FĹ‘oldal

Korunk 1932 Január

Tájorganizáció


HĂłdy Bertalan

 


Minden élőlény a külvilággal szemben kétféle tevékenységet folytat: alkalmazkodik és átalakítja környezetét a maga életérdekeinek megfelelően. A kétféle tevékenység mindig együtt található. Teljesen passzív, csak alkalmazkodó lény már az állatok között sincs, viszont az ember is kénytelen alkalmazkodni. Az alkalmazkodás: elfogadása a meglévő életkereteknek, primitiv fokon, kis életintenzitás mellett tehát ez dominál, a környezet átalakítása pedig csak térben és időben szükkörü és nem tudatosodott tevékenység. A környezet átalakítása: a létfeltételek kiszélesítése térben és időben, technikát s intelligenciát tételez fel. Gyér benépités mellett még nem szükségszerü. (Persze nem kizárólagos értelemben.) Minden élőlény megtalálja a maga életfeltételeit majdnem puszta alkalmazkodással is a meglévő életkereteket betöltve, de újakat nem teremtve. A térbeli szétszórtság és a kis létszámból következő kis teljesítőképesség lehetőségeit is igen megszükiti. A létszám növekedésével közbenső fokon a túlnépesedés problémája elvándorlással oldódik meg, vagyis új környezethez való alkalmazkodással s a környezet-átalakítás szerepe csak kisebb mértékben nő a létszám kis emelkedésével valamennyire növekvő teljesítő képességnek megfelelően. Azonban az elvándorlás mindig nehezebb lesz a közeli és kedvezőbb területek benépesedése folytán. Mindig messzebb fekvő, nehezebben megközelíthető, telitettebb és kedvezőtlenebb területekre kell vándorolni. A helyváltoztatás módjai is még kezdetlegesek. Ezek következtében a környezet-átalakitás szerepe ismét nő egy kissé, a helybenmaradás kényszerűsége folytán. Ha pedig már a meglévő mozgékonysággal elérhető területek telítődtek gyérebb népességgel, kezdetét veszi a helyért vivott harcok korszaka, ami az elvándorlás újabb megnehezülését hozza magával, tehát a környezet átalakítása már kikerülhetetlen kényszerűséggé válik. Ez mindig termelés, vagyis mesterséges előállítás. A termelés terület igénybevétellel és beosztással, így térbelisége folytán erő-, anyag- és termelvény-elosztással jár. Ez pedig forgalmat tételez fel. A környezet átalakításának szükségszerűvé válásával tehát megkezdődik a termelés és forgalom módjai és eszközei: a technika fejlődési folyamata.


Az életfolyamatok ilyen bonyolódása egy bizonyos fokon túl és a legtöbb területen lehetetlenné teszi a teljesen tudattalan, ösztönös életet s lassan kifejlődik a tervszerüséget igénylő folyamatokhoz szükséges szellemi készség: az intelligencia is. Ez új teret és lehetőségeket nyit és új eszközöket ad a környezet átalakítására, a kifejlődött technika pedig a megismerés határait tágítja, azaz termelés és intelligencia kölcsönös oksági viszonylatban vannak. Mindketten újabb segítő tényezői a környezetátalakitásnak. A szaporodás mindig nagyobb területű és fokú környezet-átalakítást tesz szükségessé, a termelés, forgalom és tudatosodás pedig lehetségessé a teljesítő képesség és mozgékonyság növelésével. A szélesebb környezetátalakitás újabb életteret nyit, újabb szaporodásra ad alkalmat, ami az új kereteket is betöltve megint újabb területek átalakítását teszi idővel szükségessé. Az okok és okozatok ilyen egymás kezére játszása, az összeszövődött kölcsönös oksági viszonylatok magyarázzák meg az egyszer megtermett civilizáció további egyre gyorsuló haladását.


