FÅ‘oldal

Korunk 1931 December

Három francia könyv


Gyomai Imre

 


A mérlegnek az aktívákat feltüntető számoszlopa mindennap új, jelentős tétellel szaporodik. Tegnap Romain Rolland szögezte le százszázalékos állásponját s ma már — majdnem ilyen megalkuvás nélküli határozottsággal — bont zászlót Victor Margueritte is. Ezért jelent sulyos tételt utolsó könyve, amelynek címe: Non.


A regény középponti anyagát az a társadalmi rendszer adja, amelynek hazugságait és kétszínüségét Victor Margueritte nemcsak látja, hanem úgy, ahogy az kendőzetlen valóságában létezik, felmutatja. Az undor és csömör legkétségtelenebb hangján ennyit mond: ecce homo. Mert, a Non szerzője nem azt huzza alá, amit ez a „nem” takar. A szerző, aki már többször került a mai társadalom erkölcsének védelmezőivel összeütközésbe, most feléget maga után minden visszavonulási vagy megbocsáttatási lehetőséget. Arról van ugyanis szó, hogy a légügyi miniszter egyik fiatal rokona, aki mellesleg egy repülőjáratokat fenntartó társaság pilótája, mire behívják katonának odajut, hogy az engedelmességet megtagadja. Fellebbvalói az első pillanatban mindezt gyerekes csínynek gondolják.


A „gyerekkel” szemben tehát beérik a rábeszéléssel és amikor ez nem használ, enyhe házi eszközök alkalmazásával. De a „csintalan gyerek” vállalja, amit vall. A századparancsnoktól kezdve végig a generálisig minden fellebbvalójával szemben nemcsak négy fal között, nemcsak teoretikusan, hanem reális komolysággal tagadja meg az engedelmességet. Most azután megindul a játék. Sorra kerül mindenki, hadnagy, ezredes, generális, sőt egy nagytekintélyü püspök is. Valamennyien békés eszközökkel igyekszenek a. légügyi miniszter renitens rokonát a hazával, a társadalommal szemben való kötelezettségeinek vállalására rábírni. A nagynevű rokon is megmozdul, de az ő intervenciója sem használ. Végre börtönbe kerül. A börtön természetesen olyan, aminő nem az engedelmességet megtagadó katonának, hanem a légügyi miniszter rokonának kijárhat. De ez sem használ. Törvényszék elé kerül. Itt is vállalja azt, amit vall. De hiába. A katonai bíróság az orvosi szakértők véleménye alapján beszámithatalannak nyilvánítja és tiltakozása ellenére is felmenti. Ugyanekkor a repülőgép-társaság két munkása, akik évek óta ismerik és becsülik, példáján felbuzdulva, — szintén „kilengnek”. Az egyik megtagadja a katonai engedelmességet, a másik pedig a munkásmozgalom élére kerül. Sőt ez utóbbiról kiderül, hogy feletteseivel már a háboru alatt összeütközésbe került. A katonai törvényszék most újra ítélkezik s ugyanazért a bűnért, amely tényeiben, eredőpontjában a pilóta tettével megegyezik, amelyért azt felmentette, a két „közönséges” fiatalembert évekig tartó börtönbüntetéssel sujtja. Victor Margueritte könyvének ez az összehasonlítás, a tények egymásmellé állítása nemcsak a sulypontja. Több ennél: az iró állásfoglalása...


Georges Altmann, Cac´est du cinema cimü most megjelent pamflettszerü írásában azt a filmet bontja alkotóelemeire, amely Kamcsatkától a déli Sarkig csak bizonyos tartalmakat szed magába. Mi sem természetesebb, hogy ezeknek a tartalmaknak a keverési módja is fontos. A keverési mód az alkalmazott eleinek aránya, csak olyan masszát adhat, „mely mentes minden „destruktiv” elemtől. Az a film, amely Kamcsatkától a déli Sarkig fut, nem sértheti például a hazafias érzést, nem végződhet úgy, hogy az elbukott munkáslány ne találja meg boldogságát a, gazdag bankárfiu karjaiban. Magát a bankárapát, vagy anyát sem mutathatja másnak, mint a jóság, a megértés, becsületesség tökéletes megtestesítőjének. A képviselőket, szenátorokat, minisztereket ugyancsak a tökéletesség jelmezébe öltözteti. A rendőr, a lovassági, a gyalogos, tengerész-tisztek, a hadnagytól a vezérlő tábornokig mind lovagiasak és bátrak. A misszionáriusok, az egyházak legkisebb és legnagyobb képviselői, akik rendeltetésüket az égből nyerték, csak égies mivoltukban mutathatók be... A receptek gyüjteményét a végletekig lehetne folytatni. Georges Altmann könyve a receptek gyüjteménye. Kétségtelen tehát, hogy Kamcsatkától a déli Sarkig csak az a film futhat, amely az uralkodó osztály által felülvizsgált receptek alapján készült. Georges Altmann könyve érdekes és értékes, mert megmutatja azt is, hogy ezeknek a recepteknek alapján készült orvosságok — mennyire gyilkosak.


Jacques Marcireau, aki most második könyvével jelentkezik a legujabb irói generáció tagja. Uj könyve: Tu sera soldat egy igen érdekes tárgy körre hívja fel a figyelmet. A háborús emlékek és naplók nyomtatott tömegében senki sem figyel arra, hogy az új háborúra való felkészülés elkerített terein, a kaszárnyákban mi történik. Mennyi téma, mennyi megirnivaló. Jacques Marcirerau ebbe a halomba nyul. A háboru utáni katonát irja meg. Káplár, őrmester, hadnagy, fel egészen a köztársasági elnökig, a militarizmus minden kelléke, statisztája, főszereplője elvonul előttünk. Kisérteties seregszemle. Minden a régi? Kilencszáztizennégy? Nem. Kegyetlenebb. A szuronyokat, ágyukat most már nemcsak kifelé, a határon túlra irányítják, de — még inkább — befelé. A faubourgok irányába. Jacques Marcireau mindezt szárazon, az új tárgyilagosság már-már szürkén ható eszközeivel mondja el. De még így is sokat és megdöbbentőt mond. (Páris)


 


Vissza az oldal tetejére