Főoldal

Korunk 1932 Június

A tekintély Helyreáll


Tolnai István

 


És ez legyen az én utódom! Adolf ordított, de amellett oly elégedett fényt dugdosgatott az arcán, mint aki folyton pörköltet szagol. Üdvözlés helyett pedig odaráncigált Pista fia elé és újra kezdte: Ide nézz! Jól nézd meg magadnak ezt a gyereket, ez legyen az én utódom!?


Pista sápadt volt. Apacsingben szőkén véznán egy pocsolyához hasonlított, amit eltüntetni, az űrben szétpáráztatni készült Adolf, a hő-fényű nap. A hőfényű napnak üzlete volt. Női konfekció Károly körút sarok, saját ház. Az utód pedig Pista, akinek méltó voltához most erőteljes kételyek merülitek fel.


Na nézz ide! Ezt nézd meg, érdemes!?


Adolf egy órát nyom a kezembe. Be én Pistát ennél sokkal érdekesebbnek találom és a fotelhez zarándokolok tekintetemmel. Pista nem szorítja össze ajkait. Szenvtelen maszkot ölt, de nem képes ezt soka megtartani. Az elbeszélés: leoldja róla az akaratot és aki a fotelben marad, az már nem is Pista” nem gyerek, nem felnőtt, olyan ő miként valami nagyon régi hentesáru, teljesen kiszáradt kenőmájas.


Schaffhausen Pensylvania márkája halottál te már ilyet?! És ez meg szó nélkül beveszi. Vagy Schaffhausen, vagy nem Schaffhausen. És ez legyen az én utódom!


Ami Adolfot illeti, hát már sejtettem ennek a felháborodott örömnek az okát. Pista rájött, hogy a női konfekcióval való foglalkozás, nem biztosit minden, téren való jártasságot. Erre Pista önállósult s szegény Adolf ettől kezdve mind ritkábban talált alkalmat igaznoki tisztázásokra. De ha aztán talált, akkor e gyér ünnepekre széles talapzatú emlékműveket konstruált, amelyek hivatva lettek volna tekintélye üres helyét kitölteni. Ma ilyen extra alkalom volt jelen, egy igazi nagyszabású Adolfünnepre.


Alkalmi vétel! Nézd meg jól, gondos kidolgozás, a, hátsó fedele állandóan kipattan, olyan vastag mint az ujjam. Modern! Préselt díszitmény. Ha felhúzod hát minden csavarintásra úgy krákog mint egy ráspolygyár, a vak is látja miszerint eredeti Schaffhausen..


Ide nézzen! Egy kis mellékes érti? És Adolf suttogni kezd, a karomat megragadja, megcsillantja előttem az órát, összegubbad és hivogat. Nem is tudtam, hogy ily komoly színészi qualitások bujtak meg az én konfekcionált barátomban. Mintha színháziban volnék, oly híven látom miként szólítja meg az elszánt agyafurt jassz a zsenge kamaszt. Adolf nagy színész. Kétféle hangon mély gondolatú gesztusokkal nézi meg az órakaland figuráit. Adolf suttog: Egy arany Schaffhausen akarja? No jőjjön.


Bizonytalan hang: Óra?


Schaffhausen! Itt vagyok a Schwartz ékszerésznél. Arany. Gyorsan. Odaadom” kell a pénz. Fogja meg, hallgassa a járását. Jaj ne mutassa arrafele, félek.


Egy kis mellékes érti?


Bizonytalan hang: Értem,


400 pengő az üzleti ára, 55-ért odaadom, de ne szóljon senkinek. Vigyázzon, rendőr néz. Ne nézegesse most, majd nézze meg otthon. 55 Pengő.


Nekem nincs pénzem.


Nem bánom 50. De gyerünk, ismét néznek. Meg vagyok szorulva, nem adnám el. Az anyám beteg.


Nincs pénzem.


Nohát mennyit ad érte mondja?


Annyi pénzért, amennyi nekem van, maga úgy se adja oda.


Adolf cigarettát szív, narkotizálja vele lihegését és jajgat: Ó´ csak ne kellene annyira a pénz! Mennyi pénze van mégis, mondja?


Kevés.