Közben természetesen az együttélés formái megváltoznak, hiszen ezek legnagyobb részt a termelés függvényei, A környezet átalakításának egyre szélesedő folyamatában szereplő minden tényező kollektivizáló hatású a így az együttélés a mindig szorosabb kollektivitás felé fejlődik. Ezek: a fokozódó népsűrüség, amely a térbeli elkülönülést teszi lehetetlenné, a termeléstechnika és a differenciált munkamegosztás, amely üzemi formáival és szereposztásával segíti elő a kollektivizálodást és a mindig nagyobb térbeli és időbeli területekét átfogó tervszerűség. Sőt még a közbenső fokon fellépő harcoknak is van kollektivizáló hatásuk egy kisebb közösségen belül, amit az ekkor kifejlődött harci, rabló és pásztorszervezetek bizonyitanak. A tervszerű és egyenletes elosztás adja ugyanazon körülmények közt a maximális szükségletkielégitési szinvonalat. (Erre már a polgári gazdaságtan is rájött: lásd Gossen II. tétele.) Mivel pedig ez csak a kollektív együttélésben lehetséges, a kollektiv együttélés gazdaságilag is a legtakarékoisabb életforma: ez a kollektivizálódás gazdasági rugója. (Egy relative telített kapitalisztikus életforma életintenzitása már csak a kollektivizmusra való áttéréssel fokozható.)


A kollektivizálódás folyamata később biológiai térre is átcsap. Fejlett biotechnikájú élőlényeknél a végsőkig elspecializálódott és a biológiai funkciókra is kiható és átcsapó munkamegosztás és szoros fizikai együttélés valóságos szimbiózissá válik és az egyének lassan sejtjeivé, az egyes funkció- (munka-) kategóriák pedig szerveivé válnak egy magasabb biológiai szervezetnek, (Lásd a Korunk 1929. évfolyamában megjelent: „A termeszállam, mint biológiai egyén” cimű cikket). A fizikai alapokról induló kollektivizálódás biológiai életformává lesz.


Ezekkel a folyamatokkal: a fejlődő technika és a szimbiózisig kollektivizálódó együttéléssel párhuzamosan egy másik fejlődési vonal is megfigyelhető. Ez a termelés és így az élet fokozatos állandósulása a tájban, a mesterséges környezet dominánssá-fejlődése és organikus életkeretté-válása. A kezdeti fokon álló alkalmazkodó életmód még nem termel, a tőle függetlenül adott életlehetőségeket csak kihasználja s azok felélésével rövid idő mulva el kell hagynia a tájat. Ez kényszeríti a legelő, szedegető, ragadozó állatokat nomadizálásra. Ez az életmód a táj relativ túlnépesedésével lehetetlenné válik. Az ez után kifejlődő termeléstechnika, intelligencia és kollektivizálódás az illető élőlény életét mindig hatalmasabb, de még nem domináns tájélettani tényezővé teszik és a kiélés határidejét fokozatosan kitolják. Ezen a közbenső fokon már van termelés, de ez majdnem rablógazdálkodás nagyobb távlatból nézve, mert a termelés még nincs önmagában záródó körben a fogyasztással, azaz a fogyasztás még nem teremti meg a termelés előfeltételeinek legalább is legnagyobb el nem hanyagolható részét. A termelés és az átalakitott környezet már hatalmas tényező a tájban, de még nem domináns és nem harmonikus a táj életével s így az illető élőlény rovására is hat.


A folyamat végén a illető élőlény magasabb tömegszervezete a szimbiózisig kollektivizálódva és technizálódva állandósult és domináns tájélettani tényező lesz. Mint ilyen mindig tökéletesebben iktatódik bele a táj energia- és anyag-körforgásának egyre jobban a saját termelésén–fogyasztásán és életén belül záródó körébe. Közben a tájat teljesen mesterséges környezetté alakitja át, de ez már harmonikus s így organikus életkeretté lesz, azaz a táj és az illető élőlény mondhatni szimbiózisba kerülnek. Ilyen szervezet aş erdő, a tájban állandósult és kiterjesztett életével, teljesen átalakított talajával, klimájával, stb.


