FÅ‘oldal

Korunk 1931 December

A kinai polgárháborúk


Danzinger Ferenc

 


Csang-Cso-lin északi klikkjének a kantoni nemzeti hadsereg elleni 1927-es háboruja irtózatos szenvedéseket hozott Észak-Kina földmüves lakosságára. A vérszopó „tigris generálisok”, e valóságos „dragonádok” adóbehajtásai elől százezerszámra menekültek el földjükről a parasztok. A katonák kíméletlenül rekvirálták el az: utolsó igás állatot, valamint a földmunkához szükséges szerszámokat. Egész kerületek férfi lakosságát kényszerítették trénszolgálatra és megszokott képpé vált, hogy egy-egy harcos után két-három, kuli is cipelje felszerelését és podgyászát. A militaristák istencsapása egymásután lobbantotta lángra a paraszt felkeléseket. Az atyafi szervezetek és titkos társulatok vezetése alatt Csiliben és Santungban, Honanban és Nganhveiben véres lázadások törtek ki. Főleg ezek a lázadások törték meg Csang-Cso-lin erejét és kényszerítették Peking feladására. Visszavonuló utóvédjei között az elkeseredett parasztok valóságos vérfürdőket rendeztek, csakúgy, mint három éve Feng-Jü-hsziáng vereségeikor.


Az északi kinai paraszt lázadásoknál azonban úgy méreteiben, mint célkitüzéseiben nagyobb arányban szökött az a mozgalom, melynek Közép- és Dél-Kina égető agrárkérdésének gyökeres megoldása a célja.


A délkinai paraszt mozgalom szülőföldje Kvantung tartomány, melynek földjét 1921 óta végnélküli háboru dulta fel. Szun-Jat-szen kantoni csapatai harcoltak itt Cseng-Csin-ming tupánnal és a Kvang-szi-tábornokok klikkjével a fegyverszünetek és egymás elleni koalíciók tarka össze-visszaságában. A nép-pusztító Cseng-Csin-ming hazájában, Haifengben születtek meg 1922-ben az első parasztszövetségek a Kantonból a „nép közé ment” diákok és a három hónapos honkongi sztrájk folytán falvaikba visszatért kikötőmunkások révén. Az 1923-as rossz termés folytán adó- és földbérletdíjcsökkentést követelő parasztok élére állva a szövetségek túlnőttek addigi vallási alapon politizáló szekta-kereteiken. Cseng-Csin-ming leverte őket, de már 1924 nyarán Szun-Jat-szen oldalán harcolnak Csen ellen. Ez idő óta szoros szövetségben állnak Szun-Jat-szennel, kinek részéről 1924 telén fegyveres támogatást is nyernek a földbirtokosok elleni harcaikban. A Szun-Jat-szennel szövetségben álló kommunista párt szervezése alatt a szövetségek taglétszáma 1925-ben meghaladja a kétszázezret.


1925 májusában gyültek egybe Kvantung tartomány paraszt szövetségei első kongresszusukra. Követeléseik mérsékeltek Voltak és főleg a fizetségek és a szolgáltatások csökkentését célozták. A Koumintang nyugodtan támogathatta ezeket. Csak a min-tuánok (a gentryt szolgáló falusi milicia a tuhaó vezetése alatt) kérdésében vetette előre árnyékát a szakítás véres jövője. A min-tuán kérdése a hatalom kérdése. A polgári Kuomintáng nem szolgáltathatta ki a falut a felfegyverzett parasztságnak és eszében sem volt segítségére sietni szövetségesének ott, ahol a hatalomra való törekvésében véres fejjel visszaverték. A kommunista párt, mely minden erejével támogatta az északi reakciósok és a külföldi imperialisták elleni harcában a Koumintáng-t, szemet hunyt. De a paraszt szövetségek tovább duzzadnak. Második kongreszszusuk egy év mulva már hárommillió tagot képvisel és erre támaszkodva követeli a földbérleti díjnak egy negyedével való leszállítását, A Kuomintáng, mely az északi hadjáratra készül, mindent megígér: adómérséklést, agrárbankot, egyesülési jogot stb. Ugyanakkor azonban már titkon együttérez a falusi gentryvel, mely min-tuánjaival és zsoldbafogadott rablóbandáival osztogat borsos leckét a szabadság „kiütését” komolyan vevő parasztoknak. A Kuomintáng, mely elsősorban ép annak a városi lakosságnak a képviselője, mely nagy mértékben érdekelt a földtulajdonban, nem végezhet önmagán harakirit a földosztás támogatásával.