Mennyi mégis? Talán odaadom. Magának inkább, mint másnak. Maga fiatal, magának szeretője van! Van?


Síri hang: Van.


No látja! És szeretne neki venni valamit, ruhát, cipőt, a papája pedig nem ad ugye? Én magának odaadom kevés pénzért. Kereshet rajta! A 400 pengőt mindig megkapja érte, arany Schaffhausenért ez nem pénz! No mennyi van mégis?


15 Pengő.


Az kevés. Kár. Jónapot.


Élettelen hang: Jónapot.


Halló várjon! Maga nem hiszi nekem, hogy arany. Hát jöjjön be egy zálogházba! Jőjjön, én nem merem, vigye be, adok magának 30 pengőt, ha beviszi.


Hol van a zálogház?


Itt a sarkon, no gyerünk.


Adolf baktat. Lassan, céltudatosan. Hirtelen megfordul: Ön nam akar kellemetlenséget nekem, én sem. akarok Önnek. Mit fog mondani, ha kérdik, honnan van az óra? Ön nem volt még zálogháziban.


Nem,


Irtózatos izgalom tör ki Adolfon, alig bírja kimondani a szavakat: Nem!


Nincs több csak 15.


Értse meg! Egy kis mellékes. 400 Pengő 25 Pengőért. Érdemes!


Igazán csak 15 van.


Adolf már alig liheg. Az arcizmai vitustáncot járnak: No jöjjön be egy kapu alá nem bánom. Ne nézze! Jaj istenem! ne nézze, majd otthon nézheti! eleget. Hogy mi az Pensylvania? Az Schaffhausennek egyik márkája. Innnen hoztam ki a Schwartztól.


...Schwatz... Schwartz... milyen ismerős ez a név...


No adja ide! Tiz és öt. Jó. Ni még van ott 5 Pengő!


Az kell nekem. Élni is kelt valamiből.


Adolf fuldoklik: Még három pengőt! Még két pengőt! Adjon ide két pengőt legalább!


Most Adolf villámgyorsan elcsendesedik: Vigyázzunk. Ne szóljon senkinek. Én erre megyek. Maga menjen ellenkező irányba. Siessen! Ugorjék fel a hatosra, menjen, menjen már!


Aztán még egy üdvözült pillantást vet az órára, az új birtokos nyerő kilátású napjait akarván megérzékeltetni s az első felvonás be van fejezve.


Most közjáték jön: Elmélkedések a becsületről. Megtudjuk, hogy lopott holmit vásárolni tilos. Majd egy kereskedelmi igazság következik, amely megtanít bennünket arra miszerint annak, aki nem elég okos, legjobb az egyenes út. Ez utóbbi igazságot teljesen csak a második felvonás után értjük meg.


Színpad az ucca. Pista baktat, szorongatja zsebében a fényes tárgyat, de elő nem veszi. A házuk előtt a viceházmestert megszólítja: Mondja maga rézműves?


Nem. Miért?


Közönyös hang: Szeretném tudni miből van ez az óra.


Ja, azt azért megtudom mondani. Van választóvizem. Azzal megnézem.


A vice eltünik, Pista fel le mászkál. Este 8 óra van. ó csak reg gel volna már, beviszi egy bálogházba megbecsültetni. Lehet, hogy nem arany, készitgeti elő magát Pista az esetleges gyászra. Talán azért nem akart a jassz bemenni. De félre csúf pesszimizmus! Arany lesz! Eladja 400-ért s vesz rajta a babájának cipőt, ruhát. Ugy lesz! Ugy lesa! Most a vice feltünik.


Nos?


Kérem ez valódi dublé.


Pista erős: Köszönöm.


Egy nyughatatlan éjszaka következik. Pistán kitört a pesszimizmus és most már meg van róla győződve, hogy túl fizette az órát. Ez nagyon kellemetlen érzés. Fölötte kellemetlen. Hogy fognak rajta röhögni, ha megtudják!


Másnap gondterhelt arcát anyai szavak ostromolják: Mi van veled? De sápadt vagy, nem aludtál?


Pista siet ma reggel. A zálogházhoz, még nyitva sincs. Egy teljes negyed órát vár rá. Először életében lát becsüst. Nagyon óvatosan teszi fel a kérdést: Kérem mit lehet kapni ezért?