Az élet kiterjedésének és állandósulásának a tájban tehát három fejlődési fázisa van: a kiélés természetes környezetben, termelés nélkül, nomadizálással, — az átmeneti fok rablógazdálkodást folytató termelés sel a tájban később domináló, de diszharmónikus környezettel és, fokozódó kollektivizálódással és végül a tökéletesen kollektivizálódott önmagában visszatérő termelés teljesen átalakított, de organikus környezettel, véglegesen állandósulva a tájban.


Ez a fejlődési folyamat az emberi társadalomban vázlatosan a következőképpen ment végbe: A szedegetésből, vadászatból, halászatból, stb. élő kezdetleges embercsoportok még nem termeltek, ennek következtében nomadizálni voltak kénytelenek. E két ok miatt környezetüket sem alakitották át, a természetes tájban éltek. A nomadizálás megmaradt a vadászatból fejlődött állattenyésztés korában is az állatok szedegető-, legelő-, stb. életmódja következtében. De ez már lehetővé tett bizonyos szaporodást és primitiv pásztorszervezetek és kulturák is kifejlődtek. Egyes tájak relatíve túlnépesedtek és amikor valami nagyobb természeti változás elköltözésre kényszeritett, megkezdődött a népvándorlások és a helyért vivott harcok korszaka. Ebben katonai és rablószervezetek fejlődnek ki. Az ezen a fokon elérhető területek teljes eltelése után a kényszerű letelepülés a szedegető életmódból kifejleszti a földművelést. Az emberi élet hosszabb időre állandósul a tájban és helyi vonatkozásban domináns tájélettani tényező is lesz, bár az abszolut domináns még a természetes táj, a viz, erdő, puszta, sivatag, amelyekben a mesterséges környezet szigetei csak lassan terjeszkednek és szaporodnak, A környezet átalakítása- csak helyi jellegü, de itt sem teljesen harmonikus, mert a földművelés még nem ismeri a trágyázást és így bár hosszabb időn belül, de mégis kiéli a tájat. Megalakul a feudális társadalmi rend alárendelt jelentőségű, helyhez kötött kézműiparával, helyi jellegű forgalmával. Ekkor fejlődnek ki a termelés helyi specialitásai, nyelvek, tájszólások, etnografiai különbségek, népi tájkulturák: a népek, melyek már kisebb kollektivitásokat alkotnak.


Az újra fellépő relativ túlnépesedés megint felidézi a helyért vivott harcok korát, de kényszerűséggé teszi a termeléstechnika és forgalom fejlesztését is. A földművelés kiélő jellege enyhül és hatalmas területekre kiterjed. Eddigi vezető szerepét azonban a gépek megszületésével az ipar veszi át. De ez a korai kapitalizmus idejében még teljesen rablógazdálkodás jellegű. Igy a táj teljesen átalakul, a mesterséges környezet lesz benne domináns tényező, ez azonban nem harmónikus, a termelés rabló jellege és a kapitalizmus anarchikus, a korai korszakban még az elemi egyetemes érdekekre sem tekintő tendenciái miatt. A fiatal gyáripar és városi település tönkre teszi a természetes tájat. (Esztelen erdőirtás, ipari viz-, légszennyezések, anyagpocsékolás, zaj, stb.) Később ez kissé enyhül a termeléstechnika verseny okozta fejlődésével: a hulladéktermékek felhasználása, jobb energiakihasználási hatásfok elérése által. (Racionalizálás). Hiányos törvények is keletkeznek a táj harmóniájának részleges védelmére az elemi egyetemes érdekek kényszerítő ereje folytán. (Mezőgazdasági, erdő, stb. törvények). A hulladéktermékek felhasználása és az energiakörforgás tökéletesebb megvalósítása, kolektivizáló tényező is: az egyes iparágak, telepek mondhatni szimbiózisba kerültek általuk egymással. A kollektivizálódás hatalmasan halad előre a világjellegűvé lett forgalom, érintkezés és a termelés üzemi formáinak teljes- egészében ki nem kerülhető kollektivizáló jellege miatt. Politikailag a korai kapitalizmus a nacionalista háborúk korszaka, melynek nemzeti ideológiája az előző korok akkor még szerves népi életformájára alapított célzatos, de ezt titkoló atavizmus és anachronizmus. A kulturák egységesednek, megszületnek a világot átfogó egyetemes dolgozó-kultura első csirái. Megalakul az első szocialista állam és megkezdi egy grandiózus tervgazdaság felépítését. Ez a jelen.


