Az irodalomról egyre kevesebbet beszélnek. A szépirodalmi könyvek mindinkább az érdeklődésen kivül jelennek meg. A háborús irodalom divata egyelőre az utolsó divat az európai irodalmak életében. A szépirodalom helyett az olvasót más érdekli. Azok a publicisztikai munkák, amelyek akár valamely részlettel, akár pedig valamely szélesebb kérdéssel kapcsolatban a mai gazdasági-, politikai-kulturális életnek az Összefüggéseit tisztázzák. Divata lett a válság-elemzéseknek. Nagyon természetes. A valóságban kikerülhetetlen eréllyel jelentkezik minden téren a válság. Az olvasó válaszokat keres és tisztázások után kutat a dolgok és a fogalmak páni zürzavarában. S mert az irodalom már rég elvesztette közvetlen kapcsolatát a valóság központi élményeivel, nem csoda, ha az olvasó elfordult tőle és egyelőre a válságpublicisztikával kárpótolja magát. A válság-publicisztika azonban a maga hasonlókép válságba került mentalitásával és logikájával alig nyujthat kielégülést. Az irodalomra való szomjuság megmaradt s várja a műalkotásokat. Milyen műalkotásokat? — Jó válaszokat nyujt erre a kérdésre az az előadás, amit a fiatal prágai, német nyelven iró C. F. Weiskopf adott egy december folyamán Prágában tartott előadásában. Weiskopf szerint az irodalomnak a jelen pillanatban kettős a feladata: először ismereteket kell közvetítenie (az irodalomban teljesen ismeretlen mai „válság”-világunkról) s az élet összefüggéseit felfedni, másodszor pedig megszervezni (magán az irodalmon keresztül) az életet.

Weiskopf felfogását érdemes leszögezni magyarul is. Az irodalom feladatainak ilyen kiszabása teljesen ismeretlen a mai magyar irodalomban. Hasonló elvekre csak a Korunk hasábjain akadhatott a magyarul olvasó. Különben az irodalom feladatairól magyarul a legteljesebb a zavar; sőt a tapogatódzásnélküli zavar. Nem is homály, hanem sötétség, tanácstalanság és megfeneklés.

Érdemes megemlíteni Weiskopf más, előadásában felhozott tételét is. Érdekes az az elemzése, amit a „Neue Sachlichkeit” irodalmáról adott. A Neue Sachlichkeit szerinte tipikus szemlélet- (leiró-) irodalom s mint ilyen egyáltalán nem jelenthetett még átmenetileg sem termékeny fázist az irodalom fejlődésében, miután a válság teljesen illuzóriussá tette a „rend és nyugalom” e manifesztációját. — A válság maga Weiskopf szerint a legnyiltabban abban a relációban nyer kifejezést, amiben az iró a jelennel szemben áll. Már most: — az irók zöme nincs semmiféle kapcsolatban a jelennel. A multból, az utópiából s a misztikából él. Viszont azok az irók, akik a jelenkort ábrázolják, szerinte nagyon óvatosan kezelendők. Felhoz két példát. Heinrich Mann „Die Grosse Sache” s Leonhard Frank „Von drei Millionen drei” cimű regényeit. Heinrich Mann egy nagy sibolás történetét írja meg, Frank pedig három munkanélküliét. Mind a kettő a legaktuálisabb jelenkori téma. Mindakettőnek a feldolgozása és megoldása azonban romantikus kalandba oszlik szét. Mindakettő leplezi s nem kibontja, értelmezi és szervezi a valóságot. Visszaejt, — nem pedig előre visz.(Prága)