Egy mozdulat, egy pillantás és szól az ítélet. Semmit. Aztán udvariasan: Sajnos, semmit. Pista rekedten: Mégis mit lehet érte kapni?


Hát... talán 5—6 Pengőt.


Pick, suttogja Pista. Pickhez beviszem.


Mire Pista Pickhez ér, már az élet kemény fia szólalt meg.


Jónapot. Kérem eladnám ezt az órát. Majd egész halkan: Dublé órát.


Pick megáll a nyúló mozdulat közepén: Dublé óra nem kell, csak arany, ezüst.


Kérem, akkor csak annyit szíveskedjék megmondani ez egy jobb fajta dublé?


Pick ránéz, aztán ezt mondja: Ez sosem volt dublé, hanem cizellált vörösréz.


És ezzel a második felvonás is véget ér.


A harmadik felvonásban már nincs cselekmény, csak tanulság és erkölcsi összefoglalás. Mindenki látja, hogy Pista az önállóságra nem alkalmas. Elrkölcseiben labilis, fondorlatra tehetségtelen. Mindenki látja, hogy még nagyon is vezetésre szorul. És mindenki látja, hogy Pista azért koránt sincs elveszve, hiszen van neki egy kialakult jellemű papája, megfelelő anyagi bázissal, aki emelkedettségénél fogva erkölcsre, mesterségénél fogva pedig fondorlatra képes tanitani őt, aszerint, mint az előtte majd szükségesnek mutatkozik.


Most egy kérdést kockáztatok meg: De hát Adolf mond, honnan tudod te ezt emnyire pontosam.


   Honnan? Ő mondta. Szóról-szóra elmesélt mindent.


   De hát, hogy bírtad szólásra mégis?


   Sehogy. Ő jött magától és elmondott mindent.


   Hiányzott neki a 15 Pengő?


   Dehogy! Maradt neki még, ha nem is bőven. Csak jött. Megakart gyónni minden áron.


Most Pistát keresem szemeimmel. De Pista nincs a szobában. A sokadik előadást nem birta úgylátszik, holott férfiasan kitartott az ezt megelőzőeknél. Hej, Pista, Pista, gondolom, de megtanulod te még a hallgatást! A te Adolf apád háromszor olyan idős, mint te, következőleg háromszor annyi piszkos ostobaságot követett el, mint te, de ne félj, hogy egyszer is be ismerte volna. Csakhogy a te fiatal igazságkereső szived elégtételt akart adni sokszor lenézett apádnak s így lett te belőled kasszadiarab.


De ez utóbbi tévedésnek bizonyult. Pista és az óra cimű moralizáló történet ezúttal ment utoljára. Nem. mintha Adolf unta volna meg, szó sincs róla, hanem ekkor megszólalt a házi telefon, aztán Adolfné szólalt meg oly irtózatos üvöltéssel, amelyet megérzékeltetni próbálni, meddő kísérlet! Ami ezután következett, az feladta Adolféknak az utolsó kenetet.


Adolfné kirohant a folyósóra. Mi utána. Ott lernt a keramiton feküdt a kis Pista egy tömbben, mégis rendkívül sok darabban.


A kis Pista kalkulált és kétségbeesett. Jövőbe látó szemei nem bírták a feltáruló perspektívákat s felemelték a fotelből. Hogy bűnhődni vágyó lelkét ily mértéken felül óhajtják kielégíteni s hogy megérje drámájának 500-ik előadását, ehhez nem érzett elég erőt magáiban.


Látom Pistát, földszinti lakásukból miképpen kapaszkodik a VI-ik emeletre apacsingben, szőkén, sárosan. Vizenyős gondolataiban egy keserű villanás, amint Adolf apukáját az ő halála fölött elképzeli. Látom mint pityegteti magát csukott szemmel a korláton egy ideig, azután páccs.


*


Adolfnak most rossz a köbön. Gyásza van, lelkiismeretfurdalása és egy rettenetes tragédiája főleg, hogy most amikor tekintélye helyre állt, nincs mire használnia többé.


 


Vissza az oldal tetejére