Az előbbi, kényszerűségből csak vázlatos, de szükségszerűségből még is hosszúra nyult gondolatmenetnek továbbvezetése a jövőbe; mint a benne lefektetett fejlődési folyamat következő fázisába, óriási perspektívát nyit meg és okszerüen magyarázza egy hatalmas, új elgondolás vele kapcsolatos felötlését. Ez a gondolat a tájorganizáció.


A tájorganizáció a termelés, munka- és lakó-település, forgalom és forgalmi hálózat megszervezése a tájban az általános életszükségletek szerint. Eszerint az ember eddigi öntudatlan, vagy csak részletekben tudatosodott tájbeli tevékenységének egészben való tudatosítása, tudományos, teljes, részletes és pontos tisztázása az emberi élet szerepének a tájban. Az összes technikai tudományok összekapcsolása a földrajzzal és egy szintetikus, tervszerű egységbe foglalása a társadalomtudomány távlatában, A termelés elgondolása a földrajzi térben, a termelés és hely viszonyának tisztázása a földrajzi egységeken belül.


Föladata és célja: az emberi élet és termelés beállítása és végleges állandósítása a tájban és annak életében, beiktatva a tájanyag- és energia-körforgásának lehetőleg a termelés-fogyasztáson belül záródó körébe. A kapitalizmus rablógazdasága által tönkretett természetes táj maradványainak és az általa teremtett diszharmónikus mesterséges környezetnek átalakítása újra harmónikus kulturtájjá s ezáltal a civilizáció és természet ellentétének feloldása, az emberi életnek harmónikus kulturkörnyezetbe helyezése.


Segédtudományai, mint az egész emberi tevékenység összefoglalásának, közelebbi, vagy távolabbi, közvetlen, vagy közvetett vonatkozásokban voltaképpen az összes technikai és természettudományok. Ezeknek önmagukban rejlő és egymásközti ellentmondásai, kényszerű kompromisszumai a tájorganizációban, mint szintetizáló egységben feloldódnak, eredményeik kiegészítődnek, benne gondolatmenetük töretlenül vihető végig a végső következtetésig. Igy fejlődésüknek tág tere nyilik. Realizálásuk lehetségessé válása szintén segítő tényező fejlődésükben, mint konkrét ellenőrzés: ezáltal gyakorlativá válnak és produktivitásuk nő. Példának elegendő az építészetből kicsirázott városépítésnek teleptiléstervezéssé-fejlődésére hivatkozni, mely a mesterséges és természetes környezet viszonyát harmonizálja.


A tájorganizáció legfontosabb alapvető jelentőségű segédtudományai a tájat a földrajzi történés folyamatában bemutató, genetikus és dialektikus szemléletü földrajz és geológia és ezek különféle ágai: a településföldrajz, gazdasági és emberföldrajz, talajtan, stb. Ezek a tájmonográfiák, tájfilmek, fotó- és térképezés, stb. eszközei segítségével megállapítják a tényleges földrajzi helyzetet és a földrajzi fejlődés fázisait, nem hagyva figyelmen kivül az emberi élet dialektikus visszahatását sem az őt alapjában meghatározó táj életére. Az általuk konkretizált alapra épül fel azután a tájorganizáció programja, figyelembe véve az emberi teljesítő képesség és a földrajzi folyamatok térbeli és időbeli arányát. Három fontos részre tagolódik, ezek: a termelésterv, munka- és lakótelepülés-terv és forgalom-terv. Ezekről a. következő alkalommal irunk.


 


Vissza az oldal tetejére