után abbahagyja ezt a munkát és sejtgondozásra & a meglevő régi lárvák mézzel és virágporral való élelmezésére tér át. Ennek a munkának kettős a haszna: először élelmezi a lárvákat, másodszor egyidejüleg ő maga is erősen fogyaszt a mézből, mindenekelőtt a virágporból, minek következtében lassan a tulajdonképpeni „sejt-dajka” szerepét veszi fel. Körülbelül tiz nap után ezt a tevékenységet is abba hagyja s az építés szerepét veszi át. Ekkor már viaszt termel s így részt vehet a méhállam sejtépítésében. Tizennyolc napos korában azonban ezt a „munkafokozatot” is meghaladja. Köztien persze végez még más, többnyire alkalmi munkát is, de még mindig nem foglalkozik gyüjtéssel, hanem csak orientálódik az otthonul szolgáló méhkas helyéről és fekvéséről, amelynek környezetét négy kilométer körzetben tanulja megismerni. Mielőtt valamely dolgozó méh a tulajdonképpeni gyüjtőszolgálatba átlép, keresztül megy még az igen fontos őrszolgálaton, ami abban áll, hogy a méhkas nyílása előtt vagy a közvetlen közelben posztol és segit a kast minden idegen betolakodó elől lezárni. Csak körülbelül husz napos korában, miután a belszolgálat valamennyi fokozatát abszolválta kerül a tulajdonképpeni gyűjtő, illetve mezei méhek csoportjába, melyek a mézet és a virágport szállítják az államnak. Ezt a külső szolgálatot teljesiti azután szakadatlanul élete végéig anélkül, hogy valaha is érdeklődne ismét a belszolgálat iránt, amelyről a folytatólag utánna nyomuló fiatalabb generáció ugyanabban a sorrendben gondoskodik. A dolgozó méh különben nem él annyi ideig mintahogy ezelőtt            hitték.


Átlag körülbelül harmincöt napra tehető az élete. Érthető tehát ha a méhek pusztulását állandóan nagyszámú ivadék pótolja. Természetesen nem szabad hinnünk, hogy az itt röviden vázolt munkasorozat időfázisában sematikus. Ennek a munkamegosztásnak éppen abban áll a rugalmassága, hogy az egyes munkafokozatokra szolgáló időszakaszok mindenkor a szükségletek szerint igazodnak. Az egész rendszer a „kereslet és kínálat” törvényén épül, már pedig a kereslet és a kínálat több irányban változik az évszakok folyamán. Ha emellett még meggondoljuk, hogy a méhállam felraktározott mézkészlete folytán időbelileg meglehetős nagy mértékben függetlenítheti magát a külvilágtól (például esős időben vagy télen) s hogy ilyenkor a „kereslet” a sejtmunka korlátozása vagy beszüntetése miatt jelentősen csökkenthető, akkor érthető mily csodálatos valamely méhállamnak a környező világba való beépítettsége. Alkalmas kisérletekkel igazolható, hogy bizonyos kényszerű helyzetben a dolgozó méhek még arra is kényszerithetők, hogy feladják az élet korszerinti munkamegosztás elvét. Erre azonban csak rövid időre képesek s amint lehetséges eredeti rendszerükre térnek vissza.


Hogy keletkezett ez a munkamódszer? Erre ma még kevésbé tudunk válaszolni. Tudjuk azonban, hogy ez; a rendszer csak a szociális együttélés következtében lehetséges s hogy munkatechnikailag az az előnye, hogy a faj fenmaradását biztosítja. Ha valamely egyedül élő méh — nagyon sok ilyen fajta van — fajtája fenntartása céljából ivadékot nevel, úgy az ehhez szükséges munkát egész más sorrendben kell végeznie, mint szociálisan élő rokona. Igy például először fészket kell épitenie, azután élelmet hordani, aztán esetleg lárvákat táplálni és így tovább. A méh-állam dolgozói egészen más uton haladnak. Ha a szociális közösségben élő méh az egyes ivadék neveléséről gondoskodna, akkor viselkedése teljesen „természetellenes” lenne úgy azonban ahogy fentebb leírtuk élet-módszere rendkívül célszerű, „termelésfokozó” és biztos. Hasonlattal kifejezve: a primitiv házépítés technikája természetszerűleg a fundamentummal kezdis lassan, időbelileg elhatárolt szakaszokban húzza fel a falakat és helyezi fel a tetőt. A technikailag magasfejlettségű házépítés ezzel szemben valamennyi épületrész egyidejű előállítására tért át s ennek következtében bámulatosan rövid idő alatt „gyártja” a házakat. A méhállamban is egy hasonlókép „technizált” munkamód alakult ki. Itt is állandóan adva van valamennyi szükséges munkatárs, de nem mint állandó speciálista, vagy kaszt, hanem állandóan váltakozó csoport, amelynek a tömege és a munkatartama állandóan változik. Ezzel ismét kettőt érnek el: adva van a specialistaság minden előnye, ugyanakkor azonban a hátrányai is kiküszöbölődnek. (Budapest)


 


Vissza az oldal tetejére