1926 őszén megindul a Kuomintáng északi katonai expedíciója, melyet a parasztság lelkesen támogat, ettől várván az állandó háboruskodások befejezését. Évtizedek óta ez az első háború, melyet a széles tömegek szimpatiája kisér. A parasztság aktiv támogatásával a Kuomintág egy fél év alatt föl egész a Jang-Ceig meghódítja az országot. És mialatt a Kuomintág jobb- és balszárnya végnélküli vitákat folytat egymással a földreformról, mialatt polgáriak és kommunisták azon civakodnak, hogy legyen-e földosztás és mekkorában állapítandó meg a földbirtokminimum, azalatt a forradalmi parasztszövetségek, melyeknek taglétszáma már tízmillió felé jár, elkergetik a földbirtokosokat és megkezdik a birtokok felosztását. Erre Csiang-Kai-sek fővezér, akinek de facto hatalmát Szun-Jat-szen egy állítólagos kijelentése autorizálja, a gentry és tuhaó kérésére a legkíméletlenebbül fojtja vérbe az agrár-revoluciót. Hiába áll be szakadás a Kuomitáng jobb- és baloldala között, hiába lép ki a kommunista párt a Kuomintángból és hívja fel a szovjetek alakítására a falusi szegénységet: már késő.


1927 őszén befejeződik a szocialista Kínáért folyó harc első etappeja. Falun és városon egyaránt a Kuomintáng fehér terrorja az ur. Még egyszer lobban fel még a forradalom parazsa Kantonban, ahol a proletariátus felhasználva a baloldali Kuomintáng-tábornok, Csang-Fat-quei viszályát a reakciós Li-Ti-sinnel, decemberben megragadja és három napig a kezében tartja a hatalmat. Ám dacára a kvantungi parasztság támogatásának ez a kísérlet is összeomlik az ismét egymásra lelő jobb- és baloldali Kuomintáng és a hong-kongi angol imperialisták kereszttüzében. A fehér terror elől menekülő kantoni munkások és a kvantungi forradalmár parasztok egy része átvágja magát Hunanig, ahol az ősszel Csang-shaban Ho-Lung és Je-Ting vezetésével a Kuomintáng ellen fellázadt „vörös” csapatok operálnak. Ez a tizezer főnyi „vörös hadsereg” bár tulnyomó részében szintén zsoldosokból áll, erősen szaturált a kommunista elemekkel és parancsnokai is kommunisták, A következő évben e sereg vereséget szenved, de teljesen sohasem ugrasztják szét s a hegyes Kiangsziben megszervezve a felkelő parasztokat, harcaival már a második etappeba vezet át: a paraszt-szovjetek és vörös hadseregek Kínájának küzdelmeibe.


*


Az 1928-as év Kínában a reakció éve. A Kuomintáng, elvesztve a széles néprétegekbe eresztett gyökereit, elgyöngül és pusztán a gentry a compradorok, (a külföldi kereskedelmet közvetítők) a magasabb rangu hivatalnokok és a főkatonák pártjává válva, az északi militaristákkal és az imperialista nagyhatalmakkal kompromisszumot kompromisszumra kötve, egyre jobban távolodik Szun-Jat-szen nemzeti és szociális célkitüzéseitől. 1927-ben a katonaság elvonulását felhasználva Haifeng és Lufeng kerületekben Kvantungban földosztó paraszttanácsok alakulnak, hasonlóképpen Liling és Pincsiang kerületeiben, Hunanban. E szovjet területek egy év mulva, még a nyár előtt leveretnek. Az agrárforradalom fészke a Huhan, Kvantung és Fukien tartományok által határolt Dél-Kiangszi hegyvidéke lett.


1928-ban a rizstermelés 55 százalékkal rosszabb az előző évinél és 1929-ben az északkeleti és déli tartományok termése ütött ki katasztrófálisan. Az éhhalál által fenyegetett parasztok felkelései egyre gyakoribbak. Ugyanakkor véres mohamedán felkelés rázza meg Kanszut és Kinai-Turkesztánt, (A 19. század vallási harcai negyven millióról tiz millióra irtották ki Kina mohamedánjait.) 1929. tavaszán Kiangszi hozzáférhetetlen hegyei közül lejöttek a vörös partizán csapatok. A lakosság által támogatva néhányezer főnyi „hadosztályokra” oszolva megkezdték harcaikat a parasztság felszabadításáért Hunan, Kvantung és Fukien tartományok határvidékein. A háboru formája a guerilla volt. Sem számbelileg, sem. technikailag nem vehetvén fel a versenyt a kormány és a helyi hatalmasságok zsoldos seregeivel, manővrirozási képességük fölénye tette őket egyenrangú ellenfelekké. Ezért nehéz a különböző vörös „hadseregek” operációit nyomon követni. (Mi megpróbáljuk : még pedig a tárgyilagosság kedvéért polgári tudósítások nyomán).


Minél nagyobb területre széthordani a szovjet-mozgalmat volt a szovjethadseregek harcainak egyik főcélja. Ide-oda való meneteléseiket részben ez magyarázza, meg, másrészt, mint már mondottuk, az erősebb ellenség elől való visszavonulás, vagy megkerülés kényszerűsége. Elsősorban a gyöngébben védett pontok elfoglalása lehetett a cél, melyeket persze ép oly gyorsan kelleti ismét kiüríteni a hatalmasabb ellenség közeledtére. A guerilla harc ezen formáit nagyban megkönynyítette az ország hatalmas kiterjedése és a közlekedési utak fejletlen volta. A vörös „hadseregek” a Kuomintáng csapatok összekötő vonalait veszélyeztetve azoknak hátában operáltak, Bem erdélyi hadjáratához hasonlóan, vagy mint Stuart „raidjai” egykoron az abolicionisták frontja mögött az északamerikai polgárháboruban.


A városok elfoglalása az ipari proletáriátussal való egyesülés szempontjából volt fontos e paraszthadseregeknek, valamint felszerelésük kiegészítése miatt. A városok polgárságára kivetett hadisarcok pedig a napoleoni elvek konzekvens végrehajtására, mely szerint a háborút magának a háborúnak kell eltartania. Hozzájárult még a mozgóháború szükségességéhez, hogy a vöröseknek kerülniök kellett az egy helyben való huzamosabb tartózkodást, nehogy élelmezésük terhére essen az amugy is letarolt területek lakosságának.


Agnes Smedley Kinából kelt tudósítása eképpen ír a vörös csapatokról a „Frankfurter Zeitung” idei 131—133. számában:


„Elragadtak (t.i. a Kuomintáng) mindent a parasztoktól, amit ezek a nemzeti forradalom folytán nyertek és olyan helyzetbe vetették vissza őket, mely csak névleg különbözik a jobbágyságtól. A parasztok azonban már nemcsak a rabszolgaságot ismerték, hanem a szabadságot is és egy napon elűzték a gazdag földesurakat és uzsorásokat, akik őket ugyanúgy, mint az, összes ázsiai parasztokat jobbágyságban tartották. Másrészt a nemzeti forradalom seregeiben 1925—27-ben sok tiszt kitünően iskolázott kommunista volt, kik Nankingot és határozatait elismerni vonakodtak. Néhány e tisztek közül pár katonájával a parasztok közé ment és mialatt a tábornokok csatáztak, Kina belsejében számos helyen kiépült a szovjet rendszer. Peng-Teh-hvei az 5. vörös hadsereg parancsnoka és Ho-Lung Hupeh tartomány tizezer főnyi 2. vörös hadseregének parancsnoka ilyen kommunista tábornok, hasonlóan Ho-Lung nővére, Ho-Jing, aki kiképzését Berlinben nyerte és az egykori kvantungi parasztvezér és tiszt, Mau-Cse-tung szintén. E két utóbbi uralta négy esztendőn át vörös paraszthadseregével Nyugat-Fukient, valamint Dél- és Kelet-Kiangszit. A szovjetek fokozatosan majdnem egész Kiangszi, Hunan és Hupehre kiterjeszkedtek, amely tartományok együtt akkorák, mint Németország és lakosságuk száma is akkora.


Jelenleg 25 jól szervezett vörös hadsereg van, azonkívül néhány kisebb szervezés alatt. Ezek a seregek százötvenezer parasztot és munkást foglalnak magukban s rengeteg intellektuell Fegyvereiket a legyőzött ellenségtől szerzik, vagy az elfoglalt városokból, avagy csapatoktól, melyek átfutnak hozzájuk. Teljesen felfegyverezve ritkán vannak. Egy 10 ezer főből álló hadsereg négyezer puskával rendelkezik: kb. 3 ezer paraszt saját készítményű bombával, lándzsával, karddal és késsel. Ezen a 150 ezer harcoson kivül férfiak és nők milliói szervezkedtek a „vörös előörsben”, a „vörös ifjuságban”, a „parasztok véd-szövetségében” és a „női- és gyermekszervezetekben.”


Fentebbi sorok az 1930. év végi, vagyis a Kuomintáng nagy irtó hadjárata előtti helyzetet ismertették.


Az 1929-es év a vörös hadseregek sikereit és a szovjet mozgalom kiterjedését hozta magával. A majdnem teljesen szovjet kézben lévő 5 tartományon kivül (Kiangszi, Kvantung, Hunan, Hupeh és Fukien, mely utóbbiba a három legnagyobb nyugati város Shao-Vut, Lung-Jen-Csaut és Ting-Csau-Fut is tartozik), egymásután alakultak tanácsterületek, úgy a Kvangszi-tábornokok fennhatósága alatt álló tartományokban (Kvangszi, Jünnan, Kveicsou, Szecsuan), mint a nankingiak törzstartományaiban (Kiangszu, Nganhvei, Csekiang), sőt az új északi generális-blokk területén is (Sanszi, Senszi, Santung, Csili, Honan). Az utóbbiak azonban rövidéletüek voltak, csupán a honani és nghanveji tanácsterületeknek sikerült mindmáig tartani magukat, miután Ho-Lung hadserege Hupehből támogatta őket.


1930 folyamán a tanácsmozgalom újabb nagy erőre kapott. Nanking élet-halálharcot folytatott északon Feng-Jü-hsziáng és Jen-Hszi-sán 57 tábornokból álló blokkjával, délen pedig a Kvangszi-tábornokokkal újult ki háborúja. E háborúk teljesen lekötötték Csiang-Kai-sek diktátort.


Az 1929-es év rassz termése következtében a téli éhinség és vele együtt a járványok pusztításai fokozódtak. 1930 újévekor 25 millió paraszt éhezett és számuk márciusra megduplázódott. Mindenütt új parasztfelkelések törtek ki. Az éhezők a városok ellen vonultak, hogy megtámadják az állami magtárakat. A szovjetmozgalom oly területeket is elért, melyek eddig mentesek voltak tőle. A délkvangszii vörösek a határvidék fővarosát, Lungcsaut is elfoglalták, mire Tonkingből jövő francia repülőgépek bombázták őket. A nemzetközi jognak eme flagráns megsértését a franciák misszionáriusaik elhurcolásával motiválták. Ez nyilvánvalóan csak ürügy volt, a valóságban a mozgalom Indo-Kinára való átcsapásának veszélye idegesítette a franciákat. Az imperialista külfölddel való összetűzés 1930 nyarán már erősebb harcokra vezetett. A vörös seregek, melyek 1929 őszén főleg Kvantung és Fukien felé támadtak, most Kiangsziból Hunanon át két irányban törtek fel a Jangi-Cse-kiang völgyébe, hogy a Hupeh—Nganhvei szovjetek segítségére siessenek. A vörösek nagy offenzivájának sikerét az is elősegítette, hogy Csiang-Kai-sek hét hadosztálynyi déli haderői Déi-Hunanban állottak lekötve a Kvantungból előnyomuló Csang-Fat-quei baloldali Kuomintáng tábornok „vasbordáju” hadserege ellen. A vörösek főereje a nyár kezdetén a Tung-Ting tótól északra Jocsau és Saszi-Jangce között kelt át a folyamon, a baloldali oldalvéd Icsangtól délre. A jobboldali oldalvéd Vuhan hármas városa (Hankau, Hanjang, Vucsang) alatt. Az offenzíva célja a másfélmillió lakosságú Vuhan, Közép-Kina szívének elfoglalása volt. A Jocsauba, Csenglinbe és Sasaiba benyomuló vörösek ellen a külföldi hatalmak vették fel a harcot, kik hadihajóik gyilkos bombatüzével szorították vissza őket. Julius elején a vörösek lövegei kezdték meg a tüzelést Jocsau alatt a „Turtei” és „Peal” angol ágyunaszádokra. A tüzérségi párbajt a Hankauból segítségül jövő „Till” torpedóromboló és a „Beet” monitor döntötték el az amerikai „Guan” és több japán ágyunaszád segítségével, mert juliusban a délen győző nankingiak már elegendő haderőt tudtak védelmére koncentrálni, de a középső Jangce mindkét partja egész nyáron át a vörösek kezén maradt. A Vuhani Kuomintang a külföldiek segítségével csak terrorral és ostromállapottal tudta visszatartani a város munkásságát, melyből így is ezrével szöktek át a vörösekhez,. Augusztusban Ho-Lung 2. vörös serege a Han folyó mentén vonul fölfelé Hupehben és Sziang-Jangig jut, mialatt balszárnya a Peking-Vu-hani vasutat vágja el. A Hunanból utána nyomuló 7. vörös sereg Fan-Dzi-min vezetésével kétszer is elfoglalja Hunan fővárosát, Csang-Shat, A szovjetterületek ekkor érték el legnagyobb kiterjedésüket: Közép-és Dél-Kina 713 kerületéből 241 volt vörös.


A vörös sikerek főleg a külföldi imperialistákat töltötték el páni félelemmel. A kiürített külföldi negyedek lakóit az egész Jangce-völgyében hadihajóikra vették fel és a veszélyeztetett pontokon haditengerészeti osztagokat raktak partra. Ugyanakkor nyomást gyakoroltak Csiang-Kai-sek kormányára, hogy haderejét elsősorban a vörösek ellen vesse harcba. Az amerikai Egyesült Államok kényszerítette Japánt, hogy az északi blokknak folytatott municiószállításait szüntesse be. és adjon szabadkezet Mandzsuriai főkormányzójának Csang-Hszü-liang-nak a nankingiak oldalán való fegyveres beavatkozásra, ami szeptemberben meg is történvén, végleg Nanking javára döntötte el a hét hónap óta folyó és a generális harcok történetében szokatlanul véres belháborút.


(Folytatás a következő számban).


 


Vissza az oldal tetejére